2013. június 30., vasárnap

Fül és szöveg

A kép forrása: Debbie Ridpath Ohi
Régóta kikívánkozik belőlem valami, és azt hiszem, ez minden olvasónak feltűnt már legalább ezerszer. A mai témám: tartalmak, kivonatok, fülszövegek.  Ezeknek ugye az lenne a funkciójuk, hogy eladják a könyveket, de  azért az elolvasásukig el kell jutni.

Amikor veszel egy könyvet, alapvetően három dolog befolyásolhat:
- Az első esetben író specifikus vagy. Nem érdekel semmi más, ha a kedvenc íród neve van a borítón, kosárba ugrik. Néhány író könyvét úgy vettem meg, hogy azt sem tudtam, miről fogok olvasni. Menet közben néha meglepődtem néhányszor, de nem számított, ezentúl is így teszek majd.
- A második verzió a téma specifikusság. Mikor valamit konkrétan keresek, ezek általában szakkönyvek, mint gyöngyfűzés, kertészet, vegán szakácskönyvek és a többi, de létezik rengeteg olyan vásárló is, akik olvasási szokásai igen korlátozottak. Nincs ezzel semmi baj, de ők lehet csak fantasykat, romantikus krimiket, vagy esetleg kizárólag drámákat olvasnak.
- És végül létezik az akcióban tobzódó begyűjtés. Aminek az a lényege, hogy mint mohó kisgyerek a cukorkás boltban, besöprök mindent a kosaramba. Ha két- három évet ül a polcomon ezért a pár százasért valami, akkor is megéri.

2013. június 27., csütörtök

Rick Riordan: The Son of Neptune (The Heroes of Olympus #2)

Szerintem leírtam az elmúlt napokban néhányszor, de attól még tény, hogy Rick Riordan egy istenkirályzseni! Mindig pihentetem a könyveit a polcomon, mert jól esik a tudat, hogy bármikor elérhetem, ha viszont elkezdem olvasni, akkor biztos, hogy a végére is érek, ami annyira nem klassz. Ugyanis várhatok a következőre... Mert természetesen, ahogy nagyon sok külföldi könyv esetében, az olcsóbb kiadást szoktam megvenni, és a harmadik kötetre a The Mark of Athena-ra még várnom kell egy kicsit. Jó, addig még ott a The Demigod Diaries, de azt is csak ódázom, hogy ne legyek olyan hosszú ideig riordantalan... Problémáikból aztán nekem is kijutott, ugye?

Percy arra ébred, hogy eltelt nyolc hónap az életéből, az elméjében pedig hatalmas lyukak tátonganak. Abban biztos, hogy ő Percy, azt is tudja, hogy létezik Anabeth, aki minden butaságárt megcsókolja, tehát bizonyára ez igen sokszor megeshet. Nem kétséges az sem, hogy utálja a teszteket, valamint dacára a két dühös gorgó akciós ajánlatának, nemigen óhajt meghalni. Menekülés során belebotlik egy légióba. No nem az idegenbe, hanem egy tábornyi rómaiba, ahol egyből ismeretséget köt Hazellel és Frankkel. Amikor pedig kiderül, hogy valaki foglyul ejtette Thanatoszt, A HALÁLT, hármasban indulnak el megmenteni.

Van néhány kedvenc íróm minden kategóriában, ők azok, akiknek az összes írását szeretem és az egekig magasztalom. Itt van pl. Doris Lessing, Virginia Woolf,  Murakami Haruki, Gabriel García Márquez Kevin Hearne, M.J.Sullivan, Mark Lawrence és a sor végtelen, de ha ki kellene választanom egyet, hát Rick Riordan nagy valószínűséggel kiverne mindenkit. Persze szoros meccs lenne, de ebben a pillanatban úgy érzem, ő a legjobb. 
Az első sortól kezdve leköti az olvasókat, izgalmas, vicces, tanulságos. Már a harmadik oldalon hangosan nevettem, és ez később is számtalanszor előfordult. Újabb tudással gyarapodtam, mert kiderült, a római mitológiából még annyira sem vagyok jó, mint  amennyire a görögből voltam. Szerencsére a kedves író készített egy függeléket, amihez bőszen oda-oda lapozgattam, rengeteg dolognak használják ugyanis az eredeti, latin nevét.

2013. június 25., kedd

Teaser kedd #48

A kép tonyohoho munkája






















Tegnap éjszaka Killercat ezerrel pörgött. Épp elaludtam, amikor úgy gondolta, hogy jól megdagasztja  a konvektort, csak hogy a cseles, szebb napokat is látott fűtőtest eleje apró lyukas ráccsal borított, ezért pinduri cicuskának beakadtak a körmei. Rángatta, rángatta, amire lekiáltottam: Mit csinálsz!, de csak rángatta tovább. Jogos, válaszolni azt nem tudott. Nem maradt más lehetőségem, feltápászkodtam és hát lemásztam, hogy meglestem mi a probléma. Ezután megmentettem kedvenc jószágomat, és bár már három óra volt, nem tudtam csak úgy visszaaludni, tehát olvastam néhány oldalt az épp aktuális Rick Riordanomból. A pasi egy istenkirályzseni!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti teaser: 

'They want to cook you and eat you' she said distastefully, 'which is ridiculous. You'd taste terrible.'
'Thank you, Grandmother.'

Rick Riordan: The Son of Neptune

Három mondat lett. Kivételesen, csak most az egyszer, nézzétek el nekem ;)

2013. június 23., vasárnap

Hisztérikus olvasás, azaz intim vagy perverz? (Variálós vasárnap #1)

















Már több alkalommal kifejetettem, de most újra elismétlem, hiszen imádatom a könyvek iránt egy cseppet sem csillapodott: Szerelmes vagyok az olvasásba, a lehetőségek végtelen sokaságába. Abba, ahogyan inspirál, szárnyakat növeszt fantáziámnak, és újra és újra elragad a valóságtól. Még akkor is, ha épp a valóság felé tart, olyan érzést adva ezzel, mintha egy ablakon keresztül kukucskálnék. Kislányként gyakran álltam a szobám ablaka előtt, néztem ki rajta és azon gondolkodtam a végtelen számú lakások fényében: Milyen lehet most máshol? A sok láthatatlan anyuka mind veszekszik, ha nincs rend, az apukák mind azt mondják: amíg az én asztalomnál ülsz, meg kell enned a levest is? Minden gyerek éjszakába nyúlóan olvas vagy csavarog a kutyájával, barátaival? Persze hogy nem, minden élet különböző, de akkor is, miben más máshol?
Erre adtak választ a könyvek, és én hódolattal ittam szavaikat. De ez csupán a beltartalom, és mi a helyzet a külcsínnel?

