Finomfőzelék - könyvekről röviden #5

Az az igazság, hogy elkezdtem élvezni a gyűjtő posztokat. Határozottan kényelmesek, amikor nincs időm, esetleg lehetőségem írni, vagy amikor konkrét véleményem van valamiről, azonban nagyon nehezen írnék róla egy normál posztot. Akad ilyen regény - kettő is - az alábbi listában. Egy idő után azt vettem észre, hogy adott mű csak indok arra, hogy egy személyesebb történeten merengjek. Valamin, ami velem vagy a környezetemben történt, azonban nagyon mélyen megérintett. Mivel terápiás íráshoz most nincs kedvem, mindenki jól jár ezzel a megoldással.

Kér magyar - ráadásul az egyik magyar írótól  - és két angol nyelvű regényt hoztam, de ez utóbbiból ez első kapható idehaza is. És ha már statisztika, a nemek aránya írók tekintetében egálban van. Új kihívásként olyan írónőket keresek, akiket korábban nem ismertem, azaz eddig nem csalódtam bennük. Nem akarok stílust megkötni, minden formában jöhetnek, és bár lehetne YA - young adult: 13-18, vagy NA - new adult: 19-30, és a kedvencem MG - middle grade: 8-12 -, de egyikben sem keresek háromszögeket, dísztópiát és töménytelen szexet sem. Amivel a YA és NA csoport 90%-a úgy ahogy van ki is esett, tehát ezek a korcsoportos regények nem nekem szólnak. A helyzet nem reménytelen, viszont nem is könnyű. Majd kiderül, mi lesz, mert én nem adom fel!

Lee Child: Die Trying (Jack Reacher #2)

Jack csupán a segítségét ajánlja fel a mosodából kilépő, bicegő nőnek, az utca sarkán azonban mindkettőjüket elrabolják. Rövid időre átfut az eszén az ellenállás, de túl sok lenne a járulékos veszteség, ezért majdnem önként együttműködik. Abban szinte egészen biztos, hogy nem ő a célpont, de mi olyan érdekes lehet a nőben, azonkívül, hogy egy átlagos FBI ügynök? A mozaik ugyan szépen alakul, viszont eközben Reacher felkerül a körözési listák élére. 

Az első rész eldöntötte, hogy szeretni és természetesen folytatni is fogom a sorozatot. Tetemes lemaradásom van, nem rohanok vele, de azért kitartóan cammogok. A karakter, a filmbéli alteregójától eltérő ugyan, ennek ellenére rendkívül szórakoztató a fejében lenni. Élveztem a néma monológjait, ahogyan azokat a pillanatokat is, mikor Reacher akcióba lép. Különös bája van a sehova sem tartozás érzésének, a szabadságnak és az ezzel megnyíló ismeretlen lehetőségek keverékének. Az események ezúttal két külön szálon futnak, és a másodikról úgy érzetem eleinte, nem is érdekel, mire a feléig értem, kiderült, tévedtem. A történet csavaros, izgalmas, könnyen olvasható, teli összeesküvéssel, árulással és természetesen harccal. Aki szereti a stílust, ami állítólag bűnügyi thriller és krimi egyben, nekem inkább akció, bátran kezdjen bele. Magyarul is kijött még 1999-ben, Ne add fel könnyen címen. 

8/10

Szentesi Éva: Hamvaimból

Lelkes olvasója vagyok a WMN-nek, így persze elkerülhetetlen volt, hogy találkozzam Szentesi Évával. Igazán üdítő, színes egyéniség, megkapó humorral, erős ironikus vénával megáldva. Ő az a csaj, aki ország és világ elé tárta betegségét, a velünk élő szörnyeteget, a rákot. S vele minden mélypontját, és félgyógyulásának történetét, erős hitét, az életében jelenlévő rokonok és barátok erőfeszítéseit. Épp erről szól a Hamvaimból.  

Legyőzni a legyőzhetetlen, megküzdeni az elképzelhetetlen fájdalommal, miközben rajtad kívül nem sokan hisznek a gyógyulásodban.  És mindig eljön az a pont, amikor el kell döntened, küzdesz vagy csak feladod. Persze nem lenne könyv, ha Éva feladta volna, de az út addig minden csak nem könnyű.
Rendkívül gyorsan olvasható, 167 oldal,  teli már-már közhelyesnek tetsző igazságokkal, amikbe ha belegondol az ember, arcon üti egyszerű profánságuk. Néha úgy éreztem, egy-egy szerkesztői igazítás, meghúzás azért nem ártott volna, ennek ellenére nagyon élveztem. Már ha lehet ilyet írni egy ennyire kényes és felkavaró témáról. Számos helyen mosolyogtam és még több esetben sírtam, de túl a lelki megtisztuláson megerősítette azt a hitemet, hogy mindig van választásod.

