Jeaniene Frost: Into the Fire (Night Prince #4)

Teljesen függetlenül attól, hogy a harmadik résszel nem kevés problémám akadt, azért vártam a befejező kötetet. Vlad nagyon hamar az egyik kedvenc szereplőmé vált, boldog voltam, hogy külön sorozatot kapott, bár az más kérdés, hogy a női karaktertől koránt sem ájultam el. A befejező kötet viszont nem adta meg magát könnyen, a kiadását újra és újra eltolták, és aztán bevallom, volt egy pillanat, mikor meg is feledkezem róla. Márpedig, ha megfeledkezem egy befejező részről, talán nem is kell nekem... Annyira.

Leila össze van kötve Mirceával, ha akarja, ha nem! Vlad mindent megtesz azért, hogy megtalálják a nekromantát, de próbálkozásaik sorra kudarcba fulladnak. Nem marad más hátra, segítséget kell kérniük, majd a cél érdekében tiltott praktikákhoz folyamodnak, kockáztatva ezzel a kivégzésüket is. Jóllehet nincs az az ár, ami túl magas lenne, ha azt mentjük, akit szeretünk, mégsem biztos, hogy mindent érdemes megfizetni. 

Frostnak nagyon durva éve volt, elvesztette az édesanyját, kis híján az édesapját is, és mintha nem lenne elég baja egy földön fekvőnek, még a kutyusával is problémák voltak. Többször kicsit feladta, gyászolt, intézkedett, és persze mindezek velejárójaként megtapasztal az írói válságot is. Túl azon, hogy tökéletes megértem, min ment keresztül, részvétemet kívánom neki, és csak abban bízom, hogy ezeket az érzéseket még jó sokáig nem kell magamnak megtapasztalnom, mint író, azt gondolom, mégiscsak tolhatta volna a könyvet egy kicsit tovább is. Nem hiszem, hogy mesterműnek tarthatnánk az előzmények tükrében.

Először is, a sztori eléggé elképesztő ahhoz, hogy akár jó is legyen, az első pillanattól ezerrel pörög. Ráadásul a biztató újoncok mellett sok visszatérő vendégünk van, olyanok is, akiket még Cat és Bones korában ismertünk meg, és igen, elképesztően jó volt olvasni róluk, velük.
Itt van mindjárt valaki, akiről már tudnivaló, hogy készül a saját regénye, Ian. Fergeteges, szórakoztató, humoros, és egyértelműen valami igen nagy baj van vele. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy az Into the Fire-nek nem sok értelme van, azonkívül, hogy felvezeti Ian történetét. A felénél már olyan hetven százalékig biztos voltam benne, a végére pedig nem is értettem, miért nem tűnt fel előbb, főleg, hogy nagyon úgy tűnik, megismertük a következő regény női főszereplőjét is.

Frost elrendezi a szereplői sorsát, jut is, marad is, de annyira logikátlan néhány történés, vagyis inkább előzmény nélküli, hogy komolyan olyan érzésem volt, egy esetleges újabb spin-offot készít elő.
És persze itt van a paraizékben fontos elemként megjelenő szex kérdése is. Tagadhatatlan, és hála érte az égnek, Frost nem áldozza fel érte a történetet, ami nekem tökéletesen meg is felel, de azok a kis kurta, furcsa részek, mintha kötelezőként kerültek volna bele, semmi célt nem szolgáltak. Rendben, a szexjelenetek a női olvasóknak szólnak, afféle kis izgalmat hoznak a klasszikus fantasyt nem annyira értő és szerető közönségnek. Sok író kizárólag erre épít, ezzel adja el a munkáit, de itt soha sem volt erről szó. A mostani kis jelenetecskék, azonban semmire sem voltak jók! Ki kellett volna hagyni a csudába az egészet! Ami nem megy, ne erőltessük!

Leila karaktere alig változott valamit, és én bizony nem érzem azt a nagy szerelmet. Inkább megszállottság ez, Vlad oldaláról egyértelműen, aki egyre inkább elvesztette azt a charme-os, karóba húzó önmagát, és lett belőle valami sokkal... furább. Érthető lenne, ha úgy érezném, mindent elsöprő szerelmük kiállta az idő próbáját is, de alig egy éve vannak együtt, és ha így végiggondolom a négy könyvet, nem értem, hogyan jutott idejük egyáltalán lefeküdni egymással. Leilát többször kínozták meg, mint az összes többi karaktert, beleértve a Night Huntress széria tagjait is, együtt véve, pedig van köztük néhány igen öreg csóka. Vlad dühkitörésein meg már semmi sem segíthet.

Alapvetően ugyanaz volt vele a problémám, mint az előző résszel, túl sok dolog történt benne, túl rövid idő alatt, és valahogy mégsem történt semmi igazán. Vlad reakciói teljesen kiszámíthatóak, sajnos, akad olyan pillanat, mikor egyenesen nevetségesek, pedig a karakter átkozottul jó. Az alapsztori is, csak egyszerűen... valahogy nem működött. Vlad ugye a világot is képes lenne felégetni a feleségért, ami egyfelől tök jó, másfelől meg csak ültem éjszaka kettőkor, kezemben a könyvvel és nem értettem, hogy most mi van!? A fő szállal ugyanis nem történik semmi, a mellékesek meg mellékesek, és persze néha furcsácskák is.

És tudjátok itt van az igaz kettősség, mert voltak részek, amin nagyon jól szórakoztam, hangosan nevettem, vagy olyanok, amik feszes tempóval megírt, látványos jelenetekbe torkoltak, és igen, élveztem, mégis így egyben visszatekintve az egészre alapvetően hiányzott a sztori lelke. Valahogy semmi nem tűnik helyénvalónak! A könyv negyede tisztán 10 pontos, egynegyede meg még a négyért is harcol, így aztán azt mondom, talán egyedül leszek vele, de le kellett volna zárna az egészet a 3. résszel, mert ha már Frost, akkor én nem ehhez vagyok szokva.

6/10