A Faun labirintusa

El Laberinto del Fauno/Pan's Labyrinth

színes, feliratos, mexikói-spanyol-amerikai fantasztikus thriller, 112 perc, 2006

rendező és forgatókönyvíró: Guillermo Del Toro
jelmeztervező: Lala Huete
zene: Javier Navarrete
maszk: David Martí, Montse Ribé
látványtervező: Eugenio Caballero, Pilar Revuelta
vizuális effektek: Edward Irastorza, Everett Burrell
make up: José Quetglás, Blanca Sánchez

szereplő(k):
Ivana Baquero (Ofelia)
Ariadna Gil (Carmen)
Sergi Lopez (Vidal kapitány)
Doug Jones (Faun)
Maribel Verdú (Mercedes)

Kicsit félve nyúlok ehhez a témához. A film ugyanis annyira jó, hogy az én szubjektív véleményem legfeljebb eltántoríthat mindenkit a megnézésétől. Pedig, ez igazi tragédia lenne.

Del Toro eleve elvont (by @fuggoo). Ez az a mondat, ami nagyjából meghatározza  a 3 Oscar-díjjal és 8 BAFTA-díjjal jutalmazott film egészét. A rendezésen kívül a forgatókönyv is szintén del Torot dicséri. A zene, a maszkok, és  a színészek egyaránt megfelelnek az elvárásoknak.

Tévedés, ha művészfilmként kezeljük és tévedés, ha fantasyként. A fantasztikus thriller nagyjából megfelel a leírásnak. Mégsem hasonlíthatjuk össze semmilyen más hasonló művel, ahogyan del Toro egyéb filmjeivel sem(a legtöbben a Penge 2, a Pokolfajzat,  valamint A hobbit közelgő munkálatainak kapcsán hallottak róla).

Az esemény két fő szálra bontható.
A valóságban, 1944-ben járunk, a Spanyol polgárháború leverése után, amikor a hegyekben megbújt, elszórt gerilla csapatok küzdenek az életben maradásukért, élelem, és gyógyszer nélkül. Vidal kapitány egy ilyen területen elhelyezkedő, aprócska településen teljesít szolgálatot, űzve, hajszolva a túlélőket és ide hozatja magához állapotos feleségét, valamint annak első házasságából származó lányát, Ofeliát.

A második szálat Ofelia képzeletvilága adja. A valóságtól eltompult, szégyenlős, könyvekbe menekülő kislány mellőzöttségét, az új apával kapcsolatos félelmeit éli meg. Az ábrándozás egy jobb helyről, egy olyan mesebeli világról, ahol különleges, egyedi és értékes, minden érzelmileg elnyomott gyermek vágya. Könnyű azonosulni vele, átérezni az érzéseit, kapcsolatát kegyetlen és rideg mostohájával, valamint legyöngült, szelíd természetű édesanyjával szemben.

A valóság és a képzelet találkozása során különös mesevilág tárul szemünk elé. Faununk patájának nyomán besurranó események kézzelfoghatóan megjelennek, olyannyira, hogy mindig úgy érzem, nem is fantázia. Az egyik oldalról varázslatos ártatlansággal a másik részről pedig, a maga valójában, vagy épp brutális nyerseséggel tárja elénk a születés és halál misztériumát. Nem könnyebb kérdéseket feszeget, mint az élet értelme, az elmúlás fájdalma, az örök körforgás egy gyermek és egy katona szemén át.

Az oly jól ismert három próba és a filmnek keretet adó mesei elem élesen elválasztja a két szálat, helyenként mégis összemosva azt. A nyitó és záró képsorok egyaránt a fantáziavilághoz kötnek, miközben ez az, ami nyomasztóvá, ugyanakkor lüktetően élővé változtatja a valóságot. Ahogyan a kapitány merev viselkedési normái, valamint az élethez való hozzáállása festi törékenyebbé, sebezhetőbbé a kislány minden lépését.

A kérdést, hogy  hol feszül a két világ határa, valamint, hogy valóban képzelet-e a Faun labirintusa, mindenkinek magának kell eldöntenie. Egy biztos, élvezet Ofeliával tartani ezen az utazáson, akkor is, ha ez legalább olyan rémisztő, vagy még rémisztőbb, mint valósága.

10/10