Imádom a szűz könyveket. Különösen azokat a keménytáblás kiadásokat, amiket ugye előttem még nem nyitott ki senki. Amikor egyet a kezembe veszek és felütöm, halk reccsenéssel nyílik meg számomra.Ebben van valami igazán perverzen gyönyörű és intim. Csak nekem adta oda magát, előttem tárta fel azt a csodát, ami benne lakozik, és én kiélvezem minden pillanatát. Először mélyen beszippantom az illatát, aztán élvezettel falom a történetet. Sorról sorra haladva hatolok még mélyebbre és adom át magam a felhőtlen élvezetnek. Igen, ezt jelenti számomra az olvasás. Egy teljesen zárt, meghitt, bensőséges és izgalmas világot, ami csak az enyém, amit nem akarok és nem is tudok megosztani senkivel. Mert az én örömömet szolgálja, bár célja lehet számtalan. Így gondolom ezt még most is, miután megnéztem néhány videót.

Előrebocsájtom, többeknél talán kiverheti a lécet, mert mind témájában, mind kivitelezésében... nos, rendkívüli módon különös, érdekes és izgalmas is egyben. Mondhatjuk úgy is, az alábbi rövidfilmek a  nyugalmat megzavaró jeleneteket tartalmaznak.
A linket egy barátnőmtől kaptam, és bár ő a harmadik videó közepénél elakadt, én bizony becsülettel végignéztem fentről lefelé az egészet, és a másodikat, azt ami tényegesen a kettesszámot viseli, különös módon találtam felkavarónak és szépnek is egyszer.
A téma: Hisztérikus irodalom - orgazmus mint művészet. És pont erről is van szó,  Clayton Cubitt fotográfus leültetett néhány nőt egy asztalhoz, akik felolvasnak a kedvenc könyvükből, ezalatt valaki(egy női asszisztens) az aszal alatt eljuttatja őket a csúcsig, természetesen egy vibrátor segítségével.



Arról persze lehet vitatkozni, hogy ez művészet, avagy színtiszta pornográfia, ahogyan az eredeti oldal hozzászólói is tették. A vélemények különbözőek, van, aki szerint ez egy fantasztikus és csodálatos dolog, néhányan persze nem szeretik, a többség egyszerre találja érdekesnek és viccesnek, no de akadnak, akik nem hiszik el, mert nekik nem menne. Egy hozzászóló elmesélte, hogy néhány éve kipróbált valami hasonlót az akkori partnerével, és a legkreatívabb, legviccesebb élménye volt, bár a könyvet soha nem tudta befejezni. Egy  másik azon morfondírozott, hogyan tudná erre rávenni a barátnőjét, néhányan pedig sürgősen be akarnak szerezni egy Hitachi Magic Wand Massagert. A vélemények, ahogyan az emberek is különbözőek, de az intimitást ember és könyv között egészen más szintre emelték, és ez tény.



A magam részéről nem nevezném egyszerűen pornográfnak. Számomra sokkal inkább feltárása, kitágítása az elfogadott határoknak, a fantázia határainak, ha úgy jobban tetszik, és némileg viccesnek is találtam azt, ahogyan ezek a nők próbálják kötni magukat a szavakhoz, de az elméjük előbb-utóbb bontja a kapcsolatot.
És hogy miért hisztéria? Ahogyan a Hisztéria című film kapcsán is írtam, a  a csikló stimulálása bevett orvosi kezelése volt a női hisztériának, amit komoly betegségnek tartottak, ha pedig a kezelés nem vált be, akkor jött a méheltávolítás.

Az első videón szereplő hölgy, Stoya, állítólag pornósznésznő, a többiekről azonban nem sokat tudni. Mindenesetre érdekes lenne, mit gondolt közben az asztal alatt helyet foglaló asszisztens. Ő ugyanis egészen más perspektívából látta a dolgokat...

Itt találjátok az eredi cikket, és itt az összes videót.

2013. június 22., szombat

Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér

Felnőttként igen nehéz megítélni, hovatovább értékelni egy vérbeli ifjúsági regényt. Nehéz, mert nem tartozom a célközönséghez – ha szeretném, se tudnám tiniként olvasni – viszont talán pont ezért mutathat számomra olyasmit, amit az eredeti csoportnak nem. A magam részéről szenvedélyesen kapok minden ehhez hasonló könyv után, mert addig sem kell érettnek mutatkoznom. S nem mellesleg észrevettem, hogy mostanában csak az ilyen típusú irodalom képes meglepni, ami ha belegondolunk, elég borzalmas képet fest a felnőttek számára készült könyvek nagy részéről. A kész panelek mentén készült, sorozatban gyártott szórakoztató irodalom miatt szegény Buglyó Gergely eleve olyan hatalmas elvárásokkal szemben indult, hogy már-már én szégyelltem magam.

Fekete Áron ránézésre egy teljesen átlagos tinédzser, aki édesanyjával és két testvérével Kalpagon él. A dunántúli porfészekben nem történik semmi izgalmas, nincs arrafelé semmi szokatlan, minden teljesen normálisan és megszokottan unalmas. Habár valami mégsem stimmel, hősünk és testvérei vére fény hatására szürkévé válik, az apjuk pedig nyomtalanul eltűnt, és alig hagyott maga után valamit. Ott a titokzatos óra, amit soha sem kell felhúzni, egy kendő, ami előszeretettel tapad az ember kezére, és egy jóslat, ami szerint meg kell védeniük egy lányt, aki valamikor majd csak úgy odavetődik… Remek!

Sietve leszögezem, hogy tetszett. Ez csak azért lesz fontos, mert van néhány apróbb problémám is, de először szeretném elmesélni mi az, ami megfogott, mert ez a könyv bizony határozottan jó. Érdekes az ötlet, mentes a tucatszerű sablonoktól, vicces, olvasmányos, képes lekötni és igen, ami nekem fontos: meglepni is. Elsőkönyves írónál sokszor találkozom olyan problémákkal, amik egy jó szerkesztővel könnyedén elkerülhetőek lennének, és ez esetben bizony ilyesmi még csak szóba sem jöhet. Nem akad meg a történet, mellőzi a hosszas bevezetést, a laposodó cselekményszálakat és a sekélyes karaktereket. Azaz majdnem. A nagydarab és rossz fiú sablon a legelején megjelenik, de szerencsére nem tart sokáig, ugyanakkor pont ez az elem biztosította az erős kezdést, és előrevetített valamit a jövőre nézve is.

Egy kis visszaemlékezéssel kezdünk, ami csak a jelenet végén derült ki, és ez aprócskát zavart, mert hipp-hopp ugrunk két évet az időben. Erről az időszakról nem tudunk semmit, így az elején keletkezik számomra egy kis huppanó. A magam részéről jobban kedvelem azt, amikor menetközben csepegtetik az információt, mert úgy tudom, hogy a jelenben járok, és csak a lényeges dolgok kerülhetnek szóba. Fordított esetben hiányérzetem támad, és most biza vagy kétévnyi űr tátong a mese szövetén. Ahogy azonban haladunk előre, megváltozik a könyv hangulata. Lassan felnő az elváráshoz, ahogy a szereplőink is sokkal elevenebbekké válnak. A párbeszédes pergősek, élénkek és sok esetben humorosak. Az akciójelenetek leírása aprólékosan kidolgozott – láttam mindent magam előtt, és még izgultam is rajta. Képes volt meglepni apróságokban, ami nem csupán nagy szó, de mindenképpen dicséretes is.

