Bazi hétköznapi whiplash, és a mad gyerekek - filmek röviden

Rengeteg filmhez volt szerencsém az elmúlt hónapban, többek között hála a Művészmozik éjszakájának, ezért úgy gondoltam, szemezgetek a jobb darabokból.

Bazi nagy francia lagzi

Ennél nagyobb melléfogás cím adás terén kevés van, mert az ember óhatatlanul is egy romantikus vígjátékra asszociál. Nem csoda, ha némi vonakodással ültünk be rá, de az a helyzet, hogy az idejét sem tudom, mikor nevettem ennyit. Nagyjából a film második percétől az utolsóig visítva csapkodtam a térdemet, ahogyan az egész mozi.

Adva vagyon egy átlagos francia, katolikus család: anya, apa és négy leány gyermek. Ahogy az lenni szokott, a lányok felnőttek, és önálló életbe kezdenek férjeik oldalán. Az első egy kínait választ, a második egy zsidó vővel állít haza, és a harmadik egy arab férfinek nyújtja kicsi kacsóját. A szülők, akik jó keresztényeknek tartják magukat, nem csak rejtett előítéletekkel élnek, és minden reményük az utolsó gyermekükbe vetik. Amikor bejelenti, hogy férjhez meg, a legfontosabb kérdés: katolikus? A válaszra, hogy igen, teljesen megnyugszanak, csak az valahogy nem kerül szóba, hogy elefántcsontparti és ébenfekete.

Gyakorlatilag minden rasszista viccet elsütnek és mégsem sértődik meg senki, mert részrehajlással aztán nem lehet vádolni a készítőket. Ebben a filmben kap mindenki, az összes nagy világvallás, az összes érintett náció. Kimondják minden elfojtott, vagy éppen kimondott félelmünket, megfordítják, az arcunkba vágják, mi pedig jót nevetünk rajta.  Kötelező darab!



10/10

Hétköznapi vámpírok

Régóta vágyom egy igaz, fekete humorral átszőtt darabra, így aztán sokat váram ettől az új-zélandi filmtől. Nagyon sokat, de nem csalódtam.

Négy vámpír éldegél egy közös lakásban. Az életüket kitölti a préda utáni hajkurászás, és az apró zsörtölődések, hiszen a közös bérlet bizony súrlódásokkal jár. Mivel beengednek maguk közé egy dokumentumfilmet forgató csoportot, első kézből szembesülhetünk fordított életvitelük mindennapjaival. Mint hogy milyen, ha valaki évtizedek óta nem mosogat, mennyire vicces megzavarni az emberi elméket, vagy hogy jól jön egy informatikus a háznál.

Ha valaki szereti az ilyen típusú, kicsit komótosabb folyású filmeket, élvezni fogja. Én bizony imádtam az abszurd humor eme gyöngyszemét, a lassúdadsága ellenére, sőt, azzal együtt. Bármikor újranézném.



10/10

Whiplash

Az Oscar-, és BAFTA - díjak ellenére kicsit elsikkadt a tavalyi évben. Főként azért, mert nálam a Kódjátszma és a Mindenség elmélete nagyjából mindent vitt.  J.K. Simmons díjnyertes alakítását azonban sokan és hosszasan méltatták, ezért csupán idő kérdése volt az egymásra találásunk.

Andrew céljai az életben igen egyszerűek, a világ legjobb dobosa akar lenni, - wzért jár a Shaffer Konzervatóriumba -, és amikor felkelti Terence Fletcher, a legjobb zenetanár figyelmét, szinte úgy érzi, már a siker kapujában áll. A célja érdekében feláldozz mindent és mindenkit. Személyes őrületében azonban legalább még egy személlyel osztozik. Fletcher ugyanis úgy gondolja, minden eszköz megengedhető, ha a tehetség kibontakoztatásáról van szó.

A film zseniális, a szereplők eszméletlenek, de ez bizony egy kő kemény dráma. Senki se gondolja, hogy ugyanolyan gondolatokkal, érzelmekkel fog majd távozni, mint amikor beült. A nyomás és a teljesítési kényszer egyformán rajtunk hagyja majd a bélyegét, és akaratlanul is azon gondolkodunk: Vajon ki követte el a nagyobb bűnt? A tanár, aki mindenre hajlandó a győzelemért, vagy a diák, aki számára semmi sem értékesebb az álmainál?




10/10

Mad Max - A harag útja

Nagyon szerettem az első három részt. Nem állítanám, hogy mindenre emlékszem belőle, de a hangulata ennyi év távlatában is megmaradt. Ezért a hírre, hogy jön a negyedik, én bizony lelkesen tapsikoltam. Aztán kiderült, hogy Max nem lesz más mint Tom Hardy, és az első trailer érkezésével egy időben totál bezsongtam.

Max épp olyan őrült mint volt, a világ összeomlott körülötte, de ő semmi másra nem vágyik, mint a túlélésre. Magányos harca közben belekeveredik Furiosa mentőexpedíciójába, és mire észbe kap, miket is beszélek, mire a hangok elcsendesedhetnének, már ő is fegyverrel a kezében harcol. Elsősorban önmagáért, de ahogy lenni szokott, többen is akadnak körülötte.

Oké, ez a film megérdemelne egy hatalmas önálló bejegyzést, mert felfoghatatlanul, brutálisan, és kegyetlenül jó. Szeretném azt mondani, hogy Miller már nem a régi, de hazudnék. Mondhatnám, hogy Hardy csak a szokásos karakterét hozza, de az az igazság, hogy bár Max alapkaraktere adott, Tom mégiscsak hozzá tett számos árnyalatot, és legalább annyit el is hagyott. No és végül, muszáj beszélnünk Charlize Theronról, aki kétségkívül vitte a prímet, és ismét mutatott valami óriásit abból, amit a szépsége hajlamos elkendőzni, a tehetségéből. És akkor még szóba sem került Nicholas Hoult, ahogyan a feleségeket alakító hölgyek sem, akikre véletlenül sem lehet ráfogni, hogy csak töltelék szerepük lenne. Ha bírod a sötét, akciódús, nem a pergő párbeszédükről híres filmeket, irány a mozi! Ha egy olyan darab lesz idén, amire pénz szánsz, akkor válaszd ezt! És még valami, nem feltétel az első három rész ismerete, de azért nem árt. legalább felkészít a 133 perc tömény őrületre. 



10/10

A 44. gyermek

Tom Hardy napokat tartok, mert jobbnál jobb filmeket hoz. Bár a hivatalos leírás alapján egy krimire gondolhattunk, gyanús volt, hogy nem az lesz, és lás csodát!

