2015. június 28., vasárnap

Younger Dreams vs Dark Before Dawn













Két, számomra igen kedves banda adott ki új lemezt az elmúlt időszakban. Így ezeket most nagyjából felváltva, mégis a bőségzavarától és egyéb okoktól totálisan megzavarodva, amiket majd kicsit lejjebb kifejtek, hatalmas örömmel hallgatom.

Nem olyan rég írtam az egyikükről, vagyis inkább a koncertjükről, amit volt szerencsém végigtombolni. Akkor már tudható volt, hogy hamarosan érkezik egy új album, és meg kell mondjam, meglehetős izgalommal vártam. Az Our Last Night: Younger Dreams esetében megérte minden perc. Bár tulajdonképpen volt egy furcsa, azaz még most is van egy furcsa érzésem. Nem is igen tudom pontosan megmagyarázni...

Ismertem két számot az albumról, és szerettem is őket, de első hallásra volt bennük valami... Emlékszem, hogyan néztünk össze és kérdezgettük egymástól, hogy milyen. Abban mind egyetértettünk, jó, csak még meg kell hallgatni párszor. Szokni kell - mondtuk, és így is gondoltuk. Van ebben a jelenségben valami igazán furcsa. Az összes lemezüket ismerem, és természetesen megvan a személyes kedvencem, de soha nem éreztem az első pillanatban, hogy azt a fűzfán fütyülő rézangyalát, micsoda csoda! Egyszerűen csak tudtam, hogy nekem való, jóféle zene, amit élvezek, és valahol a huszadik és ötvenedik hallgatás között örökre a részemmé vált.  Ahogy történt ez most is.

Az új album számai egyből szerethetőek voltak, és szinte rögtön találtam köztük egy olyan kedvencet, amihez természetesen még nincs klip, csakhogy ennek ellenére össze kellett szoknunk. Tanulom a bandát és a számaikat. Igen, ez a jó kifejezés, tanulom őket. 
Nem találok ebbe semmi kivetnivalót, így voltam annak idején az irodalommal és a filozófiával is, mert érdekeltek. Ennyi, imádom a zenéjüket, oda vagyok a lelkesedésükért, ahogy odaállnak nehéz ügyek mellé, hogy nem estek hasra önmaguktól, a szövegeik szólnak valamiről, és nem csak úgy szálnak a nagyvilágba.


Úgy ahogy vannak tökéletesek, mégsem megy egyből a tananyag. A fiatalos lendület, a vadság, az őszinte hit és akarat így egyben sosem volt sajátom életérzésben, mégis oda vagyok ezért a zenéért, amiben megvan minden: Az, ami valamikor régen még bennem is megvolt, vagy akár minidig hiányzott. Ugyan mit számít?! Elvégre rábírtak, hogy végigtomboljam egy koncertjüket, az égszerelmére! Mi lehet ennél nagyobb bizonyíték? De még így sem lesznek soha az enyémek teljesen, folyamatosan biflázni kell! Ez van.  



És miközben szorgalmasan ismételtem a leckét, egyszerűen csak megfeledkeztem Breaking Benjaminról, és a régóta várt  Dark Before Dawn albumukról. 
Gyakorlatilag a 2013-as válogatás albumot leszámítva, 2009-óta nem jöttek ki semmi újjal, és mivel a házuk
táján hatalmas volt a zűrzavar - 2011-ben több tag is kiugrott -, Benjamin Burnley fogta az együttes nevét és vele minden motyót, majd szépen elhagyta a múltját - három napra rá az egyetlen régi, megmaradt tagot, a dobost is, aki a hírek szerint mégis maga döntött a távozásáról -, hogy teljesen új zenészekkel ismét belevágjon az iparba. És ez lett az eredménye. 

Most már napok óta ezt az albumot hallgatom. Igazán különös, mert amilyen elszántsággal az Our Last Night tiltakozik a  behódolás ellen, ugyanolyan vehemensen és szeretettel ölel keblére Breaking Benjamin. Az új számok hallgatása közben egytől egyig azt érzem: hazatértem. Mindig, még a legelső ismerkedésünk idején is megvolt ez az otthonosság. Talán mert a zúzósabb számaik is kissé mélabúsak, vagy csupán az egész hangulat, ami a zenéből árad tűnik olyan ismerősnek, mint a tulajdon bőröm. Egy biztos pont az életben, ismerős és meghitt, mint a nap melege az arcomon vagy a szél a hajamban. Egyszerűen egész életemben a részem volt, csak erről egyikünk sem tudott. 