A nyelvezete sokszor szépirodalmi, ezzel nem követi az „ifjúsági regény, azaz egyszerűbb fogalmazás” szabályt, ami nem feltétlenül probléma. Én szerettem, azonban az unokaöcsém nem igen tudna mit kezdeni vele az összes 11 évével, pedig sokáig úgy gondoltam, hogy ő lehet a célközönség. Ráadásul telis-tele van Gyűrűk Ura utalásokkal, amiket én szintén imádtam, az unokaöcsém azonban itt is fennakadna, ugyanis túl nagy falat még a számára. Egy átlagos 10-12 éves legfeljebb a filmeket ismeri, és azért legfeljebb, mert az unokaöcsém például még azt sem. Nem az én nevelésem, nem tehetek róla! Egyébiránt egész történeten érződik az író rajongása Tolkien iránt, amit személy szerint tökéletesen megértek és pártolok.

Sokáig nem kapunk érdemben semmi információt, igaz nem is nagyon hiányzik. Azért sem, mert kialakult egyfajta elképzelésem a dolgokról, és azért sem, mert lekötött az, amit éppen olvastam. A végén azonban egyszerre zúdul a nyakunkba temérdek magyarázat, amitől egy darabig csupán csak pislogtam. Aztán úgy döntöttem, meg sem próbálom érteni, csak olvasom folyamatosan, mintha idegen nyelvű könyv lenne, és ez a trükk, a legnagyobb meglepetésemre bevált, hirtelen összeállt a kép. Mindenesetre én ezt kicsit túlzásnak tartom. Ennek ellenére nagyon is jól tudom, hogy miért adták ki, látom, a bőröm alatt érzem a lehetőségeket, de első könyv még akkor is, ha sok típushibát kiküszöböltek. Az erős kezdés, az érdeklődés fenntartása, a nyelvezete és pergő párbeszédei viszont maradéktalanul kárpótoltak minden apróságért. Kíváncsian, sőt, izgatottan várom a második részt.

7/10

*Ez a bejegyzés teljes egészében megjelent már az ekultura.hu-n, csak ott nincs volt pontozás. ;)

2013. június 21., péntek

Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek

Ez a könyv már nem csak azért került listára, mert a Fumax hozta, bár már ez is elegendő lett volna, hanem mert nagyon szeretem Kathy Reichs Dr. Temperance Brennan sorozatát. Ez ugyan ifjúsági kategória, de mindenki egyetértett abban, hogy nem tipikus YA. Mert hogy a korcsoport szerintem a 14-21 évesek, de nem a lányok számára készült tingli-tangli, smúzolós, sehova sem vezető fajta. Én pedig elhittem, mert el akartam hinni, és kiderült, hogy jól tettem, mert hát szuper volt.

Tory (Victoria) Brennan édesanyja halála után édesapjához, Christopher Howardhoz kerül, aki a Loggerhead-szigeten a LIRI Kutatóintézetben dolgozik. Ez az a terület, ahol a lány és három barátja szívesen kószál. A zárt, majmok tanulmányozással foglalkozó intézményben azonban furcsa dolgok történnek. A szigeten vadon élő német juhász és farkas frigyéből született farkaskutya kölykök egyike nyomtalanul eltűnik, a falka kezd furcsán viselkedni, tehát a lány ráveszi barátait, hogy keressék meg őket. Helyette egy dögcédulát találnak, aminek következtében csak meg lesz a kis kölyök is, aki azonban fertőző, és a jelek szerint tovább adta a kort. A fiatalok mind nagyon különösen kezdik érezni magukat, miközben a ismeretlenek az életükre is tőrnek, hiszen a sok kutakodás eredményeként belebotlanak egy régen eltemette bűnügybe is.

Zseniális ötlet, hogy a főhősünk ezúttal is Brennan, aki ugyan az édesanyja nevét viseli. Annak idején azért tűnt fel édesapjának Tory mamája, mert az ő saját anyukájának (Harry különben Tempe húga) lánykori nevével megegyező volt a vezetékneve. Itt már nem csak hogy gyanús a dolog, de tuti biztos is, persze csak azoknak, akik olvasták a magyarul Dr. Csontként emlegetett sorozatot, ugyanis Christopher Howard azonos Kittel, Temperance unokaöccsével. Így tehát Tory rokonságban áll a híres törvényszéki antropológussal, akit bálványoz is. Nem véletlenül, többek szerint a természetük félelmetes hasonlóságot mutat. Mindketten szeretnek ott szimatolni, ahol nincs semmi keresnivalójuk. Ez sok dolgot megmagyaráz, mert a srácok természetesen követik.

A könyv tartalmából tudjuk azt is, hogy egy falkává válnak, és a DNS szerkezetük megváltozik, de az az igazság, hogy majdnem feléig egy teljesen szokványos krimi szálat követő történet, ami engem így is lekötött. Igyekeztem elfelejteni mindent, amit tudok róla, hogy ne a várakozással teljen el minden időm. A már megszokott stílus és bűntény fogadott, így nem esett nehezemre az olvasás, mert egyszerűen csak elragadtak a szavak.
És ha már szavak, a fordítás rendben lévőnek látszik, hiszen könnyen, folyamatosan olvasható, bár engem zavartak a csillagozások, de ez természetesen csak az én mániám. Ugyanis szerintem ezekre a lábjegyzetekre az esetek kétharmadában nincs is szükség. Vannak kifejezések, szavak, termékek, amiket talán nem lehet lefordítani, hiszen nincs magyar megfelelőjük, de törekedni kell a magyarításra. De mint mondtam, ez csak az én mániám, hiszen a szöveggel magával nincs semmi gond.

A borító nekem sokkal de sokkal jobban tetszik,  mint az eredeti. A szaladó lány ugyanis egy tucat YA fordulat, semmi extra, nem igazodik a könyvhöz, és még tévútra is vihet, ez viszont sejtet, sugall, felhívja a figyelmet és témájában is helytálló. A csontváz miatt lehetne sokkoló, de mivel nem egy gyerekkönyv, nem hiszem, hogy gond lehet. Sajna nem találtam jó minőségű képet a  neten a végleges borítóról, vagy túl pici volt a kép, vagy más színű, így ezt én készítettem, nézzétek el nekem, ha nem tökéletes, de aki kézbe veszi láthatja majd, hogy mire gondoltam. Vibrál és energiát sugall. A cím  nyomása girbegurba, ami az élénk kék háttérrel tényleg olyan, mintha hullámozna. Sajnos nincs kinek konkrétan megköszönni, több kép keveréke, de eszméletlen lett.

