Jane Eyre - National Theatre

forrás

Többször írtam már olyan színházi közvetítésről, amit az Uránia moziban ülhettem végig a National Theatre jóvoltából. Most, hogy a mozik bezártak, és mint minden ipar, a színház is bajba került, az NT minden csütörtökön kihelyez egy korábban élőben felvett színházi közvetítést a saját You Tube oldalára.  Múlt hét csütörtöktől egy hétig a One Man, Two Guvnors-szal jelentek meg, méghozzá az ezért a szerepéért Tony-díjat nyert James Cordennel, tegnap este pedig a Bristol Old Vic társulat Jane Eyre drámáját nézhettük meg. A tartalom leírását nagy részét plagizáltam, méghozzá saját magamtól.

Jane nevelésének gondja szülei halála után nagybátyára, a férfi távozásával pedig annak özvegyére száll. A kevély Mrs. Reed nem szívleli a szókimondó lányt. Saját gyerekeit többre becsüli hiába elkényeztetettek és ostobák. Idő kérdése csupán, hogy az árvát intézetbe adják, így Jane egy elég kegyetlen, zord nézeteket valló lelkész álltak felügyelt intézetbe kerül. A kezdeti nehézség után az idő gyorsan telik, a dolgok pedig, természetükből adódóan változnak.  Jane okos, szorgalmas diák, és utolsó két intézetben töltött évében már maga is tanár. Vágyik a változásra az ismeretlenre, ezért elhagyja Lowoodot, és elszegődik Thornfield Hallba, Edward Fairfax Rochester gyámleányának nevelőnőjeként. A férfit körüllengi valami hatalmas, sötét titok, ami lassan felemészti, miközben egyszerre van benne valami rendkívül vonzó és felkavaró is.

Virginia Woolf: Orlando

Virginia Woolf már elég régen a kedvenc íróim közé tartozik, de az a helyzet, hogy nem haladok túl sebesen az életművével - legalább az elhatározás és a szándék megvan. Így esett aztán, hogy amikor a Keletinél lévő Poket automatát böngésztem, megláttam egy olyan regényt, amit még nem olvastam, sőt, a polcomon sem tudhattam. A csorbát kiköszörülendő, egyből haza is hoztam magammal. 

Orlando az Erzsébet-kori Anglia szépreményű ifjúja, a királynő egyik kegyeltje közelgő házasságát felrúgva heves viszonyba kezd egy orosz hercegnővel, aminek hatására elveszti az előjogait, és törött szívét ápolandó visszavonul vidéki birtokára. Ott aztán elmerül a magányába, nemes emberhez méltatlan módon verseket farag, melyeket megoszt a kor egyik ismert költőjével, de csak becsmérlést és egy gúnyverset kap jutalmul. Egy újabb baljóslatúnak látszó lehetséges viszony elől Törökországba szökik, és bár kitűnően látja el nagyköveti feladatait, ott nemet vált, majd egy kitérő után, hazatér Angliába. A XVIII. század nem vár tárt karokkal egyetlen hajadon, felügyelet nélküli nőt sem, pereskedik a vagyonáért, de az irodalmi szalonokért, a költőket felvonultató társaságért továbbra is odavan. Aztán a XIX. század újabb kalandokat és egy férjet hoz, csak hogy az 1900-as évek elején legyen kit haza várnia.  

Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Joyce ezen könyvét még a Queenie Hennessy szerelmes levelei-vel egy időben gyűjtöttem be, és ez igazán jó dolog, mert különben nem került volna birtokomba, ugyanis Harold Fry folytatása tagadhatatlanul csalódást okozott. Nem hiszek a véletlenekben, ennek így kellett lennie, utólag már magam is belátom.

1972-öt írunk, és 2 másodpercet hozzá kell adni az időhöz. Csak két másodpercet, de Byron szinte a megszállottjává válik. Egy reggel, amikor szintén nem tud semmi másra gondolni, késve indulnak az iskolába, és édesanyja a csodás új autójával levágja az utat, hogy időt spóroljanak, csakhogy ekkor törtnék valami, ami megváltoztatja a család életét, mindörökre. A fiú meggyőződése, hogy a hozzáadott másodpercek tehetnek mindenről, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, hogy helyrehozzák a helyrehozhatatlant.

Rachel Joyce: Queenie Hennessy Szerelmes Levelei (Harold Fry #2)

Az első rész után szinte evidensnek tűnt, hogy a duológia végére jutok, de bevallom, a címe egyből el is kedvtelenített. Arra gondoltam, ha valóban szerelmes levelek sokaságát tartalmazza, vagy akár egy hatalmas, összefüggő történetet kis mellékszálakkal, nem valószínű, hogy szeretni fogom. Mégis elkezdtem. Hogy miért? Mert attól tartottam, máskülönben kimaradok valamiből.

Queenie Hennessy lelkiismeretét rég nyomja valami, amit sosem mert elmesélni Haroldnak. Míg együtt dolgoztak, végig szerette a férfit, de nem ez a titok, ami mardossa a lelkét, nem ez, amivel megbékélne még halála előtt. A lassú rák cammogva, napról napra ragadja el az életből, és a sok morfium ködén át szinte már semmi vágya sincs, csakhogy elmondhassa, kiadhassa magából az egész eltemetett múltat. S mivel beszélni már képtelen, hát leírja mindazt, amit tudatni szeretne. 

Mitch Albom: Have A Little Faith / Csak egy kis hit kell - Igaz történet

Szeretem Mitch Albom könyveit. Folyton elgondolkodtatnak, de teljesen változatos dolgokról. Ezek a dolgok persze nem mindig azonosak, mégis folyamatosan kattognak a fejemben, és nem lehet figyelmen kívül hagyni a mondanivalójukat. Nem történt ez máshogy ezúttal sem, a magyarul Csak egy kis hit kell - Igaz történet címen megjelent könyve kapcsán.

Mitch-t váratlanul éri, amikor a szülővárosából ismert, 82 éves rabbi megkéri, ha eljön az ideje, mondjon ő gyászbeszédet. Némi gondolkodás után elvállalja a feladatot, de csak úgy, ha lesz esélye megismerni Albert L. Lewist, mint embert. Az idős férfi beleegyezik a feltételibe, és Albom azon kapja magát, semmit nem tudott sem róla, sem azokról a dolgokról, amik igazán fontosak lehetnek. Mindeközben megismerkedik Henry Covingtonnnal, a detroiti lelkésszel, életével és munkásságával. El kell döntenie, hisz-e a férfi munkájában, és az alapítványán keresztül támogatja-e, vagy hátat fordít neki, a közösségnek és a beszakadt templomtetőnek is.

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása (Harold Fry #1)

Az a helyzet, hogy már nem is emlékszem, mikor került a birtokomba a könyv, de azt tudom, hogy kaptam. Méghozzá a kiadótól, és azt is tudom, hogy akkortájt történt, amikor még Blogturnéztam. Sőt, ha minden igaz, választhattam néhány könyvet a kiadó akkori kínálatából, kvázi fizetségként a munkámért. Évekkel ezelőtt történt mindez, és azóta csak porosodott a polcomon. Nem tudom, miért, szilárd szándékom volt elolvasni, ahogyan a 130, soha ki nem nyitott könyvemet is.

Harold Fry fél éve van nyugdíjban, és a napjai békés nyugalomba telnek. Feleségével már hosszú évek óta csak egymás mellett élnek, szépen, lassan beletespedve a kényelembe. Ezt a csendes semmittevést borítja fel Queenie Hennessy levele. A nő azért írt, hogy elbúcsúzzon, rákos, már senki sem tehet érte semmit. A hír megrázza, ugyan eltávolodtak egymástól, mégis megdöbbent. Gondosan megfogalmazott válaszával elsétál az első postaládáig, s mivel jól esik a séta, úgy dönt, elmegy a következőig, majd az azután jövőig, és aztán némi segítséggel a benzinkutas lánytól, megszületett az elhatározás, hogy inkább személyesen viszi el a válaszát. Mert amíg sétál, át az egész országon, addig Queenie életben marad. És ki tudja? Talán utána is. 

Anna Gavalda: Life, Only Better

Sok könyvet olvastam már a kedvenc többnyelvű boltomban dolgozó Gábor ajánlása miatt, bevallom, inkább fantasyket, viszont a Life, Only Better az első kortárs irodalom, amit szintén így vettem kézbe. Szépeket mesélt róla, és ha valamit megtanultam az elmúlt években, akkor az az, hogy mindig érdemes hallgatni a tanácsaira.

Mathilde 24 éves, és bár technikailag egyetemi tanuló, gyakorlatilag a sógorának dolgozik. Mindig le van égve, a csinos ruhákon és a bulikon kívül semmi sem érdekli igazán. A társbérlői rábíznak egy borítékot, benne tízezer euróval, amit betesz a táskájába, a táskát viszont egy csodás napon ottfelejti egy kávézóban. Mire visszamegy, a táska eltűnik. 

Yann 26 éves, koreai háztartási gépeket árul, és együtt él a barátnőjével. Elégedett is lehetne az életével, de nem az. Igazából nem tudja, mi a baja, inkább csak sejti, mint tudja az összefüggéseket, de minden megváltozik, amikor találkozik a Isaackel és Alice-zel, a különös házaspárral, valamint két kislányukkal.   

Matthew Quick: The Silver Linings Playbook - Napos oldal

Bár idei olvasás, és ezidáig az egyetlen papír alapú könyvhöz kapcsolódó élményem is, a történet még tavaly kezdődött, amikor a belső nőcim számára  kerestem szórakoztató, nem csöpögős romantikus darabokat, és többen ajánlották a Bradley Cooper és Jennifer Lawrence főszereplésével készült Napos oldal című filmet. Csak a film végén tudtam meg, hogy egy ugyanezen a címen megjelenő Matthew Quick könyvből készült. Természetesen szerettem volna megismerni az eredeti művet is, számítva arra is, hogy a regény teljesen másmilyen lesz.

Pat úgy gondolja, ha újra formába lendül, edzett és olvasott lesz, felesége végre visszatér hozzá. Ennek érdekében felállított napi rutinját a rossz helyről, ami minden jel szerint egy elmegyógyintézet, magával viszi a szabad életbe. Az visszatérést nehezíti, hogy közös képei Nikkivel mind eltűntek, újra a szüleivel él, az apja nem beszél vele, a csapata vesztésre áll, és a barátainál megismert Tiffany követi futás közben.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant is Completely Fine/Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A könyv lépten-nyomon szembe jött velem, képtelenség volt elkerülni. Ajánlgatta a könyves oldal, ahonnan angol nyelvű könyveket rendelek, a kedvenc többnyelvű könyvesboltomban belépve az első volt, amit megláttam, és persze néhány blog is az arcomba tolta. Éreztem, hogy olvasnom kell, és azt is, hogy magyarul nincs az a pénz, amiért megvenném! Életemben nem először, és vélhetően nem is utoljára, azért nem olvastam egy jónak ígérkező regényt, mert egyszerűen borzasztó a borítója!Értem én, legalábbis sejteni vélem, mit szeretne kifejezni, de nem érdekel..

Eleanor úgy érzi, jól van, eljár dolgozni, nem igen barátkozik senkivel, a hétvégéit pedig kiüti némi pizzával és néhány üveg alkohollal. Minden szerdán telefonon beszél az anyukájával, és nem gondolja, hogy az élete lehetne másmilyen is. Egészen addig, míg egy koncerten megpillantja élete szerelmét, majd nem sokra rá a cég informatikusa, Raymond is színre lép, akivel közösen megmentik egy idős úr életét. Ezek az események felrúgják az amúgy kiszámítható, rutinokra épült napjait, felforgatják a világát, ő pedig igyekszik lépést tartani vele. 

Mitch Albom: Tuesdays with Morrie

Mitch Albom már jó ideje a látóterembe került, többször írtam róla, és megemlítettem azt a véletlent is, ahogy egymásra akadtunk, egy barát apukáján keresztül, s akkori találkozásunk lassan, észrevétlen változtatott meg jó néhány dolgot az életemben.

Ez egy valós ember valós története, Mitch Albom a harmincas éveinek közepén jár, elismert sportújságíró, jól keres, feleségével boldogan élnek, akkor is, ha gyermekeik nem születtek, mikor egy véletlen csatornaszörfözés közben meghallja kedven professzora nevét. Morrie Schwartz 78 éves szociológiaprofesszor, és amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. Lassú haldoklása ráébreszti arra, hogyan akarja befejezni az életét, és mik az igazán fontos kérdések az életben. Albom újra felveszi vele a kapcsolatot, majd úgy alakul, hogy rendszeresen, de kizárólag keddenként eljár hozzá, csakis azért, hogy beiratkozzon Morrie-hoz, és felvegye végső filozófia óráit. 

Michael Cunningham: Mire leszáll az éj

Az órák az egyik kedvenc könyvem, 2002-óta már többször olvastam - bár az igaz, az elmúlt néhány évben betokosodott a polcomon -, így tényleg jó hírként éltem meg, hogy a Jaffa Kiadó újra kiadta Michael Cunningham Pulitzer díjas könyvét, majd aztán folytatja az életművet is. Tizenöt évet vártam egy következő regényre, nem volt nagy idő. Észrevétel szökkent el, ahogy az a másfél-két nap is, míg a végére értem.

Peter, a negyvenes éveinek elején járó műkereskedő, feleségével, Rebeccával él egy kényelmesnek nevezhető házasságban. Ha néha fel is vetődik, jó-e így, a napi, heti, havi rutin továbblöki a lendületet vesztett életet. Minden elfogadhatónak tűnik, egészen addig, míg meg nem érkezik felesége sokkal fiatalabb, útkereső, drogról leszokott öccse. Ethan, akit családja csak Balunak hív, fiatal, elbájoló, igazi életművész, szenvedélyét maga mögött hagyva keresi az életcélját,  felelősség nélkül, szabadon. 

Finomfőzelék - könyvekről röviden #5

Az az igazság, hogy elkezdtem élvezni a gyűjtő posztokat. Határozottan kényelmesek, amikor nincs időm, esetleg lehetőségem írni, vagy amikor konkrét véleményem van valamiről, azonban nagyon nehezen írnék róla egy normál posztot. Akad ilyen regény - kettő is - az alábbi listában. Egy idő után azt vettem észre, hogy adott mű csak indok arra, hogy egy személyesebb történeten merengjek. Valamin, ami velem vagy a környezetemben történt, azonban nagyon mélyen megérintett. Mivel terápiás íráshoz most nincs kedvem, mindenki jól jár ezzel a megoldással.

Kér magyar - ráadásul az egyik magyar írótól  - és két angol nyelvű regényt hoztam, de ez utóbbiból ez első kapható idehaza is. És ha már statisztika, a nemek aránya írók tekintetében egálban van. Új kihívásként olyan írónőket keresek, akiket korábban nem ismertem, azaz eddig nem csalódtam bennük. Nem akarok stílust megkötni, minden formában jöhetnek, és bár lehetne YA - young adult: 13-18, vagy NA - new adult: 19-30, és a kedvencem MG - middle grade: 8-12 -, de egyikben sem keresek háromszögeket, dísztópiát és töménytelen szexet sem. Amivel a YA és NA csoport 90%-a úgy ahogy van ki is esett, tehát ezek a korcsoportos regények nem nekem szólnak. A helyzet nem reménytelen, viszont nem is könnyű. Majd kiderül, mi lesz, mert én nem adom fel!

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Amikor hazavittem magammal, arra gondoltam, talán be kéne fejeznem olyan könyvek kérését, amikről nem tudok semmit... Az a helyzet, hogy Pajtim Statovci könyve már a második a sorban azok között, amiket csak azért vállaltam be, mert megtetszett a borítójuk, és ez kiváló mentséggel szolgált arra, hogy kicsit kikukkantsak a komfortzónámat gondosan ölelő falak mögül. Nem tudtam, miért ez a könyv, igazán érthetetlen, biztos azok a sárga macskaszemek csalogattak, és hagytam magam.

A történet két egymástól térben és időben eltérő szálon fut. Az egyikben Bekim útját követjük nyomon húszas éveinek elején Helsinkiben. Élete a folyamatos útkeresésről szól: meleg, halk szavú, születésétől magányos lélek, de valahogy mégis szeret idegen macskákkal ismerkedni. Viszont nem áll meg az ismerkedésnél, haza is visz egy kis bundást. A gyönyörű és ravasz kandúr lassan eluralkodik valóságán, és folyton többet követel annál, mint amit adni képes. A második történetben 1980-ban járunk, Koszovóban, ahol Emine készül az esküvőjére. A kérő családja dolgos, szorgos, jómódú; elhalmozzák őt és családját eljegyzési ajándékokkal, ékszerekkel, drága ruhákkal. Jövendőbelije tanult, több nyelven beszél, és kimondottan jóképű. Bármennyire fél az ismeretlentől, apja meg van győződve arról, boldog élete lesz, hiszen jövendőbeli vejére jól kereső állás, valamint fényes karrier vár, így nincs, bár nem is lehet ellenvetése.

Vegyes felvágott - könyvekről röviden #2

Január elején egy gyűjtőposzttal kezdtem, és most ismét arra fanyalodom. Mostanában nagyon jól, legalábbis normális tempóban haladok az olvasással, de sajnos az írás már egy más kérdés. Keveset és ritkán, ez lett az új mottó, és bár szeretnék változtatni rajta, már semmiképpen sem tudnám behozni azt eddig felgyűlt elmaradást.

Akadt néhány jó, számos közepes, és egy-két kiemelkedő darab az elmúlt időszakban. Ez utóbbi esetekben fizikai fájdalmat érzek a rövidítés miatt, de legyünk őszinték, nem minden könyvről lehet litániákat zengeni. No meg a kevesebb sokszor több. Ráadásul erősen gyanús, hogy ez egy több körös sorozat lesz.

Ahogy legutóbb, most is változó stílusban, témában olvastam. Lesz itt fantasy, ifjúsági regény és egy kis dráma is. Jóllehet több angolul olvasott könyv került most szórásba, viszont közülük  a legtöbb megjelent magyarul, tehát válogassatok belőle kedvetekre.

Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában

Megint elvállaltam úgy egy könyvet, hogy fogalmam sem volt arról, miről fog szólni. Nincs ebben semmi meglepő, Gabriel García Márquez neve számomra önmagában elegendő – no és mivel 2014-ben elhunyt, nem várhattam új könyvet sem, de abban biztos voltam, olvasni még nem olvastam, így semmi akadályát nem láttam találkozásunknak.

1957-et írunk, amikor a Szovjetunióban megrendezték a Világifjúsági és diáktalálkozót. A rendezvény tagadhatatlanul azt volt hivatott igazolni, hogy a kommunista barakkban minden a lehető legnagyobb rendben van. Természetesen rengeteg újságírót hívtak meg a gigantikus eseményre, és közülük néhányan – a francia Jacquelin, az olasz Franco és a kolumbiai Márquez (aki az 1955-ben megjelent botránykönyve után külföldi tudósítóként dolgozott) – elhatározzák, hogy bekukkantanak a vasfüggöny mögé.

Teaser kedd #159

Mióta Killercat elköltözött az örök cicamezőkre, állandóan belefutok olyan könyvekbe, aminek a borítóján macska van. Vagy esetleg benne, sőt, olyan is akad, hogy mindkettő. Ez a könyv is ilyen. És miután Gerhes Gábor borítója megvett kilóra, valamint a tartalom érdekesnek tűnt, nem maradt más hátra, mint olvasni.

Arra készültem, hogy tömény dráma, ráadásul szociodráma, persze akkor is olvastam volna, de meglepően kellemes olvasmánynak bizonyul. Annyira, hogy vasárnap éjszaka vettem le a polcról, és alig ötven oldal van belőle. Oké, nem egy vaskos kötet, de akkor is! Az utóbbi években szinte csak képregényekkel haladok ennyire gyorsan. Nyugodtan mondhatom, szeretem.

A sivatagi ugróegerek ketrecénél álltam, és csodálkozva - nem, csodálattal - néztem testük bonyolult sziluettjét; hogyan boldogulhatnak az életben ilyen rövid lábakkal és ilyen hosszú farokkal.

- Ugróegeret akarsz venni? - kérdezte. 

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Zoltán Benyák: A nagy illúzió

A Csavargók dala után igent mondtam a felkérésre, mert akkora hatást gyakorolt rám, hogy tudtam, lesz még folytatása kapcsolatunknak, aztán fél évig olvastam. Persze ennek is megvan az oka, nem a megfelelő pillanatban került hozzám, amit igazán nem vethetek a szemére, ráadásul helyesebb lenne azt írni, csak nyitva volt, mert amikor végre elkezdtem ténylegesen olvasni is, három nap alatt a végére jutottam.

Tom Pasztor egy valaha szebb napokat látott család festő sarja nem nevezhető józan életű művésznek. Feleségével rég óta csak együtt élnek, a valaha létező érzelmeknek csupán egyetlen közös gyermekük állít emléket, akinek mi tagadás, lehetnének jobb szülei is. A hideg és éhségtől való menekülésük visszaviszi őket a férfi egy rég elvesztett életéhez. Senki sem számít arra, ami ezek után következik, sem arra, hogy a halál után jön csak a neheze.

Evelyn Grill: A gyűjtő

Már nem tudnám megmondani mikor, az biztos, hogy évekkel ezelőtt ajánlotta Pupi A gyűjtőt, és bár egy akcióban szinte egyből beszereztem, csak 2017 hozta meg a kézbevételét is.

Alfred Tähweig szenvedélyesen gyűjtöget, nagyjából mindent, ami másnak szemét. Neki igazi kincs, és ennek érdekében kukákban turkál, az utcán szedeget, egyre lepusztultabb és elhanyagoltabb külsejével zavarba hozza barátait, akikkel minden pénteken együtt vacsorázik.

Mind minden normális betübanger, magam is gyűjtögetek, igaz, csak könyveket, de meg tudom érteni a szenvedélyt, legalábbis egy bizonyos fokig. Alfred azonban túlmegy miden határon, kimeríti a kényszeres gyűjtögető fogalmát. Minden jel szerint beteg, amit a környezte világosan lát, de az sem tagadható, ahogy kezelnék a problémát, eleve sikertelenségre van ítélve. No meg egy hangyányit helytelen is.

