Mark Pryor: A kriptatolvaj - Hugo Marston-sorozat #2 - Blogturné Klub

Ma jelenik meg a Hugo Marston sorozat második része, ami a hátborzongató A kriptatolvaj címet kapta. Kitaláljátok, mi történik benne?  Igen, valaki kriptákat fosztogat... és persze gyilkol. Egy újabb krimi a kedvenceim között. 

Tombol a nyár Párizsban, ahol a Père Lachaise temetőben két turistát meggyilkolnak Jim Morrison sírjánál. A temetőt rögtön lezárják, megfigyelés alatt tartják, a titokzatos tettes azonban mégis visszatér. Kísértetként jár-ki be, feltöri a Mouline Rouge egy rég elhunyt híres táncosnőjének kriptáját, majd bizarr fordulatként eltűnik a fél csontvázzal együtt. Az egyik áldozat egy terroristagyanús pakisztáni barátnője, a másik amerikai, ezért a nagykövet legjobb emberét, a követség biztonsági főnökét, Hugo Marstont küldi ki az ügy felderítésére. Hanem a sírrabló alaposan feladja a leckét Hugónak, amikor egy másik temetőben újabb neves táncosnő csontjait viszi el.
Hogyan lehetséges, hogy senki nem látja a tolvaj érkezését és távozását? És miért éppen egykori revütáncosnők csontjaira ácsingózik?
Hugo megoldja a temetők titkát, rájön azonban, hogy a gyilkosnak nem csupán föld alatt nyugvó csontokra fáj a foga.

 
Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft

Oldal: 336
ISBN: 9789632615486 
Fordította: Béresi Csilla

Itt megrendelhető

Tavaly olvastam a sorozat bevezető kötetét, és nem titok, hogy egyből egymásra is találtunk. Nem volt tökéletes, de igazi, hagyományos alapokra építő modern krimit kaptam, ezért kiváltképpen örültem a folytatásnak. Mark Pryor hősét Sherlock Holmeshoz hasonlították, és bár tagadhatatlanul van némi párhuzam, de korántsem annyi, hogy befolyásolja az olvasást, csupán ad valami összecsengést, ami alapján ismerősnek azonosítjuk a karaktert – és hogy ezt a párhuzamot esetleg nem a főhősünkben találjuk meg, ugyan mit számít?! A lényeg, hogy élvezzük a történetet, márpedig ez a része hibátlan.

Az író határozottan fejlődött az első részhez képest. Tavaly kifogásoltam, hogy a többi karakter kidolgozása egy pindurit gyenge, hiszen kizárólag Hugóra koncentrál, most pedig hirtelen váltott szemszögből követhetjük az eseményeket, ami mindig kockázatokat rejt: elvégre gyakran nem különülnek el megfelelően a karakterek, ráadásul sok esetben nehezen követhető, zavaró vagy unalmas részek ezek, amiket sokan átlapoznak – szerencsére erről itt szó sincs. A gyilkos gondolatai épp annyira érdekesek voltak, mint Hugóé; legalábbis a maga kitekert, gyilkoshoz méltó módján.

A stílusjegyek is változtak kissé: a fogalmazás nyíltabb, tisztább lett, de legalább annyira tárgyilagos, mint az első kötetben. A tengernyi merengés is csökkent, hősünk múltja nem kap akkora teret, sőt, leginkább semennyit – már az új életére koncentrál, benne egy régi baráttal. És ha már itt tartunk, a régi barát, aki az eredeti hasonlat szerint Dr. Watson lenne, sokkal inkább Holmesnak látszik: önpusztító életmódja most az a rugó, ami Marston agyában pattog. Bármennyire is furcsa, nagyon jó döntés volt ez a mozzanat, a volt CIA ügynök ugyanis nem egy kedves, simulékony karakter, és korántsem másodhegedűs hősünk mellett; megvan a magához való esze, nincs sem erő, sem lehetőségek híján.

A történet szépen felépített, kellően borzongató és pergő. A hagyományos elemeken kívül megtalálható benne a modern világ minden vívmánya, úgyhogy nincs hiány fegyveres üldözésben, közelharcban és fordulatokban sem, ám ezúttal a kiszámítható jelzőt nem használnám rá, mert bár a gyilkos gondolatait az első pillanattól halljuk, és senkiben nem merül fel a kudarc lehetősége sem, a kesze-kusza szálak miatt mégis lesz részünk meglepetésben. Sőt, találkozunk olyan helyzetekkel is, hogy az ember akaratlanul is azt gondolja: „á, ezt úgysem lépi meg a drága író”. De meglépi. Én meg csak pislogok, mint ama partra vetett hal.

A kriptatolvaj az előző rész ismerete nélkül is érthető, hiszen különálló történet, de mégiscsak az alapozza meg Marston karakterét, és megkockáztatom, hogy pár tulajdonságát esetleg nem érzi az olvasó elég kidolgozottnak. Mindenesetre a második rész magasabb elvárásokkal indult, amit könnyedén elért, hiszen a fejlődő stílus, az új írói fordulatok, tiszta, egyszerű fogalmazás pont ott erősítette a történetet, ahol kellett, s bár több karakter felépítése még mindig kissé elnagyolt, már korántsem olyan felszínes, mint az első részben volt. Összességében azt mondanám: szórakoztató, kikapcsoló krimi volt, klasszikus és modern megoldásokkal felváltva - én pedig rendkívüli módon élveztem.

