A holló

The Raven

színes, feliratos, amerikai-magyar-spanyol thriller, 111 perc, 2012

rendező: James McTeigue
forgatókönyvíró: Ben Livingston, Hannah Shakespeare
zeneszerző: Lucas Vidal
operatőr: Danny Ruhlmann
producer: Marc D. Evans, Trevor Macy, Aaron Ryder
vágó: Niven Howie

szereplő(k):
John Cusack (Edgar Allan Poe)
Luke Evans (Emmett Fields)
Alice Eve (Emily)
Brendan Gleeson (Colonel Hamilton)
Brendan Coyle (Reagan)
Oliver Jackson-Cohen (Cantrell)
Kevin McNally (Maddux)

A Corvin moziéjszakán sikerült záróakkordként megnézni, laza hajnali ötös kezdéssel. Álmos ugyan nem voltam, de a bemutató alapján arra következtettem, játszi könnyedséggel tartana ébren.

A történet Edgar Allan Poe utolsó napjait dolgozza fel. Azokat a napokat, amikről valóban nem marad fenn semmi, és az is tény, hogy ténylegesen soha sem állapították meg a halála okát. Poe-t Baltimore-ban találták meg egy padon üldögélve, kábulatban, idegen ruhákban. Az életéből még hátralévő négy napban félrebeszélt, többször emlegetett egy nevet (Szándékosan nem írom le. Aki nem ismeri a történetet, majd megtudja a film végén.), alig volt magánál, majd csendesen meghalt.

Poe meglehetősen züllött életében nem sok dolog ingatja meg. Próbál megélni az írásból, de állandóan le van égve, és ráadásul még alkotói válsággal is küzd. A tiszta pillanatait szerelmével és szeretőjével tölti, akinek, egyáltalán nem meglepő módon, az apja ellenzi kapcsolatukat.

Ez idő tájt brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy nőt kislányával együtt, mégpedig egy látszólag teljesen lezárt lakásban. A kiérkező rendőrök még hallják az asszony sikolyait és könyörgését, de amikor betörik az ajtót, a leszegezett ablakú szobában nem találnak senki élő embert.

Fields nyomozónak nagyon ismerős a helyszín. Olvasott már róla, mégpedig egy Poe műben. Behozatja a léha költőt kihallgatásra, először még mint gyanúsított, a következő hullánál azonban már mint, modern szóval élve, szakértőt kéri fel. Szüksége van rá, hogy elkapja azt a szörnyeteget, aki Poe műveit másolva párviadalra hívja őket.

A filmet kis hazánkban forgatták, amiről mondjuk én nem tudtam semmit. Mindenképpen érdekelt. Az előzetes alapján egy csuda izgalmas, korabeli akciót kapunk, és ismét nem a film hibája, hogy megint elakarták adni valami másnak, mint ami valójában.

Persze van benne akció és izgalom, vér is csorog bőven, azonban sokkal érdekesebb az amerikai költő, író személyisége, művei és az, hogy ezt a filmet ő alighanem imádná.

Mikor megkérdezték miről szól tévesen Angliát neveztem meg helyszínnek, nem is tudom miért, hiszen tudtam, hogy Edgar Allan Poe amerikai volt, de a film hangulatában van valami, ami miatt egyértelműnek vettem, még akkor is, ha Baltimore-ban hallt meg és fogalmam sincs, járt-e valaha az anyakontinensen.

Kicsit olyan Hasfelmetsző ízt hagyott a számban.  A képi világa meglehetősen sötét, van benne valami komolyan balsejtelmes akkor is, amikor épp nem történik semmi említésre méltó. Talán a gázlámpák sejtelmes fénye miatt.

Hogy könnyebben eladható legyen, beiktattak egy-két tocsogós jelenetet, amire, megmondom  őszintén, nem igazán voltam felkészülve. Ettől függetlenül viszonylag kevés hatásvadász mozzanattal operálnak.

Poe a maga korában híres volt a véres történeteiről, őt tartják a krimi, mint irodalmi műfaj, apjának. Ha valaki nem is olvasott tőle semmit, A hollóról és a A Morgue utcai kettős gyilkosságról nyilván hallott már. Ez utóbbi több film feldolgozást is megélt. Többek között Lugosi Béla nevéhez fűződő 1932-es, vagy az 1986-os Val Kilmer által fémjelzett filmen is borzonghatunk.

Igen, tudom.  A mai fiataloknak nehéz elképzelni, hogy ez valaha is félelmetes volt. Ahogy Mary Shelley Frankensteinje sem kapja meg a neki kijáró tiszteletet, úgy Poe novelláit is befedte a modern kor rohanása.

Jelenesetben azonban a valóságot tökéletesen mosták össze a fikcióval, és ez a film méltó emléket állít a költőnek és novellistának. Az atmoszféra nagyon Poe-s, akkor is, ha az ifjúságot megcélozva néhol túlpörgették a történetet.

Imádtam minden percét. Kitűnő lezárása volt egy nagyszerű éjszakának. Csak azt sajnálom, hogy a távozó tömegből nagyon kevés elismerő szót csíptem el. Unták, nem értették esetleg mindkettő. Azaz várhatóan hatalmasat fog bukni, dacára John Cusack  és Luke Evans (Csak engem emlékeztet Heath Ledgerre?) nagyszerű alakításának. Pedig igazán nagy kár lenne érte.

9/10

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád