Michael J. Sullivan: Az elfek tornya - Avempartha (Riyira-krónikák #2)

Az első rész igen hamar eldöntötte, hogy a Riyira-krónikák az egyik kedvenc sorozatom lesz, és persze ehhez adott volt minden. Erős, vicces és ravasz karakterek, ármánykodás a háttérben, politikai játszmák minden szinten, mágusok, boszorkányok, és persze kalandok, kardok, kelepcék. Egyáltalán nem csoda, hogy én nagyon lelkesen, sőt már-már elragadtatottan jelentkeztem a folytatásért.

Royce Melborn a mester tolvaj, és Hadrian Blackwater, a katona nem felejtenek. Soha. A két éve ellenük elkövetett bűnök, a tettek természetéből adódóan hosszú árnyékot vetnek, ők pedig nem lennének a Riyira, ha ezt hagynák. Így kerülnek Colnorába, Royce régi bandájának városába, ahol legnagyobb meglepetésükre már várja őket Thrace, a fiatal és igen szegény lány, aki szeretné, ha ellopnának egy kardot.
Nos, egy hasonló kaland nemrégiben már hatalmas bajba sodorta szegény tolvajainkat, de úgy fest, ezúttal is Ezrahaddon keveri a kártyákat. Ami, lássuk be, kéz nélkül nem kis teljesítmény! A mágus titka pedig most is több mint csábító. És nem mellesleg egy falun segíthetnének közben.

Legnagyobb örömömre hőseink története szorosan összefonódik az első részben megismert politikai érdekekkel, így aztán nem kevés ismerős alak bukkan fel újra és újra. Az egyedi történetek tovább folyása valóban a sorozat érzetét adja, hiszen még ha be is fejeződik az aktuális kaland, jobban érezhető, hogy nem zárult le minden. Még akkor is, ha ezúttal is a történet maga kerek és egész.
A karakterek hozzák a tőlük elvárhatót. A téma komolyabb, és az eddigi mellékszereplők egy kicsit nagyobb részhez jutnak. Ez természetesen nem baj, hiszen mégis csak egy hatrészes sorozatról beszélünk, aminek haladni kell valamerre. Nincs annál rosszabb, mint amikor az átívelő történettel nem foglalkozik az író, mi pedig csak pislogunk, mikor az utolsó előtti rész végén valaki előugrik egy sarokból. Itt ez nem fordulhat elő.


"Royce barátkozó stílusa üdítően egyedi", ha jól emlékszem ezt írtam róla az első könyvben, és ez szerencsére azóta sem változott. Szarkasztikus jelleme azonban most sem kevésbé titokzatos, pedig néhány fátyol fellebben a multjáról.
Hadrian vívótechnikáját, tudományát ezúttal megosztja másokkal is, nyájas természete pedig még inkább magával ragadott, ahogyan szüntelen igazságkeresése és önérzete is. Furcsa, hogy a két tolvaj ennyire különböző jellem, mégis szoros kapocs van köztük. Néhány titok lelepleződik, van pár, amit sejteni lehetett, azonban jellemzően nem a könyv elejétől. Pár történés esetében pontosan tudtam, mi fog történni, de mindösszesen három-négy oldallal korábban. Nem szigorúan meghatározott sémákra épül, így a szórakoztató faktor még mindig rendkívül magas. Sőt, bizonyos szempontból jobb is, mint az első kötet esetében. Kevesebb ugyan a poén, de az aprólékos leírások, a több nézőpontos ábrázolásmód, és a fel-felreppenő szarkazmus bőven kárpótol mindenkit.

A történet szépen építkezik, folyamatosan halad, megújul. Az akciók tempósak, a srácok nyelve és kardot tartó karja is egyformán jól pörög. Továbbra is megvan benne minden, ami az első részben annyira jó volt. Úgy mint feltörendő zár, megoldandó rejtély, megmenthető szűz és ármánykodó papság. Csakhogy, ahogyan írtam is, a történet koránt sem céltalan. Mindennek oka és értelme van, és minden, ami kiderül vagy ami sejthető egyaránt fentartja az érdeklődésemet. Nem szépítem: ímádtam!
A borító szerintem gyönyörű, stílusában igazodik az első kötethez, ami nekem fontos, csak a domború betűk maradtak el, amit hajlandó vagyok elnézni. A szöveg ezúttal is olvasmányos, nem érződik a fordító váltás, továbbra is igényes, bár keveslem a régies beszédet, de ez  az író számlájára írható, mert hát Ezra lassan megtanult modernebbül beszélni. Ennek ellenére a középkori életérzés megint elandalított.

Egy jó kis lovagi torna, de finom lenne!
Ha a többi lovag észrevenne, s benne lenne!
Fantáziám kalandozó, ez lenne a nékem való,
Egy jó kis lovagi torna páncélban volna jó!

Kap egy pacsit az, aki rájön, mit költöttem át magasröptű elmebajom következtében. Ha valaki el is énekli, és ezzel most segítettem, ahogyan én tettem, arra rá is mosolygok. De ha videóval is bizonyítja, hát megkapja ezt a részt ajándékba. Ne csak engem nézzenek bolondnak a szomszédok, amiért hangosan erőltetem a költőinek nem nevezhető szöveget az ismert dallamra. Mondjuk nem volt részemről áldozat, spontán jött, és nem is tudom miért ez, miért így, de tuti a Riyirák hibája. Ezek után az a minimum, hogy fél év múlva megérkezik a harmadik kötet is. Mert rengeteg egyébbel együtt az a kérdés is megoldatlan maradt: Miért olyan macerás mindig a kard lopás?

10/10


Magyar kiadó: Fumax Kft., akiknek ezúttal is nagyon köszönöm a könyvet!
Fordította: Matolcsy Kálmán