McMafia - első évad

Újra és újra szembe találtam magam a McMafiával, de valamilyenen rejtélyes okból makacsul ellenálltam. Nem igazán tudom, miért. James Norton a Grantchester óta a szívem csücske, kedvelem a szervezett bűnözéssel kapcsolatos könyveket, filmeket, sorozatokat. Ideális választásnak tűnhetne, az összetett sztori orosz maffiát és egyéb fokú izgalmakat ígért, mégis kellett egy kis idő, majdnem egy év, mire rászántam magam. Természetesen az történt, miként minden hasomló esetben, annyira elkapott, hogy muszáj volt befejeznem - munkahét lévén - két éjszaka alatt.

Alex békésen vezeti a kis pénzügyi cégét, elégedett az életével, imádja családját, harmonikus kapcsolatban él, pont eleget keres. Mi baj lehetne? Amikor egy pletyka következtében a befektetők elkezdik kivonni a pénzüket, fontolóra veszi nagybátyja barátjának segítségét, aki hajlandó befektetni a süllyedő hajóba. A családja múltja, orosz gyökerei mindig is távolságtartásra késztették, de hamarosan azon kapja magát, hogy nincs más választása, a családja és a saját túlélésének érdekében kénytelen egyre mélyebbre és mélyebbre merülni. 

Artmozik éjszakája újratöltve

Az első Artmozik éjszakája nálam akkorát ütött, hogy amint megtudtam, idén ismétlünk, mindenféle előzetes ismeret nélkül rohantam megvenni a karszalagokat. Szerencsére be tudtam palizni az egyik barátnőmet, hogy csatlakozzon hozzám, illetve most is bízhattam abban, hogy több ismerőssel is összeakadok az éjszaka folyamán.
Ezúttal sem karmoltuk szét egymást és magunkat egy-egy jobb helyért, ha valaki késve érkezett a vetítésre, akkor sem bolyongott reménytelenül üres ülés után kutatva, de azért örömmel láttam, hogy többen voltunk. Úgy tűnik, mindenki hozott magával még egy embert (hi-hi), akik a 2012-es felhozatalhoz hasonlóan, most is válogathattak populáris, félig és tisztán művészfilmek között.
Nehezen döntöttünk a kezdést illetően, több film is felmerült, de végül is a MÁV menetrend határozta meg, hogy ténylegesen csak este nyolctól tudtuk az esemény fényét emelni.

Beültünk tehát a nyolcórás választottunkra, és legnagyobb ámulatomra ott egy magyar kisfilmet is levetítettek Nagyanyám köldöke címen. Egy darabig csak pislogtam, hiszen nem erre a filmre számítottam, de körülbelül fél perc eldöntötte, hogy én ezt bizony imádom, és bár igaz, hogy nem szerepelt egy listába sem, mindenkinek ajánlom a három generáción átívelő, kulináris élvezeteket sem megvető családdal való ismerkedés. Vicces és... Nos, szimplán csak szórakoztató.
10/10



Én és Te

A premier előtt vetítés Bernardo Bertolucci kéznyomát viseli, de maga egy könyvfeldolgozás, amit sajnos még nem olvastam. Ismét egy elgondolkodtató olasz darab, amit talán soha nem ismerek meg, ha nincs a MÁV, szóval kénytelen vagyok nekik megköszönni. 

Gengszterosztag

Gangster Squad

színes, feliratos, amerikai krimi, 115 perc, 2012

rendező: Ruben Fleischer
forgatókönyvíró: Will Beall, Paul Lieberman
zeneszerző: Carter Burwell
operatőr: Dion Beebe
producer: Dan Lin, Kevin McCormick, Michael Tadross
vágó: James Herbert, Alan Baumgarten

szereplő(k):
Josh Brolin (John O'Mara őrmester)
Ryan Gosling (Jerry Wooters őrmester)
Sean Penn (Mickey Cohen)
Emma Stone (Grace Faraday)
Giovanni Ribisi (Conway Keeler)
Mireille Enos (Connie O'Mara)
Robert Patrick (Max Kennard)
Anthony Mackie (Coleman Harris)

A szombatot gyakorlatilag moziban töltöttük. Három filmet néztünk meg, igaz csak kettő (Lenyűgöző teremtmények, Die Hard 5. Szeretnék róluk írni, csak levegőt! ) volt betervezve. No de már úgy is elment az egész nap, és nem volt kedvem hazamenni sem, no meg a Boszorkányvadászok is érdekelt, így visszaálltunk a sorba. És ekkor megláttam, hogy adják a Gengszterosztagot is.

A film azóta érdekelt, hogy az első trailer kijött belőle(valamikor tavaly ősszel), nem is értem, hogyan felejthettem el, de egyből tudtam, nem hagyhatom ki. Ezt a filmet megint nekem készítették.

Los Anbelesben járunk 1949-ben. A háború utószelei még érződnek, amikor Mickey Cohen gyakorlatilag a város egyeduralkodója. A gengszter megvesz mindenkit, akit meg lehet venni, és megszabadul azoktól, akik zavarják a köreit. A rendőrfőnök azonban úgy gondolja, ez így nem elfogadható, ezért megbízza John O'Mara őrmestert, aki szintén hasonlóan érezz, hogy hozzon létre egy különítményt, akik a szerv oltalma nélkül ugyan, mondhatni fű alatt, de rendet tesz.

Oké! Akik olvasták a Fékezhetetlenről szóló ömlengésemet, már biztosan tudják, odáig vagyok a gengszteres filmekért. Odáig vagyok, mert a kor mocskos, brutális romantikája elbűvölő. Az öltönyök, a kalapok, a rutinszerű dohányzások, a zene, a lebújok, bárok, tánctermek, italozok, zugkocsmák, nyilvános kivégzések, kegyetlen leszámolások, véletlen áldozatok, nyílt tűzharcok az utcákon sokkal vonzóbb néhány évtized távlatából. Akkor szerintem nem élveztem volna...

