Diana Wynne Jones: A másik palota

Ez a harmadik és egyben befejező kötete a Palota sorozatnak. Talán éppen ezért húztam az időt. Mindig volt valami, amit olvashattam és csak nézegettem a csodaszép, kiabáló lilával gazdagított borítóját. A Pongrác kiadó könyveire általában igaz, hogy izgalmas a grafika, élénkek a színek. Feltehetően azért, mert a megcélzott korcsoport számára különösen fontos a látvány. Azonban ez egy mese. Akkor is, ha tizenhármas karikát visel.

Charmain elég ingerszegény életében a könyvek jelentenek mindent. Édesanyja a széltől is óvja, így aztán rengeteg dologról fogalma sincs. Édesapja az ország legjobb cukrászdáját vezeti, és látszólag teljesen egyetért feleségével, ezért a felkérés, hogy vigyázzon a betegeskedő William bácsi házára, komolyan kapóra jön. Régóta szeretne elszabadulni ebből az aranykalitkából. Megír egy levelet, amire korábban nem volt bátorsága, majd Sempronia néni kíséretében megérkezik a  felügyeletére bízott varázslatos portára.

A bácsi épp indulóban van, így a lánynak egyből nyakába szakad a ház. Teli mosatlan edénnyel, szennyes ruhával és Lelenccel együtt, aki egy rendkívüli módon falánk, hihetetlenül apró kutyus.

Chairman elkezdi felfedezni a házat, elvégez néhány bűbájt, ismeretséget köt Rollóval, a kobolddal és egy lubokkal, egyiknek sem örül különösebben, valamint kénytelen beengedni a házba Petert, aki teljesen elázik az esőben; és ez még csak az első nap!

Több szempontból is jobban szerettem ezt a könyvet, mint az első kettőt, pedig van némi különbség A vándorló vagy akár Az égi palotához képest. Példának okáért főhősnőnk édesapja él és virul, valamint nem igen találtam benne nevetni valót.  Legalábbis nagyjából a feléig, és akkor sem Chairman miatt mosolyogtam. Miközben látszólag ő a legszíntelenebb az összes szereplő közül, épp az ő jellemfejlődése a legszembetűnőbb.

Az összes könyvre igaz a kicsit szárazabb nyelvezet. Valójában ez az angol nyelv sajátossága, amit én különösen kedvelek és szerintem ez is vonzó volt ebben a sorozatban. Hiába az ifjúsági regény jelző, ahogyan már írtam fentebb, ez egy ízig vérig mese. Egyetlen apró momentumtól eltekintve bátran felolvasható lenne pöttöm közönségnek is. Az az apróság különben úgy ahogy van kilóg a könyvből, de az egész sorozatból is. Már a második részben is volt olyan dolog, amin rezgett a léc, nem véletlen kapott kevesebb pontot, de akkor arról csak beszéltek, utólag említést tettek, itt viszont aprólékosan kidolgozott, szépen leírt jelenet. Ami hiba. Így ifjúsági regénynek túl mese, gyerekmesének pedig nehezen eladható. Még csak fantasy jelzővel sem illetném. Egyértelmű a műfaji besorolás.

Ezektől függetlenül nagyon szerettem. Visszaköszön benne az első rész könnyedsége, a második különös tarkasága, és az új szereplőknek hála, tovább színesedik a paletta.

A szerkesztésben megint találtam néhány hibát. Tulajdonképpen különös, hogy egyáltalán észrevettem, mert rendszerint nem tűnnek fel. Az első részben ugye szembeötlő volt a magyarázatok más oldalra kerülése, itt azonban semmi ilyen nem történt.  Két esetben egy adott szó kezdőbetűje az előtte lévő végéhez ragadt. Valószínűleg elkerüli a figyelmemet, ha nem éppen egy olyan résznél tartok, amiről sejtettem, hogy ez fontos lesz. Vannak szituációk, amikor tudod, amit olvasol később majd nagy jelentőséggel bír. Első könyv esetén is előfordul, de ha egy írótól több könyvet olvasott már az ember, némileg megismeri a stílusát és egyszerűen csak tudja: most jobban oda kell figyelnem. Én pedig két ilyen esetben bele is futottam egy-egy hibába. Megbocsájtható, csak ugye ott van...