Egy sorozat bevezető része ez, ami érződik rajta, hiszen el kell kezdeni a történetet, fel kell építeni a karaktereket, ugyanakkor a már ismert szereplők belekeverése, sőt a helyszín kiválasztása is folytonossá, már-már a felnőtt sorozat spin-off szériájává teszi. Ugyan nem mernék megesküdni rá, hogy a helyszín ugyanaz, de a Csont és bőr-ben Tempe is ellátogat egy szigetre, ahol majmokat figyelnek meg, sőt felfedez ott egy hullát. Kétlem, hogy Amerikában sok ilyen jellegű sziget létezne, igaz semmi sem kizárt.

Tory érdekes személyiség, igai alfa típus, akinek azért szüksége van az emberei támogatására. Tizennégy éves kora ellenére nem nyafka, nem cica, csak egy normális lány, akinek történetesen több fiúbarátja akad, barátnője viszont egy sincs.Be kell illeszkedni egy új életbe, de képtelen elsétálni olyan dolgok mellett, amit mások észre sem vesznek. Nincs ezzel baj, és tényleg olyan minden lében kanál, mint hősként tisztelt rokona. Ben, Hi és Shelton pedig mindenben támogatják, még ha száj húzva is. A srácok különben viccesek, eltérő személyiségek, akik végül is akkor kovácsolódnak csapattá, amikor Tory felbukkan. Aztán falkává is, ami szimtén a lány miatt van, na de kérem, mondjatok egy dolgot ebben az életben, ami tökéletes!

Kint idén jelent meg a harmadik rész, és tavaszra várható a negyedik, az e-book formában publikált Shift pedig közös történetbe fonta a két Brennant. Temperance néni egy betörési ügyben nyomoz, de közben a fertőzöttek, Victoria vezetésével szintén beszállnak a buliba. Na, ezt olvasni kell! Ahogyan a többi részt is.
Igazán remélem, hogy idehaza is sikeres lesz a sorozat, mert nem szeretnék ebből is angolra térni, ahogyan szándékozom tenni a harmadik  Dr. Csont után, amit már egy jó ideje elolvastam, csak még nem írtam róla, na de majd most!

Nekem bizony tetszett. Akkor is, ha történet igazából nem sokkolt, vagy lepett meg. A stílus, a karakterek, a történet építése ismerősen otthonos, és igen szórakoztató.Semmiképpen sem fog csalódni az, aki szereti az ifjúsági irodalmat, és az sem, aki a krimit. A fantasy rész sincs túllihegve, teljességgel érthető, rövid magyarázatot kapunk mindenre, így hát ez egy kellemes, tucatfordulatoktól mentes egyveleg, ami felnőttek számára is nagy élvezettel fogyasztható. 

8/10

Magyar kiadó: Fumax Kft., akiknek ezúttal is nagyon köszönöm a könyvet!
Fordította:Markwarth Zsófia



2013. június 18., kedd

Teaser kedd #47


Ezt a képet kvázi megelőlegeztem a könyvem számára,  mégpedig a tartalom alapján. Amiből még nem sok dolog valósult meg, de hát ilyenek ezek a tartalmak. A regény egy sorozat bevezető kötete, és meg kell mondjam, nagyon jó. Nincs ebben semmi meglepő, nagy rajongója vagyok Kathy Reichs írói munkásságának, aki a jelek szerint az ifjúsági irodalomban is képes maradandót alkotni. Legnagyobb örömömre.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kétmondatos:

Ben szerint a bűnügyi helyszínre való visszatérés abszolút kockázatos
Shelton és Hi egyetértett, Hi csupa nagybetűvel írta, hogy maradjunk otthon. 

Kathy Reichs:Virals - Fertőzőttek
 

2013. június 17., hétfő

Bear Grylls: Istenek aranya (Beck Granger 1.)

Bear Grylls nevét, ahogyan mindenki, úgy én is a túlélőműsoraiból ismerem. Igazából látni nem láttam egyet sem teljesen, két három részből több kisebb nagyobb részleten sikerült elképednem a bátyáméknál, akiknél mindig szól a tv. De ettől függetlenül természetesen tisztában voltam vele, hogy kiről beszélünk, mert ugye ott volt még a mémmé válása is, amiből megtudtam, itt még ő sem élné túl, majd jött a hír, hogy kalandregényt írt, ami ha fel nem is villanyozott, mégis érdekelt. Egy jó kis akcióban még tavaly beszereztem, aztán áprilisban végre el is olvastam.

Beck Granger nagybátyja, egy híres antropológus kíséretében érkezik Kolumbiába, mert végre valahára lehetőség mutatkozik El Dorado felkutatására. A szerveződő expedíció azonban sikertelenségre van itélve, hiszen a kincsre sokaknak fáj a foga, a hivatalos bejelentés után pedig ismeretlenek elrabolják a bácsit és a vendéglátójukat is, aki egyben a főszervező is. A fiú és két barátja maga fog hozzá a rejtély megoldásához, ennek során kapóra jönnek a Beck által elsajátított túlélőtechnikák.

A Beck Granger sorozat bevezető kötetéről van szó, amit kalandregénynek sorolták ugyan, és ez igaz is, de ifjúsági kategória, ami viszont sehol nem szerepel. Pedig ez az. Egy jó öreg, klasszikus ifjúsági regény. A régi indiános kalandok szelén vitorlázó, "hogyan éld túl a vadonban" türkökkel turbósított regény, amit elsősorban a tizenéves fiúknak ajánlanék. Szó sincs arról, hogy nem éveztem volna, de ha a helyén kezelik a témát, akkor nem lepődöm meg. A nyelvezet, a történet felépítése is mind ezt támasztja alá, de mostanában ifjúságiban is olvastam döbbenetes darabokat. Ez nem az. Amolyan laza szórakozást nyújtó, komoly csavaroktól mentes történet, amiben a főhősünk, ahogyan a segítő is, maga is egy tini. Én egy pörgős, Indiana Jones sztorit vártam, amit hiánytalanul meg is kaptam, csak más köntösben.  Szóval igen, örültem volna, ha ez kiderül előtte valahonnan.

A történet különben kellően misztikus, sejtelmes, és valóban mutat pár túlélőtechnikát is. Nincs benne semmi körmönfont, számomra még komolyabb váratlan fordulat sem. A végét nagyon összecsapottnak érzem. Még egy húsz oldalnyi ráfordítás, és akár tökéletesnek is nevezném, ennek ellenére megvan benne miden, ami egy jó ifjúsági regényben értékelek. Úgymint: kaland, humor, tanítás. Megismerkedünk El Dorado legendájával, kicsit talán mélyebben is, mint amihez szokva voltunk, és bár kevés az esélye, hogy egymagam töltsem az éjszakát egy dzsungelben, de legalább már elméletben képes leszek fekvőhelyet készíteni magamnak.