Nos, a film valós eseményeket dolgoz fel, de nem igen merném azt mondani, hogy valósághű. Nem állítom, hogy mindent tudok a kor gengsztereiről, de Cohen neve sokaknak csenghet ismerősen, és én nem egészen így emlékszem. Ben “Bugsy” Seigellel dolgozott együtt és valamiért úgy rémlik, hogy az ötvenes években adócsalásért kapták el őt is, mint anno Al Caponét. A bűneihez képest viszonylag hamar szabadult. Persze lehet, hogy tévedek, de ez a sejtés nem befolyásolt a filmélményemet, hiszen ez a hangulatból semmit sem von le.

Sean Penn kétségkívül zseniális Cohen. Már önmagában ezért megérte volna. Nem állítom, hogy félisteni lenne, de azért egy Istenáldotta tehetség a minimum, és ehhez nem férhet semmi kétség. Az utóbbi években egyre kevesebb filmben tűnt fel, de igaza van. Csak a legjobbakat választotta, és ez a megalománián, erőszakos, felörült úgy passzol hozzá, mint ahogy húsra a bőr. Mindent el tud játszani, az a három Oscar majdnem hogy kevés.

Josh Brolin tekintetében még van mit pótolnom. Szinte csak a MIB3-ból emlékszem rá, és bár a nagy átlagtól eltérően nekem tetszett, azért ennél jóval több és komolyabb szerepe is volt már.  Most mindenesetre elérte, hogy elkezdjek kicsit jobban figyelni a munkásságára.

Ryan Gosling persze legtöbben a Drive-ból ismerik, de a feltörekvő csillagra már oda kell figyelni. Szerettem a kissé bohém, meggondolatlan rendőr szerepében, azért ezentúl szinkronosan nézem inkább. Ahogyan a hangja, úgy az egész megjelenéséről sem a férfi jelző jut eszembe és hát legyünk őszinték, úri dzsigolónak tökéletes. Viszont a kamera szereti és ő nagyon jól tudja, mi a dolga. Ez nekem elég, ráadásul ha őszinte akarok lenni, a karakteréhez passzol a hangja is.

Emma Stone továbbra sem tudott meggyőzni a színészi kvalitásairól. Mindenki azt mondja, hogy nagyszerű színésznő, de én hiányolom belőle az igazi karaktert. Igazából a jelenleg futó új lánykák jelentős részéből hiányolom Emma Thompson, Meryl Streep vagy Susan Sarandon nagyságát.Persze a hölgy még fiatal, és vannak jobb szerepei is azoknál, amiket mostanában kap, szóval megelőlegezem a bizalmat, és várok türelmesen.

A mellékszereplők láttán is sírni lett volna kedven, mégpedig a gyönyörtől. Nick Noltie, Robert Patrick, Holt McCallany és Giovanni Ribisi egyformán kedvesek a szívemnek és bár egyiküknek sem jutott pár percné több idő, határozottan emelték a film színvonalát.

Imádtam, hogy feliratos, mert az eredeti hangok megint annyival többet tudtak adni, mint a szinkronos előzetes. Néhány hölgy megint nem tudta értékelni a látottakat, de nem hagytam magam befolyásolni. Én bizony teljesen hatás alatt voltam. Van valami heroikus egy csapat jól öltözött és szépen fésült fickóban, akik az igazságárt harcolnak igen nagy fegyverekkel.

Ha már szóba került a Fékezhetetlen, ennek teljesen más a hangulata. Az sokkal komótosabban csordogált, afféle vidéki tempóban, a Gengszterosztag pedig szinte az elejétől pörög. A téma szerelmeseinek szintén kötelező darab, mert még ha másmilyen is, legalább annyira jó, szóval ismét maximum pontot adtam.

10/10

A rajtaütés

Serbuan maut / The Raid

színes, magyarul beszélő, indonéz-amerikai akcióthriller, 101 perc, 2011

rendező: Gareth Evans
forgatókönyvíró: Gareth Evans
zeneszerző: Aria Prayogi, Joseph Trapanese, Fajar Yuskemal
operatőr: Matt Flannery
producer: Gareth Evans, Ario Sagantoro
vágó: Gareth Evans

szereplő(k):
Iko Uwais (Rama)
Joe Taslim (Jaka)
Donny Alamsyah (Andi)
Yayan Ruhian (Mad Dog)
Pierre Gruno (Wahyu)
Ray Sahetapy (Tama)
Iang Darmawan (Gofar)

Kevés dologban voltam életem során annyira biztos, mint abban, hogy ezt nekem látnom kell. Amikor először néztem meg a film trailerét, független attól, hogy a sztori alapján mini Dreddnek neveztük, felkerült a listám élére. Méghozzá magasan megelőzve mindent, mert olyat láttam abban a néhány percben, amit már régóta hiányolok a jelenlegi akciófelhozatalban.

Rama kezdő rendőr, akit beválogatnak az akciócsoportba és egy olyan bevetésre küldenek, aminek során el kell fogniuk egy híres maffiafőnőkőt. A probléma csupán az, hogy a vezér egy emeletes ház egyik felső szintjéről irányít mindent. A ház a sajátja és jó néhány lakást bűnözőknek adott ki.
Természetesen a gaznak eszében sincs megadni magát, tehát lezárja a házat, és kihirdeti, szabad a gyilkolósdi. Siker esetén a résztvevő lakók életük végéig maradhatnak a házban, méghozzá ingyen. Jelentkezőből hirtelen több is akad, mint kéne.  Szegény kis rendőrök amúgy sem voltak túl sokan, de most rohamos tempóban apad a számuk.