Sajnálatosan megint nem éri el a maximum pontszámot. Az a bizonyos furcsaság engem kizökkentett és bizony újfent csalódást okozott.  Hogy egy példával éljek, az ezerszer áldott és átkozott Harry Potter sorozat eleinte mese-fantasy keverék, de ahogy halad a történet fokozatosan komolyabbra fordul. Az unokaöcsémet el is tanácsoltam még a negyedik résztől, főleg a vége miatt. Viszont ott tudtam, mire számíthatok. Itt, mivel ez a sorozat egyértelmű szintet mutatott és nem is fejlődött tovább, megdöbbentett a nem várt fordulat. Mégis biztosan újra és többször olvasott darab lesz. Különben könnyen megeshet, hogy csak én vagyok túlérzékeny.

9/10

Magyar kiadó: Pongrác Kiadó

Fordította: Laukó Viktória

Diana Wynne Jones: Az égi palota

Az elvárásaim magasak voltak. A vándorló palota tetszett, így jogosnak tűnt a félelem, hogy most majd elcsúszik valami. Micsoda pesszimista hozzáállás!- mondhatnátok, de valójában realista. A tapasztalat ugye...

Szóval ültettem  a polcon egy darabig és vártam a lehetőséget.

Aztán, ahogy ez lenni szokott minden alkalommal, amikor befejezek egy könyvet, tanácstalanul találgattam mi legyen a következő, és hirtelen rájöttem, nem húzhatom tovább a nagy találkozást. Megadtam magam a sorsomnak és már az első oldalak elérték azt, amit A vándorló palota csak a közepétől tudott, megnevettettek.

Abdullah, Zanzib város lakosa, dicsekedhet a környék legkisebb szőnyegboltjával, a legszegényesebb bajuszával, a legpikírtebb mostohacsaládjával és egy személyre szabott jóslattal. Ez utóbbi nem különösebben zavarja, a többi már annál inkább. Apja úgy hunyt el, hogy csalódottságán és némi pénzen kívül semmi mást nem hagyott rá, míg vagyona  első feleségének családjára szállt. Az ifjú talán szomorkodna ezen, de minden szabadidejét leköti az ábrándozás. Csodás feleségről, titkos múltról, veszélyes rablóról.

Amikor eladásra ajánlanak  egy hamisítatlan repülőszőnyeget, ami ha valódi,  egyet jelent a meggazdagodással, alaposan megvizsgálja. Ki is próbálja, aztán gyakorlatilag nevetséges összegért, bár majd minden vagyona, megveszi.

Lefekszik aludni, és mikor felnyitja a szemét rájön,  elkerült egy csodálatos kertbe, ahol nem csak képzeletének virágágyásai hívogatják, hanem Éjvirág is, aki a földkerekség legcsodálatosabb teremtménye. Pont olyan, ahogyan a feleségét megálmodta. Mire hősünk ráeszmél, hogy ez nem álom, egy csúnya dzsinn keresztülhúzza számításait.  Abdullah számára most kezdődik csak a kaland, amelyben szerepet kap egy vándorló katona, egy szellempalack, néhány négylábú és rengeteg veszély.

Nem tudtam nem észrevenni, hogy az apa alakjának elvesztése indítja ezúttal is  a történetet. Bizonyára nem véletlen, mert a közhiedelemmel ellentétben olyan nem létezik.