A fordítás szép, gördülékenyen olvasható, értelmes kerek egész mondatokból áll, ami a minimum ha Illés Róbertről beszélünk, aki már rengeteg kiváló könyvet tolmácsolt számunkra. Többek között A Lorien öröksége sorozatot is
 
Semmiképpen nem bántam meg az olvasást. Könnyed kis szórakozást nyújtó, egy estés darab, ami bennem ugyan nagy hullámokat nem kavart, de nem is vártam tőle ilyen szélsőségeket. A kidolgozáson még lenne mit javítani, de végül is egy sorozat bevezető kötetéről beszélünk, így remélhetőleg a későbbiekben még kiforrja magát. Az ötlet jó, és rengeteg lehetőséget tartogat, szerintem a szerző sem lőtt el minden trükköt, ami a tarsolyában van, így folytatni fogom.

7/10

Magyar kiadó: Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
Fordította: Illés Róbert

2013. június 16., vasárnap

Christopher Moore: Biff evangéliuma (Aki Jézus gyerekkori haverja volt)

Még David Safier: Jézus szeret engem  után említették néhányan, hogy feltétlen olvassam el ezt a könyvet is. Akkor nem lehetett kapni, és mivel Moore Love Story-trilógiája a biztató kezdés után erős hanyatlásnak indult, kicsit el is bizonytalanodtam ama kérdésben, hogy egyáltalán szeretném-e. Aztán egy jó kis Agave akció során fél áron megvehettem (1+1), és némi gondolkodás után kosárba is tettem. Csakhogy majd fél évet várakozott a polcon. Igazából nem tudom, mire... Marhajóvolt!

Isten feltámasztja Biffet, aki Jézus gyerekkori haverja volt, mert az evangéliumok erősen hiányosak, tehát meg kell írnia mindent, ami kimaradt. A férfit Raziellre, az enyhén lökött angyalra bízza. Beköltöznek egy szállodai szobába, és Biff írni kezd. Hogy miről? Nos, ő együtt nőtt fel Jézussal, és amikor a jövendőbeli Messiás elhagyja szülőföldjét, hogy felkészüljön feladatára, a jó barát készségesen elkíséri. Cél: megkeresni a napkeleti bölcseket, és közben tanulni. Persze vannak olyan dolgok, amiket Jézus maga nem tapasztalhat meg, tehát Biffen keresztül ismerkedik velük, aki igen készségesen gyakorol. Igaz, csakis Isten fiának érdekében.

Őszintén megvallva  a könyv elejével kapcsolatban vegyesek az érzelmeim.  A bevezetés nagyon tetszett, aztán volt egy kis mélyrepülés, majd végig imádtam. Moore altáji humora igazából olyan felemás, van ami tetszik, van ami nekem már túl sok. Így néhányszor hangosan nevettem, néha csak fanyalogtam, de összességében rendben volt. Elmondható, hogy jól szórakoztam rajta, és ami  a regény nagy előnye, hogy Jézus Krisztus emberként jelenik meg. Egy olyan emberként, aki nem tévedhetetlen, és aki míg tanul sok felfedezést tesz. Például a már létező világvallások befolyásolják az akkor még nem is létező Keresztény hitet. Moore csodás érzékkel emeli ki a párhuzamokat, amikről ugyan eddig is tudtunk, de mivel nem vagyok vallástörténész, érdekes volt ezeket egyben látni.

2013. június 12., szerda

Michael J. Sullivan: Az elfek tornya - Avempartha (Riyira-krónikák #2)

Az első rész igen hamar eldöntötte, hogy a Riyira-krónikák az egyik kedvenc sorozatom lesz, és persze ehhez adott volt minden. Erős, vicces és ravasz karakterek, ármánykodás a háttérben, politikai játszmák minden szinten, mágusok, boszorkányok, és persze kalandok, kardok, kelepcék. Egyáltalán nem csoda, hogy én nagyon lelkesen, sőt már-már elragadtatottan jelentkeztem a folytatásért.

Royce Melborn a mester tolvaj, és Hadrian Blackwater, a katona nem felejtenek. Soha. A két éve ellenük elkövetett bűnök, a tettek természetéből adódóan hosszú árnyékot vetnek, ők pedig nem lennének a Riyira, ha ezt hagynák. Így kerülnek Colnorába, Royce régi bandájának városába, ahol legnagyobb meglepetésükre már várja őket Thrace, a fiatal és igen szegény lány, aki szeretné, ha ellopnának egy kardot.
Nos, egy hasonló kaland nemrégiben már hatalmas bajba sodorta szegény tolvajainkat, de úgy fest, ezúttal is Ezrahaddon keveri a kártyákat. Ami, lássuk be, kéz nélkül nem kis teljesítmény! A mágus titka pedig most is több mint csábító. És nem mellesleg egy falun segíthetnének közben.

Legnagyobb örömömre hőseink története szorosan összefonódik az első részben megismert politikai érdekekkel, így aztán nem kevés ismerős alak bukkan fel újra és újra. Az egyedi történetek tovább folyása valóban a sorozat érzetét adja, hiszen még ha be is fejeződik az aktuális kaland, jobban érezhető, hogy nem zárult le minden. Még akkor is, ha ezúttal is a történet maga kerek és egész.
A karakterek hozzák a tőlük elvárhatót. A téma komolyabb, és az eddigi mellékszereplők egy kicsit nagyobb részhez jutnak. Ez természetesen nem baj, hiszen mégis csak egy hatrészes sorozatról beszélünk, aminek haladni kell valamerre. Nincs annál rosszabb, mint amikor az átívelő történettel nem foglalkozik az író, mi pedig csak pislogunk, mikor az utolsó előtti rész végén valaki előugrik egy sarokból. Itt ez nem fordulhat elő.

2013. június 11., kedd

Teaser kedd #46
























Az eheti könyvemet nagyon imádom és várok rá már vagy fél éve. Persze a magyar viszonyokhoz képest ez nem sok, sőt, egyenesen semmi. Kicsiny országunkban gyakran elkaszálnak egy-egy sorozatot néhány rész után, amin igazából nem lehet csodálkozni. A piac felvevőképessége sem hatalmas, a nem megfelelő ismerete pedig kimondottan káros, ráadásul a reklám totális hiánya gyakran megfolytja a legjobb könyveket is. Most viszont örvendezek vala, mert itt van Royce és Hadrian! Jeeeeee!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Egy kis ízelítő:

Amikor az ember ügyesebb ellenféllel vív, egy szempillantásnyi tétovaság az életébe kerülhet.
- De hát az én ellenfelem egy óriási szárnyas kígyó!

Michael J. Sullivan: Az elfek tornya – Avempartha

2013. június 9., vasárnap

Én és az Ünnepi könyvhét, azaz hogyan ment füstbe a "nem veszek semmit" tervem

84. alkalommal rendezték meg idén az Ünnepi könyvhetet és 12. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Így egyben. Az csak természetes, hogy muszáj volt kilátogatnom az eseményre. Persze szilárd elhatározással érkeztem, mégpedig, hogy nem és nem veszek semmit. Jó... maximum egy könyvet, vagy esetleg kettőt, de aztán vége.
Ez már Pénteken megdőlt, amikor elcsattogtam a Fumaxhoz, akik idén nem jutottak saját pavilonhoz, ezért kárpótlási akciót indítottak. Rendkívül baráti áron beszereztem az Uncharted: A negyedik labirintus -t és  Az Árny fia kötetet is, de csak azért ezt a kettőt, mert a Trónbitorlók és az összes Dan Wells már megvan. 
Plusz két ajándékkal is gazdagodtam: Virals – Fertőzöttek regénnyel, és végre-valahára az Avempartha – Az elfek tornya kötettel is.

