2013. január 29., kedd

Teaser kedd #27



Úgy látszik, ifjúsági korszakomat élem. Bár a múlt héten bejátszott egy Dexter is, ami azért mégsem egy lányregény (Legalábbis átlagos értelemben. Nekem azért belefér a kategóriába.), de most jobban értékelem a lazán szórakoztató, adott esetben komoly témákat feldolgozó, netalán hasznos tudást a  fejembe plántáló könyveket. Egyértelmű a választás: Rick Riordan. És mivel kedd van, nektek is jut belőle.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

A bűvös kettes:

"We 're trying to keep him from crying, because last time that happened... well, it caused quite a flood."

He grabbed a fistful of Kleenex from the bedside table and started dabbing eyes all over his body.

Rick Riordan: The Lost Hero

2013. január 28., hétfő

Egy csokor rózsa... gyöngyből


Meséltem már a kolléganőmről, akivel időnként együtt csinálunk mindenféle kreatív munkát. Ő az én megrontóm, persze csak átvitt étteremben, mert mindig kitalál valamit, ami miatt kénytelen vagyok új dolgokat tanulni.

Nem történt most sem máshogy. Talált egy videót, amiben megmutatták, hogyan kell gyöngyből rózsát alkotni. Mindketten beleszerettünk, és én gyakorlatilag elloptam az ötletét. A nagyikámnak volt a születésnapja 17-én, amire heveny betegségből kifolyólag nem mentem el. Eredetileg csak öt szálat szerettem volna, de mivel meghosszabbodott az idő, ami rendelkezésünkre állt, úgy döntöttem  összesen tíz szálból álló csokrot fog kapni. Nyolcvankettő lett, a rószák felosztása pedig a következő: három üvegszín áttetsző, szivárványos csillogással az első harminc évért; öt opálszínűt nyolcvanig és két lila a  nyolcvan felettiért.

A kolleganőm természetesen segített a szirmok megfűzésében, ahogyan én is fogok az ő esetében. A szirmokból rózsát kötöttem, majd a szálakat elvittem a kedvenc virágosomhoz, akinek elmondtam mit is szeretnék, és ő megcsinálta nekem.

Amikor mentem a csokorért egyformán csodáltuk egymás munkáját. Ő a rózsáktól ájult el, én a csokortól, a nagyikám pedig szerencsére egyben értékelte az ajándékot.


Mondjuk a látogatás következtében szombaton megint kicsit rosszabbul voltam, de komolyan mondom megérte, mert mama vagy tíz percig ki sem adta a kezéből, aztán meg időnként csak úgy megsimította, hiszen még nem látott ilyet. Nem csodálom. Ez a prototípus,  de ezután nem kizárt, hogy gyakrabban készítünk majd mindenféle alkalomra, akár esküvőre is.

Sajnos előbb készítettem el a fotót és csak utána jutott eszembe megigazítani a kötés során félrecsúszott szirmokat, de nagyikámnak már tökéletes állapotban adtam át. És nem csak ő, de én is beleszerettem a készbe. Jól nézett ki a  fejemben is, de azért egyben látni...

Nektek hogy tetszik?


2013. január 27., vasárnap

Jeff Lindsay: Dupla Dexter

Már jó rég óta megvan a könyv, de sehogy sem jutottam el az olvasásáig. Valahogy azt éreztem, lesz olyan időszak, amikor nagyobb szükségem lesz Dexter fanyar és szarkasztikus humorára. Mikor a könyvfám utolsó három sorát is visszapakoltam a polcokra(Rejtély! Onnan vettem le a könyveket, mégsem fértek fel...), épp a kupac legtetejére került és a sürgetés rögtön éreztetővé vált.

Most jött el az ideje, most kell forgatnom. Ez a tökéletes időpont!

Dexter élete csodás és elképesztő. Egyfelől ő Apu, a csupa nagybetűs álszörnyeteg, másfelől kedvenc éjszakai hobbiját űzve megszabadítja a világot egy újabb ragadozótól. Szinte dalolászni támadna kedve takarítás közben, amikor hirtelen minden megváltozik. Valaki meglátja az igazi arcát. Sietve pakol, de a tanú, bár meglepő és érthetetlen, nem küldi rá a rendőrséget. Mégsem nyugodt. Ezidáig ismeretlen érzések keverednek a mindennapjaiba. Folyton várja, hogy érte jönnek, Rita egyre furcsább és a tetejében valaki rendőröket gyilkol.

A módszer és az áldozatok miatt felbolydul az egész őrs, ő soha el nem múló náthával küzd, valaki a sarkában liheg, Deb alig lett bájosabb a fia születése óta és Doakes őrmester sem ragadta el a kórság. Ennyi bárki másnak  bőven elég lenne, de ezúttal Dexter is érzi a közelgő baljós fellegeket.

A megérzésem bizony nem csapott be. Talán mert én magam is náthás vagyok már egy ideje, úgy tudtam azonosulni szegény, szerencsétlen sorozatgyilkosunkkal, ahogyan még soha. Nyugodt szívvel jelentem ki, ez eddig  a legjobb könyv.

Persze én mindent szerettem, és ez nem is követelt tőlem semmi extra erőfeszítést, mégis most volt az első alkalom, hogy húsz oldal után tudtam, tagadhatatlan imádni fogom. Az események bizony pörögnek. Szegény kicsi Dex nem is győzi kapkodni a fejét. Egyre nagyon slamasztikába kerül és egy pillanatig maga is elhiszi, megérdemli, amit kap. Mindezekhez hozzáadódik a sajátságos humora, és fantasztikus leírásai a Sötét Utassal töltött játékidőkről.

Ez utóbbi az az elem, ami minden eddigi könyvben, lehetett akár gyengébb is, magával ragadott. Többes számban beszél magukról, ők tudják, ők teszik és ők érzik. Én meg elájulok. Szeretem, ahogy leírja a varázslatot, amit a hold okoz, szeretem, amikor becserkészik valakit azzal a sötét magabiztossággal, ami misztifikálja, elfogadhatóbbá teszi a gyilkolás. Mert mind tudjuk, elvenni valaki életét nem csak a tabuk része, de morálisan és erkölcsileg is megkérdőjelezhető tett. Mégis elnézzük Dexnek, hiszen ő csak rossz embereket bánt, őket meg ugye nem sajnáljuk. Akkor sem, ha ez bizony sem nem keresztényi, sem nem erkölcsös hozzáállás.

Itt éreztem először, hogy elmosódtak egy kicsit ezek az éles határok. Definiáljuk csak, hogy mi is az a rossz! Ha valaki a nem megfelelő időben volt a nem megfelelő helyen, de elvileg nem tett semmi mást, kivívhat ezzel egy helyét drága, dolgos és szorgos gyilkosunk asztalára? Mert persze Dexnek nem lennének erkölcsi aggályai, de mi van a kedves olvasóval? Az író sikeresen csavar úgy a történeten, hogy ilyen kérdésekre ne keljen felelnünk, de azért marad bennem némi kétely.

Brian a jelek szerint végleg Miamiban maradt. Szép dolog a család, fontosak a közös vacsorák, és be kell ismernem, rendkívüli módon izgalmas a nagyobb testvér személyisége, mégis épp ennyire nyugtalanító is. Dexter a hozzá hasonlókra specializálódott, most azonban beengedi az életébe. És ott van Deborah is, akivel együtt nőttek fel, és aki nem csak falból a húga. Vannak érzelmei felé, hiszen ő a bátyja, de történetesen Dex két testvérének múltja van. Méghozzá közös. Mi történne, ha egyszer összefutnának? Meddig tudja ezt a kérdést Lindsay megkerülni? Ezek bizony olyan izgalmakat ígérnek, amit a filmsorozatból már régen kigyomláltak, de itt akaratlanul is eszünkbe jut. Újra meg újra!

Változatlanul szórakoztató, aprólékos odafigyeléssel megírt, fokozatosan épülő történet. A darabolós jelenetek kidolgozatlansága, már-már szépirodalmi leírása, és a fanyar humorú Dexter belső párbeszédei, monológjai egyformán élvezetesek. A fordítás szép, könnyen olvasható, folyamatosan haladó szöveg. Valahol volt, hogy felvontam a szemöldököm és elgondolkodtam egy tizedmásodpercre, hogy talán így szebb lenne, de már megmondom őszintén, fogalmam sincs, hol volt. A történet ugyanis annyira magával ragadott, hogy nemigen álltam meg gondolkodni. Szeretem, hogy amikor spanyol kifejezéseket használnak, azt a szövegben magyarázzák meg és azt is, ahogyan elszöszöltünk ki nem mondott részleteken.

Minden más könyvnél zavaró lenne, hogy előbb tudom, ki a rossz fiú vagy hogy jobban értem Dex környezetét a hősünknél.  Itt azonban nem, mert róla beszélünk, aki bizony büszke az eszére, ellenben semmit nem tud általánosságban az emberekről, akik zajosak, logikátlanok, ösztönlények és erre még büszkék is.

A gyanú, hogy ő maga is kezd emberré válni, már a bőre alá fészkelt több könyvvel ezelőtt, de ez az átalakulás sosem lehet teljes és tökéletes. Amit mi mind tudunk, őt azonban felzaklatja, és ez tetszik. Ahogyan a kapcsolatai is a családjával, mert sokkal egészségesebb és természetesebb így, mint filmen.