Nem csak az erősebb kezdés miatt mondom, hogy jobban tetszett mint az első könyv(Legalábbis úgy a háromnegyedéig.). Az általam annyira kedvelt ezeregyéjszakás mesevilágot színesebbnek, élénkebbnek találtam, még akkor is, ha a főszereplő személyisége koránt sem annyira lehengerlő, mint Howlé. A mesélés stílusa, a körülmények, a finom humor mind kárpótolt ezért az apró kis gyengeségért. Meglepő módon, éles kontrasztot állítva a fantáziavilággal, jelenik meg az elmúlt háború képe. Épp ahogy az első könyvben a varázsló származása mosta össze a valóságot Ingaryval. Mindkét momentum elgondolkodtatott egy pillanatra. A jövendő nemzedék nevelésében lassan egyedüli módszernek a meghökkentést látom, így ez tökéletes elem. Elvéger ifjúsági irodalomról beszélünk.

A szerkesztésre ezúttal nem lehet egy negyednyi panaszom sem. A csillagos megjegyzések a nekik megfelelő oldalon jelentek meg. Sőt, pluszpontot adnék a könyv végén található "Olvasói jegyzetek"-ért. Igaz, hogy egy könyv összefirkálásának puszta gondolata elrettent, még úgy is, ha külön hely van erre, de azért el kell mondanom, tizenévesen bizonyára kihasználtam volna az alkalmat néhány szösszenet megörökítésere.

A borító most is tökéletes. Érződik benne egy leheletnyi Aladin stílus, de a téma és az események alakulása egy ideig felidézik bennem, így érthető. Hű az első könyvhöz, és ha van valami ami lelomboz, az a menet közben megváltoztatott koncepció.

A vége okozott csupán apró csalódást. Nem igen sokkolt a váratlan fordulat, mert nem ért felkészületlenül és összességében valami hiányzott belőle. Nehéz pontosan  megmondani mi az, ami ténylegesen zavart (Rendben, éppenséggel szavakba tudnám önteni, azonban a spoiler lehetősége miatt nem élek vele.), ettől függetlenül kár lenne kihagyni.  A pontszáma stabil, ennél gyengébb könyv is szerepel a kedvenceim között, mert néha pont a hibák, hiányok teszik a könyvet azzá, ami. Elgondolkodtató, szórakoztató irodalommá.

8/10

Magyar kiadó: Pongrác Kiadó

Fordította: Bozai Ágota

Diana Wynne Jones: A vándorló palota

A Mijazaki Hajao forgatókönyvét és rendezését dicsérő anime után, nagy elvárásaim voltak a könyvvel szemben. Már jó ideje készültem az elolvasására, hiszen egy jó ifjúsági regény számomra igazi csemege. A probléma csak ott kezdődött, hogy pont az elvárások miatt, egyre jobban húztam az időt. Ki akar csalódni?

Ráadásul nem segített az sem, hogy @pongrackiado szerint:" Hááá, azt imádni fogod! Na, arra a könyvre tényleg ráillik a 10/10!"

Na, most hogy legyek pártatlan? Meg különben is, előre nem iszunk a medve bőrére! Azért csak elérkezett a pillanat. Az első ugye a vizuális észlelés. Kézbe vettem, nézegettem, forgattam.

A keménytáblás kötés nálam már jó jel. A  borító grafikája tündéri. Nem az animéból vették át őket, európaibb lett a stílusa, bár azért némi behatást mutat.

Nekiültem tehát, zenét hallgattam és olvasni kezdetem.

Sophie Hatter, mint a mesebeli legidősebb lány, mindenben az utolsó. Szerencsében és tehetségben is. Legalábbis így gondolja magáról. Édesapja halála után mostohaanyja kalapboltjában készíti a szebbnél szebb fejfedőket. Munka közben beszél hozzájuk, ellátja őket egyféle áldással. Nem jut eszébe, hogy lehetne ez másként is, ha mégis, hát elhessegeti. Húgai élete, édes és mostoha egyaránt, látszólag jó mederbe folyik, elfogadja ő is a sorsát.

A boltocska forgalma megnő, kelendő portékáikat úgy kapkodják, mint a cukrot, aminek oka egyértelműen Sophie, aki nem is sejti, hogy felhívta magára minden idők leggonoszabbjának figyelmét. Puszták Boszorkánya személyesen látogatja meg a gyanútlan lányt, és hogy ne érkezzen üres kézzel, egy finom kis átokkal lep meg. Öreggé változtatja. Sophie, aki úgy gondolja, így  már nem maradhat, saját balsorsába belenyugodva vág neki a világnak.