Jó, bocsi, tudom, hogy én nem szoktam, de azt a rohadt...! Hát ez meg mi?! ÁÁÁÁÁ! Imádom! Olyan rég várok már egy ilyen filmre és most tényleg el sem hiszem, hogy láthattam. Oké, két évet késett, de ideért! Telt házzal adják. Legalábbis mi már, pedig 40 perccel korábban érkeztünk, csak a második sorban kaptunk jegyet. Budapesten kizárólag az Arénában és  Corvinban játsszák, vidéken pedig Debrecenben és Balassagyarmaton, ezt nem is értem. Szinkronos, viszont olyan csemege, amit a műfaj szerelmeseinek nem szabad kihagyni! Uff!
Iko Uwais személyében új szerelmet találtam magamnak. No nem kell rosszra gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy amit ez a fiatalember művel az olyan szintű csoda, amire nincsenek szavaim sem.

Emlékszik még valaki Jackie Chan, Sammo Hung és Yuen Biao triumvirátusára? No, én akkor láttam utoljára ilyen csodálatosan koreográfiát, ennyire pörgő, elsöprő lendületű közelharcokat. Az A Project/A nagy balhé végén van egy jelenet, ahol a hármas küzd meg a kalózok vezérével, na, az volt aztán valami! Ebben a filmben pedig van egy kettő az egy ellen, amitől tényleg eldobtam az agyam.  Persze az elsőnek említett film, sosem volt ennyire véres, de Yuen Biao és Jet Lee óta nem láttam ilyen lábtechnikát. Iko Uwais valójában a kettő általam nagyra becsült harcművész/színész/koreográfus keresztezése, és ha ebbe bele lehet szeretni, hát én felvállalom.

Ha lett volna egy infrakamera a nézőtéren, azt látták volna  a másik végén, hogy én kimeredt szemmel, pislogás nélkül, azonban üdvözült mosollyal az arcomon néztem a filmet, és amikor mások felhördültek, hát csak annyit tudtam mondani: ÓÓÓÓÓÓÓ! De ezt is a teljes elragadtatottság hangján.
A történet lassan indul, kicsit kocogni kezd, aztán felpörög ezerrel. Majd megint leül és ugrik egy kétezres fordulatot. Helyből. Brutális. A szó teljes és összes jelentésében. Nem véres egy kicsit, nem is kegyetlen, csak pusztán brutális.
A löszerek fogyásával felerősödik a közelharcok jelentősége és innen indul az igazi móka. Kések és ököl, a kedvenceim.

Aki nem egyszerre szocializálódott Bruce Lee remekeken és a Nyolcadik utas a halál című csodán, ne is próbálkozzon vele. És könyörögve kérek minden kedves és normális hölgyet, maradjon inkább otthon. Ez nem női film. Engedjék el a srácokat együtt, vagy csak menjenek be másik terembe, ahol nekik való romantikus tingli-tanglit nézhetnek, mert rém frusztráló volt a sok nyafogás. Páran el is hagyták a termet, és azt hiszem rajtam kívül nem igen volt még egy nemem béli, aki kifelé ily csillogó tekintettel, ennyire lelkesen elemezte volna a filmet. Mintha újra négyéves lennék, és a szüleim azt mondanák, jó voltam, ezért előrehozták a karácsonyt! Kösziiiii!
Persze meg is kaptam, hogy nem vagyok normális nő, de ezt eddig is tudtam, szóval egyáltalán nem érdekelt.

Tessék nekem hozni még ilyen csodálatosan technikás, látványos és lenyűgöző filmeket. Én várok szívesen, várok akár két évet is, de tényleg, mert megérte szélesvásznon megnézni. Akkor is, ha a szinkron több helyen tűnt idegesítőnek, mint jónak, akkor is, ha a forgatókönyvben vannak hibák, és akkor is, ha lenne mibe belekötni. Mert mindezek ellenére hiánypótló film. Nekem. Régóta nélkülöznöm kellett ezt a stílust, amivel sokan próbálkoztak, de olyan kevesen sikerrel.
Kötelező darab! Vagyis széplelkek inkább kíméljenek, mert bár imádom a művészfilmeket, az nem az. Nincs sok alkotás, ami távolabb állna ama kategóriától, nálam mégis sokszor nézős darab, és természetesen maximum pontszámot érdemel.

10/10

Miss Fisher's Murder Mysteries

13 részes ausztrál krimisorozat, 2012

Szereplők:

• Essie Davis
• Nathan Page
• Hugo Johnstone-Burt
• Ashleigh Cummings

Ismét egy nem dorama sorozat ünneplésére ragadtatom magam. Ezzel együtt már lesz vagy három ilyen bejegyzésem(Sherlock, Zen)... Nem azért mondom, nem számolom vagy valami, csak tény. Az oka pedig igen egyszerű. Ez a sorozatot én egy szuszra végignéztem, és minden pillanatát imádtam. Még szép, hogy nem tudom megállni a véleményem kidobolását.

A tiszteletreméltó Miss. Phryne Fisher egy múltba nyúló családi ügyet szeretne lerendezni Melbournben, de milyen a véletlen, egyből belekeveredik egy olyan gyilkossági nyomozásba, ami szintén érinti a családját. Természetesen felkelti érdeklődést az eset, és a morgós John "Jack" Robinson nyomozóra fittyet hányva, bele is veti magát az események sűrűjébe.

Olyannyira jól sikerül a debütálása, hogy felcsap magánnyomozónak, amiben segítségére lesz Dot, a szobalánya, Bert és Cec, a két vörös érzelmű taxis, és ha tetszik, ha nem, a kedves Jack detektív is kénytelen jó képet vágni a dologhoz.

Azok a vibráló húszas évek! Szeretem azt a korszakot. Az I. világháborúnak már vagy tíz éve vége, és a másodikig is hátra van még tizenegy. A világ lüktet, pezseg, változik és él. Csupa szín, csupa kavalkád. A vörös érzelmű és női mozgalmak melegágya, az önállóság, szabadság felé tartó perzselő időszak. De ugyanakkor a rohamoson szaporodó klubok, a dzsesszkorszak ideje is ez, és Miss. Phryne Fisher megtestesíti mindet egyben.

