Kevin Hearne: Hammered (The Iron Druid Chronicles 3.)

Az ember általánosságban gyarló, és ez alól természetesen én sem vagyok kivétel, ráadásul a mohóság bűnébe is estem, jobban mondva dagonyázom benne. Igazán mélyen, páros lábbal tapicskolok a sűrűjébe, és nincs rajtam gumicsizma sem, mert hadd fröccsenjen, és igen, a könyvekről beszélek.
Alig néhány hete olvastam a The Iron Druid Chronicles  második részét, és igazából bármi mást levehettem volna a 130-as olvasatlan polcomról, de nem, én nem tudtam várni, mert ha már féktelen birtoklási rohamom során megvettem a piacon lévő öt kötetet, egyszerűen muszáj olvasni is. Hát nem?

Atticus tett néhány ígéretet a boszorkány és a baccháns invázió idején, amiket most ideje betartani. De pont ezekért a dolgokért forróvá válhat a talaj a talpa alatt, így neki, aki egészségesen gyanakvó és reális üldözési mániával rendelkezik, egyértelműen új lakóhely után kell néznie. Neki áll rendezni a dolgait, azonban egyszerre csak egy feladatra koncentrál, aztán rövid időre kénytelen Bacchusra is, és akkor még Leif sorra sem került. Rendkívül sok dolga akad szegény kis druidának, még ő is kapkodja a fejét. De az legalább még megvan.

Naná, hogy imádtam! Az eddigi szintet hozva, pörgött az első oldaltól. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy meddig lehet ilyen szinten írni egy szériát, hogy ne laposodjon el, ne ismételje önmagamat. Ugyanis szokás szerint nem csupán egy cselekményszálat követhetünk nyomon. Természetesen most is megvan a központi, de mellette még három-négy olyan oldalág is, amik egy cseppet sem egyszerűek vagy kevésbé szórakoztatóak.  Soha sem érzem, hogy sok lenne a duma, kevés az akció vagy esetleg fordítva. Sőt, kimondottan nagyszerűek az arányok!
Épp tegnap mondtam, hogy kevés az olyan felnőttek(férfiak ugyan, de ez nem frusztrál) számára készült urban fantasy, ami nem csak hogy elvarázsol, külön univerzumba emel, hanem adott esetben tanít is. Hearne utánajárt a témának, megcsinálta a leckéjét, és nem a Marvel univerzumból rajzolta meg Thor alakját, akit a film alatt én sem cincáltam szét, mert értelmetlen lett volna. Valóban védelmező, és messze nem egy észlény, de leginkább az istenek Hulkjának nevezhetnék, szóval nem az eszéről híres, hanem annak hiányáról. Koránt sem csoda, hogy mindenkinek baja van vele, bár az is igaz, hogy ez nem csak rajta múlik. Végrehajtó, és ezzel sokakat magára haragít. Bevallom, már nagyon érdekelt, hogy kinek mi a problémája vele, és most megkaptuk a személyes történeteteket is.

Szokás szerint több vallás több istene megjelenik, hozzá téve saját részüket a történethez. Még mindig elképesztőnek tartom a széria hittel kapcsolatos nézőpontját,
és továbbra sem találom elcsépeltnek, a saját hitemmel összeegyeztethetetlennek, de még csak sértőnek sem. Ez igényelhet némi nyíltságot, ha az ember vallásos, és akkor is, ha ateista. Körülbelül félútra helyezi a hangsúlyt, amiben engem különösen az lepett meg, hogy egyáltalán létezik ilyen.
Oberon továbbra is a legviccesebb eb ezen a földtekén, bár ebben a részben kicsit kevesebbet szerepelt, de minden azért nem lehet tökéletes.
Leif karakterét az első pillanattól kezdve kedveltem - most komolyan, a legnagyobb közhely: egy vérszívó ügyvéd - és a második részben ez igazi rajongássá változott. No nem olyan sikongatós, itt a nyakam, harapj meg félévé - az nem az én műfajom - de a személyisége, annyira... skandináv. Olyan kis hűvös, nyugodt, néha kissé értetlen, de igazi alfa és végérvényesen beállított a fangirl sorba.

Atticus természetesen hozza a szokásos humorát, stílusát. A tökéletes druida, aki különben ugyanúgy néz ki, mint a borítón lévő modell. Nekem. És ha már borító, ezúttal is dombornyomott és elképesztő. Szeretem, hogy minden résznek más az alapszíne, de a koncepció marad, és tökéletesen illeszkedik az előzőkhöz. Igényes munkának tartom, ezért örülök, hogy nagy vonalakban legalábbis ez marad majd a magyar kiadáson is. Ami sajnos nem jelenik meg a Könyvhétre, de ezen már egyszer kidühöngtem magam... No comment.

Hearne ezúttal sem feledkezik meg a ki kicsoda a különböző mitológiában rovatról, és ez jelentősen könnyebbé teszi az olvasást, bár még mindig a kiejtésen van a hangsúly és azt elhiszem, hogy komoly nehézséget jelenthet néhányaknak Väinämöinen neve. De nem nekünk, mert mi hallottunk már a Kalevaláról(Ugye?), így tudjuk, hogy ő Vejnemöjnen.
A lényeg, hogy újra egy fantasztikus részt kaptam, de már előre utálom, hogy az író csak kilenc kötetre tervezi a sorozatot. Ráadásul egy évben két új rész jön ki, és mivel a hatodik júniusban, a hetedek valamikor télen várható, jövőre véget érhet...
Brühühüüüüü! De ez attól még:

10/10