Ilyen előjelek után én még mindig bíztam, de aztán szombaton, úgy öt perccel a megérkezésem után rögtön vettem két könyvet a Cor Leonisnál,  majd a Pokoli szolgálat is birtokomba szállt, mint recenziós példány, amit természetesen Vivien Holloway dedikált a számomra, sőt még egy angyalkát is rajzol bele. És akkor meg kellett állnom a Geopennél, meg egyéb helyeken is, de végül is kint összesen csak hat könyvet vettem, beleszámítva Samu B. Gábor műveit is, aki saját maga árulta a könyveit egy kinyitható kis asztalról, és helyben alá is írta. Különösen aljas dolognak tartom, hogy 15-30% közötti engedélynek vártak, de nem kevés kötet kereste 50%-os árengedménnyel gazdáját.


Vivienen és a fenti szerzőn kívül dedikáltattam még Tóth Krisztinával is, akinek az Akvárium című könyvét most olvasom, és meg kell mondjam, hogy teljesen magával ragadott. A szerzőről tudni kell, hogy gyermekverseket is ír, így történhetett, hogy amikor végre én következtem volna a sorban, a semmiből előbukkant két anyuka hat gyerekkel. A pöttömök számára nem volt egyértelmű, hogy én ott állok, ezért elém furakodtak, amiért nem haragudtam. Először is a mamák számára nehéz volt összerántani mindenkit, ők sem észleltek a nagy zűrzavarban, aztán  kiderült, nem az összes gyerek jelent meg, viszont mindenkinek dedikáltatnak egy könyvet. Két fiúnak is el volt törve a keze, az egyikük ráadásul egy sakkversenynek esett áldozatul, és az egész ötperces zsibongás rendkívül jó hangulatúra sikerült. Végig nevettem az egészet, ahogyan a Tóth Krisztina is, ezért egyáltalán nem lepett meg, hogy a zajosra sikerült találkozó után nem értette rendesen a nevemet. Szerintem én vagyok

2013. június 7., péntek

The Master

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 144 perc, 2013
rendező: Paul Thomas Anderson
forgatókönyvíró: Paul Thomas Anderson
operatőr: Mihai Mălaimare Jr.
producer: Paul Thomas Anderson, Megan Ellison, Daniel Lupi, Joanne Sellar
vágó: Peter McNulty, Dylan Tichenor

szereplő(k): 
Philip Seymour Hoffman (Lancaster Dodd)
Joaquin Phoenix (Freddie Sutton)
Amy Adams (Mary Sue Dodd)
Laura Dern (Helen)
Kevin J. O'Connor (Bill White)
Rami Malek (Clark)
Jesse Plemons (Val Dodd)


Második alkalommal rendezték meg idén az Artmozik éjszakáját, vagyis egy rövid időre a művészmozik kerültek reflektorfénybe. A repertoár meglehetősen széles skálán mozgott, helyszínül pedig egyszerre három mozi is szolgált: a Művész, a Puskin és a Toldi. Mind szélesre tárt kapukkal várták az érdeklődőket május 24-én délután öttől, másnap körülbelül reggel nyolcig. Ha valaki jól bírta az éjszakázást, vidáman beülhetett akár hat-hét filmre is, melyek a közönség-kedvencektől, az elvont és klasszikus művészi alkotásokig az összes kategóriát lefedték. Mindenki találhatott magának megfelelőt, vígjáték, thriller és természetesen dráma kategóriában is – sajnos a magam részéről még a negyedét sem láttam annak, mint amire vágytam. Bevallom, úgy indultam el otthonról, hogy bár végtelenül rugalmas és kompromisszumra kész vagyok, mert hát piszkosul nehéz volt összeállítani a megnézendők listáját, de a The Mastert mindenképpen látnom kell. Azaz üdvözülten üdvözöltem Joaquin Phoenixet, aki egy igazi zseni, még akkor is, ha bűnös elfogultsággal vádolnak meg, hiszen az elmúlt évek után egyszerűen nem érheti be kisebb és szerényebb jelzővel.

Az ex-tengerészgyalogos, Freddie (Joaquin Phoenix), a második világháború után kicsit céltalanná válik. Ahogyan sok társa, ő sem tud magával mit kezdeni, az átélt események teljesen eltorzították, maga is kételkedik abban, hogy alkalmas normális emberi kapcsolatokra, így természetes, hogy csak álmodik mindarról a lehetőségről, amit a háta mögött hagyott. Az egyetlen olyan dolog, amiben vitathatatlanul tehetségesebb, mint az átlag, az a különböző alkoholos italok kikeverése, főzése. Ezeket a termékeket nem sajnálja senkitől, leginkább magától nem, így amikor egy reggel úgy ébred, hogy nem emlékszik semmire, és a számára ismeretlen Lancaster Dodd (Philip Seymour Hoffman) hajóján tart a naplementébe, aki nemcsak hogy karizmatikus és határozott férfi, de egy kisebb és folyamatosan gyarapodó csoport vezetője is, egyből érzi a kötődést. Freddie élete teljesen a feje tetejére áll, kapcsolata Doddal pedig megmagyarázhatatlanul erős.

Paul Thomas Anderson, ahogyan tette már a Vérző olaj idejében is, nem csupán rendezett, de maga írta a forgatókönyvet is. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy összesen tizenhárom különböző jelölést kaptak a BAFTA-tól az Oscar-díjig bezáróan, és végül a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendező és a legjobb férfi alakítás díját be is söpörték. Méghozzá megérdemelten. A film egyszerre állít görbe tükröt a múlt és a jelen elé. A katonákat hősként ünnepeljük, majd minimális idő eltelte után elvárjuk tőlük, hogy feledkezzenek meg mindenről és legyenek „normálisak”. A társadalom nem tud mit kezdeni a kilógó hajtásokkal, tehát lenyesi azokat, ha pedig egy makacsul ellenáll, hát szabadjára engedik, senki sem törődik vele többé. Nem volt ez máshogyan az ötvenes években sem: bizonyosan nem véletlen, hogy a kisebb-nagyobb szekták, szervezeteket gombamód szaporodtak, magukba olvasztva mindenkit, aki képtelen lévén a változásra, cél nélkül kóválygott a világban.