Átható szexualitás, függetlenség és erő sugárzik a hölgyből, aki ráadásul még arisztokrata is. Igaz, hogy annak nem hétköznapi. Repülőgépet vezet, pisztollyal közlekedik és nem veti meg a szép férfiakat sem. Bárkit az ujjai köré csavar, de igazi érzékeny és érzéki asszonyi szíve van.  Még akkor is, ha a vallás dolgaiban épp olyan járatlan, mint ahogyan nem egy házasulandó fajta.

Essie Davis nagyszerű választás lett a szerepre. Nem hiszem hogy ő lenne a legszebb nő a világon, bár tény, hogy nagyon csinos, de olyan ellenállhatatlan báj és kisugárzás veszi körül, hogy az leírhatatlan. Keresve sem találhattak volna jobb  Miss. Fishert. Egyenesen kiragyog a filmből. Egészen a sorozat rabja lettem, ahogyan a karakternek is, szóval most nekikezdhetek majd begyűjteni Kerry Greenwood könyveit. Ugyanis minden rész, a befejezőtől eltekintve, egy kötetre épül. Azt sejtem, hogy az utolsó, ami része a kerettörténetnek vagy nincs benne az eredeti történetben, vagy nem így zárul. Mindenesetre az egy könyv egy rész szabály itt is nagyon működőt.

Különben Nathan Page, mint a morcos John "Jack" Robinson engem bizony levett a lábamról, de szegény fejét meg a címszereplőnk ostromolja.  Ők ketten szerintem az utóbbi évek egyik legvibrálóbb párosa. A szókimondó, bevállalós Phryne, és a konzervatív elveket valló, visszahúzódó és csendes Jack üdítő pillanatokat tartogatnak számunkra.

Eddig tizenkilenc regény és egy novellás kötet jelent meg sorozatban, amiből ezzel az évaddal elhasználtunk tizenkettőt. Viszont most már teljesen biztos a hír, hogy lesz második. Könyvek még vannak, tehát én kíváncsian várakozom, mert ez valami briliáns volt.

A laza, néhol Agatha Christie-s hangulatot árasztó krimik nem az akció szerelemeseinek készültek, de ha valaki szereti a műfajt, garantáltan jól fog szórakozni. Egy próbálkozást mindenképpen megér. Nálam maximális pontot ért a tizenhárom órányi bűvölet.

10/10

Felhő Jack Bourne és a Lopott Sky

Igen, már megint egy összeollózott cím, méghozzá öt filmből, amit volt szerencsém péntekről szombatra virradóan megnézni. Kilencvenéves volt a Corvin mozi és csak úgy mint nyáron, most is egy karszalagos, egész éjszakás vetítéssel ünnepeltünk.

Próbáltam olyan filmeket összeválogatni, amiket nem láttam még, és bár volt, ami kiesett a szórásból, alapvetően meg voltam elégedve a listámmal.

Felhőatlasz

Te jó ég! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Két lehetőség volt, vagy fantasztikusan jó lesz, vagy  borzalmasan rossz, és persze az első variáció jött be. Bizonyos kor alatt egyáltalán nem ajánlom, mert a mondanivalót egyszerűen nem értheti meg egy tizenéves sem. Nem az ő hibájuk, csak nem éltek még eleget, nem ismerik sem a világot, sem a bennük élőket.

Mivel tervezek külön posztot, nem is igen megyek bele a részletekbe, de muszáj látni kategória és ez bizony

11/10.

Jackpot

A norvégok tudnak valamit. Már a Fejvadászok is megvettek kilóra, de Jo Nesbo következő könyvadaptációja ütött rendesen. Nyolcvanpercnyi tömör szórakozást nyújtott, amin szét nevettem magam. És ez nem túlzás.

A történet egy nyereményszelvény körül bonyolódik, amit három volt fegyenc és a főnökük tölt ki. Rengeteg pénzt nyernek, de mennyivel boldogabb lenne, ha eggyel kevesebben, kettővel kevesebben, esetleg egyedül vinné valaki haza azt a kisebb vagyont. A dolgok ezen a ponton kezdenek elvadulni. A sztoriba belép egy sztriptízbár, egy szolárium, egy mindenre elszánt zsaru és tengernyi vér.

Nálam az év vígjátéka kategóriát kapta. Ne hagyjátok ki!

10/10



A Bourne hagyaték

Nos, kissé felemásak az érzelmeim. Nem volt ez olyan rossz film, csak alapvetően elbaltázott a forgatókönyv. Az alkotók két fő hibát követtek el: Hozzá akarták kötni a Bourne sorozathoz, ami miatt sok volt az üres, semmire sem jó rész (bőven elég lett volna egyszer megemlíteni), és el is akarták választani tőle, amiért pedig egy csomó felesleges dolgot meg kellett magyarázniuk. Ebből egy oltári katyvasz lett, pedig a történetben még sok lehetőség kiaknázatlan marad. Az üldözéses jelent nagyon hosszú volt, az akciók viszont szépek, jó dinamikával felépítettek, csak iszonyúan kevés jutott belőlük. A doktornőtől a hideg rázott, de Edward Norton  a szokásos módon zseniális alakítással kápráztatott el, és Jeremy Rennerrel is meg voltam elégedve.

Jason Bourne hatalmas problémát jelent. Miatta több titkos program is veszélybe került, így nem marad más lehetőség, mint eltüntetni mindent és mindenkit, aki érintet lehet, aztán ha elcsitul az ügy, elölről kezdeni. Csakhogy Aaron Cross megúszta a gyilkossági kísérletet és elindul a szintén túlélő doktornőért, hogy a nő ellássa gyógyszerrel, és hogy együtt kiderítsék, mi a fene folyik itt.

7/10



Lopott szavak

Szeretnék majd erről is külön írni, mert a film több mint megérdemelné, de félő hogy nem lesz rá elég időm. Majd kiderül.