Leo Dimitrov a Szovjetunió hőse igazán tökéletes életet tudhat magáénak, gyönyörű felesége van, megbecsült tagja a titkosrendőrségnek. Hirtelen egycsapásra elveszthet mindent, amikor arra kérik, tanúskodjon a felesége ellen. A rangrája való teintettel nem végzik ki, egy kis városba kerül, ahol rögtön az első napokban szembetalálja magát egy gyermekgyilkossággal, a bökkenő azonban az, hogy a paradicsomban nem történnek gyilkosságok.

Vitathatatlan dráma az '50-es évekbeli Sztálini éráról, ahol mindenkit, a leghűségesebb katonákat is lehallgatták, megfigyelték. A sorozatgyilkosság szinte csak mellékszál összevetve a mindennapi emberi sorsokkal. Nem állítanám, hogy mindenben történelem hű, de jó helyen karcolgatja a felszínt.
Noomi Rapace a tetovált lány óta először nem idegesített, Gary Oldman szokás szerint zseniális, és természetesen Hardy is kitűnő. Nekem, a gyerekgyilkosságok ellenére is nagyon tetszett. A feszültségfokozás, a rendezés mind-mind nagyszerű, nem egy könnyű téma, mégis érdemes megnézni. Különben erősen ajánlom, a megtörtént eseményeket feldolgozó X polgártárs-at is.




10/10

És volt még a Bosszúállók, a Van valami megmagyarázhatatlan, a 2001: Űrodüsszeia , a Holnapolisz, no meg szerintem pár olyan darab, ami most nem ugrik be, viszont a fentiek voltak a hónap számomra legkiemelkedőbb darabjai. Ti melyiket szerettétek a leginkább?     

3. Corvin Moziéjszaka, azaz Demóna, a száz godzilla, és az amerikai pók

Szeretem a Moziéjszakákat. Nem csak azért, mert két mozijegy áráért nézhetek meg 4-5 filmet, bár tagadhatatlanul ez az egyik legvonzóbb tulajdonsága, hanem azért is, mert a sokszor tömeg, zaj és meleg ellenére is jó móka. Van egy sajátos, utánozhatatlan hangulata, még akkor is, ha néhányan pofátlanul eléd furakodnak, és persze meg vannak sértve, ha ezt szóváteszed - no nem mintha számítana -, de ennek ellenére is klassz egy csomó, hasonló fanatikus között lenni. 
Idén is a laza szórakoztatásra mentünk rá, és a magam részéről, sikereseken nyilvánítom az estet.

Demóna

Ez a film több dolog miatt is felkeltette az érdeklődésemet. Először is ritkán látunk mostanában élőszereplős vérbeli mesét, ami csak annyi, aminek mondják, szóval csupán mese. Másodsorban Angelina Jolie gonosz karakterként igazán érdekesnek tűnt, és végül igen látványosnak ígérkezett. Tehát megvoltak a magam okai, de azért nem vártam mást, mint amit a film nyújtani tudott.

Két nép lakik egymás mellett, koránt sem békés egyetértésben. Az emberek féltékenyek a tündérek királyságára és annak kincseire, míg a másik ország lakosai békésen és boldogan élnek, király nélkül, hiszen megbíznak egymásban. Amikor egy ember behatol birodalmukba, Demóna, aki maga is még egy kislány, csupán egy fiúcskát talál, akivel meglepő barátságuk egyre csak nő. A fiú becsvágya azonban árulásra sarkalja, minek hatására Demóna, aki addigra a tündérek királyságának védelmezőjévé vált, bezárja szívét, és csupán a bosszú élteti.
Megátkozza a királyá választott régi barát lányát, akinek életét ennek ellenére mégis figyelemmel kíséri, és hamarosan ráeszmél, nem is fontos a bosszú. De már késő. A két királyság háborúra készül. 

Én ezt nagyon szerettem. Álomszép környezetben egy agyoncukrozott Walt Disney feldolgozás sötétebb tónusú adaptációja, némi humorral spékelve. Ne várjatok tőle mást, mint mesét, mivel nem is kaptok egyebet, annak viszont kimondottan üdítőnek találhatjátok. Ahogyan én.
Angelina Jolie teljes fogsorával rengeteg alkalommal, tucatnyi mosolyában találkozhattunk, de most egy olyan új színt hozott, hogy a szőr felállt a hátamon. Imádtam.
Korhatáros, ami teljesen jogos, de egy 10-12 éves szerintem már kitinűen szórakozna rajta.

9/10



A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt 

Bár a könyv már két éve megvan, még nem jutottam el addig, hogy elolvassam, viszont mivel mindenki szerint nagyon jó, kíváncsian vártam a filmet. Minimum egy önfeledt, kacagástól hangos élményt reméltem.

Allan Karlsson kényszerből kötött ki a nyugdíjas otthonban. Szellemileg teljesen épp, testileg is jól bírja magát, nem szereti az otthont, hát gondol egyet, és míg az ő századik születésnapjára készülnek, kimászik az ablakon, és felszáll az első útjába kerülő buszra. Még a pályaudvaron kerül hozzá egy bőrönd, tele pénzzel, amit a tulajdonosai nagyon szeretnének visszakapni, és ezzel kezdetét veszi Allan jubileumi kalandsorozata egy volt állomásfőnökkel, egy bizonytalan büféssel, egy nagyszájú perszónával és egy cirkuszból mentett elefánttal. A kalandok során fellebben hősünk életéről a fátyol, múltja pedig nem kevés híres embert, bizarr és véletlen találkozást, valamint halálos veszélyt rejtett. 

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy bizonyos részeken vinnyogva nevettem. Már eddig is többször kiderült számomra, hogy a svédek bizony tudnak filmet készíteni - és könyvet írni, de ez most mellékes. Íme egy jó film, az olyannyira megszokott alpári és altesti poénok nélkül. Nem csak hogy szórakoztató, de  jellem - és helyeztkomikumjaival nagyon magasra tette a mércét. Kötelező megnézni mindenkinek, akik bírja a skandináv, kissé lassan induló, majd élesen kirobbanó történeteteket, szeret nevetni és nem idegenkedik a dinamitrudaktól.

10/10

 

Godzilla

Annyira lehúzták néhányan a filmet, hogy egyértelműen éreztem valami zsigeri kényszert: nekem ezt látnom kell! Oly sokszor előfordul, hogy én bizony élvezem azt, amitől mások irtóznak, szóval szeretem magam levonni a következtetést. 

Joe Brody Japánban él családjával, és egy atomerőműben dolgozik. Amikor rádióaktív szivárgás tör ki és a felesége meghal, rögeszmésen kutatni kezd az igazság után, mert ösztönösen érzi, valamit elhallgatnak előle. Az időközben felnőtt fia hivatásos katona, saját családjával él, és belefárad az apja teóriáiba, mégis, mikor a japán rendőrség letartóztatja, önként megy érte. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan belecsöppennek a Dr. Ichiro Serizawa által vezetett programba, és az egész világ rettegni fog a világ kezdetéről itt ragadt radioaktivitást reggeliző parazitáktól. És azt sem tudják, hogy már közeledik az alfa ragadozó, Godzilla, hogy visszaállítsa a természet egyensúlyát.