Szeretem Benjamin hangját, a zenék és a szövegek dallamát. Azt juttatja az eszembe, amikor megcsömörlve a világ zajától bezárkózom egy hétre. Nem megyek sehova, nem találkozom senkivel, eltűnök rendbe tenni a gondoltaimat, és csak arra vágyom hogy valaki megnyugtasson, megvigasztaljon, hogy elhitesse velem, a világ tökéletes és kerek, vagy ha most még nem is az, de majd az lesz. Mert nincs és nem is lesz semmi baj!



Összehasonlítani a két bandát lehetetlenség, annyira különbözőek, de az ifjonti hevesség és a megállapodottság, a vadság és a támogatás is jól megfér egymással, ők miért ne tennék? No és mivel mindkét csapat mesteri új lemezt hozott, egy biztos, sokáig maradnak az életem részei, hogy aztán közösen alkossanak bennem új egységet. Csak mert ennyire jók.

2015. június 16., kedd

Mi lesz veled, Teaser kedd?!

A szemfülesebbeknek már nyilván feltűnt, hogy az elmúlt két hétben nem érkezett Teaser kedd. Nincs semmi különösebb oka, legfeljebb annyi, hogy majd minden este tizenegy és fél tizenkettő magasságában vánszorogtam haza. Fáradt voltam, elfelejtettem vagy csak nem volt energiám rá. Amikor pedig végre nem mentem sehova, a hátamra hengeredve aludtam. Még az első héten éreztem némi lelkiismeret furdalást, a másodikon már csak arra gondoltam, hogy este van és alhatok. Ettől pedig bevillant, hogy bizonyára, még ha oly mélyen is, hogy nem vettem észre, de kényszernek éreztem.

Kötelező kedd és kötelező rovat. Jó volt, mert állandóságot adott, és aki egy kicsit is ismer, tudja, ez borzasztóan fontos a számomra. Kiemelt erényként dédelgetem a megbízhatóságot és édes öccsét, a folyamatosságot. Mégis, a dolgok változnak, hiszen annyi minden történt mostanában, búcsút vettem több embertől, meggyászolom őket, írtam egy szabad verset és igyekszem felkészíteni magam arra, hogy a közeljövőben újabb fontos ismerősöket veszthetek el. Még ha nem is annyira véglegesen, de többé nem lesznek részei az életemnek, és bevallom, ez a gondolat megrémít.  

Tudom, a változás jó és a változás fontos része az életnek, ezért igyekeztem megérteni a hihetetlen végleteit, de rájöttem, lehetetlen. Szóval most csak sodródom, és ezért úgy döntöttem, mivel a mindennapok úgy a munkámban, mint a magánéletemben jelenleg túl sok energiát emésztenek fel, és itt  a nyár is, amikor pedig igazán jól esik a napon barangolni, nem veszek semmit komolyan, sem kötelezőnek. Alig olvasok, szinte egyáltalán nem írok, pedig két folytatásos történetem is van, amik a fejemben már véget is értek. Talán találok rájuk időt, annyit, amennyit megérdemelnének.

És hogy a kérdésre is válaszoljak, a rovat nem szűnik meg, ahogy a blog sem, csak most egy pöttyet pihen. Ritkábban jön, csak akkor, ha van új könyvem, megosztani valóm. Mivel a Napi falat számomra mindig is nagyon személyes volt, és sosem szántam kimondottan könyves blognak, épp olyan összevisszaságot építettem itt, mint amilyen a fejemben csücsül. Terápia, szórakozás, tanulás, kapcsolattartás, ez mind itt van, kötödés, ami nélkül egy élőlény sem képes létezni, még akkor sem, ha néha tagadja. Igaz, nagyjából tíz, ha nem tizenöt könyvvel maradtam adós, elképzelhető, hogy kevesebb érékelés jön majd, és ahogy négy éve kezdtem, több lesz a történet, pillanat az életeméből és fikció a fejemből. Remélem, nem vesztelek el titeket, és adtok nekem némi időt, hogy feldolgozzam eme masszát, ami a lélegzés melléktermékeként érkezett, az életet.