Egy könyv a könyvben, ami egy könyvről szól. Nagyon érdekes koncepció és magával ragadó történet. A szereplőgárda kitűnő. Dennis Quaidet eddig is szerettem, sem a képességeit, sem a vászonra gyakorolt hatását nem kérdőjeleztem meg soha, de most kiderült az is, hogy Bradley Cooper igenis jó színész. Jeremy Ironsra pedig még mindig nem tudok öregemberként gondolni, hiába nem maszkot viselt, de még mindig hihetetlen élő a szeme és átütő az egész megjelenése.

Clay Hammond felolvas az új könyvéből, amiben Rory Jansen, oly sok hiábavaló próbálkozás után publikál egy kirobbanóan sikeres művet. Hirtelen a legismertebb, legkedveltebb szerzővé lép elő és maga is elhiszi, minden helyes ebben a formában, amíg egy öregember meg nem keresi és nem meséli el neki a saját életét. A cselekmény több ember életét is befolyásolja és nehéz eldönteni, hol húzódik a képzelet és a valóság határa. Minden leírt szó vezet valahová és vannak olyan kérdések, amiken egyszerűen nem lehet túllépni.

10/10



Skyfall

Semmi újat nem tudok mondani. Az egyetlen ismétlésem ezen az eseményen, de még mindig nagyon élveztem. Tudatosan választottam, mert még egyszer látnom kellett nagy vásznon. Amit az első alkalommal viszont nem írtam le, az az, hogy imádom Bond félmosolyát. Nem olyan mint a többieké volt, nem akar sejtetni vele semmit, egyszerűen csak a része, és (Spoiler!) ahogy Judi Dench meghal, úgy nagyon kevesen képesek.

Valamint akkor kihagytam Ben Whishaw-t  is, de most, főleg a Felhőatlaszban nyújtott alakítása miatt, azt kell mondja, le a kalappal. Még sokra viszi, és alig várom, hogy ezt közelről láthassam.



A szervezők tanultak a saját hibájukból, és a nagy érdeklősre számot tartható premierfilmeket nagytermekben vetítették, míg a régebben bemutatott és/vagy réteg filmeket a kicsikben. Ennek ellenére alig voltak.

Talán mert később hirdették meg, vagy mert kicsit drágább volt a karszalag, nem tudom. Mindenesetre nem bántam, hogy most nem volt velejáró a közelharc. Kicsit tartottam tőle, hogy hiába állítom össze a tervezetem, a felére sem fogok bejutni, de szerencsére minden félelmem feleslegesnek bizonyult.

Tökéletes alkalom volt arra, hogy csevegjünk a barátainkkal, és hogy jó társaságban kitűnő filmeket nézhessünk meg.

Boldog születésnapot Corvin mozi, és már várom a századikat.

Az est nálam 10/10.

Zen

Rendező(k):

John Alexander (Vendetta)
Christopher Menaul (Cabal)
Jon Jones (Ratking)

Szereplők:

Rufus Sewell
Caterina Murino
Julie Cox
Callum Blue
Valentina Cervi
Catherine Spaak
Ben Miles
Stanley Townsend
Ed Stoppard
Anthony Higgins

Már másodjára szegem meg azt a fogadalmamat, hogy csak ázsiai sorozatokról írok. Viszont a BBC újra bebizonyította, hogy tizenkilencre érdemes lapot húzni. A huszonegyedik században is van létjogosultsága  a klasszikus témáknak, helyszíneknek és karaktereknek.

A Michael Dibdin krimijein alapuló három részes minisorozat egy-egy könyvet dolgoz fel. Főhőse Aurelio Zen, a velencei származású olasz detektív. A feleségétől külön, anyjával pedig együtt élő, középkorú férfi tisztességes hírében áll. A könyvek '80'-as évek végén Itáliában kezdődnek, amikor napi szinten merültek fel korrupciós ügyek, ügyvédek, ügyészek, bírók tűntek el vagy haltak meg. Egy olyan országban, ahol még mindig nagy hatalmú erőt képvisel a maffia, nos ez a  becsületesség és rátermettség az, ami hősünket bajba keveri.

Olyan ügyeket bíznak rá, számítva a tudására, tapintatára, amiket el kell tusolni vagy pont ellenkezőleg, fel kell tárni. Akárhogy is nézi, az egymást keresztező érdekek során mindig épp a tűzvonalba kerül. Mindegy mit csinál, hogy alakul, vannak akiknek nem tetszik a megoldás. Így hát nincs más lehetősége, mint végezni becsülettel a munkáját és megtanulni játszani a nagyokkal, hiszen a világot a szívességek mozgatják.

Semmi modern kütyü, elcsépelt közhelyek. A munkát lábon oldják meg, a labort csak említik, nem mutatják. Hiába a modern környezet, a hangulat a klasszikus krimiket idézi, és a békebeli nyomozókat a '40-es és '60-as évekből.

A karakter már önmagában megfogott, de mindezek tetejében még Rufus Sewellre bízták a főszerepet. Rufus Sewelre, aki, hölgyeim cáfoljanak meg, de férfi. Semmi pipogyaság, sem kiragyogóan szép pofi, nem agyon- és kigyúrt és  szőr tekintetében itt-ott többel rendelkezik, mint a közízlés megkövetelné. Na de, ott van az érdekes zöld szeme, a rekedt hangja és komolyan mondom, nincs az a  szépfiú, akiért elcserélném. Most lehet sokan megköveznek, de én hagytam volna a csudába Heath Ledgert és a karjaiba menekültem volna. De komolyan! Aztán az Újraírtuk Shakespeare-t sorozat Makrancos hölgyében olyan Petruchio, hogy elaléltam, Tamás mesterkén megint új színt hozott. Már csak miatta is várom az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt. Zen szerepe olyan, mint egy réteg bőr. Tökéletesen feszül rajta.