Ez az alapsztori kísértetiesen hajaz az azonos című rajzfilmsorozatra, amikor is Godzilla a jófiú, és a felbukkanó szörnyeket szép sorban leveri az emberek érdekében. Még ezzel sem lenne baj, de ez a film ezer sebből vérzik. A zseniális Ken Watanabe most csak egy szájtátó, zavarodott tudós, aki nem tud az égadta világon semmit, nincs semmije, csak a vak hite, hogy a giga szörny célja lepofozza a másikat. Hogy ezt mire alapozza, az nem derül ki. A minden bizonnyal zavarodott és lelki beteg prof csak teng-leng, és olyan dolgokat közöl tényként, amit aztán nem tud alátámasztani semmivel. 

Az akció jelentetek szuperek, dinamikusak, látványosak, Godzilla über klassz, hiba csak a film maradékával van, ami viszont több mint két órás és ebből a címszereplő jó ha nettó 20 percet szerepel. Én tudom, hogy nem olcsó manapság egy látvány orientált film előállítása, de nem ártott volna eldönti, mire mennek rá a készítők. Vagy legyen Godzilla a főszereplő, vagy hívják a Rádióaktív mutánsok támadásának, és akkor elnézzük a szánalmas próbálkozást arra, hogy történetet adjanak ennek az elfuserált filmnek. 
De mondhatnám úgy is: vagy írjanak a forgatókönyvet, vagy ne, de a kettő együtt nem megy. Nagyjából negyven percet élveztem a filmből, de tény, hogy azt viszont nagyon. 

5/10

 

Amerika Kapitány - A tél katonája

Igen, én még nem láttam, de mindenképpen érdekelt, hiszen szuperhősök, S.H.I.E.L.D. és hasonlók, szóval nálam eleve 8 pontról indult. Már az első részt is szerettem, így ha megkésve is, de mindenképpen moziba láttam a folytatást.

Steve Rogers kapitány nem tétlenkedik, a S.H.I.E.L.D. derekasan ellátja munkával. Kicsit egyedül van egy olyan korban, ahol a legtöbb barátja már halott, de miután Fury igazgatót megtámadják, addigi nyugodnak mondható élete fenekestül felfordul. Többé nem tudja, kiben bízhat, majd Fekete Özvegy oldalán nekiállnak felgöngyölíti azt az összeesküvést, ami alapjaiban rengeti meg világukat, és ami nem máshoz, mint a Tél katonájához, és egy titkos szervezethez vezet őket. 

Látványos volt, vicces, ezer watton pörgött. Ugyan mit számít az a kis kiszámíthatóság, ha egyszer ennyire jól szórakoztam? Ezt vártam, nem többet.
Úgy hallottam, hogy Chris Evans a következő Bosszúállók után szögre akasztja a feszes rucit, amit én nagyon sajnálnék. No nem azért, mert nem találnak mást, aki kitöltené, hanem mert számomra már ő Amerika Kapitány, és akárki is jönne utána, csak árnyéka lehetne. És persze épp ezért megértem, nem szeretne egy szerepes színész lenni. Azért ha lehet egy rajongó lánynak ilyen álma, én drukkolok a következő filmért. 
A szereposztás ezúttal is kitünő, Lobelt... akarom mondani Robert Redford és Frank Grillo különösen kedves a szívemnek.

10/10




A csodálatos Pókember 2.

Még nem láttam, márpedig miden valamirevaló képregényrajongónak kötelező darab, szóval eljött az ideje, hogy Pókfejjel egymásra találjunk. Különösen, mivel még az első rész idején kifejtettem, hogy számomra Andrew Garfield az eddigi legjobb Pókember. 

Peter szorgalmasan tisztogatja a város utcáit, közben meghasonlik szerelme és az apjának tett ígérete között. Közben Harry Osborn, régi barátságukra hivatkozva kéri, hogy keresse meg Pókembert mert szüksége van a vérére, és ha ez nem lenne éppen elég baj, Peter apjának szelleme is kísérti, csak úgy mint Elektro, a rajongóból vált gyilkos ellenég.

Én akartam szeretni, nagyon is, de kicsit sok volt a dráma, az üresjárat, ami látszólag sehova sem vezet, és csak arra jó, hogy megtörje a film dinamikáját. Talán majd a következő részekben lesz jelentőségük, de minimum fél órát, ha nem többet, kivágtam volna a 144 percből. A többi különben pörgős, lendületes, látványos és szerethető. Hiába tudtam, mi lesz Gwen Stacy sorsa, nagyon bíztam benne, hogy annyi mindent valóztattak már, talán ezt is... De nem. Szóval várunk Mary Jane.
A kis Osborn szerepére kitűnő választásnak bizonyult Dane DeHaan, akinek a tekintetében van valami Damienes - az Ómenből -, nem kétség, nagyszerű Zöld Manó válik belőle. 

7/10



Az első film szombaton 18:00-kor, az utolsó vasárnap 4:00-kor kezdődött, így nem lehetett trükközni, maximum öt film fért bele mindenkinek. Maga az esemény a szokásos módon nagyszerű volt, bár az egy időpontban kezdődő filmek miatt mire odaértünk egy teremhez, már kígyózó, kilométeres sor állt. Több esetben is előfordult, hogy három külön sor is összeért, levegő alig volt a tömegben, viszont nem kellett újraterveznünk a megnézendők listáját, mert ha szűkösen is, de mindenhova befértünk.
Idén is kevesebb jegyet adtak el, mint ahány ülőhely ténylegesen van, de persze azt sosem lehet biztosra jósolni, melyik filmre mennyien készültek. 

A társaság ezúttal is kitűnőre sikerült, és már ezért megérte, így hát részemről zöld utat kapott a 4. éjszaka. Jövőre veletek, ugyanekkor és ugyanitt.

10/10

Artmozik éjszakája harmadszor

Nos, ahogy a cím is sugallja, idén rendezték meg az Artmozik éjszakáját harmadik alkalommal, ezúttal négy helyszínen a szokásos három helyett, és bár az időjárás kicsit megtréfált, azért részemről ez alkalommal is tökéletes sikert könyvelhet el az ötlet megálmodója és kivitelezője.

Ezúttal korábban kezdtünk, már a hatórási filmre odaértetünk, és hajnali fél hat körül végeztünk. Igaz, akkor kezdődtek az utolsó filmek, amik között akadt volna olyan, ami érdekel, de mivel a kíséretem egyik tagja két órákkor hazament, a másik pedig fél hatkor már igencsak elfáradt az egész esti szemorgiától, egyedül pedig nem olyan jó mozizni, én is hazafelé vettem az irányt. Mindenesetre annyi film maradt ki idén is, hogy egyek több vagy kevesebb már nem számított. Talán jó ötlet lenne egy Artmozik hete...

