Elvan a gyerek...

Tegnap este a twitter társadalom némi ízelítőt kapott belőlem. Abba bele sem megyek, hogy kiknek és milyen kérdéseik voltak az ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-s csivitemre, de volt aki, miután elmeséltem mi az őrület tárgya, nem válaszolt többet.

Sok vagyok! Éreztem én is, hogy ez az este más. Túlcsordultam.

Hogy mi történt?

Születésnapom alkalmából, egy nagyon- nagyon kedves barátom meglepett. Néhány cuki kis aprósággal. Már elmúlt(mármint a szülinap). A csomag késett. Ő (a küldő) idegeskedett. Én elkezdtem nyomozgatni. Megtaláltam az illetékes postát, ők elirányítottak az illetékes csomagkézbesítőhöz. Ott a hölgy igen kedvesen (drágámozott, én is ilyen leszek. Pardon, már vagyok!) elmagyarázta, hogy Isten és a vámosok malmai lassan őrölnek. Külföldről érkező csomag akár 1 hónapig is kóvályoghat a bürokrácia útvesztőjében. No nem csak  a mienkben. Az sem garancia, hogy a feladó országban egyből konténerbe (nem tudom, csak sejtem) kerül. Itthon a vámosok veszik kézbe az ügyet, aztán kapja meg a posta. Várjak türelemmel.

Én vártam. A türelmem fogytán volt. Professore barátom ugyanis elmesélte, miket is rejt hőn áhított csomagom (Nagyjából! A javát elhallgatta.). Tehát ama bizonyos tülkön(tűkön) nem csak ültem, de már álltam is. Lezsíroztam a szomszéd nénivel, hogy átveszi a küldeményem, ha nem lennék otthon. Minden szomszéddal egyeztettem.  Annyira vágytam az ajándékomra.

És tegnap... Igen, tegnap hazaérvén egy postai értesítőt találtam. 18:30 volt. 20 óráig átvehető, olvastam. Macska száját betömtem. Net be, ellenőrzés, hova kell mennem érte. Vágtázás  a villamoshoz, Keletinél leszállás, Posta megcélozása.

Egy postás nénit elkaptam és érdeklődtem tőle, ezzel ugyan merre. Rám nézett, tudtam, hogy baj van. Nem jó helyre mentem. Ááá! Pontos idő: 19 óra 01 perc. Még jó vagyok. A néni, bár csodálkozott a belőlem sütő vibráláson, és nem értette, miért esik nehezemre beszélni (alighanem gyengeelméjűnek gondolt. Erről ugyan nincs papírom, de sosem zárnám ki a lehetőségét. Igazából csak szörnyen izgatott voltam.), csodák csodájára, mégis aranyosan útbaigazított.

Ajtón ki, 30-as buszra fel, izgulás.

Kemény egy megállót mentem. Na de, ha nem tudtam! Sosem jártam még arra. Ráadásul, ahogyan leszálltam, pont ott volt a Posta. Persze rossz kapun mentem be. A portás épp vacsorázott. Elnézést kértem tőle(sűrű szempilla rebegtetések közepette), rám mosolygott és azt felelte enyhén hagymaszagú lehelettel: " Ezután majd jobban esik a falat". Hát nem édes?

Elmagyarázta merre menjek, kapun ki a másikat megtaláltam, de nem nyílt. Egy másik őr sétált elő, ahogy tanácstalanul álldogáltam és kiáltotta, hogy erősebben. Betoltam a kiskaput és nagyjából fülig érő szájjal robogtam előre. A segítőkész munkaerő elakasztotta lendületemet, és érdeklődött: tudom- e, merre kell mennem. Ó! Nem. Jóindulatú mosollyal az arcán navigált célom felé. Megtaláltam! Már csak várakoznom kellett a nénire, aki éppen telefonban volt. Megismertem ám a hangját. A drágám volt.

Na, végre! Nyílt az ablak. Köszöntem (mert izgalom ide vagy oda, jó modor mindenek felett), majd betoltam az értesítőmet. Csomagkeresgélés. Eltelt öt perc. Nincs meg. Nincs meg? Nincs meg! Az ujjaim összefonva, drukkolok, muszáj, kell nekem!

Leengedtem. Karomban legbecsesebb kincsemmel indultam vissza. Nem vártam buszra. Boldogságom, eufóriám a villamosig repített. Alig vártam, a hazaérkezést. Lelki szemem előtt felderengett ama nagy kés képe, amellyel szándékomban állt legyilkolni a nyomorult életű, sokat látott dobozt.

Killercat nyivákolt a második vacsiért. Nem akartam zavaró körülményeket. Engedtem a zsarolásnak, kedvem sem volt védeni a bokámat. Ledobtam a táskámat, felkaptam a kést és megpróbáltam szépen felnyitni a dobozt.

Amit találtam az egyszerűen az egekbe repített, meg vissza. Nem csak az volt a csomagban, amiről tudtam. Kaptam két meglepit (plusz képeslapot).

Akik olvasták, tudják, hogy teljesen elszálltam magamtól. Tudom, hogy 34 évesen már nem kellene ennyire lelkesednem, de ha én egyszer szeretem ezt a két idiótát! És azt is tudom, hogy ez nem összeegyeztethető sem a Green Dayjel, Avanged Sevenfolddal, Formula 1-gyel, Drakula rémtetteivel,  sem egy csomó egyéb dologgal, amit kedvelek, teszek. Kérdezzétek meg, hogy érdekel-e! Merjétek! Aztán csak pislogjatok ahogy azt mondom: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem!

A nap tanulsága: ha gyermekként viselkedsz, gyermekként bánnak veled. Mivel mindenkivel kedves és tisztelettudó voltam, mindenki segített. Csupa kedves emberrel találkoztam, miközben a bennem élő gyerek, legalább egy hónapra elegendő élménnyel gazdagodott.

Utóirat! Ma, behoztam munkába dédelgetett drágaszágaimat,  hogy megmutogassam a  kollégáknak (A tavalyi dobozom ide jött, előttük bontottam ki. Az is megérne egy bejegyzést.). Nagy sikert arattam mindegyikkel, de a pánik gomb messze vezeti a toplistát. Már megnyomtuk vagy 10 alkalommal. Bár ha bele gondolok... Valahányszor elmennek az asztalom mellett, közelében, rácsapnak.

Az ominózus gomb:



Az idei képeslapomat nem találtam meg, de ezt tavaly kaptam:



És vannak még ezek is :







Egy kis izelítő a repertoárból:

http://www.hallmark.com/online/hoopsandyoyo/gold-crown/gifts/hyy-hyo-2506.aspx

http://www.hallmark.com/online/hoopsandyoyo/gold-crown/gifts/hyy-hyo-2504.aspx