Tudom, három részben könnyű jó sorozatot csinálni. A tipikus Brit sorozatok normál alakban is minik, gyakran 3-6-8-10-13 részesek, de mindenkinek áll a zászló. A Zen esetében minden epizódhoz egy könyvet vettek alapul. Ugyanezt Amerikában tizenkét részig húzzák. Meg lehet nézni mit műveltek a True Blooddal. Annyi baromságot kevertek bele  a részekbe, hiszen minden könyvnek ki kellett húznia az évad végéig, hogy a negyedik évad elején elkaszáltam a sorozatot. Azt az évadot, amit Eric miatt a leginkább vártam, és amit már az első részben tönkrevertek. Szóval kösz nem, csak mondom, így kell ezt csinálni. Vannak olyan Agatha Christie könyvek, amit kettő, maximum három részben dolgoztak fel. Az még beleférne, de a túlzott hígítás pont az ellenkezőjét váltja ki. Szóval igen, néhány részben könnyű jó sorozatot készíteni, de mondhatjuk úgy is, az angoloknál van az ésszerűség labdája.

A BBC sajnos elkaszált a harmadik epizód után (Mer' túl sok nyomozgatós férfi karakter van. Most mondjam vagy mutassam? Bár felmerült, hogy más csatorna folytatja, de a tárgyalásokról semmit sem tudni, ezért logikus dolog temetni.) pedig vert majdnem mindent, amit az idén láttam(Igaz, 2011-es sorozat. Le vagyok maradva.). A Sherlockkal egyetemben üde színfoltjai a televíziózásnak. Több ilyet és gondolkodni képes vezetőket a csatornák élére! Csak ennyit szeretnék.

Ezentúl kénytelenen leszek a könyvekkel beérni, de Aurelio most már mindig úgy fog mosolyogni, akár csak Rufus Sewell.

10/10

A holló

The Raven

színes, feliratos, amerikai-magyar-spanyol thriller, 111 perc, 2012

rendező: James McTeigue
forgatókönyvíró: Ben Livingston, Hannah Shakespeare
zeneszerző: Lucas Vidal
operatőr: Danny Ruhlmann
producer: Marc D. Evans, Trevor Macy, Aaron Ryder
vágó: Niven Howie

szereplő(k):
John Cusack (Edgar Allan Poe)
Luke Evans (Emmett Fields)
Alice Eve (Emily)
Brendan Gleeson (Colonel Hamilton)
Brendan Coyle (Reagan)
Oliver Jackson-Cohen (Cantrell)
Kevin McNally (Maddux)

A Corvin moziéjszakán sikerült záróakkordként megnézni, laza hajnali ötös kezdéssel. Álmos ugyan nem voltam, de a bemutató alapján arra következtettem, játszi könnyedséggel tartana ébren.

A történet Edgar Allan Poe utolsó napjait dolgozza fel. Azokat a napokat, amikről valóban nem marad fenn semmi, és az is tény, hogy ténylegesen soha sem állapították meg a halála okát. Poe-t Baltimore-ban találták meg egy padon üldögélve, kábulatban, idegen ruhákban. Az életéből még hátralévő négy napban félrebeszélt, többször emlegetett egy nevet (Szándékosan nem írom le. Aki nem ismeri a történetet, majd megtudja a film végén.), alig volt magánál, majd csendesen meghalt.

Poe meglehetősen züllött életében nem sok dolog ingatja meg. Próbál megélni az írásból, de állandóan le van égve, és ráadásul még alkotói válsággal is küzd. A tiszta pillanatait szerelmével és szeretőjével tölti, akinek, egyáltalán nem meglepő módon, az apja ellenzi kapcsolatukat.

Ez idő tájt brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy nőt kislányával együtt, mégpedig egy látszólag teljesen lezárt lakásban. A kiérkező rendőrök még hallják az asszony sikolyait és könyörgését, de amikor betörik az ajtót, a leszegezett ablakú szobában nem találnak senki élő embert.

Fields nyomozónak nagyon ismerős a helyszín. Olvasott már róla, mégpedig egy Poe műben. Behozatja a léha költőt kihallgatásra, először még mint gyanúsított, a következő hullánál azonban már mint, modern szóval élve, szakértőt kéri fel. Szüksége van rá, hogy elkapja azt a szörnyeteget, aki Poe műveit másolva párviadalra hívja őket.

A filmet kis hazánkban forgatták, amiről mondjuk én nem tudtam semmit. Mindenképpen érdekelt. Az előzetes alapján egy csuda izgalmas, korabeli akciót kapunk, és ismét nem a film hibája, hogy megint elakarták adni valami másnak, mint ami valójában.

Persze van benne akció és izgalom, vér is csorog bőven, azonban sokkal érdekesebb az amerikai költő, író személyisége, művei és az, hogy ezt a filmet ő alighanem imádná.

Mikor megkérdezték miről szól tévesen Angliát neveztem meg helyszínnek, nem is tudom miért, hiszen tudtam, hogy Edgar Allan Poe amerikai volt, de a film hangulatában van valami, ami miatt egyértelműnek vettem, még akkor is, ha Baltimore-ban hallt meg és fogalmam sincs, járt-e valaha az anyakontinensen.

Kicsit olyan Hasfelmetsző ízt hagyott a számban.  A képi világa meglehetősen sötét, van benne valami komolyan balsejtelmes akkor is, amikor épp nem történik semmi említésre méltó. Talán a gázlámpák sejtelmes fénye miatt.

Hogy könnyebben eladható legyen, beiktattak egy-két tocsogós jelenetet, amire, megmondom  őszintén, nem igazán voltam felkészülve. Ettől függetlenül viszonylag kevés hatásvadász mozzanattal operálnak.

Poe a maga korában híres volt a véres történeteiről, őt tartják a krimi, mint irodalmi műfaj, apjának. Ha valaki nem is olvasott tőle semmit, A hollóról és a A Morgue utcai kettős gyilkosságról nyilván hallott már. Ez utóbbi több film feldolgozást is megélt. Többek között Lugosi Béla nevéhez fűződő 1932-es, vagy az 1986-os Val Kilmer által fémjelzett filmen is borzonghatunk.