És ha már film, mivel a könyveket előbb ismertem meg, mint a sorozatot, sosem befolyásolta egymást a két élmény, viszont újra és újra hálás vagyok, amiért Jeff Lindsay nem érzi a késztetést, hogy kicsit közelebb hozza egymáshoz a két műfajt.

A végénél megint voltak apró problémáim, ritkán sikerül úgy a lezárás, ahogy én eltervezném, de továbbra is állítom, hogy a hatodik az eddigi legjobb. Lendületes, izgalmas, érdekes és alig várom a következőt, mert ez nálam most maximális pontszámot ért.

10/10

Magyar kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.

Fordította:  Farkas Veronika

2013. január 24., csütörtök

Dredd

színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-indiai sci-fi akciófilm, 95 perc, 2012

rendező: Pete Travis
író: Carlos Ezquerra, John Wagner
forgatókönyvíró: Alex Garland
operatőr: Anthony Dod Mantle
producer: Alex Garland, Allon Reich, Andrew Macdonald
vágó: Mark Eckersley

szereplő(k):
Karl Urban (Dredd bíró)
Olivia Thirlby (Cassandra Anderson)
Lena Headey (Madeline 'Ma-Ma' Madrigal)
Deobia Oparei (T.J.)
Langley Kirkwood (Judge Lex)
Domhnall Gleeson (Clan Techie)
Jason Cope(Zwirner)

Azt nem mondhatnám, hogy nem tudtam aludni a várakozástól, de azért kíváncsi voltam a filmre. A '95-ös Dredd bírót vagy háromszor láttam, és bár nem egy korszakalkotó film, én mégis szerettem.  Tehát nem volt semmi kétely,  egyértelműnek vettem, hogy megnéztem ezt is.

Dredd utópisztikus világában 800 millió ember él egy több városnyi, fallal körülzárt területen. Az erőszak megmérgezi a levegőt, ami ellen erőszakkal küzdenek a bűnesetek hat-százalékára jutó bírók. A mocsok mindent elborít. Az újoncok nagy része nem éli túl az első napot, Dredd mégis kivisz Cassandrát a terepre. Ez a vizsga dönti el, hogy az erős telepatikus képességekkel rendelkező lány bírónak állhat-e. Ő választja a hármasgyilkosság színhelyét is, ahol szembetalálják magukat a hírhedt Ma-Ma klánnal.

A Peach Treesből igazi háborús övezet válik egy rutinszerű letartoztatás után. Az épületet lezárják és minden bandatag a két bíró bőrére pályázik.

Sylvester Stallone volt nekem a tökéletes Dredd, így Karl Urban, már eleve hátránnyal indult. Hiszen, ami Slynak jól állt, az ajakbiggyesztés, nála kissé erősnek tűnt. Vagy inkább erőltetettnek. Ez az érzetem végig megmarad, de hát ez nem egy hálás szerep, mert Urbanból gyakorlatilag semmi más nem látszott az egész film során. A sisak eltakarta az arca többi részét, így nagy színészi játékot ez a szerep nem igényelt. Bizonyára azért választották épp őt, mert alkatilag hasonló az akkori Slyhoz. Tudat alatt akartak párhuzamot vonni, és ez néha meglepő módon sikerült is.

Olivia Thirlby nem visel sisakot, így az ő szép arcocskáján minden látszik, de először is sokkal karakteresebb barna hajjal, másodszor engem nem igen győzött meg a kvalitásairól. De nem lehetek igazságtalan egyik szereplővel sem. Ez a film nem is arról szól, hogy mély emberi érzelmeket, gondolatokat közvetítsem, így nem csoda, ha igazából egyikük sem kápráztatott el.

Ez alól csupán Lena Headey karaktere bizonyult kivételnek. Na őt imádtam, még akkor is, ha ezért nem járna Oscar. Persze gonosz karaktert mindig jobb játszani, de akkor is ő volt számomra az egyedüli kiemelkedő teljesítményt nyújtó színész.  Olyan átéléssel hozta a drogos és kegyetlen Ma-Mát, hogy már önmagában ezért megérte.

A filmben hangsúlyos szerepet kap egy úgynevezett lassító nevű drog, és ezt ábrázolandó jó néhány gyök kettővel csordogáló jelenetet láthattunk. Érdekes volt és úgy általában le is kötöttek. Mert láttunk már ilyet, de eljátszadoztam a gondolattal, épp az aktuális képek láttán, hogy ez talán nem lehet így annyira kellemes...

Bizonyára nem lepek meg sokakat azzal, hogy nekem ez bizony tetszett. Jó volt a hangulata, a zene pedig nagyon ütősre sikerült. Kiválóan passzolt ehhez az utópisztikus, káosszal fertőzött világhoz. A bonyolult cselekmény senki figyelmét nem tereli el a látványról, mert az gyakorlatilag nincs is, de nem is ígért mást, mint bitang sok lövöldözést, komor hangulatot, lefelé görbülő ajkat. És bizony mindháromból rengeteg jutott. Én szeretem az ilyen filmeket is. Nem kell gondolkodni, de semmit. Tényleg. Csak ültem és néztem ki a fejemből, a vásznon meg minden robbant, roncsolódott, repült és zuhant.

Klasszikusan értelmetlen akció halmaz, minimális erkölcsi mondanivalóval, amiből mégsem derül ki az égadta világon semmi sem.  Tudom, hogy sokan lehúzták, és tény, csak hét pont körül kapott, de nekem ez egy kicsit többet ért.

8/10


u.i. : Elfelejtettem mondani, nem olvastam a képregénysorozatot, így igazából nem tudom, hogy mennyire hű filmet hoztak össze, de aki olvasta, elmesélné? :)

Mark Lawrence: Tövisek hercege

Lassan tényként kell kezelnem, hogy amit a Fumaxtól olvasok, azt szeretem is. Persze a srácok megmondták, hogy így lesz, de garancia azért mégsem volt rá. Ennek ellenére, amikor karácsony előtt nyertem egy példányt a Partialsból, ami már ugye megvan, becseréltem a Tövisek hercegére. Kíváncsi voltam rá csak időm nem volt decemberben. Ezért nyugodtan beépítettem a könyvfám közepére, amit így kényeteken voltam tervezett idő előtt lebontani. Megérte!

Jorg épp csak kilencéves volt, amikor végignézte édesanyja és öccse meggyilkolását. A kis királyságok szabdalta földön ebben nincs semmi rendkívüli. A hatalomért folytatott harcnak estek áldozatul, de az apja, akitől azt várta, majd megtorolja  a halálukat, kiegyezik az elkövetővel, így nem maradt más lehetősége, minthogy a saját kezébe vegye a bosszút.

Kilencéves, de tudja, hogy tizenöt évesen király, húszévesen császár lesz. Saját rablóbandájának élén megtapasztalja  az élet árnyékos oldalát, azt a fajta kegyetlen világot, amit soha sem tanulhatna meg az udvarban, és amikor elérkezik az idő a hazatérésre, oly a magabiztossággal kell útra, amelyet kiérdemelt és nem a születése, hanem a tettei jogán.

Ó, te jószagú málnabokor! Ez a fiatalember nem valami szimpatikus egyéniség, és bár néhányan egyenesen az ördög munkáját látják benne, nem hiszem hogy véletlen, amiért nekem meg a kis Damien jutott róla az eszembe. Az Ómenből. Nem, nem a 2006-os, hanem az eredeti 1976-os és 78-as filmekből. Olyan kis bájos...

Tizenhárom évesen vezetni egy ilyen gyilkosokból és rablókból álló csoportot nem kis feladat, de ő bizony rendelkezik a munkához szükséges feltételekkel. Könyörtelen, becsvágyó, erőszakos és teljes pszichopata. Csupa vonzó személyiségjegy. A nemi erőszakról, meg a gyilkosságokról ne is tegyünk említést, hiszen adott esetben több a vér ennek a könyvnek egy ártatlan oldalán, mint egy baleseti ügyeleten. És igen, szúró és vágó eszközökből sem szenvednek hiányt,  pedig eme témáról az orvosok is mesélhetnének...

Nem fogok hazudni. Ez nem egy középutas könyv. Vagy elkap a hangulata és élvezed, vagy soha nem fogod érezni, érteni, szeretni. Ez ennyire egyszerű. Annyira kitekert, annyira kegyetlen és túlságosan polgárpukkasztó. Leszámol néhány sztereotípiával, hogy újakat teremt-e, az majd kiderül, de vannak tabuk amik általában szentek, a fantasyik többségében legalábbis. Itt meg olyan érzésem van, mint egy bikafuttatáson. Minden belefér, mocskosan, bűnösen, a legönzőbb módon, és senki, de senki nem hazudja, hogy ez jó, helyes, vagy morális lenne. Csak törtet előre a sztori, és közben nem törődik azzal, hogy a tisztelt olvasó mit érezhet. Érez valamit? Vagy annyira lesokkolták az események, hogy kimeredt szemmel falja  a sorokat, és közben levegőt is csak némán vesz?  A ledöbbent olvasó is jó olvasó, mert nem hajítja el messzire, de én bizony imádtam így, ahogyan van.

Azért azt is el kell ismernem, hogy az első 30-40 oldal erősen meglepett. Nem egészen erre számítottam, de hogy mire, arról fogalmam sem volt, aztán elengedtem ezt az érzést, és lassan minden értelmet nyert.