8/10

A Kriptatolvaj

Mark Pryor: A könyvárus rejtélye - Hugo Marston-sorozat #1 - Blogturné Klub

A tegnapi napon jelent meg idehaza Mark Pryor: Hugo Marston krimisorozatának első kötete. Mint rendes krimifüggőt, természetesen engem is érdekelt, hiszen a kritikák szerint újszerű, szokatlan és egyértelműen Sherlock Holmesra hajaz.
A szerző rengeteg dologgal foglalkozott az elmúlt években, azonban jelenleg helyettes államügyész a Travis megyei ügyészi hivatalban, a texaszi Austinban. Ezért, ha mást nem is, hitelességet minimum elvárhatunk tőle.   

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 

A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz. 

Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft

Oldal: 336
Fordította: Bihari György

Megrendelhető: http://olvas.hu/termekek/view/1094/a_konyvarus_rejtelye

Na, ennyit tudtam róla korábban, és miután elolvastam: 

A tartalom szerint A könyvárus rejtélye egy modern Sherlock Holmes történet, ami egyértelmű felhívás minden krimi rajongónak, szóval egyáltalán nem csoda, hogy a deduktív módszer atyjának neve felkeltette az érdeklődésemet. No meg a cím: minden normális betűfüggő felkapja a fejét a könyv és a rejtély szavak egymás utáni használatára.

A történet lassan, komótosan indul, ez pedig azért különleges, mert manapság mindenki az erős kezdésre hajt, néhány hulla az első huszonöt oldalon nagyban segíti növelni az olvasószámot, ellenben ez a kényszer sokszor thrillerbe torkollik. Tudom ám, hogy rokon műfajok, de mégsem teljesen ugyanaz, ezért aztán örömmel csemegéztem Hugo magánéletéből, a gondolataiból, amik felépítik karakterét, a tehetetlenségéből, amitől emberré válik, és nem egy szuper képesítéssel rendelkező ex-bűnüldözővé. Élveztem a csipkelődő párbeszédeket, a humor fanyarságát, a klasszikus emlegetését, és a bepillantás a bouquinistes – könyvkereskedők és antikváriusok – zárt világába.
A szerzőt nem érdekli, mikor jössz rá a tettes valós kilétére – egyszerűen nem csinál titkot belőle. Bár a könyv feléig semmi párhuzamot nem találtam Sir Arthur Conan Doyle emlegetett főhősével, ahogy összeállt a fejemben a kép, akkor és ott rájöttem, a könyv felépítése teszi őket hasonlóvá: nem az a lényeg, ki a gyilkos, hanem az, hogyan tudod elkapni.

Hősünk igazán emberi, a karakterek, akikkel összeakad, szintén azok, de sokfélék, és talán egy aprócskát egysíkúak is. Tagadhatatlanul ez a könyv gyenge pontja, a történet ugyanis szinte kizárólag Hugora épít, őt állítja a középpontba, ami teljesen normális egy sorozat bevezető köteténél, csakhogy ezért nem szükségszerű másokat hanyagolni. A történetvezetés azonban a klasszikus iskolát követi, még akkor is, ha a jelenben játszódik, így néhány dolog, mint a különböző adatbázisok használata, kikerülhetetlen. Senki se számítson hatalmas deduktív sziporkákra, és Doktor Watson megfelelője is kissé szabadosabb lett az elvártnál, de pont ettől lesz igazán érdekes a könyv – az azonosságoktól és a különbségektől, s amit pluszba hoz, az egy csipet múltba révedő tekintetet, a modern háttér és egy regimentnyi könyv, amik mind őrzik a saját titkaikat.

Szerettem, mert nem akart semmi mást eladni, mint amit magába foglalt, szerettem, mert egy rengeteg lehetőséget rejtő sorozat bevezető kötete – nagyon bízom abban, hogy megjelennek folytatásai is –, és a hatodik érzékem azt súgja, Hugo Marston hamarosan csatlakozhat a világirodalom klasszikus nyomozóinak impozáns sorához. Igaz, hogy pipa, nagyító vagy bajusz nélkül. Legalábbis egyelőre.

8/10

Itt olvashattok bele:

A Konyvarus Rejtelye Elozetes

Teaser... szóval hát... #69

Át kéne neveznem a rovatot, mert nem feltétlenül sikerül a keddet eltalálnom. Nem mintha elugrálna előlem, csak hát vannak olyan napok, pillanatok, amikor egyszerűen nem tudok tervszerűen cselekedni. Ha belefeszülök sem megy; régebben ilyenkor mindig kicsit csalódott voltam, most, talán a korom miatt már elengedtem ezeket az érzéseket, de azért mindig zavar kicsit, ha nem tudom tartani a saját magam által szabott határidőt. Mostanra már végeznem kellett volna Vámos Miklós könyvével, és bele kellett volna kezdenem a következőbe. A kellett volna, mint olyan nem működik, nem létezik. A fejemben mindig annyira szépen összeáll a séma, a valóság viszont gyakran beint, így hoztam egy újabb beleolvasót. Mert hogy ez lesz a következő.
 

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

A Konyvarus Rejtelye Elozetes