Bérgavallér

Zseniális ötlet, sikamlós téma, kitűnő tálalás, identitászavar, seregnyi jól csattanó poén és nagyszerű színészek garmadával. Szerintem senki sem várhat ennél többet. John Turturro írta és rendezte, övé a főszerep, és film szerényen: szimplán hibátlan.

Fioravante heti két napot dolgozik egy virágüzletben, gyakran nincs elég pénze a lakbérre sem, de a nőkkel nagyon jól boldogul. A barátja Murray kénytelen bezárni a könyvesboltját, és miközben pakolnak, azzal az ötlettel áll elő, hogy a derék virágkötőnek új hivatást kéne választania, legyen gigolo. Némi idő után Fioravante rááll a dologra, és mivel Murray kiváló az kuncsaftok felhajtásában, az üzlet hamarosan beindul.

10/10 

Blue Jasmine

Nagyszerű dráma egy pszichés összeomlás történetéről, tökéletesen pszichológiával és nagyszerű karakterábrázolóssal. Woody Allen megint megcsinálta! Cate Blanchett parádés játékkal tárja elénk a labilis, kétségbeesés és kábultság peremén egyensúlyozó nőt. Egyet ugyan nyert érte, de ezért én két Oscart is adtam volna.

Jasmine férjét letartoztatják és ezzel elveszít mindent: a tökéletesnek hitt házasság és vele a gazdag élet összeomlik, a nő pedig egy idegösszeomlásból lábadozva kénytelen a húgához költözni. 
Az az életforma, amit azelőtt megvetett, most menedéket nyújt és stabilitást, de nem ő lenne, ha nem vágyna valami másra, valami többre. A maga felszínes módján nem rejti véka alá, hogy mit gondol másokról, és nem érti, ezt az érintettek miért veszik zokon.
Az ő zárt világában jogos minden szó, kitöltött, ital és hazugság, ami azt a célt szolgálja, hogy talpra álljon. Csakhogy egyik dologból jön a másik, és a nagy kérdés még mindig nyitott: Vajon képes Jasmine egyedül szembenézni az élettel? 

10/10 

>

Százkarátos szerelem

A címe alapján mire gondolnál? Hogy egy nyálas tinglitangli. Hát nem az. Eddig nálam az év vígjátéka várományosa, és persze van benne egy kis romantika, de film biza nem erről szól. Annyit és olyan hangosan nevettem rajta, hogy néha lemaradtam egy újabb poénról. Muszáj  megnéznem még egyszer! 
Emma Thompson és Pierce Brosnan tökéletesek voltak együtt. Ez kérem, mestermunka!

Kate és Richard elváltak, van két közös gyerekük, olyan rég ismerik egymást, hogy mindent tudnak a másikról, de a szerelem elmúlt. Tovább léptek. Amikor egy francia cég felvásárolja a férfi cégét, ő a nyugdíjára készült, csak hogy az új tulaj csődbe viszi és kivesz belőle mindent pénzt. A dolgozók és ők is elveszítik mindenüket, nincs más lehetőségük, meg kell próbálniuk visszaszerezni.  
Franciaországba utaznak és képtelenebbnél képtelenebb kalandokba keverik magukat az igazságért, a dolgozók pénzéért, és egy baromi nagy gyémántért. 

10/10

Transzcendens

Tökéletes példája annak, hogy valaki készít egy kiváló filmet, de tudja, így nem lehet eladni, tehát készít egy trailert, ami alapján mindenki másra gondol. Bevonz a mozikba egy csomó olyan embert, akik különben nem néznék meg a filmet, és mivel a legtöbben nem értik meg, szépen meg is bukik. Engem tulajdonképpen nem is érdekelt a film, akaratlanul is A fűnyíró embert juttatta eszembe, de nagyon örülök, hogy megnéztem. 

Mert ennek a filmnek van mondanivalója. Erkölcsi és morális problémákat boncolgat, miközben minden feláldoz egyetlen emberi érzésért.
Johnny Depp szakított a mostanában rászabott jól jövedelmező szerepekkel és valami olyasmit hozott, ami szavakkal alig leírható. Miatta és Paul Bettany miatt önmagában érdemes megnézni, de ne várjatok akciófilmet, ne várjatok thrillert. Kicsit felturbózták ugyan sci-fi elemekkel, de ez akkor is egy vérbeli dráma, a legjobbak közül való.

Will Caster feleségével és sok más tudóssal egyetemben a mesterséges intelligencia létrehozásán dolgozik. Egy radikális csoport az egymástól elkülönülő kutatások színhelyeit egyszerre támadja meg, és ennek során megölnek majdnem mindenkit, aki képes lehet a munka befejezésére. Will is merénylet áldozatává válik, és pontosan tisztába van vele, hogy meg fog halni. Nincs vesztenivalója. Amikor a tudatát feltöltik egy mesterséges intelligencia alapra, hozzáláthat megvalósítani azt, amiért mindig is dolgozott. 

10/10

A Wall Street farkasa

Mohó embereken meggazdagodó, erkölcstelen és nagyravágyók csoportos orgiái a mindent szabad elvében. Mindenki egy dolgot akar biztosan: pénzt. Akinek nincs, az azért, akinek van, az azért. Sosem lehet elég belőle.
Jordan Belfort maga írta meg a memoárjait két kötetben, és ebből az elsőt filmesítették meg. A fickó mostanra motivációs tréner lett, egy vagyonért adta el a filmes jogokat, de azt nem lehet tudni, ténylegesen menyi ebből az övé, ugyanis a kormány nem kevés kártérítésre kötelezte. 
Azért az elképesztő, hogy DiCaprio még mindig nem kapott egy Oskárt sem... A látszat ellenére, bár lehet rajta nevetni, inkább dráma ez is, de az egy perc híján három órás filmet úgy ültem végig, mintha csak negyven lett volna. Döbbenetesen jó volt.

Jordan fiatal és naiv, arra vágyik, hogy sikeres tőzsdeügynök legyen. Mire eléri a célját már nyakig van a drogokban, nőkben, tőzsdecsalásokban. Képtelen normális családi életre és képtelen máshogy élni. Csakhogy ez a formája sok buktatót tartogat, az FBI is felfigyel rá, és a tengernyi kimenekített pénze ellenére, elveszíthet minden. 

10/10



Nem emlékszem rá, sikerült-e valaha úgy összeválogatni a filmeket, hogy csupa 10 pontos legyen, de ezúttal nekünk kedveztek a csillagok. Minden filmet feliratosan láttunk, és olyan élményekkel tértem haza, amiket nehéz feldolgozni. 
Igazán kemény művészfilmet ugyan idén nem néztünk meg, de azért kijutott drámából és kacagásból is bőven.