A véletlen útjába sodorja a vándorló palotát, ahova rövid úton felstoppolja magát, hiszen a legendás szíveket evő Howllal már nem veszíthet semmit sem. Ha valaki, akkor ő segíthet rajta, mivel pedig sem nem fiatal, sem nem szép, a szíve is biztonságban van. Ekként történik, hogy Sophie alkut köt egy tűzdémonnal, valamint takarítónője lesz a félelmetes hírű varázslónak.

Az anime a szereplőkön és alap ötleten kívül semmit sem tartott meg az eredeti regényből. Gyakorlatilag újraírták az egészet, ezért sok dolog teljesen új volt. A világ sokkal színesebb, mesebelibb. A karakterek aprólékosabbak.

Sophie kedves, naiv lány, aki nem érti mi történik, hogy miért átkozták meg, hogy miért történnek furcsa dolgok vele és körülötte. Ugyanakkor amiért az élete fenekestül felfordul, sok gátlás alól felszabadul. Kitartóbb, céltudatosabb lesz.

Howl igazi rosszfiús bájjal rendelkezik, de rendkívül furcsa jelenség. Egyfelől önző, önimádó, hiú a végtelenségig, másfelől varázslatait, bájitalait nagyon olcsón árulja az embereknek. Nem akar nyerészkedni, rajtuk meggazdagodni. Kihúzza magát a felelősség alól, meghátrál a neki nem tetsző feladatok elől, azonban nem hagyják nyugodni a furcsaságok.

Bár az első oldalaknál még voltak problémáim, a több városra nyíló ajtó, a tűzdémon, az inas és a mágus, a fel-felbukkanó madárijesztő, Sophie morgásai, Howl hisztijei, a csodálatosan, aprólékosan megteremtett mesebeli világ, egyként elbűvöltek.

Csúnya dolog lenne, ha  a könyv pontszámaiból levonnék a szerkesztés miatt, de rezeg a léc. A szóismétlések nem is igen zavarnának, hozzá tartozik  a műfajhoz, az író, fordító stílusához. Ezenkívül jó munkának tűnik, igaz nem olvastam angolul, de magyarul egyértelműen meseként kezelték. Mégis tizenkettes karikát kapott. Nem értek a besorolásokhoz, de mint esti álomba ringatót,  én minden probléma nélkül felolvasnám az öt-hat éves gyermekemnek is. Ami azonban tényleg zavart, azok a megjegyzések.

Csillaggal jelöltek meg részeket, ahogy más könyvben is. Vers idézeteket például, de a magyarázatra várni kellett. Az összes csillagos rész több oldalas csúszással jelenik meg. Először ezen nagyon meglepődtem, aztán rutinosan lapoztam tovább. Mondhatnánk, hogy ez apróság. Az is, de kizökkentett az olvasásból, amit viszont zokon veszek.

Ez egy tipikusan olyan könyv lett a számomra, mint a Micimackó, vagy a Kis herceg. Sajnálom, hogy nem olvastam gyerekkoromban, hogy nem ismertem meg ártatlan szemmel. Most is nagyon élveztem. Kicsit olyan volt, akár a Harry Potter első része. Még inkább mese, mint fantasy, de ahogy azt is, nyilvánvalóan ezt is többször fogom olvasni.

Teljesen más, mint az anime. Sokkal jobb, izgalmasabb, elbűvölőbb. Finom humora a vége felé jellemzőbbé válik. Egyes részeken hangosan nevettem. Elgondolkodtatott, szórakoztatott és teljesen magával ragadott. Varázslatos!

Most mondjam ki? Pongrác Kiadó, igazad volt. Imádtam!

9,5/10

Magyar kiadó: Pongrác Kiadó

Fordította: Laukó Viktória