Igen, tudom.  A mai fiataloknak nehéz elképzelni, hogy ez valaha is félelmetes volt. Ahogy Mary Shelley Frankensteinje sem kapja meg a neki kijáró tiszteletet, úgy Poe novelláit is befedte a modern kor rohanása.

Jelenesetben azonban a valóságot tökéletesen mosták össze a fikcióval, és ez a film méltó emléket állít a költőnek és novellistának. Az atmoszféra nagyon Poe-s, akkor is, ha az ifjúságot megcélozva néhol túlpörgették a történetet.

Imádtam minden percét. Kitűnő lezárása volt egy nagyszerű éjszakának. Csak azt sajnálom, hogy a távozó tömegből nagyon kevés elismerő szót csíptem el. Unták, nem értették esetleg mindkettő. Azaz várhatóan hatalmasat fog bukni, dacára John Cusack  és Luke Evans (Csak engem emlékeztet Heath Ledgerre?) nagyszerű alakításának. Pedig igazán nagy kár lenne érte.

9/10

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

Az éhező, éjsötét, bosszúálló Sherlock és a holló

Na szóval, túl vagyunk a Corvin moziéjszakán! Nagyszerű volt, bár a szervezésen lenne még mit csiszolni. Például eléggé nyilvánvaló okokból, egy kilencven egynéhány fős terembe nem fér be kétszáz ember. Ezért aztán sokan zúgolódtak, többen csúnyán néztek rám, miközben a mosdóból visszatérve átfúrtam magam  a tömegen. Páran beszóltak és komolyan azt hittem meg is lincselnek. Az érzés csak fokozódott, mikor azt hallottuk, a terem megtelt és a kint rekedtek morgolódni kezdtek.

A főszerep azonban a így is a filmeknek jutott, amik változó pontszámokkal szerepeltek ugyan,  azonban csupán egy célt szolgáltak, a szórakoztatásomat.

Lássuk  a versenyzőket!

Az éhezők viadala nálam stabil 8/10-et ért. A könyv szerelmesei közül páran csalódtak, de ez elkerülhetetlen minden adaptációnál. A hosszúsága ellenére olyan érzésem volt, hogy sok dolog kimaradhatott, vagy esetleg nem fejtették ki megfelelően. Az üres járatoknak célja és oka volt, így nem unatkoztam egy percet sem.

A beharangozás persze lelőtte a lényeget, de a nyitottan maradt kérdést, hogy mi is lesz aztán, sokkal izgalmasabbá fűszerezte a kissé elnagyolt végkifejletet.

Az Éjsötét árnyékkal meglepően sok probléma volt. Érdekes a téma, kitűnőek a színészek, nagyszerű a rendező, de szörnyen sok sebből vérzik.

A poénok jelentős része ült. A lazán szórakoztató alkotás sokáig egy hajszálvékony 8/10-et birtokolt, aztán az végkifejlet váratlanul 6/10-é változtatta. Értem én a szándékot, meg a görbetükröt és még a  reményeket is, de azért Burtontől többet vártam, mint egy középszerű, elcsépelt, kalapból kirántott és összecsapott befejezés.

Tagadhatatlanul az est csalódás volt. Igazán kár a benne maradt potenciálért és még nagyobb kár a régimódi vámpír karakterért.

A Bosszúállókhoz és a Sherlock Holmes 2-höz aligha tudnék többet hozzáfűzni annál, mint amit már írtam róluk, de mindkettőt most láttam harmadjára és még mindig kellemesen szórakoztattak. Mondjuk Robert Downey Jr. nélkül jóval silányabb lenne az élet. Az éjszaka egymás után láttam két remek filmben, amik miatt nyugodt szívvel kijelenthetem, rajongó vagyok.

A holló egyszerűen szólva remek, nekem való film volt, amivel kiérdemelt egy külön posztot is. Hamarosan érkezik. Nálam 9/10 pont, ami egyáltalán nem légből kapott és ajándék, de sajnos előreláthatóan meg fog bukni. Kár érte.

Nos, az est tanulsága, hogy hiába készítünk menetrendet, úgysem feltétlen férünk be azokra a filmekre, amikre szeretnénk. Két választásomtól is elestem, és akkor még nem is beszéltünk  azokról a filmekről, amiket nem tudtam összehangolni a saját ütemtervemmel. Kimaradtak a drámák és nagyjából a vígjátékok, az akciódús levegő azonban könnyedén ébren tartott.

Függetlenül a szervezés hiányosságaitól, minden tiszteletem a személyzeté, főleg a kisebb termek esetében, ahol egész éjszaka hallgathatták a nem feltétlen békés panaszáradatot, amiért az emberek nem jutottak be. Erősen elgondolkodtam azon, hogy jövőre katéterrel és a derekamon egy zacskóval érkezem, akkor a tömeg sem anyázik, amiért visszatérnék oda, ahol egyszer már sorba álltam.

Összességében kitűnő éjszaka volt, remek filmekkel és nagyszerű társasággal. Egyértelműen ismétlésért kiállt.

Az ábécés gyilkos

The Alphabet Killer

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 94 perc, 2008

rendező: Rob Schmidt
forgatókönyvíró: Tom Malloy
zeneszerző: Eric Perlmutter
operatőr: Joe DeSalvo
producer: Tom Malloy, Isen Robbins, Aimee Schoof
vágó: Frank Reynolds

szereplő(k):
Eliza Dushku (Megan Paige)
Cary Elwes (Kenneth Shine)
Timothy Hutton (Richard Ledge)
Michael Ironside (Nathan Norcross kapitány)
Bill Moseley (Carl Tanner)
Tom Noonan (Gullikson kapitány)

Ez egy igen különös, valós történetet feldolgozó film. Persze becsapott a címe. Azt hittem egy Poirot gyöngyszem, de hamar kiderült, hogy egészen másról van szó. Nos, épp ezért is félretettem. Nem voltam felkészülve egy újabb drámára. Aztán csak győzött a kíváncsiság. A  hosszú éjszaka, a szükség, meg a nincs más kényszerített mégis a megnézésére.