Nem tudom, hogy a rossz idő tette, vagy sokan lemaradtak a hirdetésről, de sehol sem találkoztunk nagy tömegekkel, pedig tavaly akad néhány komolyan sorba állós terem is. Az biztos, hogy jövő májusban ismét ott leszek, és remek ötlet volt, hogy idén a Tabán is csatlakozott a sorba. Egyből beleszerettem a kis, egytermes moziba, lecsaptam ott egy klassz plakátra és ajándékba kaptunk filmes mappákat is. 

Annyi filmre nem jutott időnk, és annyi élmény marad ki, de egy dolgot már most megígérhetek: Jövőre veletek ugyanitt!

Az est összpontszáma természetesen:

10*/10*

II. Corvin Moziéjszaka, avagy a Csontass háborúja a vörös farkassal

Idén is volt Moziéjszakázás, és mint rutinos résztvevő, szinte az elsők között ujjongtam. Ami adott: 3,000 forintos karszalag - ha időben vetted, utána 3,800 -, 5 film reggelig, és természetesen kitűnő társaság. Bár azért az bevallom, amikor bejelentették, hogy a karszalagok elfogytak, egy kicsit aggódni kezdtem... Tömegnyomor, feszült emberek, akik nem jutottak be arra, amire akartak, feszült én, mert felháborítóan sok a  feszült ember, meg más hasonló dolgok jártak az eszemben. Mégsem adtam fel. Nem az a lány vagyok, akit eltántorítanak a nehézségek, azért mégis ideje korán beálltunk az első filmünk sorába, biztos, ami tuti.

Csontváros

Csak egyszer adták, így természetesen igen nagy volt az érdeklődés. Bár rengetegen nem olvasták a könyvet, így utólag azt mondanám, megint csak ők jártak jól. Az átírást az ember tudomásul veszi, a könyv nem film, más a felület, mások a célok, de a logikai buktatókat és a hülyeségeket már nehezen veszi be a gyomrunk. Bár ezektől függetlenül nekem egészen tetszett a zárójelenetig, azt azonban már nem tudtam jóindulattal sem megmagyarázni, így meg sem próbáltam.

The Master

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 144 perc, 2013
rendező: Paul Thomas Anderson
forgatókönyvíró: Paul Thomas Anderson
operatőr: Mihai Mălaimare Jr.
producer: Paul Thomas Anderson, Megan Ellison, Daniel Lupi, Joanne Sellar
vágó: Peter McNulty, Dylan Tichenor

szereplő(k): 
Philip Seymour Hoffman (Lancaster Dodd)
Joaquin Phoenix (Freddie Sutton)
Amy Adams (Mary Sue Dodd)
Laura Dern (Helen)
Kevin J. O'Connor (Bill White)
Rami Malek (Clark)
Jesse Plemons (Val Dodd)

Második alkalommal rendezték meg idén az Artmozik éjszakáját, vagyis egy rövid időre a művészmozik kerültek reflektorfénybe. A repertoár meglehetősen széles skálán mozgott, helyszínül pedig egyszerre három mozi is szolgált: a Művész, a Puskin és a Toldi. Mind szélesre tárt kapukkal várták az érdeklődőket május 24-én délután öttől, másnap körülbelül reggel nyolcig. Ha valaki jól bírta az éjszakázást, vidáman beülhetett akár hat-hét filmre is, melyek a közönség-kedvencektől, az elvont és klasszikus művészi alkotásokig az összes kategóriát lefedték. Mindenki találhatott magának megfelelőt, vígjáték, thriller és természetesen dráma kategóriában is – sajnos a magam részéről még a negyedét sem láttam annak, mint amire vágytam. Bevallom, úgy indultam el otthonról, hogy bár végtelenül rugalmas és kompromisszumra kész vagyok, mert hát piszkosul nehéz volt összeállítani a megnézendők listáját, de a The Mastert mindenképpen látnom kell. Azaz üdvözülten üdvözöltem Joaquin Phoenixet, aki egy igazi zseni, még akkor is, ha bűnös elfogultsággal vádolnak meg, hiszen az elmúlt évek után egyszerűen nem érheti be kisebb és szerényebb jelzővel.

Az ex-tengerészgyalogos, Freddie (Joaquin Phoenix), a második világháború után kicsit céltalanná válik. Ahogyan sok társa, ő sem tud magával mit kezdeni, az átélt események teljesen eltorzították, maga is kételkedik abban, hogy alkalmas normális emberi kapcsolatokra, így természetes, hogy csak álmodik mindarról a lehetőségről, amit a háta mögött hagyott. Az egyetlen olyan dolog, amiben vitathatatlanul tehetségesebb, mint az átlag, az a különböző alkoholos italok kikeverése, főzése. Ezeket a termékeket nem sajnálja senkitől, leginkább magától nem, így amikor egy reggel úgy ébred, hogy nem emlékszik semmire, és a számára ismeretlen Lancaster Dodd (Philip Seymour Hoffman) hajóján tart a naplementébe, aki nemcsak hogy karizmatikus és határozott férfi, de egy kisebb és folyamatosan gyarapodó csoport vezetője is, egyből érzi a kötődést. Freddie élete teljesen a feje tetejére áll, kapcsolata Doddal pedig megmagyarázhatatlanul erős.

Paul Thomas Anderson, ahogyan tette már a Vérző olaj idejében is, nem csupán rendezett, de maga írta a forgatókönyvet is. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy összesen tizenhárom különböző jelölést kaptak a BAFTA-tól az Oscar-díjig bezáróan, és végül a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendező és a legjobb férfi alakítás díját be is söpörték. Méghozzá megérdemelten. A film egyszerre állít görbe tükröt a múlt és a jelen elé. A katonákat hősként ünnepeljük, majd minimális idő eltelte után elvárjuk tőlük, hogy feledkezzenek meg mindenről és legyenek „normálisak”. A társadalom nem tud mit kezdeni a kilógó hajtásokkal, tehát lenyesi azokat, ha pedig egy makacsul ellenáll, hát szabadjára engedik, senki sem törődik vele többé. Nem volt ez máshogyan az ötvenes években sem: bizonyosan nem véletlen, hogy a kisebb-nagyobb szekták, szervezeteket gombamód szaporodtak, magukba olvasztva mindenkit, aki képtelen lévén a változásra, cél nélkül kóválygott a világban.

Freddie esete speciális. Lelke torzulása hűen tükröződik testének deformitásában, beesett vállai, görbe háta, kacsázó járása, irritáló, kontrolálatlan nevetése bárkiből kiváltana érzelmeket, bár nem feltétlenül olyanokat, amire a veterán vágyik. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam Joaquin Phoenixtől olyan szerepet, ahol zavart volna a nyúlszája, és most sem tette, de képtelen voltam levenni róla a szemem. Eltúlzott, karikatúraszerű megjelenése még élesebb kontrasztba állítja Dodd kifinomult, nyugalmat és boldogságot hirdető személyével. Ránézésre nincs köztük semmi különös, ahogyan közös sem, és mégis tagadhatatlan, hogy vonzzák egymást. Valójában mégsem olyan különbözőek, igaz, amíg a mester tanítani vágyik, és kihívásként tekint rá, addig Freddie képtelen eldönteni, hogy a csoporton belülre vagy inkább kívülre helyezkedjen. Mert ő ilyen, menekül a döntések a komolyabb helyzetek elől, habár szeretne megváltozni, szeretne tartozni valahová, ezért hajlamos feladni önmagát, hogy meggyógyítsa a lelkét. Persze az igazi kérdés az, meg lehet-e gyógyítani valamit, ami még csak nem is él.

Számomra letaglózó élmény volt, minden pillanatát élveztem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kíséretem bizonyos tagjainak voltak problémái a filmmel. Nem azért alakult így, mert nem értették, vagy mert idegen volt számukra. Igazából nem tudták megindokolni, mi volt az a bizonyos apróság, ami zavarta őket. Én erre azt mondtam: Freddie, mire kinevettek, hiszen a főszereplő nem lóghat ki a filmből. A főszereplő nem is, de a karaktere tudatosan szabotálja a történetét, és engem épp ez a momentum győzött meg egyediségéről.

A film hangulata sajátságos, de nem búskomor, épp olyan, mint a főhősünk, amiért lehet szeretni, vagy utálni, de szerintem a középút itt nem opció. Joaquin Phoenix és Philip Seymour Hoffman uraltak minden jelenetet, valamint újra és újra elérték, hogy fejet hajtsak előttük, de ki kell emelnem még Amy Adamsetis. Minden sikeres férfi mögött áll egy okos asszony, az ő karaktere pedig ezt a szerepet messze túllépte. Egyébként még oldalakon keresztül tudnám elemezgetni az egész filmet, és égek a vágytól, hogy valakivel megtehessem. Egyszerűen nem lehet az élményt szavakkal átadni, látni kell.

10/10



*Ez a bejegyzés teljes egészében megjelent már az ekultura.hu-n, annyi a különbség, hogy ott nem volt pontozás és videó. 

Artmozik éjszakája újratöltve

Az első Artmozik éjszakája nálam akkorát ütött, hogy amint megtudtam, idén ismétlünk, mindenféle előzetes ismeret nélkül rohantam megvenni a karszalagokat. Szerencsére be tudtam palizni az egyik barátnőmet, hogy csatlakozzon hozzám, illetve most is bízhattam abban, hogy több ismerőssel is összeakadok az éjszaka folyamán.
Ezúttal sem karmoltuk szét egymást és magunkat egy-egy jobb helyért, ha valaki késve érkezett a vetítésre, akkor sem bolyongott reménytelenül üres ülés után kutatva, de azért örömmel láttam, hogy többen voltunk. Úgy tűnik, mindenki hozott magával még egy embert (hi-hi), akik a 2012-es felhozatalhoz hasonlóan, most is válogathattak populáris, félig és tisztán művészfilmek között.
Nehezen döntöttünk a kezdést illetően, több film is felmerült, de végül is a MÁV menetrend határozta meg, hogy ténylegesen csak este nyolctól tudtuk az esemény fényét emelni.

Beültünk tehát a nyolcórás választottunkra, és legnagyobb ámulatomra ott egy magyar kisfilmet is levetítettek Nagyanyám köldöke címen. Egy darabig csak pislogtam, hiszen nem erre a filmre számítottam, de körülbelül fél perc eldöntötte, hogy én ezt bizony imádom, és bár igaz, hogy nem szerepelt egy listába sem, mindenkinek ajánlom a három generáción átívelő, kulináris élvezeteket sem megvető családdal való ismerkedés. Vicces és... Nos, szimplán csak szórakoztató.
10/10



Én és Te

A premier előtt vetítés Bernardo Bertolucci kéznyomát viseli, de maga egy könyvfeldolgozás, amit sajnos még nem olvastam. Ismét egy elgondolkodtató olasz darab, amit talán soha nem ismerek meg, ha nincs a MÁV, szóval kénytelen vagyok nekik megköszönni. 

Felhő Jack Bourne és a Lopott Sky

Igen, már megint egy összeollózott cím, méghozzá öt filmből, amit volt szerencsém péntekről szombatra virradóan megnézni. Kilencvenéves volt a Corvin mozi és csak úgy mint nyáron, most is egy karszalagos, egész éjszakás vetítéssel ünnepeltünk.

Próbáltam olyan filmeket összeválogatni, amiket nem láttam még, és bár volt, ami kiesett a szórásból, alapvetően meg voltam elégedve a listámmal.

Felhőatlasz

Te jó ég! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Két lehetőség volt, vagy fantasztikusan jó lesz, vagy  borzalmasan rossz, és persze az első variáció jött be. Bizonyos kor alatt egyáltalán nem ajánlom, mert a mondanivalót egyszerűen nem értheti meg egy tizenéves sem. Nem az ő hibájuk, csak nem éltek még eleget, nem ismerik sem a világot, sem a bennük élőket.

Mivel tervezek külön posztot, nem is igen megyek bele a részletekbe, de muszáj látni kategória és ez bizony

11/10.

Jackpot

A norvégok tudnak valamit. Már a Fejvadászok is megvettek kilóra, de Jo Nesbo következő könyvadaptációja ütött rendesen. Nyolcvanpercnyi tömör szórakozást nyújtott, amin szét nevettem magam. És ez nem túlzás.

A történet egy nyereményszelvény körül bonyolódik, amit három volt fegyenc és a főnökük tölt ki. Rengeteg pénzt nyernek, de mennyivel boldogabb lenne, ha eggyel kevesebben, kettővel kevesebben, esetleg egyedül vinné valaki haza azt a kisebb vagyont. A dolgok ezen a ponton kezdenek elvadulni. A sztoriba belép egy sztriptízbár, egy szolárium, egy mindenre elszánt zsaru és tengernyi vér.

Nálam az év vígjátéka kategóriát kapta. Ne hagyjátok ki!