Jorg herceg néha vissza-visszatér a múlthoz. Mesél olyan eseményekről, amik tükrében érthető, mi és hogyan vezetett a befejezésig. Nem szájbarágósan. Épp olyan rideg érzelemmentességgel, mint ahogy bosszúját viseli, de hogy kit gyűlöl jobban, nehéz ebből a szemszögből eldönteni.  Egy biztos, épp olyan könyörtelen magával is, mint másokkal, és nem az a fajta ember, aki nem képes meghozni nehéz döntéseket.  Félelem nélkül él, de ez legalább annyira hátrányos lehet, mint amilyen előnyös. A szociopaták ugyanis a közhiedelemmel ellentétben rengeteg érzelemmel rendelkeznek, csupán nem tudnak mihez kezdeni velük.  Jorg pedig alig-alig próbálkozik. Igazán bájos (Jó, valóban kapunk a végére rejtjelkulcsot a természetéhez, és az majd sok mindent megmagyaráz, de mégis csak hibádzik valami a jó herceggel.) gyermek.

Meglepett egy pár dolog, amiket nem  akarok véletlenül sem ellőni, így csak annyit mondanék a teljesség igénye nélkül: építők nyelve és  bizonyos olvasmányok.  Végig kellett gondolnom, hogy hol a nyavalyában járok én most, és annyira szuper volt, amikor végre el tudtam helyezni valamerre.

Múlt  és jelenkori fejezetek váltják egymást, és az utóbbiak előtt gyakran olvashattunk rövid bemutatókat, szösszeneteket. Sokszor olyan háttérinfót adott egy-egy szereplőről, ami a könyvből nem, vagy csak részben derülhetett ki, és ezekkel közelebb kerültek hozzám. Talán nem kapunk mindenről teljes képet, de mint mondtam ez nem egy szájbarágós könyv, vannak dolgok, amiket magunknak kell megfejtenünk.

Könnyen olvasható, szépen pergő szöveg, a nyelvezete pedig egyenesen zseniális. Kicsit visszarepített a lovagkorba, amiért én hálás vagyok. Még akkor is, ha nem a csillogó páncélos, hősies oldalára kalauzolt el. Nem tehetek róla, de nekem az Artúr-mondakör is gyakran felsejlett, inkább csak áthallások, mint konkrétumok miatt, mindenesetre a hangulata elkapott. Az egyik oldalról alpári, a másikról meglehetősen kifinomult. Szerethető kettősség.

Komolyan imádtam. Idén érkezik a második kötete magyarul, ami épp most éli meg a harmadik nyomtatását Angliában. Karácsony előtt rengetegen panaszkodtak, hogy nem lehet kapni, majd néhány könyves jelentkezett, hogy neki még van, hát nem maradt így sokáig. Ebből én arra következtetek, hogy kiépítette a maga nem csekély létszámú olvasóbázisát, és hogy  a trilógia következő kötete is nagyszerű. Ezért én határozottan várom.

Mark Lawrence csak úgy, mint Rick Riordan, nyugodt szívvel ismerősnek jelölhető a facebookon. Visszaigazol, és ha kommentelsz, válaszol is. Mondjuk engem anélkül említett meg még ismeretségünk elején, hogy valaha is hozzá szóltam volna, ami meglepet, de mint kiderült megkeverte a névviselésem.  Nagyon jót nevettem a közvetlen stílusán, bár végül is nekem már nem írt vissza. De mindegy, mert még egy bestseller író sem értetlenkedett a nevem miatt. Már akkor úgy döntöttem, hogy imádom a pasast, pedig azidőtájt még nem is olvastam a könyvét. Ami nálam, aligha meglepő módon maximális pontszámot kapott.

10/10

Magyar kiadó: Fumax Kiadó

Fordította: Gy. Horváth László

2013. január 22., kedd

Teaser kedd #26


Há-há! Nem felejtettem el! Elérkezett a kis ízelítő ideje, de megmondom őszintén, dagad a keblem. Mert nem csak hogy eszembe jutott, de kivételesen azt is tudom, milyen nap van ma. Ha édesanyát nem is, magamat meglehetősen büszkévé tettem.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti mondatpáros:

- Engem keresel? - szólalt meg ekkor egy hang magasan a feje fölött, majd egy széttárt karú alak csapott le a színpadra; hosszú, vörös köpenye úgy úszott mögötte a levegőben, mint a madárszárny.

-Láttam, hogy figyeltél - dörmögte Mr. Crepsley.

Darren Shan: Rémségek Cirkusza

2013. január 20., vasárnap

A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #2 - a nyomozó



Legalább tizenöt éve már annak, hogy ugyanígy alváshoz készülődve lehunyta szemét, és hideg számítással a munka tolakodott szemhéja alá. Legalább tizenöt éve, de lehet megvan az húsz is.

Az a sok minden, amit sejt, de meg akar érteni, és minden amit tud, de nem képes bizonyítani ott kavarodott most a koponyájában, szörnyen frusztráló  lenyomatot vetítve az elmúlt napok eseményeire. Márpedig egy nyomozónál soha sem szerencsés, ha a józan eszét a kicsinyes ösztönei írják felül.


Feladta a reménytelen küzdelmet, nyögve az ágy szélére ült, körkörösen megmozgatta bokáit, majd kinyúlt, feloltotta az éjjeli lámpát és mohó ujjaival a cigarettás doboz után kapott. Csakis gyufát használt, mert véleménye szerint a gáz befolyásolta a török, kézzel sodort dohányának ízét.

Ezen kérdésről komoly, már-már filozofikus mélységeket elérő vitákat folytat a társával. Méghozzá meglepő rendszerességgel. Soha, de soha nem tudták meggyőzni egymást, viszont kitűnő lehetőséget biztosított a lazításra, mert mindketten eltereltek a figyelmüket valami sokkal zavaróbb dologról.

Most igazán hálás lenne, ha felbukkanna és sznobnak,  úri ficsúrnak nevezné. De ő épp olyan kevéssé tehet a nemesi származásáról, mint partnere arról, hogy a szülei gyári munkások.  Kapóra jött, ahogy végigpörgette magában azokat a hosszú hónapokat, amikorra sikerült átlépni a meglévő társadalmi különbségeket, amiknek egyébiránt semmi keresnivalójuk nincs egy gyilkossági osztályon.

Felsóhajtott. Tudja, hogy az áldozat veje tette. Tudta, már akkor, amikor először vette fel a vallomását, de nem igazán volt képes megindokolni, hogy miért. Az apósáék ugyan náluk vacsoráztak az eltűnésének estéjén, de a megérkezésük előtt kapott egy telefonhívást, és még a desszert előtt kimentette magát erre hivatkozva. Az, hogy hátrahagyta a feleségét nem volt meglepő, máskor is előfordult már. Ilyenkor az asszony taxit hívott, mivel rendkívül messze laktak a gyerekektől. Az út legalább egy órát tartott, ez azonban nem jelentett problémát, megengedhették maguknak.

Felállt és az asztalhoz sétált. A dossziéból elővette a tetthelyről készült képeket, ami ebben az esetben csak a test elrejtését jelentette. Nem volt nyoma a közelben vérnek, bármilyen olyan jelnek, ami dulakodásra vagy vonszolásra utalt volna, de még csak autó nyomára sem bukkantak. A föld negyvencenti mélyen fagyott volt és akárki is rejtette oda az áldozatot, mintha repülve érkezett és távozott volna, anélkül, hogy a lába érintette volna a földet.

A hatvankét éves férfit fóliába tekerték. Meglepő módon konyhai folpackba, méghozzá olyan módon, ahogyan a futók izzasztják magukat. Szükség lehetett ehhez a művelethez néhány tekercsre, de mivel bármelyik boltban beszerezhető, nem kelt senki feltűnést azzal, ha vesz egy-két dobozzal. Ez aligha számítana perdöntő bizonyítéknak.

A sír szabályos téglalap, nagyjából egynyolcvan mély. Akárki is ásta, nem követte el a sekély hantok hibáját, nem bízott a véletlenre semmit, el akarta kerülni, hogy egy arra járó kóborló kutya könnyedén kikaparja. Bizonyára időigényes munka volt, de az erdőnek azon részén még a téli túrázok sem használták. Kész csoda volt, hogy megtalálták. Ráadás ilyen hamar. A névtelen telefon az első perctől kezdve gyanús volt, de az eltorzított hangot nem tudta senkihez sem kötni, ahogy az utcai telefont sem. A lelkiismeret munkált a háttérben, az intézte a hívást és adta a reményt, hogy előbb-utóbb valaki összeroppan. De annak már három hete, és ezidáig senkit sem őrölt fel a megbánás.

Amikor a testet kivágták a több réteg fóliából sokkolónak hatott vékony, szürkés színű meztelensége, amit minden jel szerint áttöröltek valamilyen fehérítővel. A szaga még enyhén érződött, de semmi használható mintára nem bukkantak a bőrön, hajon, de még csak a körmök alatt sem.

A kés jobbról a fül alatt néhány centivel hatolt be  függőleges irányban a nyakon, és jött ki a balon. Bizonyára ömlött a vér, öt liter vörös, meleg és ragacsos vér, amiből nem sok maradt testben. Akárki is mosdatta le az áldozatot, profi volt. Hullamosó esetleg?

Az emberek azt gondolják a sok sorozat miatt, hogy kivonul egy csapat, beleszagol a szélbe és képes megmondani mikor, ki és mekkorát szellentett, de a valóság sokkal ridegebb ennél.

Nincs semmi a kezében, semmi, amivel azt mondhatná, Mustár ezredes volt az ebédlőben egy konyhakéssel, és talán nem is akarta rákiabálni senkire. Az áldozat személyiségrajza nem festett szép képet. A férfi egy igazi agresszor volt. A családja és a beosztottjai felett totális felügyeletet gyakorolt, amihez vasmarokkal ragaszkodott. Az a típus volt, aki ha azt parancsolja ugorj, egyből pattogni kezdesz, és csak mikor már kifulladtál mered megkérdezni, milyen magasra.

Könyörtelennek tartotta mindenki, akivel csak beszéltek, de nem talált bejelentést családon belüli erőszakról. Egy rég elfelejtett orvosi leletet sem tudott felmutatni. A jelek szerint a verbális agresszió híve volt, erről tökéletesen tanúskodott a lánya, felesége és titkárnője tekintete. Vigyázzban ülnek, mint akik karót nyeltek, tenyerük a térdükön, és amíg nem kérdezik őket, addig nem is válaszolnak. Az idősebb asszony szemébe ugyan mintha éledne a tűz, de mindig csak pillanatokig tart. Aztán, mint egy süticsenésen kapott éhes tolvaj, legyűri a szabadság utáni vágyát, és némán mered tovább az asztal lapjára. A régi rossz szokások nehezen tűnnek el.

Újra olvasta a boncolási jegyzőkönyvet. A gyomor tartalma igazolta, hogy a vacsorát még elkölthette. Hús, rizs, talán saláta és sajt darabok. A gyomorsav a halál után is dolgozik, sőt rombol, így nehéz megállapítani, pontosan mennyi idő telte el a vacsora elfogyasztása és a halál között. Mindenesetre úgy saccolták, figyelembe véve az eltűnés lehetséges időpontját, nem sok.

Tekintettel a körülményekre, a kivéreztetésre és a fertőtlenítővel való átmosásra sokkal alaposabb volt a boncolás. Nem a halál okát keresték, hiszen azt tudták. Valami nyomra vágytak. Bármire, akármire. Beleturt a hajába, a hamutartó szélére tette a parázsló dohányt és akkor meglátta. A füst vékony szalagként tekerget a magasba, szürkén és sejtelmesen, ő pedig pislogott néhányat, mert tudta, hogy ez nem sok, tudta, hogy ezzel még nem bizonyítana semmit, de ha hirtelen jön elő vele, ha nekiszegezi a kérdést egy sereg másik között, a túlzott nyugalma felborulhat és talán...

A néma csöndet széttépő kopogásra felkapta a fejét.

- Tessék!

- Uram, a társa...

Az ötvenes, kopaszodó, tisztességben megőszült inast, akit a személyzet többi tagjával, a kastéllyal és egyéb ingósággal együtt örökölt bizonyosan a keleti szél sodorta félre, mert a mondat közben fejjel pördült az ajtónak, ott koppanva megállt, és csodálkozva rázta a fejét.

Szürreális volt, a füst alkotta lágy köd, a zavart inas, és a levegő után kapkodó nehézsúlyú birkózónak tetsző férfi, akiből csak a szőke forgóit látta, mert partnere előre hajolva térdére támaszkodott, és nehezen zihálva szedte a levegőt.

- A... -g-garat - nyögte kis nehézkesen, de még mindig nem nézett rá.

Igen, a garat. Az áldozat a desszert előtt távozott, de a garat orr szakaszában szippantva árválkodott egy étcsoki  forgács. A tortából. A csodálatos tortából, amit a férj olyan élvezetesen festett le, hogy még neki is összeszaladt a nyál a szájában. Olyannyira hogy a büfében kénytelen volt venne egy négynapos puncsszeletet, és hiába volt száraz a teteje, soha semmi nem esett annyira jól.

- Fuldoklott és a torta egy pinduri darabja felcsúszott az orra felé. A száját kimosták, a gyomorba nem került, a gyomorsav nem marta meg és szét, de az orrban ott ragadt, egy picike, olvadt csokidarab.

A lihegő férfi felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy egyetért.

- Nos, akkor ideje kihallgatni a gyanúsítottakat.

A kocsiban ültek néma csendben, a sofőr puhán vezetett, és ő arra gondolt, nincs elég bizonyíték, nem ismerik az indítékot, csak az elkövető van meg. Mindig is úgy gondolta, az a feladatuk, hogy igazságot szolgáltassanak az áldozatoknak, mégis egyre nehezebb volt ekként gondolnia a férfire, pedig mégiscsak áldozat volt, még ha oly visszataszító is volt életében.  De hiába a sok lyuk az elméletben, a megfelelő bíró erre már megadja a parancsot. Aztán megkeresheti a gyilkosság helyszínét és az elmesél majd mindent. Felfedi a cinkosokat...

A kétség mélyen mart lelkébe. A gyilkosság az gyilkosság, nincs benne semmi nemes, megváltó, ő csak tudja.  A halálban csak a test marad, a lélek, ami lehetne fennkölt, csodás, már nincs ott, és most mégis azt érezte, helytelen, amit tenni készül.

Ujjával letörölt a szájára tapadt papírdarabot, megnyalta a helyét és némán csodálta a cigaretták összetekeredő szellemképeit. Ami valamikor barna és tömör szálak összessége volt, mostanra csak könnyű hamuvá, súlytalan köddé vált. A halálban már nincs semmi, az élet azonban minden. A folyamatok kuszasága, az apróságok halmaza. Maga a füst, a dohány illata, a társa mély, horkantó lélegzete, az autó nesztelen mozgása, a felpattanó kövek összessége. És a kétség, ami épp ilyen könnyen szárnyalt fel, melegen és keserűen, mint a szürke dohányfüst, ami a zárt térben már csípte a szemét, feltárva ezzel a piros vérereket és áruló könnyeket gyűjtött.

Legalább tizenöt éve már annak, hogy ilyesmi történt vele. Legalább annyi, bár meglehet, volt az már húsz is.

2013. január 19., szombat

Fifty Shades Darker/A sötét ötven árnyalata

Az első kötet után biztosra vettem, hogy el fogom olvasni a többi részt is, csak még nem mostanra terveztem. Azonban a kölcsönkönyvek természetéhez hozzá tartozik, hogy előbb-utóbb vissza kell adni. Nekem pedig még a tavalyi évben eljött ez az időpont, szóval belehúztam.

Mivel nagyjából egy hetem volt rá, nem olvastam más könyvvel, és meglepően gyorsan haladtam vele. Vagyis nem volt ebben semmi meglepő. A nyelvezete továbbra sem volt bonyolult, szóval a három nap reálisnak tűnik egy angol könyvnél, ami több mint háromszáz oldal, és amivel természetéből adódóan lassabban haladok.

Ez most erősen spoileres lesz.

Ana elhagyta Christiant és pokolian szenved. Alig ismerik egymást, keveset voltak együtt, de olyan mintha elvesztett volna magából valami nagyon fontosat. Napközben szerencsére nem sok ideje akad gondolkodni, hiszen új munkája van, de az éjszakák pokoliak.

Amikor José kiállítására hivatkozva a férfi megkeresi, persze előtt küld egy nagy csokor virágot is, maga sem tudja mit tegyen. Hogy képes-e szembenézni azzal a személlyel, akit jobba szeret bárkinél, de aki határozottan nem tesz jót az egészségének. Csakhogy hiányzik neki, ezért úgy dönt, elfogadja Christian ajánlatát, arra vonatozóan, hogy menjenek együtt, és ez az a pont, ahol végleg elveszett.

Na, az ismertetővel, ami nagyjából olyan tíz oldalt fedett le, véget is ért a New Moon, és megtörténik az újra egymásra találás, meg a soha nem hagylak el. Ez a kötet leggyengébb része. Én értem, hogy nem akarták túl hosszúra nyújtani ezt a momentumot, na de ez szinte semmi! Sem az érzelmek, sem az elhangzottak nem elégítettek ki a kíváncsiságomat, de maga a kötet sokkal jobb mint az első, így azért ez fájó pont.

2013. január 15., kedd

Teaser kedd #25



Mióta felkeltem arra gondolok, el ne felejtsem, hogy ma kedd van. Megtettem mindent ennek érdekében, de biza nem könnyű, amikor az ember lánya azon morfondírozik, náthásan minek jött be egyáltalán dolgozni. Örök rejtély, hogy ennyire ostoba vagy lelkes vagyok-e, de ez egyben egy költői felvetés is. Nem kérek rá választ...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ízelítő:

- Inkább nyalnám meg egy leprás nyakát, mint hogy a te bűzödből szippantsak, Row testvér.

Az úti testvérek beszédének majmolásánál több kell ahhoz, hogy kivívjam tiszteletüket, de semmiképpen sem meghunyászkodással kell kezdeni.

Mark Lawrence: Tövisek Hercege

2013. január 13., vasárnap

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

Amikor először hallottam a könyv megjelenéséről, már biztosra vettem, hogy mindképpen elolvasom majd, de azért alaposan utána néztem, mert azt pontosan tudtam, ez egy egészen más kategória lesz az élvezetes Harry Potter sorozat után.

Hamarosan kiderült, hogy egy társadalmi drámáról van szó, és mivel a műfaj nem idegen tőlem, nem tántorítottak el azon vélemények, hogy vontatott, unalmas és élvezhetetlen. Szerencsére a GABO Kiadó elég gyorsan megjelentette, nem volt szükség az angol nyelvű kiadás forgatására, mert az azért lehetséges, hogy kissé nehéznek találtam volna eredetiben.

Barry Fairbrother(Íme egy az írónő munkásságából már  jó ismert beszélő nevek közül: fair-brother) a házassági évfordulóján összeesek, majd a kórházban meghal. Tisztában van vele, hogy munkája, ami egyben életcélja, mondhatni szenvedélye, sok időt vesz el a családjától, feleségétől, de a csorbát kiküszöbölni már nem maradt ideje.

A tökéletesnek tűnő férfi tanácsban betöltött helyéért gyorsan kis harcok bontakoznak ki, de a jelöltek egyike sem látszik alkalmasnak. A két szemben álló csoport azonban igyekszik a maga javára billenteni a mérleget, hiszen a régóta húzódó probléma a yarvili területhez tartozó Parlag, a lerobbant lakótelep, és egy metadon klinika bérlete zavarja a pagfordi embereket.  Barry küzdött a Parlagért, hiszen ő is onnan származott, de vajon nélküle milyen esélyei  lehetnek az ott élőknek?

Ez egy szociológiai tanulmány regényformában. Nem csoda, ha sokan nem tudtak mihez kezdeni vele. És bár rengetegen nem szeretik, ha megmondják nekik, kik nem érthetik meg, de alapvetően ez egy réteg könyv. Ha valaki nem találkozott a problémákkal, úgymint drog, szegregáció, családon belüli erőszak és/vagy nem töltött be egy bizonyos életkort, kézbe se vegye. Lehet olvasni a szavakat, lehet értelmezni őket egyesével, de ahhoz, hogy a kép összeálljon bizony ennél sokkal több kell.

Volt egy rövid időszaka az életemnek, amikor kortárssegítőként tevékenykedtem, és rengeteg különböző szenvedélybeteggel hozott össze a jó sorsom. Láttam embereket, akik mélyről kezdték és magasra jutottak, olyanokat, akik sosem másztak ki, gyerekeket, akiknek talán jobb lett volna a szüleik nélkül, és felnőtteket, akik még mindig magukon viselték a gyermekkori fájdalmaikat.  Amiket aztán tovább is adtak. Az egész társadalomban vegyesen.

Itt elválik egymástól Parlag és Pagford, az elsőben laknak, vagy onnan származnak a "rossz" emberek, akiknek jó része már beköltözött a kisvárosba és onnan bomlasztják a tökéletes életükben eltelt polgárokat. De tényleg olyan tökéletes? Meglehet húzni így egy társadalmi határt?

Az emberek gyarlók és esendők. Kicsinyes céljaik mozgatják őket, szűklátókörűségük, félelmeik pedig befolyásolják a döntéseiket. Ezek viszont nem lakóhelyhez, sokkal inkább az emberi természethez köthető viselkedési formák. A jó, jobb környék nem garantálja a boldogabb életet, bár ezt az a tini, akinek drogos anya jutott nyilván másképp látja. Azonban a fájdalmaink oly sokrétűek, mint mi magunk vagyunk. Aki retteg a szüleitől, vagy akit elnyomnak a soha be nem teljesíthető elvárások, az akit kiszakítanak az otthonából, csak hogy az anyja szerelemkeresésének áldozataként egy idegen környezetbe helyezzék, nem szenved kevésbé csak azért, mert van mit ennie, és tiszta a ház, amiben lakik.

Rowling nem csak a felnőtteket, de bizony a tiniket is górcső alá veszi. Szembe állít egymással különböző típusú problémákat, amiket nem feltétlen lehet mérlegelni. Olyan ez, mint kitekinteni a fűtött szobából a havas, fagyos tájra. Gyönyörű. Igaz? Még kintről befelé fordított a látkép. Minden csak viszonyítás kérdése.

A fájdalom nem lesz kisebb azért, mert azt mondják: Nézd meg őt! Neki sokkal rosszabb. Különösen egy gyerek számára nem, aki majd továbbviszi magával mindazokat, amiket otthon kapott.

A városban vannak kicsinyes, önző és irigy emberek, agresszorok és áldozatok, betegek és orvosok, bátrak és gyávák, reménykedők és már mindent feladók. Akadnak, akik kötelességből látják másképp a világot, vannak, akik mindig másnak akarnak megfelelni, és léteznek a polgárpukkasztók, akiket nem érdekel kinek, mekkora fájdalmat okoznak. Pusztán gonoszságból vagy ostobaságból feszítik tovább a húrt és reszketve nézik, kinél és mikor szakad el.

Hátrányos helyzetűnek lenni harcot jelent, küzdelmet a nagy átlaggal és a körülményekkel, amik visszahúznak. De milyen érzés lehet egy fehérek lakta városban az egyedüli indiai családnak lenni? Ahol a hátad mögött összesúgnak, gúnyolnak, vagy éppen a szemedbe mondják mennyivel alábbvaló  vagy? A származás, mint bűn megbocsájttatott a család néhány tagjának, de nem oldozott fel minden egyes személyt. Hol van az a pont, amikor valamit elfogadunk vagy elutasítunk? Mi dönti el, hogy valakit befogadunk, vagy örökre kizárunk?

A felnőtteknek természetesen sokszor fogalmuk sincs arról, mit csinálnak a gyerekeik. Úgy lefoglalja őket az élet, a helyi szintű politika vagy akár a saját vágyaik, hogy rendszerin későn kapcsolnak. De mindenki és minden változik. Ami reményt adhat.

A regény jól felépített, dramaturgiai szempontból is kifogástalan. Sok helyen olvastam, hogy mekkora a csattanó a végén, igazi katarzis. Valójában egy tudatosan megkomponált befejezés, ami nem zárja le magát a történetet, mert ilyen az élet, csupán egy másik szálat is hozzákapcsol.

Könnyen olvasható, gördülékeny, de nem feltéten könnyű szöveg, többszörösen összetett mondatok garmadával. Rowling most valami olyat mutat, amit eddig még soha, mégpedig hogy írónak is kiváló, nem csak mesélőnek.

Az elejét leszámítva nem egy emberrel foglalkozik. Észrevétlen surran egyik fejből a másikba, megmutatva hogy egyazon pillanatban mit csinálnak, éreznek mások(Ez engem mindig is érdekelt. Gyerekként kinéztem a panellakásunk ablakán és elgondolkodtam azon, hogy a szomszéd ház ablakai mögött milyen élet zajlik. Amíg én itt állok, ők mit csinálnak éppen.). Néha a mondatokat köti össze a gondolatokat, vagy azokat a cselekményeket. Egyszerűen káprázatos, ahogy elmossa a távolságokat és ezzel különben megszünteti a különbségeket, amik azért kimondva, kimondatlanul köztünk vannak.

Az Brit választási törtvényeket nem ismerem, ezért arról lehetett volna egy kis  jegyzet, de a magyarokhoz volt párszor szerencsém. Sok helyen jobb lett volna az időközi választás kifejezés, de persze ez kukacoskodás, mert így is érthető volt minden.

Viszont a sok lábjegyzet megakasztott, ami mint kiderült, a fordítók megjegyzéseit tartalmazza. A szerző feltételezte, hogy ismerik ezeket a kifejezéseket, vagy ha nem, hát utánanéznek. Persze az egy más kultúrkör, de némelyek feleslegesek voltak. Amikor egy nevet fordítanak le, azt szerintem célszerű a szövegben megtenni, hogy folyamatos legyen az olvasás. Hogy a dalszövegeket miért nem fordították, mondjuk, hogy megértem, már ha akarom, de egy helyen van egy vers is, amit azért illet volna. De a szövegben maradt angolul és jegyzetben írták oda, hogy körülbelül mit jelent. Számomra ez furcsa. Eddig csak olyan példával találkoztam, hogy a könyv íródott egy nyelven, és idéztek benne egy másikon, akkor a másodikat jegyzeteltek, de az eredeti szöveget mindig fordították. De az mondjuk kimondottan jó, hogy a Parlagot nem hagyták eredetiben, mert elég kifejező szó. Összességében megérdemel a fordítópáros egy hatalmas pacsit, mert nem könnyű szöveget kaptak, de gyönyörű munkát végeztek.

A boritó még mindig ocsmány. Értem én, hogy ez egy szavazó lap, és a színeivel felkelti az érdeklődést, na de ha egyszer ronda, akkor ronda. A papírborító alatt azonban, amit hamar el is hagytam, teljesen fekete. Elől és hátul is. Csak a gerincén van sárgával és pirossal a könyv címe. Na ez viszont tetszik! Tehát nyugodtan kijelenthetjük, nekem sem könnyű jót tenni!

Rengeteg helyen olvastam, hogy mugliknak készült könyv, de ha már itt tartunk a varázslók is emberek, csak az előbbi megnevezés varázs nélkülieket takar. A személyiségük viszont ugyanolyan. Önzőek, kishitűek, gyávák, bátrak, hősiesek és a többi, de sokszor mindezek egyben. Ezért én inkább úgy mondanám ez egy emberekről írt könyv embereknek. Hátha néhányukat elgondolkodtatja.

A kategóriájában a legjobbak között van. Nem unatkoztam rajta, magával ragadott ahogy suhant élettől életig, élveztem a másságokat, miközben felismertem néhány karaktert, de azért nem kerülte el a figyelmemet, hogy idilli értelemben jó karakter nem szerepel benne. Nincs tökéletes hős, csak gyarló ember. Már ezért önmagában megérdemelné a maximális pontszámot, még akkor is, ha én hinni akarom, hogy nem ennyire rossz a helyzet(Pedig az. Elég megnéznünk azokat a polgártársainkat, akik nem is ismerik egymást, de egy facebook, twitter, tumblr stb bejegyzésben rögtön torokra mennek.).

Jól gondolja meg mindenki, aki kézbe veszi. Talán nem szép dolgokra bukkan benne magáról. Mert csak addig gondoljuk, hogy különbek vagyunk, amíg tükörbe nem kell néznünk. A megértéséhez pedig nem elég, ha olvastunk már néhány könyvet. Itt nem eredmény csak  az egyik részét felfogni, a történet akkor egész, ha látod a teljes képet.

Ahogy haladunk a vége felé néhány karakter fejlődik, olyasmiket talál magában, amiről nem tudott, de néhányan akkor sem lennének képesek a változásra, ha az életük múlna rajta. Szereplőink rengeteg alapigazságot és tanulságot vonnak le, de nem váltanak meg senkit és semmit. Egy-két szereplő szembenéz önmagával, azonban néhányan csak még mélyebbre ássák a problémákat. A gondolataikat, amiket nem szokás vagy nem szabad kimondani, csak alig páran vállalják fel. Mások vezekelnek értük, vagy szünetnékül küzdenek ellenük. És persze itt vannak még az utólagosan felmerülő lelkiismeret furdalások, amikor mindenki tudja, vagy úgy tesz, mintha tudná, mit kellett volna tennie, a határtalan ostobaságról már nem is beszélve. Fájdalmasan életszagú.

Imádtam minden pillanatát. Talán célszerű lett volna írói nevet váltani, bár akkor sokkal kevesebben vették volna meg. Ez azonban semmit sem von le abból a tényből, hogy ezzel Joanne Kathleen Rowling bekerült az íróóriások közé. Egyszerűen zseniális! Tipikusan hideg téli estékre ajánlott, nehezebb olvasmány, ami elkalauzol a keserű valóságba. Már ha engeded.

10/10

Magyar kiadó: GABO Kiadó

Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin

2013. január 9., szerda

Rurouni Kenshin

Rurôni Kenshin: Meiji kenkaku roman tan / るろうに剣心

történelmi akciódráma, 134 perc (2012)


Rendező: Keishi Ohtomo


Producerek: Takero Hisamatsu, Tatsuro Hatanaka, Masahiko Ibaraki, Hiroaki Kitano, Osamu Kubota, Hiroyoshi Koiwai
Szereplők:

Takeru Sato - Kenshin Himura

Emi Takei - Kaoru Kamiya

Koji Kikkawa - Udo Jine

Yu Aoi - Megumi Takani

Munetaka Aoki - Sanosuke Sagara


Watsuki Nobuhiro mangasorozata rendkívüli népszerűségnek örvendett Japánban, és nem meglepő hogy a 28 kötetre rúgó szériából, vagyis inkább a kétharmadából, készítettek egy  95 részes anime, két OVA sorozatot, videojátékokat és még sok mást is.  Egyértelmű volt, hogy pusztán idő kérdése, amikor a filmes korszaka is beköszönt. Én a magam részéről nagyon bíztam abban, hogy inkább előbb mint utóbb. Aztán teljesen el is felejtettem az ügyet, egészen addig, amíg valamelyik oldal az arcomba nem nyomta a trailert.

És miközben vártam a premier, hirtelen lesett, és nagyon rosszul ért földet, hogy én ezt NEM NÉZHETEM MEG A MAGYAR MOZIKBAN!

Tíz év telt el a Toba Fusimi ütközet óta, azóta senki nem látta Hitokiri Battószait (Figyelem, áttérünk magyar fonetikára!), a hírhedt orgyilkost, de Himura Kensin, a vándor megérkezik Tókióba, ahol a rettegett Battószai sorra szedi áldozatait egy helyi kendo iskolára kenve a felelősséget. Kamija Kaoru, az iskola nevét szeretné tisztára mosni, így fut bele Kensinbe, aki a maga szelídségével próbálja megértetni a lánnyal, a kardja csupán egy szakabotó, azaz egy fordított pengéjű katana. A lány elfogadj a magyarázatot, és az útjaik itt el is válnának, ha a véletlen, meg egy zsebkendő nem határozna máshogy.

Kensin hamarosan arra kényszerű, hogy szakabotójával megvédje azokat, akiket szeret, és kiálljon azért, amiben hisz. Tokióban új korszak kezdődik a huszonnyolc éves hősünk számára, magányos, vándorló életét barátokkal tölti fel.

Hogy azt a mindenit...! Persze sokat kellett várnom a filmre és sajnos nem nézhettem meg szelésvásznon, de legalább már láttam. Úgy hatszor-nyolcszor... de esküszöm, hogy tíznél többször biztosan nem! Még...

Ez egy rajongói darab. Nem mondom, hogy tökéletes, több kisebb-nagyobb változással találkozunk már az elején is, néhány dolog előjön, ami a történet kezdeti szakaszában még nem derül ki, de nem baj, mert annyira eltalálták az arányokat, annyira jók a karakterek, hogy mit érdekel engem, miként hozták össze például a szereplőket!

Takeru Sato tökéletes Kensin. Többen beszóltak nekem, hogy ki ez a lány, de valójában a srácnak nincs annyira lányos arca, mint a a híres hitokirinek (orgyilkos) . Ennek ellenére engem kilóra megvett, és percenként nézetem, hogy ororo! Mert nagyon jól elkapta a karaktert. A megjelenését, a hangját, a mozdulatait. A természetes kettősséget a hitokiri és a vándor között. Ő Ruróni Kensin! Szerintem iszonyú sokat gyakorolhatta ezt, és megmondom őszintén, azért én egy kicsit aggódtam.

Emi Takei esetében valaki nehezményezte, hogy nem csúnya, mint Kaoru, de nekem Kaoru sem ronda, így nem értettem a problémát. Szintén hozta  a szerethető, hűséges, kedves, de néha gyerekes karaktert. Talán nem annyira erős, de ezt megbocsátom a többi tulajdonsága miatt.

Jó, nem volt benne annyi akció, emennyit vártam, hiszen én nagyon-nagyon sokat vártam, viszont ami volt, az tökéletesre sikerült. Kensin stílusát lehet könnyű volt megrajzolni(nem), eljátszani azonban kétlem. Nyilván sok trükköt alkalmaztak, ami egyáltalán nem látszik.

A vége harcoktól sírni lett volna kedvem, mert gyönyörű, tökéletes dinamikájú, aprólékosan kidolgozott képorgia. Pengék szikráztak, vér fröccsent, a mozdulatokat szinte grafikai szépséggel jelenítették meg.

A látványvilág fantasztikus, a történelmi háttér érdekes. A cselekmény magával ragadó, a gonosz utálható, a pozitív szereplők lehetnek akár megosztók is.  A történet hűség, nos... A kutyát nem érdekel! A zenéjére pedig azt mondanám: Te jó ég! Egyszerűen észbontó!

Ebben a filmben benne van minden, amit szeretni lehetett a mangában, animében. Dráma, akció és egy kis humor is. A hangulata káprázatos, szóval én teljesen odáig vagyok. Mert nem hittem, hogy ilyen jó lesz, nem hittem, hogy működni fog, de most szeretném hinni, hogy lesz folytatása. Ugyanis a történet, és minden őrülten rajongó idegszálam visít érte. Legalább egy háromrészes feldolgozást várnék.

Azt tanácsom, hogy aki ismeri az alapsorozatot, az engedje el, mert nem lényeges, hogy mennyi minden máshogy volt. Ne görcsöljön értelmetlenül. Csak dőljön hátra és élvezze! Aki pedig nem ismeri, olvassa el a felirathoz csatolt ismertetőt, az bőven elég lesz.

Különben nagyon bosszant, hogy csak úgy, mint a Bunrakut, ezt sem mutatták be nálunk, ezért kénytelen voltam más forrást keresni. Nem mintha manapság nem számítana bocsánatos bűnnek a letöltés, de a csudába is! Miért nem éri meg a nagy hálózaton kívüli moziknak közösen behozni ilyen filmeket, aminek stabil és nem is oly jelentéktelen rajongóbázisa van?! Miért nem láthatom én ezeket a sok amerikai siker mellett, helyett? Ez olyan rejtély, amit sosem fogok megérteni, de lehet már nem is kéne. Beletörődtem, hogy kevesekhez jut el, így esély sincs arra, hogy a következő hasonló film megérkezzen. Sajnálom, hiszen a Ruróni Kensin nekem maximális pontszámot ért.

10/10


Teaser kedd... vagy szerda #24



Nincs mentségem, de tényleg... Olyan sűrű jelenleg az életem, hogy totálisan elfelejtem azt is, mikor milyen nap van. Tegnap azt hittem, szerda, de hogy akkor hova lett a kedd, azon már nem gondolkodtam el.  És ráadásul új könyvbe sem kezdtem. Viszont az unokaöcsém dolgát megkönnyítendő, aki hadilábon áll a kötelező olvasmányokkal, előkerestem a Harry Potter hangoskönyveimet. Aztán valahogy ott ragadta...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Mostanában hallgatom:

– A fiaid ma éjjel a kocsiddal repültek el Harryékhez és vissza! – mennydörögte Mrs Weasley.

– Tényleg? – csillant fel Mr Weasley szeme.
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája

2013. január 5., szombat

Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: a Kör

Úgy tűnik, hogy még messze nem értem utol magam az értékelések megírásával, pedig a könyvet már december elején befejeztem.

Még a megjelenés előtt olvasta néhány blogger, olyanok, akiknek megbízom az ízlésében, és elég jó véleménnyel voltak róla, de a svéd író páros már önmagában elegendőnek tűnt a begyűjtéséhez. Eddig jó tapasztalataim vannak a skandináv írókkal. Sokszor mélyenszántó vagy akár filozofikus mélységben ábrázolják a valóságot, és ami oly sok embernek nem tetszett a Hívj be! című John Ajvide Lindqvist könyvben, engem teljesen elvarázsolt. Szóval, amikor előrendelhető lett gyönyörű kedvezménnyel, rácsaptam.

Engelsforsban soha nem  történik semmi. A kisváros évek óta alussza lusta téli álmát, az emberek egy része beletörődött, mások elvágynak innen, de látszólagos nyugalmat felrázza egy középiskolás fiú öngyilkossága. A legtöbben elfogadják, csak a legjobb barátnője nem hisz ebben az elméletben. Váratlanul derül ki, hogy Elias halálakor már többen elindultak a végzetük felé.

A hold vörösre vált és hat teljesen különböző személyiségű, hátterű lány egy parkban találja magát. Feltárul az igazság, mindannyian boszorkányok, és egy próféciát kell beteljesíteniük. Nem akarják elfogadni, azonban a képességeik már lassan éledeznek, nem kerülhetik el a sorsukat és hamarosan kiderül az is, az életük komoly veszélyben forog. Dacára a különbözőségeiknek, össze kell fogniuk, hogy élve ússzák meg ezt a még mindig hihetetlennek tűnő helyzetet.

Meg kell mondjam őszintén, nem az, amire gondoltok, és komolyan nagyszerű volt. Pont amire számítottam. A boszorkány szál egyenértékű volt a társadalmi problémák ábrázolásával. Minden túlzás nélkül ez egy szociológiai-ifjúsági-fantasy. Új műfaj született! A lányoknak, akik esetében ellenállok a késztetésnek, hogy mind a hatot részletesen kielemezzem, saját magukkal, az életükkel és a hátterükkel is meg kell küzdeniük.

A bizalom egymás iránt nem magától érthető és nem is jár ajándékba. Ráadásul az ébredező képességek sem egyforma mértékben viseli meg, vagy készíti fel őket. Néhányuknak látszólag nincsen semmi képessége, míg mások túl nagy hatalommal rendelkeznek és ez teljesen megbabonázza őket. A hátterüket, a családjukban, barátok között felmerülő problémákat sem képesek megfelelően kezelni, hát még az, hogy valaki rájuk vadászik.

Mindennek felett tinik, és azért ez éppen elég, a felelősségérzettel nem egyforma mértékben ismerkedtek meg eddig, a nyomás meg hirtelen túl nagy lett. Van aki az áloméletét építi, más elköltözik otthonról, megint más kétes viszonyba bonyolódik. Akad, akit titkos szerelem emészt, és van, akitől elvettek mindent.  Egyszerűen nem képesek, nem tudnak összefogni.

A boszorkány száll nem olyan misztikus, csodálatos, mint általában az ezzel a témával foglalkozó könyvekben, senki még véletlenül se asszociáljon Harry Potterre. Maga a mágia hagyományos alapokon nyugszik, de viszonylag keveset jelenik meg. A tulajdonságok pedig ennek épp az ellentétét képviselik. A fantasy faktort. Ez a kettő pedig kimondottan érdekes és működő elegy.

A könyv jól felépített, pszichológiai szempontból is helytálló. A lányok személyiségében sem érzek túlzást, aránytalan nagyzolást. Nem az a körömrágós fajta, mert tempója lassú, de folyamatosan haladó. Mondjuk a vége nekem nem volt sokkoló. Nagyjából a felénél tudtam ki a rosszfiú, de már leszoktam arról, hogy ez alapján ítéljek meg egy könyvet, hiszen sok esetben nem is őrzik ezt olyan hétpecsétes titokként.

A könyv maga gyönyörű. Keményborítos, a grafika érdekes és megkapó. Szeretem a színösszeállítását, ami kellően egyszerű, komor és ugyanakkor teli van utalásokkal, illik a témához. A szöveg jól olvasható, gördülékeny. A mérete azonban... Nos, szépen mutat a polcomon, de hatalmas. Van olyan ezeroldalas könyvem, ami pont ekkora, de azt már nem hordtam magammal. És ez miért fontos? Mert viszonylag keveset olvasok itthon, viszont mindig van nálam könyv utazás, sorállás, ügyintézés közben, amikor is egyből belemerülök. Viszont ezt az 550 oldalt fizikai munka volt cipelni, amire egyszerűen nincs kapacitásom. Például, amikor vásárolok, két megpúpozott táskát ciggölök haza, plusz az aktuális könyvem, aminek bele kell férnie a kezembe. De csak ha dolgozni megyek is, viszem az ebédem, megveszem a reggelim, ásványvizem, néha gyümölcsöt vagy rágcsálnivalót pluszban. Na meg a táskám és a könyvem, ami nélkül sehova egy lépést sem!

Ha nem betegedem le december elején, lehet még most sem fejezem be, de még itthon ülni és tartani sem volt kényelmes. És ez baj, mert a könyvre magára nekem illik a zseniális jelző. Nagyon várom a második részét, ami a Tűz címmel érkezik, remélem nemsokára. Nyilván ugyanilyen mérettel várható, és igyekszem elengedni ezt a problémát. Majd úgy időzítek, hogy szabin legyek akkor, mert a könyv kétharmadát másfél nap alatt tudtam le, szóval tényleg jó. De ennél többet nem tehetek az ügy érdekében.

Nem nevezném csajos könyvnek, bár a boszorkányok inkább a hölgyeket vonzzák, a társadalomrajz azonban sokkal nagyobb réteghez szól, és ennek persze semmi köze a nemekhez. Szóval bátran olvassa mindenki, mert nem csak varászlatos, de komolyan elgondolkodtató is. Tipikus példa a stílusok tökéletes keveredésére, amivel érdemes próbálkozni. Ezért az apró döccenők ellenére is maximális pontot érdemel.

10/10

Magyar kiadó: Geopen Kiadó

Magyar fordító: Péteri Vanda

2013. január 2., szerda

A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #1 - az elkövető



Butaság volt kölcsönkérni azt a pénzt. Legalább akkora, minthogy harminchat órányi ébrenlét után úgy döntött, gyalog teszi meg a munkahelyétől hazáig tartó három kilométeres utat.

Eredetileg abban bízott, hogy a csípős téli levegő magához téríti annyira, ami elegendő az esti vacsorához. Az anyósát kedvelte, de az apósa egy rémesen kötekedő alak volt. Folyton kritizálta a munkáját, hogy milyen keveset keres, mennyire nem vitte semmire és az ő hercegnőjének nála ezerszer jobb járt volna. De persze hiába, ha egyszer már így az ujja köré tekerte szegény ártatlan virágszálat, majd sebtében csinált neki egy gyereket is.

A magában végigpörgetett néma szitokáradat, amiben már öt éve nem állt be új fordulat, gyorsabb tempóra bírta, de a remélt hatás elmaradt. Csupán azt sikerült elérnie, hogy mire az ajtóig ért, már szédült a fáradságtól. Ennek következtében egy részeg kacsáéhoz hasonlatos totyogással célozta meg a zárat, majd a ruhafogast, amire végül teljes súlyával nehezedett, hogy az aztán zajos ügyködéssel lezuhanjon a falról.

A felesége, akinek az idegei már pattanásig feszültek a szülei esti vizitjétől, erre keservesen sírva fakadt, majd sértődött hallgatással figyelte milyen nehézkesen szabadul meg cipőitől. A sülő hús illata mellett a teli tüdejű övöltés szele kísérte amerre ment, és csak akkor csitult el a helyzet, amikor az asszony körbeszimatolta majd közelről vizslatta pupilláját. Ezután állapította meg, hogy sem nem részeg, sem nem lebeg.

A végén persze önként vállalta, hogy elmegy a gyerekért az óvodába, de előbb még odafelé kidobja a szemezett.  Lenyelt vagy félliter erős kávét, megmosta az arcát, visszabújt az átizzadt cipőibe, és némán fohászkodott, hogy épségben hazajussanak mindketten.

Az óvoda a második keresztutcában volt, ami kész előnynek tűnt, hiszen a fia egészen hazáig vezette álomkóros, csámpázó apját. Addigra a vérerek olyan sűrűn borítottak el szemét, hogy minden túlzás nélkül csakis rózsaszínben látta a világot. Mire becsöngettek, egy kétségbeesett, atomjaira hullott nő nyitott ajtót, aki egy sarokba támasztotta a leszakadt fogast, enyhén odaégette a rizst, és a sajtot a földre szórta a saláta helyett.  A keze citált, szája lefelé görbült, szemében pedig folyamatosan rezegtek a túlcsordulni kész könnycseppek.

- Nem kellett volna kölcsönkérned azt a pénzt - suttogta vádlón, de nem mert a szemébe nézni. Ő pedig hallgatott, mert tudta jól, hogy nem kellett volna, és mégis megtette. Soha nem fognak megszabadulni ettől a tehertől.

Egyedül a kicsi tűnt boldognak. Arcán széles mosollyal nyugtázta, hogy este nagypapi biztosan hoz neki valami szép és csillogó ajándékot, mint a legutóbb, amikor azt a Mercsedezst adta. Már nem javította ki reflexből,  hiszen semmi sem maradt elég ideig egyben ahhoz, hogy érdemes legyen megjegyezni a nevét.