Grantchester, azaz a krimik meg én

Ahogy az ifjúsági irodalom megvéd és elvarázsol, úgy a laza krimik szórakoztatnak. Nem kell rajtuk gondolkodni, a gyilkost mindig elkapjak a végén, a világ újra megmenekül, hála aaaaaaa pandúroknak. Minden évben, vagyis az utóbbi két évben szinten folyamatosan küzdök azzal a jelenséggel, aminek során nemigen tudok folyamatosan koncentrálni, ilyenkor szeretem olyan történetekkel körbevenni magam, amik kikapcsolnak, nem igényelnek elmejátékot, szellemesek, és hát izé, gyilkolnak benne. Az elmúlt hónapokban ezen megfontolásból, s mert az olvasás nem kötött le, ledaráltam a Father Brown és a Death in Paradise eddig fellelhető részeit. Egyik sem volt rossz választás, gyakran nevettem rajtuk, élveztem a karaktereket és a krimiket is, csakhogy mindkét sorozatból kifogytam. Na, ekkor jött velem szembe a Grantchester!

Sidney Chambers (James Norton) Grantchester anglikán lelkésze. Fiatal, szereti a munkáját, bár némileg kaotikus a szerelmi élete, és nem mindig egyszerű kijönni a házvezetőnőjével sem. Amikor gyanakodni kezd, hogy a közösségének állítólagosan öngyilkos tagját inkább meggyilkolták, felkeresi Geordie Keating (Robson Green) felügyelőt. A férfi először természetesen nem hisz neki, aztán mégis azon kapja magát, a lelkész oldalán űzi a tettest. A nyomozó hamar rájön arra, az emberek hamarabb mondanak el dolgokat egy egyházfinak, mint egy rendőrnek, tehát ez olyan kapcsolat, amiből profitálhat.

Az 5. hullám - röviden

Az ötödik hullám egy YA könyvsorozat bevezető kötete és sorozatcíme is egyben. És miért lett volna jó, ha ezt előre tudom? Mert hogy akkor meg nem nézem, az tuti! Utálóm a klisés YA-kat, és az a helyzet, ez ráadásul egy disztópiás fajta is, szóval mondjuk ki kereken, ramaty.

Azt hittem, lesz benne egy csomó földönkívüli, akikkel harcolnak, ehhez képest a film első egyharmada tömény dráma volt, semmi akció, semmi pörgés. Nem volt ezzel gond, mert bár másra számítottam, élveztem és értékeltem. Úgy tűnt, a sztori alaposan fel van építve, haladunk valamerre, ember embernek farkasa, morális válságok, túlélés minden áron, a halovány szerelmi száll elenyészett a történések súlya alatt, magyarul érdekesnek találtam. Aztán félrenéztem egy pillanatra, és mire újra  a vászonra szegeztem a tekintetem, egy másik filmen ültem. Megértettem ki kivel van, mert látszottak az olcsó húzások, az alacsony színvonalú, mondhatni szánalmas fordulatok. Nem hogy nem lepődtem meg, de egy tipikus, olvashatatlan YA-ba csöppentem, méghozzá két pasi egy nő felállással. Ezután már az is fájdalmasan valóságosnak látszott, hogy mi ezért bizony fizettünk.

A történet olyan szinten szétcsúszott, hogy többen felálltak és elhagyták a mozit, én azonban úgy éreztem, a magam szarkasztikus módján, már tudni akarom mi a vége. Jippiiiii! Mert hogy tudtam. A mellettünk ülő pár férfitagjánál olyan 5 perccel korábban szakad el a cérna, és elkezdtük széttrollkodni, ugyanis annyira élvezhetetlen borzalom volt, hogy némi röhögéssel feloldottuk. Nem tudom, ki és mennyire örült a jelenlétünknek, de mi legalább jól szórakoztattuk önmagunkat, ha már a film erre képtelen volt. Az összes fordulatot előre kitaláltuk, a szerelmi szál annyira YA, hogy az már szinte fájt, és Liev Schreiber jelenléte sem tehetett ez ellen semmit. Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, azt mondanám: kidobott pénz, kidobott idő, kihasználatlan lehetőségek. Az egyetlen pozitívumot az jelentette, hogy legalább jó társaságban szenvedtem végig, és ezért hálás vagyok.

2/10