Freddie esete speciális. Lelke torzulása hűen tükröződik testének deformitásában, beesett vállai, görbe háta, kacsázó járása, irritáló, kontrolálatlan nevetése bárkiből kiváltana érzelmeket, bár nem feltétlenül olyanokat, amire a veterán vágyik. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam Joaquin Phoenixtől olyan szerepet, ahol zavart volna a nyúlszája, és most sem tette, de képtelen voltam levenni róla a szemem. Eltúlzott, karikatúraszerű megjelenése még élesebb kontrasztba állítja Dodd kifinomult, nyugalmat és boldogságot hirdető személyével. Ránézésre nincs köztük semmi különös, ahogyan közös sem, és mégis tagadhatatlan, hogy vonzzák egymást. Valójában mégsem olyan különbözőek, igaz, amíg a mester tanítani vágyik, és kihívásként tekint rá, addig Freddie képtelen eldönteni, hogy a csoporton belülre vagy inkább kívülre helyezkedjen. Mert ő ilyen, menekül a döntések a komolyabb helyzetek elől, habár szeretne megváltozni, szeretne tartozni valahová, ezért hajlamos feladni önmagát, hogy meggyógyítsa a lelkét. Persze az igazi kérdés az, meg lehet-e gyógyítani valamit, ami még csak nem is él.

Számomra letaglózó élmény volt, minden pillanatát élveztem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kíséretem bizonyos tagjainak voltak problémái a filmmel. Nem azért alakult így, mert nem értették, vagy mert idegen volt számukra. Igazából nem tudták megindokolni, mi volt az a bizonyos apróság, ami zavarta őket. Én erre azt mondtam: Freddie, mire kinevettek, hiszen a főszereplő nem lóghat ki a filmből. A főszereplő nem is, de a karaktere tudatosan szabotálja a történetét, és engem épp ez a momentum győzött meg egyediségéről.

A film hangulata sajátságos, de nem búskomor, épp olyan, mint a főhősünk, amiért lehet szeretni, vagy utálni, de szerintem a középút itt nem opció. Joaquin Phoenix és Philip Seymour Hoffman uraltak minden jelenetet, valamint újra és újra elérték, hogy fejet hajtsak előttük, de ki kell emelnem még Amy Adamsetis. Minden sikeres férfi mögött áll egy okos asszony, az ő karaktere pedig ezt a szerepet messze túllépte. Egyébként még oldalakon keresztül tudnám elemezgetni az egész filmet, és égek a vágytól, hogy valakivel megtehessem. Egyszerűen nem lehet az élményt szavakkal átadni, látni kell.

10/10



*Ez a bejegyzés teljes egészében megjelent már az ekultura.hu-n, annyi a különbség, hogy ott nem volt pontozás és videó. 

2013. június 6., csütörtök

Könyves Álompasik Párbaja 2013 - Jelölés



Bizonyára többen emlékeztek a tavalyi évben megrendezésre kerülő Hősnők és Könyves Álompasik  párviadalára. Ha nem, akkor íme egy új lehetőség az elmélyülésre.
Én, mint blogger nagyon élveztem a korteskedést és a facebook, twitter, tumblr és moly oldalaim szétspammelését az aktuális hírekkel, mert folyamatos munkát adott, izgalmas volt és megint valami olyasmit csináltam, amit azelőtt még soha. Nos, most sem ismétlem önmagam, mert a pasikból eddig nem jutott nekem, tehát íme:

Mi is ez tulajdonképpen?
Ti, a  kedves olvasóközönség, beszavaztok 16 férfikaraktert a mezőnybe, nyilván olyanokat, akiket szívesen látnátok koronával a... fejükön. Aztán ezek a karakterek továbbvándorolnak 16 bloggerhez ( a pontosság kedvéért: bloggerinához), akik nekilátnak a kampánybeszédek megírásának, valamint lelkesen, sőt elragadtatottan toborozzák a szavazni vágyókat.
A 16 pasas random mód rendeződik párokba, és minden páros tagjai 48 órán keresztül birkóznak egymással. Természetesen minden körből egy valaki jut tovább, míg 8, 4 majd csak 2 marad, és ekkor kezdődik az igazi haddelhadd, mert a két alfahímből csakis egy maradhat.

És akkor a lényegről, a szabályokról essen némi szó, amelyek (Figyelem!) bizony módosultak az elmúlt időszakban:
  • A tavalyi évhez képest változás: CSAK azokat a karaktereket lehet jelölni, akiknek az elmúlt 1 évben, ergo 2012. június 1 – 2013. június 30. között, akár itthon, akár külföldön megjelent könyvük (újranyomtatás NEM ér) és a karakter relatíve sokat szerepel benne: Az nem érvényes, ha csak megemlítik, vagy egy-két mondat erejéig jelen van!!
  • Felnőtt és Fiatal (YA) karakterek NEM küzdenek elkülönítve!! Azaz, egy csoportba is kerülhetnek
  • Mindenki 5 karaktert jelölhet! Se többet, se kevesebbet! 
  • Műfaj megkötés nincs. Jöhet szépirodalom, kortárs, ponyva, sci-fi, fantasy, dráma, thriller, ifjúsági, történelmi, krimi és a többi.
  • Egy karaktert csupán egyszer jelölhettek. Amennyiben ettől eltértek, természetesen érvénytelenek a többi jelölések is.
  • Kérem, hogy mindenki vésse eszébe, csak és kizárólag egyszer adhatjátok le a listátokat, ha többször teszitek, az előző is érvénytelennek számít.
  • A karakter mellett tüntessétek fel a könyv, amennyiben sorozat, úgy annak a címét. Azonos néven több karakter is található, így a félreértések elkerülése végett már az elején tisztázni kell a hovatartozást. Ennek hiányában a szavazat szintén érvénytelen. pl.: Day (Marie Lu: Legenda)
  • A jelöléseiteket játék főrendezőjénél, a Könyvek Háborúja oldalon, a bejegyzés alá, KOMMENT formájában adhatjátok meg. 
  • A jelölés csak a nevetekkel (ez lehet becenév, keresztnév) és érvényes e-mail címetekkel ellátva érvényes! 
  • A jelölést július 5-én 23:59-kor zárjuk!
  • És a legfontosabb szabály, vegyétek figyelembe, hogy ez egy játék és nem vérre megy. Az alpári, obszcén, zavaros, agresszív, fenyegető hangú, mások személyiségi jogait és jó hírnevét sértő hozzászólásokat töröljük! Ez a játék szórakozásnak indult és szeretnénk, ha az is maradna. Így szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy ne szidja a másik szavazót/karaktert/könyvet/írót, és a játék szervezőit, segítőit sem. Közvetve vagy közvetlenül is, de mindenki munkát időt és pénzt is ölt abba, hogy ez a játék létrejöhessen.  
  •  A Fordulók időbeosztásának megtekintéséhez kattintsatok IDE !  