9/10

Jack Kerouac: Úton - Az eredeti tekercs

Kerouac egyedül, majd számos barátjával keresztül és kasul bejárja Amerikát. Stoppal vagy autóval, de leginkább pénz nélkül. Nyugtalan szível keresik a helyüket a második világháború utáni, rohamosan épülő és változó világban. Élvezik a zenét, a kalandokat, bármit, ami eltérő a hétköznapoktól, ugyanakkor menekülnek is mindattól, amit láttak és átéltek.  

IMÁDTAM, csupa nagybetűvel, bár iszonyat sokáig olvastam. A beat korszak kultikussá vált, vágatlan alapműve ugyanis nagyon tömény volt. Valóban úgy tűnt, mintha egy tekercsre írták volna, a szöveg összefüggő folyamatos, a központozások dacára is egyazon gondolat. Nem tudom, hogy a szerkesztett változat milyen volt, egyből ezzel kezdtem, mert érdekeltek a tényleges résztvevők nevei, azok a részletek, amiket a sok szerkesztő kihúzott, cserében viszont nehéz volt olvasni, mégis különösen izgalmas. Csakhogy mivel úgy éreztem, az első oldaltól kezdve ugyanazt az ezerszeresen összetett mondatot olvasom, egyszerűen csak meg kellett pihennem közben. Újra és újra, szóval több hónapig tartatott. És minden alkalommal, mikor ismét kézbe vettem, átjárt ugyanaz az ismerős izgalom.

Szerettem a filmet, ami a határtalan életigenlésről és szabadságutáni vágyról szól, de a könyv számtalan egyéb szint és érzelmet is hozzáadott. Volt egy pont, amikor megütött a mély, kimondhatatlan magány is. Ahogyan Jack, úgy a később ismert írók és költök, valamint hozzájuk csapódó barátok sorának zöme sem találja helyét az életben, teli vannak problémával, zűrös a magánéletük, és mikor végre megállapodhatnának, történik valami, sokszor csak a fejükben, majd ismét nekiindulnak a nagyvilágnak. Az útkeresés ilyen tanácstalansággal és szabadságutáni vággyal sosem volt az enyém, azért könnyen meg tudom érteni. 
Egyszer találtam érdekesnek, szórakoztatónak, megrendítőnek, idegesítőnek és érthetetlennek is. És tapasztalatom szerint, ami ennyi, egymástól elkülönült érzést képes kiváltani belőlem, az valóban méltán nevezhető zseniálisnak.

10/10

Jordanna Max Brodsky: The Immortals (Olympus Bound #1)

Selene kutyasétáltatás közben egy megcsonkított nő holtestet talál. Feldühíti, minit mindig, amikor olyan erőszaknak tanúja, ami nőket érint. Nem véletlenül, néhány ezer éve még úgy ismerték, mint Artemiszt, a szüzek és vadászat istennőjét. Nyomozása során összeakad Theo Schultzcal, aki ókori görög kultúrát tanító professzorral, ráadásul hamar gyanúsítottá válik, de a gyilkos kultusz nyomra kerítése érdekében furább szövetségek is köttetek már, mint ami egy szűz istennő, és egy görög istenekért rajongó férfi között születik.   

Nima oldalán bukkantam rá, felkeltette az érdeklődésemet, és úgy gondoltam, épp nekem való lesz. Beleillik az új, női írók megismeréséről szóló törekvésembe, ráadásul várható volt, hogy Selene nem fog minden szembejövő férfi ágyába bújni.
Bár a szexuális feszültség része a történetnek, és némi szerelem is felbukkan, annyira kis mértékeben és elhanyagolható módon, hogy inkább csak egy csipet sót ad a sztorihoz, egy érdekes adalékot, színt, ha úgy tetszik. Felváltott nézőpontból kísérjük figyelemmel a cselekményt, és fura mód Theo karaktere sokkal szerethetőbb. Emberibb, nyitottabb. Igaz, Artemisz halhatatlan, valójában már közelebb áll az emberekhez, mint régi önmagához. Létó, az édesanyja haldoklik, isteni ereje, ami az emberek hitéből táplálkozott szépen elenyészett. Nincs ebben semmi fura, ez vár mindannyiukra.

Az ókori görög istenek a világ különböző pontjain szétszóródva élnek, néhányak egész jól vannak, mások lassan megőrülnek, és ennek a folyamatnak a végén menthetetlenül elhalványulnak. Hősnőnk melyik  rokona tenne meg mindent annak érdekében, hogy régi fényében tündökölhessen? Túl sokan.
Nem állítom, hogy tökéletes, azt sem, hogy nem találtam benne kiszámítható részeket, ugyanakkor a történet és a karakterek közösen levettek a lábamról. Theo naivitása, aki így is többet tud az érintetteknél - ugyanis az eltelt több ezer év maga alá temette múltjukat -, az istenek, akikből remélem még többet kapunk a következő részekben, és persze Selene maga egyaránt érdekesek. Annyira meggyőztek, hogy jelenleg a sorozat második kötetét olvasom. 

8/10