2015. június 7., vasárnap

Hogy mennyibe kerül...(Variálós vasárnap #34)













...egy élet? Nehéz eldönteni. Azt hiszem, számomra felbecsülhetetlen az értéke, legyen az ember vagy állat. Ezért lettem vegán, jobban mondva ezért is. No, ez nem azt jelenti, hogy én nem ütök agyon egy szúnyogot vagy pókot. Tudatosan nem teszem ugyan, viszont a héten egy éjszaka arra riadtam, hogy valami csikizi a combom, aztán irtózatosan megmar. Gondolkodás nélkül lesöpörtem, és csak utána néztem, egy drága pókocska volt, akinek ember húsra fájt a foga. Valamiért különösen szeretnek a pókok, pedig én nem kedvelem őket különösebben. A kertben nagy élvezettel nézem, ahogy hálót szőnek, órákig ellesek akármilyen természetfilmet, de ha itt grasszál a lakásban, hát fogom  a pók-poharamat, és kitessékelem. Szóval igen, nekem egy élet ára pénzel nem megváltható. Egyedi lenyomata érzéseknek, emlékeknek, szokásoknak, és ha eltűnik a hordozójuk, mindez örökre odalesz.

Nehéz belegondolni, mégis tény, a kényelem elszoktatott bizonyos alapvető dolgoktól. Már nem élünk szimbiózisban a földünkkel, magától értetődő természetességgel zsákmányoljuk ki, és leszögezzük, nem a mi hibánk, amiért haldoklik. Élvezzük a légkondikat, isszuk az ásványvizet, antibakteriális krémet kenünk a horzsolásainkra és fel sem fogjuk, ezek a számunkra evidens dolgok bizony nem állnak rendelkezésére emberek millióinak.
Az apróbb sebekben megtelepedő baktériumok néhányakra halálos kockázatot jelent, nekünk azonban normális, hogy bekenjük a bibit és szaladunk tovább.

A lenti videóban szülőket kérdeztek arról, mennyit lennének hajlandóak feláldozni azért, hogy megmentsék a gyereküket egy halálos betegségtől. A természetes és ösztönös válasz, mindent, akár a saját életünket is. Lopnánk, csalnánk, hazudnánk, ha kell, mert a gyerek a legértékesebb kincsünk.
És mennyit áldoznának más gyermekének életéért? Erre a kérdésre már nehezebb a válasz, mennyiben lehet meghatározni egy élet értékét? És persze fontos az is, mennyibe kerülne a gyógyíttatás.
Mi van, ha az ára csupán 1 dollár 80 cent, azaz kevesebb mint 500 forint?



Ennyibe kerülne, hogy beoltsák a terhes nőket Maternal and Neonatal Tetanus azaz (anya és csecsemő) tetanusz fertőzés ellen. Igazán nem hangzik egy nagy összegnek, mégis anyák és babák tucatjai fertőződnek meg minden nap, csakhogy a csecsemők ebbe szinte kivétel nélkül bele is halnak.

A gyógyszeripar hatalmas üzlet. Több iparág épült rá, mint elsőre hinnénk. Egyes becslések szerint az antibiotikumok nyolcvan azaz 80%-át, az óvatosabbak szerint a kétharmadát - felét a tömeges állattartás emészti fel. 2006-ig még növekedés fokozásra is használták, nos ez utóbbit ugyan betiltotta az EU, mégis lehetetlen az elhagyásuk. Ugyanis ez az ára az asztalra került tojásnak, tejnek, sajtnak, húsnak, mert a szűk helyeken, embertelen körülmények között tartott állatok szinte folyamatosan betegek a körülményeik miatt, vagy csak úgy végigsöpör az egész állományon egy-egy fertőzés. Nem számít, hiszen a gazdasági ágazat ki tudja fizetni, és amíg a tejnek lehet engedélyezett genny tartalma, addig talán ne akadjunk fel a gyógyszerfogyasztáson sem.

Hagyjuk, hogyan állítják elő a legtöbb oltóanyagot, bele se menjünk, hányszor hány millió tablettát, vakcinát gyártanak egy évben. Nem fogok beszélni az állatkísérletekről, sem azokról az állati adalékokról, amiket tudtotokon kívül megesztek, magatokra kentek, viseltek akár minden nap. Nem fogok, mert ez nem az a blog, csak megkérdezem, szerintetek mennyibe kerül egy élet, amikor ekkora termelés mellett nem jut oltóanyag harmadik országbeli államoknak? Nem jut, mert nincs olajuk, földgázuk, amiért érdemes lenne megszállni őket, esetleg kicserélni az árukat, és nem jut, mert önmaguktól nem tudják megvenni.