A játékban résztvevő blogok listája: 

 (aktív linkek, kattintással működnek)

1.      Könyvek Háborúja
2.      A végzet ereklyéi
3.      Vivian Holloway 
4.      Dream World
5.      Napi falat
6.      Lylia Bloom
7.      Nem harap a 
8.      Macooka könyvese
11.  Manga olvas
15.  Reelka' view 

Nyeremény… nos minden évben szokott lenni nyeremény, de erről nyilatkozni érdemben még nem tudok, hiszen a szervezés elején tartunk, de egy biztos: nálam, ahogyan ezelőtt is, az oldalt like-olók és megosztók között lesz külön sorsolás. Csak még nem döntöttem el, hogy amit nyertek az könyvutalvány, könyv vagy csak baráti vállveregetésem… Majd valamit kitalálok;)
Ti minek örülnétek? Lehet mostantól kommentet hagyni és megosztani(tévedés ne essék, a kettő együtt ér).

2013. június 5., szerda

Kevin Hearne: Hammered (The Iron Druid Chronicles 3.)

Az ember általánosságban gyarló, és ez alól természetesen én sem vagyok kivétel, ráadásul a mohóság bűnébe is estem, jobban mondva dagonyázom benne. Igazán mélyen, páros lábbal tapicskolok a sűrűjébe, és nincs rajtam gumicsizma sem, mert hadd fröccsenjen, és igen, a könyvekről beszélek.
Alig néhány hete olvastam a The Iron Druid Chronicles  második részét, és igazából bármi mást levehettem volna a 130-as olvasatlan polcomról, de nem, én nem tudtam várni, mert ha már féktelen birtoklási rohamom során megvettem a piacon lévő öt kötetet, egyszerűen muszáj olvasni is. Hát nem?

Atticus tett néhány ígéretet a boszorkány és a baccháns invázió idején, amiket most ideje betartani. De pont ezekért a dolgokért forróvá válhat a talaj a talpa alatt, így neki, aki egészségesen gyanakvó és reális üldözési mániával rendelkezik, egyértelműen új lakóhely után kell néznie. Neki áll rendezni a dolgait, azonban egyszerre csak egy feladatra koncentrál, aztán rövid időre kénytelen Bacchusra is, és akkor még Leif sorra sem került. Rendkívül sok dolga akad szegény kis druidának, még ő is kapkodja a fejét. De az legalább még megvan.

Naná, hogy imádtam! Az eddigi szintet hozva, pörgött az első oldaltól. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy meddig lehet ilyen szinten írni egy szériát, hogy ne laposodjon el, ne ismételje önmagamat. Ugyanis szokás szerint nem csupán egy cselekményszálat követhetünk nyomon. Természetesen most is megvan a központi, de mellette még három-négy olyan oldalág is, amik egy cseppet sem egyszerűek vagy kevésbé szórakoztatóak.  Soha sem érzem, hogy sok lenne a duma, kevés az akció vagy esetleg fordítva. Sőt, kimondottan nagyszerűek az arányok!
Épp tegnap mondtam, hogy kevés az olyan felnőttek(férfiak ugyan, de ez nem frusztrál) számára készült urban fantasy, ami nem csak hogy elvarázsol, külön univerzumba emel, hanem adott esetben tanít is. Hearne utánajárt a témának, megcsinálta a leckéjét, és nem a Marvel univerzumból rajzolta meg Thor alakját, akit a film alatt én sem cincáltam szét, mert értelmetlen lett volna. Valóban védelmező, és messze nem egy észlény, de leginkább az istenek Hulkjának nevezhetnék, szóval nem az eszéről híres, hanem annak hiányáról. Koránt sem csoda, hogy mindenkinek baja van vele, bár az is igaz, hogy ez nem csak rajta múlik. Végrehajtó, és ezzel sokakat magára haragít. Bevallom, már nagyon érdekelt, hogy kinek mi a problémája vele, és most megkaptuk a személyes történeteteket is.

Szokás szerint több vallás több istene megjelenik, hozzá téve saját részüket a történethez. Még mindig elképesztőnek tartom a széria hittel kapcsolatos nézőpontját,

2013. június 4., kedd

Teaser kedd #45


Nos, igazából nem tudom, hogy ez a kép mennyiben passzol a jelenlegi könyvemhez, még egy kicsit az elején tartok, de ha rajtam múlik (Mégis ki máson múlna?!), ez a helyzet nem sokáig marad állapot.Vagy mi...

Nem mellesleg a tegnap oldalmegjelenítések száma az átlagos háromszorosa-négyszerese lett, ez nyilván köszönhető az ekultura.hu-n megjelent interjúnak is, tehát köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is elidőzött nálam. És ha nem is lesz rendszeres visszajáró, de talált legalább egy témát, ami a foga alá való, már megérte.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Eheti teaser:

- Hát nem aranyos?- fakadt ki Anna olyan hangosan hogy az előttünk lévő padban ülő lányok  hátrafordultak. Egy szemvillanással később fintorogva húzódtak vissza, amint meglátták, hogy Anna az asztalon gubbasztó, termetes kecskebékát simogatja.

Buglyó Gergely: Oni: Szürke vér

2013. június 1., szombat

Kétségek (Mindent vagy Semmit #8.)


Az élete tagadhatatlan felbolydult. Éhínség bácsi, aki mostanra egy vagány, hosszú hajú tizenévesnek nézett ki, és Mardosó Kínnak szólíttatta magát,  beköltözött Minden lakosztályába, amit régi gazdája valamilyen titokzatos feladat miatt elhagyott egy időre. Semmit ez eleinte feszélyezte, de új lakótársa már nem fiatalodott tovább, amitől hatalmas kő esett le a szívéről. Rémálmai voltak attól, hogy mihez fog kezdeni egy csecsemővel. Az elsődleges veszély elmúltával viszont sokkal inkább zavarta a bácsi viselkedése, aki nem csak megjelenésében, de viselkedésében sem haladta meg egy tizenhárom éves szintjét.

Újabban mindenen megsértődött, a közös étkezések alatt csak turkált tányérjában. Sokszor köszönés nélkül viharzott el, ki tudja hova, kétszer is rávágta az ajtót, és bár mindenhova együtt kellett volna menniük, több esetben is előfordult, hogy indulás előtt bezárkózott a szobájába.
Amikor Semmi felhozta, talán kicsit megfedőn, amiért nem teljesíti a feladatát,  megkapta a klasszikus: te nem vagy az apám mondatot, és ezután inkább némán otthagyta. De most kivételesen mindketten jó hangulatban voltak, így a megfiatalodott bácsi összefogta aranyhajzuhatagát, felhúzta bakancsát és arra várt, hogy elinduljanak végre.

A legkülönösebb élmény az volt, hogy nem igazán volt szükségük a beszédre. Mintha Éhínség valóban a része lenne, mindig tudta, hogy mire gondol, és ez fordítva is működött, jóllehet csupán részletek jutottak el hozzá az egész képből. Jelenleg csak annyit érzékelt, hogy kísérője nagyon nyugtalan, de azt már nem tudta megmondani, mért. Rendszerint csak akkor beszéltek, ha az egyikük dühös volt - így valahogy könnyebben zúdították rá érzelmeiket egymásra - ezért lepte meg, hogy a bácsi a néma bandukolás helyett egyenesen hozzá beszél:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...