10/10



A Bourne hagyaték

Nos, kissé felemásak az érzelmeim. Nem volt ez olyan rossz film, csak alapvetően elbaltázott a forgatókönyv. Az alkotók két fő hibát követtek el: Hozzá akarták kötni a Bourne sorozathoz, ami miatt sok volt az üres, semmire sem jó rész (bőven elég lett volna egyszer megemlíteni), és el is akarták választani tőle, amiért pedig egy csomó felesleges dolgot meg kellett magyarázniuk. Ebből egy oltári katyvasz lett, pedig a történetben még sok lehetőség kiaknázatlan marad. Az üldözéses jelent nagyon hosszú volt, az akciók viszont szépek, jó dinamikával felépítettek, csak iszonyúan kevés jutott belőlük. A doktornőtől a hideg rázott, de Edward Norton  a szokásos módon zseniális alakítással kápráztatott el, és Jeremy Rennerrel is meg voltam elégedve.

Jason Bourne hatalmas problémát jelent. Miatta több titkos program is veszélybe került, így nem marad más lehetőség, mint eltüntetni mindent és mindenkit, aki érintet lehet, aztán ha elcsitul az ügy, elölről kezdeni. Csakhogy Aaron Cross megúszta a gyilkossági kísérletet és elindul a szintén túlélő doktornőért, hogy a nő ellássa gyógyszerrel, és hogy együtt kiderítsék, mi a fene folyik itt.

7/10



Lopott szavak

Szeretnék majd erről is külön írni, mert a film több mint megérdemelné, de félő hogy nem lesz rá elég időm. Majd kiderül.

Egy könyv a könyvben, ami egy könyvről szól. Nagyon érdekes koncepció és magával ragadó történet. A szereplőgárda kitűnő. Dennis Quaidet eddig is szerettem, sem a képességeit, sem a vászonra gyakorolt hatását nem kérdőjeleztem meg soha, de most kiderült az is, hogy Bradley Cooper igenis jó színész. Jeremy Ironsra pedig még mindig nem tudok öregemberként gondolni, hiába nem maszkot viselt, de még mindig hihetetlen élő a szeme és átütő az egész megjelenése.

Clay Hammond felolvas az új könyvéből, amiben Rory Jansen, oly sok hiábavaló próbálkozás után publikál egy kirobbanóan sikeres művet. Hirtelen a legismertebb, legkedveltebb szerzővé lép elő és maga is elhiszi, minden helyes ebben a formában, amíg egy öregember meg nem keresi és nem meséli el neki a saját életét. A cselekmény több ember életét is befolyásolja és nehéz eldönteni, hol húzódik a képzelet és a valóság határa. Minden leírt szó vezet valahová és vannak olyan kérdések, amiken egyszerűen nem lehet túllépni.

10/10



Skyfall

Semmi újat nem tudok mondani. Az egyetlen ismétlésem ezen az eseményen, de még mindig nagyon élveztem. Tudatosan választottam, mert még egyszer látnom kellett nagy vásznon. Amit az első alkalommal viszont nem írtam le, az az, hogy imádom Bond félmosolyát. Nem olyan mint a többieké volt, nem akar sejtetni vele semmit, egyszerűen csak a része, és (Spoiler!) ahogy Judi Dench meghal, úgy nagyon kevesen képesek.

Valamint akkor kihagytam Ben Whishaw-t  is, de most, főleg a Felhőatlaszban nyújtott alakítása miatt, azt kell mondja, le a kalappal. Még sokra viszi, és alig várom, hogy ezt közelről láthassam.



A szervezők tanultak a saját hibájukból, és a nagy érdeklősre számot tartható premierfilmeket nagytermekben vetítették, míg a régebben bemutatott és/vagy réteg filmeket a kicsikben. Ennek ellenére alig voltak.

Talán mert később hirdették meg, vagy mert kicsit drágább volt a karszalag, nem tudom. Mindenesetre nem bántam, hogy most nem volt velejáró a közelharc. Kicsit tartottam tőle, hogy hiába állítom össze a tervezetem, a felére sem fogok bejutni, de szerencsére minden félelmem feleslegesnek bizonyult.

Tökéletes alkalom volt arra, hogy csevegjünk a barátainkkal, és hogy jó társaságban kitűnő filmeket nézhessünk meg.

Boldog születésnapot Corvin mozi, és már várom a századikat.

Az est nálam 10/10.

Artmozik éjszakája

A Corvin moziéjszaka után újabb kalandra vágyva neveztünk be erre az eseményre is.  Ahogyan várható volt, dacáras a három mozi rendkívül széles ajánlatának, arányaiban jóval kevesebb embert vonzott.

Sokakban zsigeri tiltakozást vált ki a művészfilm kifejezés, pedig a stílusukban legalább ötven árnyalat eltérés látható. Vannak populárisabb filmek, olyanok, amik talán nem is valóak a kategóriába, és akadnak mélyen elgondolkodtató alkotások. Szerintem azért, mert egy filmen gondolkodni kell, még nem lesz rossz. Nem is beszélve arról, hogy sok közönségbarát is szerepelt a repertoárba, mint például a Prometheus, A sötét lovag - Felemelkedés, Hófehér és a vadász, Fejvadászok vagy a Madagaszkár 3.

Lássuk a termést!

Amit még mindig tudni akarsz a szexről

Te jó ég! Annyira jó, hogy szavakkal le sem írható. Jutalomjáték ez Meryl Streep és Tommy Lee Jones számára. Igazán szórakoztató film arról, hogyan élnek egymás mellett az emberek egy kielégítőnek nem nevezhető házasságban, és hogy mit lehet tenni a félpezsdítéséért. Az egyik pillanatban teli torokkal nevettem, a következőben könnyek csurogtak az arcomon.  Streep még most is tűzes és vibráló, Jones pedig legalább tíz különböző arcát mutatta meg. Annyira kifejezőek, annyira élettel teltek voltak, hogy nem olyan hangulatot keltett bennem, mintha csak fimet nézek. Ott ültem a konyhájukban és éreztem a fájdalmukat, örömüket. No meg a tükörtojás illatát szalonnával. Egy bizonyos számú együtt töltött év után kötelezővé tenném.

Egyértelműen 10/10



Toszkán szépség

Egy család története, amit Bruno, a legidősebb gyerek szemén át ismerhetünk meg. A férfi középiskolai tanár, aki hazatér haldokló édesanyjához. Nem akar menni, nem akar ott lenni, de marad és végigéli a múlt minden, akkoriban fájdalmasnak, vagy érthetetlennek érzett pillanatát. Közben szembenéz saját magával is és végre lezár egy sereg mélyen gyökerező problémát.

A zsebkendő folyamatos használatban volt. A film hihetetlen módon telített érzelmekkel. Mindenfélékkel. Leírhatatlan olasz kavalkád ez a javából, amiben a szatíra is fel-fel üti a fejét, és a humor lágyabb formái is megcsillantják magukat. Sajnáltam mikor vége lett, pedig egy teljesen kerek történet volt arról, hogyan térünk vissza oda, ahol kezdtük, de mégis néztem volna tovább.