Ma már tudjuk, a baktériumok rezisztenciájáért nagy részben felelős az állatipar is, a világ számos pontján mégis csecsemők halnak meg kevesebb mint ötszáz forintért. Természetesen a kérdezettek teljesen elképednek az összegtől, és egyből segíteni szeretnének, de csak én érzem úgy, hogy valami itt nagyon nem stimmel?
Ha most feltenném újra a kérdést: "mennyibe kerül egy élet?", mit felelnétek? Hogy kevesebbe, mint gondolnátok?


2015. június 1., hétfő

Bazi hétköznapi whiplash, és a mad gyerekek - filmek röviden


Rengeteg filmhez volt szerencsém az elmúlt hónapban, többek között hála a Művészmozik éjszakájának, ezért úgy gondoltam, szemezgetek a jobb darabokból.

Bazi nagy francia lagzi

Ennél nagyobb melléfogás cím adás terén kevés van, mert az ember óhatatlanul is egy romantikus vígjátékra asszociál. Nem csoda, ha némi vonakodással ültünk be rá, de az a helyzet, hogy az idejét sem tudom, mikor nevettem ennyit. Nagyjából a film második percétől az utolsóig visítva csapkodtam a térdemet, ahogyan az egész mozi.

Adva vagyon egy átlagos francia, katolikus család: anya, apa és négy leány gyermek. Ahogy az lenni szokott, a lányok felnőttek, és önálló életbe kezdenek férjeik oldalán. Az első egy kínait választ, a második egy zsidó vővel állít haza, és a harmadik egy arab férfinek nyújtja kicsi kacsóját. A szülők, akik jó keresztényeknek tartják magukat, nem csak rejtett előítéletekkel élnek, és minden reményük az utolsó gyermekükbe vetik. Amikor bejelenti, hogy férjhez meg, a legfontosabb kérdés: katolikus? A válaszra, hogy igen, teljesen megnyugszanak, csak az valahogy nem kerül szóba, hogy elefántcsontparti és ébenfekete.

Gyakorlatilag minden rasszista viccet elsütnek és mégsem sértődik meg senki, mert részrehajlással aztán nem lehet vádolni a készítőket. Ebben a filmben kap mindenki, az összes nagy világvallás, az összes érintett náció. Kimondják minden elfojtott, vagy éppen kimondott félelmünket, megfordítják, az arcunkba vágják, mi pedig jót nevetünk rajta.  Kötelező darab!



10/10

Hétköznapi vámpírok

Régóta vágyom egy igaz, fekete humorral átszőtt darabra, így aztán sokat váram ettől az új-zélandi filmtől. Nagyon sokat, de nem csalódtam.

Négy vámpír éldegél egy közös lakásban. Az életüket kitölti a préda utáni hajkurászás, és az apró zsörtölődések, hiszen a közös bérlet bizony súrlódásokkal jár. Mivel beengednek maguk közé egy dokumentumfilmet forgató csoportot, első kézből szembesülhetünk fordított életvitelük mindennapjaival. Mint hogy milyen, ha valaki évtizedek óta nem mosogat, mennyire vicces megzavarni az emberi elméket, vagy hogy jól jön egy informatikus a háznál.

Ha valaki szereti az ilyen típusú, kicsit komótosabb folyású filmeket, élvezni fogja. Én bizony imádtam az abszurd humor eme gyöngyszemét, a lassúdadsága ellenére, sőt, azzal együtt. Bármikor újranézném.



10/10

Whiplash

Az Oscar-, és BAFTA - díjak ellenére kicsit elsikkadt a tavalyi évben. Főként azért, mert nálam a Kódjátszma és a Mindenség elmélete nagyjából mindent vitt.  J.K. Simmons díjnyertes alakítását azonban sokan és hosszasan méltatták, ezért csupán idő kérdése volt az egymásra találásunk.

Andrew céljai az életben igen egyszerűek, a világ legjobb dobosa akar lenni, - wzért jár a Shaffer Konzervatóriumba -, és amikor felkelti Terence Fletcher, a legjobb zenetanár figyelmét, szinte úgy érzi, már a siker kapujában áll. A célja érdekében feláldozz mindent és mindenkit. Személyes őrületében azonban legalább még egy személlyel osztozik. Fletcher ugyanis úgy gondolja, minden eszköz megengedhető, ha a tehetség kibontakoztatásáról van szó.