Hű! Nagyjából ezt mondtam a végénél. Mert kérem szépen kellően felkavaró a történet, furcsa szemlélet és igazán letaglózó végkifejlet.

Paige nyomozó egy kislány gyilkossági ügyében nyomoz, amiről hamar kialakul egy bizonyos véleménye, mégpedig, hogy nincsenek véletlenek a nap alatt és ez bizony egy sorozatgyilkosság. Ezzel még nem is lenne semmi baj, leszámítva, hogy más nem osztja a nézeteit, és ő maga szépen lassan megszállottjává válik az esetnek.  Már korábban is voltak furcsa víziói, de ezután hangokat kezd hallani és kísérti a halott gyermek szelleme. Koránt sem meglepő, hogy innen egyenes út vezet a kórház zárt osztályára. Ugyanis ez az élet, nem húz elő a kalapból senki, egy "halott embereket látok" lapot.

Eltelik néhány év és a hősnőnk hamarosan újra szemben találja magát az esettel. Vagyis egy másikkal, ami megerősíti a korábbi elképzelését, és ezúttal nem marad teljesen magára sem.

Nos ha valaki abban a kényszerképzetben ringatná magát, hogy ez egy krimi, azt ki kell ábrándítanom. A thriller elemeket ötvöző drámában igazán jól bánnak a feszültséggel, miközben amit látunk, az nem más, mint egy tényleges összeomlás története. Hús- vér karakteré, aki bár görcsösen vágyik az irányításra, mégsem képes másra, mint a sodródásra enyhe kormánymozdulatokkal.

Az élet és a képzelet összemosódása nem alkot Alice csodaországban élményeket, sokkal inkább egyfajta sötét valóságképet.
Néhányunk már omlott össze, vesztette el a talajt a lába alól, ha átmeneti időre is, ezért azonosulni a karakterrel nem jelent problémát. Tény, hogy lassan ő maga sem tudja mi valóság és mi nem az, majd a lassú zavarból állandó téboly kerekedik. Na de, ez sem ilyen egyértelmű!

Tulajdonképpen semmi sem egyértelmű a gyilkosságokat leszámítva. Annyira nem, hogy a végén már én sem tudtam elválasztani a képzeletet a realitástól.
Jó lenne tudni, a történet mely részei valóságosak, illetve meddig azok.  Szerintem, ezeknek az információknak az ismeretében válna ténylegesen sokkolóvá, bár a döbbeneteknek így is se szeri se száma.

A szereposztásra egy rossz szavam sem lehet. Mindenkihez passzolt a kölcsön bőr. A poszter elég figyelemfelkeltő. Minden bizonnyal így próbálták eladni szélesebb körben de ez akkor is az marad, ami, egy pszichodráma.
Összegezve: lekötött, meglepet, elborzasztott, földbe döngölt és összezavart. Hát nem tökéletes?

7,8/10

K nyomozó és a sisakvirág titka

K nyomozó és a sisakvirág titka

(Detective K: Secret Of Virtuous Widow - 조선명탐정: 각시투구꽃의 비밀 )
Kosztümös, dél-koreai krimivígjáték (2011)
rendező: Kim Sok-yun
szereplők:
Detective K - Kim Myung-Min
Seo-Pil - Oh Dal-Su
Han Kaek-Ju- Han Ji-Min

Na, jó! Én szeretem az ázsiai filmeket, de ez, véleményem szerint, közönség kedvenc lehet. Nem tudtam, nem is hallottam róla semmit. Valami filmet néztem volna és a Feliratok.hu-n megtaláltam az angol subját. Gondoltam, miért ne?

Angol filmeket megnézek angol felirattal, ott a két dolog támogatja egymást. Egy koreai film esetén azonban a kiejtésre nem számíthatok. Akaratlanul is figyelem az eredeti nyelvet, ami csak megzavar. Nem állítom, hogy nem szótáraztam közben, de még így is megérte.

A film hosszú, 115 perces, de egy percét sem untam, sőt, sajnáltam, mikor vége lett.

1793-ban járunk. A derék nyomozó egy sorozatgyilkosság ügyében vizsgálódik, de nem mellékesen megold egyéb más bűnügyeket is. Érezhetjük benne a keresd a nőt, valamint a film végéig felbukkan egy pajzán könyvsorozat első része.

Hősünk briliáns elme, afféle Sherlock Holmes fajta elemző aggyal rendelkezik. Tanult, képzett harcos, nagyszerű nyomozó és talpig pancser. Gyakran nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan tervezi, egy szép nő képes megzavarni, és tehetséges abban, hogy bajba keverje saját magát. Éppen csak meglép egy gyilkosság vádja elől, amikor a király, akivel közeli kapcsolatban állnak, megbízza egy özvegy állítólagos öngyilkosságának felderítésével. A hölgy, férje halálát követően vetett véget életének.

K barátunk ezért elindul Jeokseongba, ahol a sisakvirág nő ( Harry Potter fanok tudják, hogy ez a aconitum vagy farkasölő- , megint más néven, ebrontófű is), ami rejtélyes módon összekapcsolja a háta mögött hagyott haláleseteket. Oldalán Seo-Pil, egy megrögzött kutyatolvaj, aki azután szegődik segítőjévé, hogy K tisztázta egy olyan gyilkosság vádja alól, amit nem ő követett el.

Mindenféle bolondozás dacára az eset komoly. Nem csak pénz és hatalom, de a kereszténység, mint üldözött vallás, szintén megjelenik a színfalak mögött. Mindenképpen érdekes megnézni ezt az oldalát a történelmi Koreának.

Csak most jöttem rá, hogy létezik hozzá magyar felirat is, így este kénytelen leszek megnézni újra.

9/10