Míg a szomszéd szobában vidám karambollal kisautók zörögtek, mellkasára vonta feleségét, akit még mindig enyhülés reménye nélkül, lángolva imádott, és akinek vállát folyamatosan húzta a ki nem mondott félelem, a rettegés attól, hogy valamit elront. Hosszú haja szétterült a mellkasán, miközben szaggatottan kapkodott levegő után, de hiába minden. A csengő harsányan kelt életre, majd erőszakos hirdetésbe fogott, mintha valaki erősen és folyamosan nyomná. Mert hát pont ez történt.

A vacsora nem volt pocsék, de különösen jó sem. Hallgatag anyósa úgy nézett ki mint a lánya, csak húsz évvel idősebb kiadásban, férje azonban egy paradicsommadárra emlékeztette vékony és vörös nyakával, ami aztán épp olyan keskenyen folytatódott az arcaként is. Az öregedést sejtető májfoltjai elborították kézfejeit, de hosszú ujjait összetámasztva úgy leste őket hideg, acélszínű szemével, mint egy prédára leső vadállat.

Az unokája fürdetése és fektetése után, már nem akarta megőrizni a kedélyesség látszatát sem, és veje fáradságát felhasználva ellene még inkább szapulta. Száraz hangjának zörgése az őszi sétákat juttatták eszébe, amikor szórakozottan, akár csak egy taknyos kölyök, rugdosta a faleveleket. Már majdnem kellemesnek találta ezt a helyzetet, legalábbis megszokottnak, de az asztalnál helyet foglaló két nő összeszorított szája és lefelé forduló tekintete mélyen a lelkébe vájt.

Vidáman vágott magának még egy szeletett a tortából, majd miután a tányérjára került a csodálatos desszert, lenyalta az ujjait.  Némán tűrte a szidalmakat, de közben csodálattal adózott a csokikrém selymes lágyságának, kesernyés teltségének és felesége csodálatos piskótáinak.  A szája sarkában felrebbenő mosoly hatalmas vihart kavart a vacsora romjai fölött, és ezúttal felkapta fejét apósának hangjára. A kiejtett szavak vízhangot vertek a fülében, bár sokáig nem is értette őket, aztán hirtelen kipukkantak, és akár a buborékok  robbanása, ez is szappanhabbal terítette be.

- Nem kellett volna kölcsönkérned azt a pénzt!

Áthajolt az asztalon. Nyugodtan, mintha természetes lenne ez a bizalmas mozdulat, majd visszadőlt, és felszabaduló jókedvvel lesett a döbbent férfira.

- Tudom - felelte derűs csendességgel, és a tehetetlen gurgulázó, kimered arcról, a késnyelére tévedt tekintet. A mahagóniszínű műanyag markolatot lassan karmazsinná festette a bő patakokban tóduló vér. Felesége felugrott. Szótlan tátogással bámulta az apját. Sápadt bőre viaszfehérre váltott, kézfejével görcsösen markolászta a semmit, de képtelen volt máshova nézni.  Anyósa lassan felemelte a fejét és érdeklődve figyelte a rángatózó férfit.

- Ülj le! - szólt rá a hisztéria szélére sodródott lányára. - Fejezd be a süteményt.  - És talán azért, hogy jó példával járjon elő, elsőnek tűzött egy szép falatott apró villájának hegyére. Lassan, kimérten evett, arcáról nem lehet leolvasni semmit, majd az utolsó falat végeztével végre felé fordult.

- Van ásód?

- A kamrában - felelt nyugodtan. Az asszony bólintott, érdeklődését ismét az utolsó perceit élő, kimered tekintetű férjének adta. Míg a haldokló szeme elveszteni készült döbbent fényét  és arcára fagyott a horror hihetetlen kínja, az élő arcokon épp így derengett fel valami képtelen euforikus boldogság. S mikor végre a padlóra csúszva mozdulatlanná vált a puszta testé szűkült létezés, az idősödő hölgy kitolta székét és egyenletes léptekkel elindult a kamra felé.

Csend és béke. Kimondatlan is mind úgy érezték, ezekért a percekért még a halálsorra is szívesen kerülnek, de azért mégsem kellett volna kölcsönkérni azt a pénzt.

2013. január 1., kedd

Pittacus Lore: Kilencedik titka

Nagy igyekezetemben, hogy még decemberben olvashassam, kétszer is megrendeltem, aztán nem győztem elnézést kérni az eladó bácsitól, és magyarázni, hogy melyiket vinném inkább el, mert arra több a kedvezmény és bocsánat, és ne haragudjanak, és... Ezek után muszáj volt, hogy jó legyen!

Negyedik össze van zárva Kilencedikkel, akit egyre kevésbé kedvel, ráadásul csak arra tud gondolni, hogy vissza kell mennie. Valami nagyon fontosat hagyott hátra, amit a hirtelen és nagyhangú védőtársa nem ért, nem érthet meg.

Hatodik még időben érkezett, ezért most Hetedikkel és újdonsült barátaikkal Indiába tartanak. Repülőn! A lánynak minden idegszála visít, de a lehetőség, hogy találhatnak egy új társat, erősebb mindennél. Már csak abban bízik, hogy bár nem ér oda a megbeszélt találkozóra Johnnal, a fiúkkal azért minden rendben van.

James Frey és Jobie Hughes, én imádlak titeket! Újabb zseniális könyv, újabb csavarok az amúgy sem egyszerű történetben, és most aztán ember legyen a talpán aki követni tudja az eseményeket. A történet haladását figyelembe véve, fogalmam sincs, hogy lesz vége a hatodik kötettel. Egyszerűen nem tudom elképzelni a boldog befejezést, és nem azért, mert nem lehet az, hanem mert nem hiszem, hogy mindenki számára tökéletes lesz.

Felváltva ugrálunk, Negyedik, Hatodik és Hetedik fejében. Ezt egy kicsit zavarosnak találtam, mert bár az elejére jellemző az egy fejezetet, egy szereplő szabály, ezúttal három hangot kellett elkülönítenem magamban, ami gyakran csak néhány mondat elolvasása után sikerült. Viszont, ami a nehéz benne, attól gyönyörű is.

Még mindig fantasztikus az itt és most ennyire erős jelenléte, és akárhány könyvélményt is gyűjtök be ezután, soha semmi nem veheti el tőlem, hiszen ez volt számomra az első. Azt sem, hogy részt veszek mindenben, hogy megélem, azonosulok, hogy néha sejtek dolgokat előre, de semmi nem biztos. Soha semmit nem lehet készpénznek venni.

A tét tovább nőtt, már nem csak a védők vannak veszélyben, és egye fogy azoknak a száma is, akikben megbízhatnak. Hiába közös a cél, ha mások teljesen a személyiségek, ami miatt nem tudtam minden karaktert egyből megkedvelni. A szereplők határozottan elkülönülnek egymástól. Ettől egyszerűen csak élni kezd a történet, ami miatt könnyebb elfogadni a sorozat köré épült legendát is. Tudniillik, hogy minden jelenleg és a Földön történik, méghozzá nem is olyan messze tőlem. A mogok valós fenyegetést jelentenek, a harc pedig életre-halálra megy. A miénkre is.

Minden író egy ennyire működő koncepcióra vágyik, de pontosan ez jelenti az igazi kockázatot is. Valaki vagy megszereti a sorozatot, vagy sosem kapja el a hangulat. Nincs átmenet, középút, táncikálás a lehetőségek között. Most valóban csak a fekete és fehér létezik.

A borító, bár még mindig filmes, továbbra is szerethető. A perforált könyvjelző olyan kedvenc, aminek elmaradása már rosszul esne. A fordítás ezúttal is kitűnő munka. A szöveg gördülékeny, könnyen olvasható.

Gyorsan végeztem vele, túl gyorsan, mert annyira rövid volt(288 oldal, vastag papíron), hogy ez a szegény kicsi blogger itt, vagy harminc percig picsogott miatta. Ennek ellenére, vagy pont ezért, a pontszám változatlan:

10/10.

A negyedik kötet, a The Return of Lorien, 2013. augusztusában érkezik angolul, de a várakozás idejére itt van nekünk az I Am Number Four: The Lost Files: The Fallen Legacies, és a december 31-gyel megjelenő I Am Number Four: The Lost Files: The Search for Sam (Lorien Legacies), amelyek e-book formában elérhetőek az Amazonon.

Magyar kiadó: Cartaphilus Kiadó

Fordította: Illés Róbert

I Am Number Four hivatalos honlap: http://www.iamnumberfour.co.uk/pittacus-lore/

Teaser kedd #23



Az új esztendőt keddel köszönteni, ha nem is meglepő, de mégsem várt fordulat. Szóval a 2012-es utolsó, és 2013-as első bejegyzésem is kis ízelítőt tartalmaz. Hogy mik vannak!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Az idei első teaser:

Itt, a macskaköves utcákban este hatkor zártak a boltok, a társasági élet a templom körül forgott, gyakran lehetett madárdalt hallani, de azonkívül aztán semmi mást.

Részint ezért barátkozott elszántan Sukhvinder Jawandával, mert meg akarta mutatni a tömegnek, milyen nevetségesnek tartja őket, részint azért, mert mostani hangulatában rokonléleknek tekintett minden kívülállót.

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...