A film zseniális, a szereplők eszméletlenek, de ez bizony egy kő kemény dráma. Senki se gondolja, hogy ugyanolyan gondolatokkal, érzelmekkel fog majd távozni, mint amikor beült. A nyomás és a teljesítési kényszer egyformán rajtunk hagyja majd a bélyegét, és akaratlanul is azon gondolkodunk: Vajon ki követte el a nagyobb bűnt? A tanár, aki mindenre hajlandó a győzelemért, vagy a diák, aki számára semmi sem értékesebb az álmainál?




10/10

Mad Max - A harag útja

Nagyon szerettem az első három részt. Nem állítanám, hogy mindenre emlékszem belőle, de a hangulata ennyi év távlatában is megmaradt. Ezért a hírre, hogy jön a negyedik, én bizony lelkesen tapsikoltam. Aztán kiderült, hogy Max nem lesz más mint Tom Hardy, és az első trailer érkezésével egy időben totál bezsongtam.

Max épp olyan őrült mint volt, a világ összeomlott körülötte, de ő semmi másra nem vágyik, mint a túlélésre. Magányos harca közben belekeveredik Furiosa mentőexpedíciójába, és mire észbe kap, miket is beszélek, mire a hangok elcsendesedhetnének, már ő is fegyverrel a kezében harcol. Elsősorban önmagáért, de ahogy lenni szokott, többen is akadnak körülötte.

Oké, ez a film megérdemelne egy hatalmas önálló bejegyzést, mert felfoghatatlanul, brutálisan, és kegyetlenül jó. Szeretném azt mondani, hogy Miller már nem a régi, de hazudnék. Mondhatnám, hogy Hardy csak a szokásos karakterét hozza, de az az igazság, hogy bár Max alapkaraktere adott, Tom mégiscsak hozzá tett számos árnyalatot, és legalább annyit el is hagyott. No és végül, muszáj beszélnünk Charlize Theronról, aki kétségkívül vitte a prímet, és ismét mutatott valami óriásit abból, amit a szépsége hajlamos elkendőzni, a tehetségéből. És akkor még szóba sem került Nicholas Hoult, ahogyan a feleségeket alakító hölgyek sem, akikre véletlenül sem lehet ráfogni, hogy csak töltelék szerepük lenne. Ha bírod a sötét, akciódús, nem a pergő párbeszédükről híres filmeket, irány a mozi! Ha egy olyan darab lesz idén, amire pénz szánsz, akkor válaszd ezt! És még valami, nem feltétel az első három rész ismerete, de azért nem árt. legalább felkészít a 133 perc tömény őrületre. 



10/10

A 44. gyermek

Tom Hardy napokat tartok, mert jobbnál jobb filmeket hoz. Bár a hivatalos leírás alapján egy krimire gondolhattunk, gyanús volt, hogy nem az lesz, és lás csodát!

Leo Dimitrov a Szovjetunió hőse igazán tökéletes életet tudhat magáénak, gyönyörű felesége van, megbecsült tagja a titkosrendőrségnek. Hirtelen egycsapásra elveszthet mindent, amikor arra kérik, tanúskodjon a felesége ellen. A rangrája való teintettel nem végzik ki, egy kis városba kerül, ahol rögtön az első napokban szembetalálja magát egy gyermekgyilkossággal, a bökkenő azonban az, hogy a paradicsomban nem történnek gyilkosságok.

Vitathatatlan dráma az '50-es évekbeli Sztálini éráról, ahol mindenkit, a leghűségesebb katonákat is lehallgatták, megfigyelték. A sorozatgyilkosság szinte csak mellékszál összevetve a mindennapi emberi sorsokkal. Nem állítanám, hogy mindenben történelem hű, de jó helyen karcolgatja a felszínt.
Noomi Rapace a tetovált lány óta először nem idegesített, Gary Oldman szokás szerint zseniális, és természetesen Hardy is kitűnő. Nekem, a gyerekgyilkosságok ellenére is nagyon tetszett. A feszültségfokozás, a rendezés mind-mind nagyszerű, nem egy könnyű téma, mégis érdemes megnézni. Különben erősen ajánlom, a megtörtént eseményeket feldolgozó X polgártárs-at is.




10/10

És volt még a Bosszúállók, a Van valami megmagyarázhatatlan, a 2001: Űrodüsszeia , a Holnapolisz, no meg szerintem pár olyan darab, ami most nem ugrik be, viszont a fentiek voltak a hónap számomra legkiemelkedőbb darabjai. Ti melyiket szerettétek a leginkább?     
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...