Megérdemelné az Oscart, de a felirat... Asszonyom helyett Mrs. Egy olasz filmben, magyar felirattal? Hospice mint elfekvő? A készítőnek járna egy pofon érte. De a film ettől még 10/10.

Keleti nyugalom - Marigold hotel

A történet hét nyugdíjas éveit taposó nőről és férfiról szól, akik Indiába költöznek. Mindannyian keresnek valamit, az okaik talán elsőre nem átláthatóak, még csak nem is azonosak, de összekovácsolódnak és rájönnek valamire. India talán nem adhatja mag a választ mindenre, de amire nem, arról még nem létezik kérdés sem.

Egy szórakoztató, magával ragadó történet az életről, életigenlésről, halálról, célokról és reményekről, olyan szereposztással, hogy a névsor puszta olvasásától sírni lett volna kedvem. És senkit ne tévesszen meg a hangulat. Kötelező darab mindenkinek, aki valaha is feltette azt a kérdést magának: miért?

Mi mást is adhatnék rá? 10/10



Final Cut - Hölgyeim és Uraim

Pálfi György rendezésében született mű több száz filmből összeollózva igazán formabontó és magával ragadó. Egy férfi és egy nő találkozását mutatja be úgy, hogy mindkét hőst százak alakítanak. A történet nem mélyenszántó, de csak hab volt a tortán, hogy volt. Igazán üdítő, ahogy egy-egy filmre ráismerünk, miközben azok egy nagyobb kép teljessé válását szolgálják.

Néha meglepő kombinációkat láttunk, néha nem odaillő karaktereket, az egész nézőtér nevetett, miközben az agyunk elhelyezte a sakkfigurákat a nekik megálmodott helyen. Igazi képorgia volt, ami azonkívül, hogy megdöbbentett, elvarázsolt és székhez tapasztott, még azt is elérte, hogy sürgősen újra kell néznem néhány, úgy ötven-száz, filmet.

Köszönjük, mert ez zseniális volt! 10/10



Kicsit később kezdtünk, így most csak négy filmre jutott időnk, bár könnyen lehetett volna belőle hat is. De kihagytuk az első és az utolsó filmeket is. Az agyam sem bírt volna többet, no meg aludni is vágytam már.

Tulajdonképpen minden egyes filmről írhatnék külön. Kár, hogy nincs annyi időm, de így a töredékét sem tudtam átadnia annak, amit ténylegesen nyújtani tudnak.

A szervezésre nem lehet panasz. Néhány apróbb baki azért becsúszott, mint a feliratok rossz pozicionálása, de nem vont le szikrányit sem az élményből. Imádtam minden percét! Rég volt részem ennyire felemelő és elgondolkodtató estében. Nagyon sajnálom azt a tíz-tizenöt filmet, ami most kimaradt, de próbálom majd ledolgozni a hátrányomat.

Köszönöm a társaságot, a szervezést. Az este pontszáma egyértelmű.

10/10

Az éhező, éjsötét, bosszúálló Sherlock és a holló

Na szóval, túl vagyunk a Corvin moziéjszakán! Nagyszerű volt, bár a szervezésen lenne még mit csiszolni. Például eléggé nyilvánvaló okokból, egy kilencven egynéhány fős terembe nem fér be kétszáz ember. Ezért aztán sokan zúgolódtak, többen csúnyán néztek rám, miközben a mosdóból visszatérve átfúrtam magam  a tömegen. Páran beszóltak és komolyan azt hittem meg is lincselnek. Az érzés csak fokozódott, mikor azt hallottuk, a terem megtelt és a kint rekedtek morgolódni kezdtek.

A főszerep azonban a így is a filmeknek jutott, amik változó pontszámokkal szerepeltek ugyan,  azonban csupán egy célt szolgáltak, a szórakoztatásomat.

Lássuk  a versenyzőket!

Az éhezők viadala nálam stabil 8/10-et ért. A könyv szerelmesei közül páran csalódtak, de ez elkerülhetetlen minden adaptációnál. A hosszúsága ellenére olyan érzésem volt, hogy sok dolog kimaradhatott, vagy esetleg nem fejtették ki megfelelően. Az üres járatoknak célja és oka volt, így nem unatkoztam egy percet sem.

A beharangozás persze lelőtte a lényeget, de a nyitottan maradt kérdést, hogy mi is lesz aztán, sokkal izgalmasabbá fűszerezte a kissé elnagyolt végkifejletet.

Az Éjsötét árnyékkal meglepően sok probléma volt. Érdekes a téma, kitűnőek a színészek, nagyszerű a rendező, de szörnyen sok sebből vérzik.

A poénok jelentős része ült. A lazán szórakoztató alkotás sokáig egy hajszálvékony 8/10-et birtokolt, aztán az végkifejlet váratlanul 6/10-é változtatta. Értem én a szándékot, meg a görbetükröt és még a  reményeket is, de azért Burtontől többet vártam, mint egy középszerű, elcsépelt, kalapból kirántott és összecsapott befejezés.

Tagadhatatlanul az est csalódás volt. Igazán kár a benne maradt potenciálért és még nagyobb kár a régimódi vámpír karakterért.

A Bosszúállókhoz és a Sherlock Holmes 2-höz aligha tudnék többet hozzáfűzni annál, mint amit már írtam róluk, de mindkettőt most láttam harmadjára és még mindig kellemesen szórakoztattak. Mondjuk Robert Downey Jr. nélkül jóval silányabb lenne az élet. Az éjszaka egymás után láttam két remek filmben, amik miatt nyugodt szívvel kijelenthetem, rajongó vagyok.

A holló egyszerűen szólva remek, nekem való film volt, amivel kiérdemelt egy külön posztot is. Hamarosan érkezik. Nálam 9/10 pont, ami egyáltalán nem légből kapott és ajándék, de sajnos előreláthatóan meg fog bukni. Kár érte.

Nos, az est tanulsága, hogy hiába készítünk menetrendet, úgysem feltétlen férünk be azokra a filmekre, amikre szeretnénk. Két választásomtól is elestem, és akkor még nem is beszéltünk  azokról a filmekről, amiket nem tudtam összehangolni a saját ütemtervemmel. Kimaradtak a drámák és nagyjából a vígjátékok, az akciódús levegő azonban könnyedén ébren tartott.

Függetlenül a szervezés hiányosságaitól, minden tiszteletem a személyzeté, főleg a kisebb termek esetében, ahol egész éjszaka hallgathatták a nem feltétlen békés panaszáradatot, amiért az emberek nem jutottak be. Erősen elgondolkodtam azon, hogy jövőre katéterrel és a derekamon egy zacskóval érkezem, akkor a tömeg sem anyázik, amiért visszatérnék oda, ahol egyszer már sorba álltam.

Összességében kitűnő éjszaka volt, remek filmekkel és nagyszerű társasággal. Egyértelműen ismétlésért kiállt.