Christopher Moore: A Dirty Job (Grim Reaper #1) - Mocskos meló

Többször próbálkoztam már Moore könyveivel, és egyenlőre igen vegyes véleményem van a munkásságáról. A Biff evangéliuma határozottan tetszett, A neccharisnyás papnő pajzán szigetét pedig kár volt papírra vetni, nem is írtam róla, annyira befeszültem tőle. A Love sztori trilógia hol szórakoztatott, hol idegesített, magam sem értem ezt a  kettősséget, így aztán bátor vállalás volt, de mivel beleillik a komfortzónámból való kilépési kísérleteimbe, belevágtam egy újabb sorzatába.

Charlie Asher egy használt árukat forgalmazó boltot vezet, felesége Rachel pedig a földkerekség legcsodálatosabb nője, elviseli, sőt szereti őt annak dacára, hogy tipikus béta, szorongó és aggódó, és mindenkit az őrületbe kerget a jófiússágával. Amikor felesége váratlanul meghal, ottmarad a lányával, a boltjával, az akaratos testvérével, két szomszédasszonnyal, akik felváltva vigyáznak a Sophie-ra, és egy füzettel, amiben időről időre megjelennek ismeretlen nevek, a boltjában pedig elszaporodnak a ragyogó tárgyak, amikkel kezdenie kellene valamit. A tetejében pedig kiderül, hogy akaratán kívül halálkereskedő lett.  

Christopher Moore: Biff evangéliuma (Aki Jézus gyerekkori haverja volt)

Még David Safier: Jézus szeret engem  után említették néhányan, hogy feltétlen olvassam el ezt a könyvet is. Akkor nem lehetett kapni, és mivel Moore Love Story-trilógiája a biztató kezdés után erős hanyatlásnak indult, kicsit el is bizonytalanodtam ama kérdésben, hogy egyáltalán szeretném-e. Aztán egy jó kis Agave akció során fél áron megvehettem (1+1), és némi gondolkodás után kosárba is tettem. Csakhogy majd fél évet várakozott a polcon. Igazából nem tudom, mire... Marhajóvolt!

Isten feltámasztja Biffet, aki Jézus gyerekkori haverja volt, mert az evangéliumok erősen hiányosak, tehát meg kell írnia mindent, ami kimaradt. A férfit Raziellre, az enyhén lökött angyalra bízza. Beköltöznek egy szállodai szobába, és Biff írni kezd. Hogy miről? Nos, ő együtt nőtt fel Jézussal, és amikor a jövendőbeli Messiás elhagyja szülőföldjét, hogy felkészüljön feladatára, a jó barát készségesen elkíséri. Cél: megkeresni a napkeleti bölcseket, és közben tanulni. Persze vannak olyan dolgok, amiket Jézus maga nem tapasztalhat meg, tehát Biffen keresztül ismerkedik velük, aki igen készségesen gyakorol. Igaz, csakis Isten fiának érdekében.

Őszintén megvallva  a könyv elejével kapcsolatban vegyesek az érzelmeim.  A bevezetés nagyon tetszett, aztán volt egy kis mélyrepülés, majd végig imádtam. Moore altáji humora igazából olyan felemás, van ami tetszik, van ami nekem már túl sok. Így néhányszor hangosan nevettem, néha csak fanyalogtam, de összességében rendben volt. Elmondható, hogy jól szórakoztam rajta, és ami  a regény nagy előnye, hogy Jézus Krisztus emberként jelenik meg. Egy olyan emberként, aki nem tévedhetetlen, és aki míg tanul sok felfedezést tesz. Például a már létező világvallások befolyásolják az akkor még nem is létező Keresztény hitet. Moore csodás érzékkel emeli ki a párhuzamokat, amikről ugyan eddig is tudtunk, de mivel nem vagyok vallástörténész, érdekes volt ezeket egyben látni.

Teaser kedd #30

Az én vírusaim köszönök szépen, jól vannak. Bennem. Nem akarnak eltávozni, pedig ugye akármilyen kedves vendég három napig untig elég. Még jó, hogy tudok olvasni,  mert biza számos jó könyvet tudtam le az elmúlt napokban. Már csak a bejegyzéseimre kéne elég időt szakítani...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Az ízelítő:

- Én már tagja vagyok a falubolondok céhének.

Többször átrepült felettünk, majd eltűnt a horizont mögött, kínai betűkkel üzenetet hagyva az égen: ADD MEG MAGAD, DOROTHY!

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Christopher Moore:

Most jutottam el a Love Story befejező részéhez. A trilógia a Vérszívó démonokkal kezdődött, majd folytatódott a Totál szívással. Mivel az előzőekben behozott új szál nem igen nyerte el a tetszésemet, nehezen szántam rá magam, de két Murakami között valami könnyedebbre vágytam. Elég rég csücsült már a polcomon, egyértelműnek tűnt a választás.

Abby Normál együtt él szerelemfészkében Foo-val a mangahajú szerelemistennel, no meg a kecó előző lakóival, csak ez utóbbiak bronz gúnyát viselnek. Persze van rá magyarázat, ahogyan arra is, miért áll bukásra biológiából. Azonban ha ez nem lenne elég baj, ott van még Chet is a drabális, borotvált macska, aki már vámpírként portyázik a városban, és tizedeli a környék hajléktalanjait.

A probléma kezd túlnőni a kezelhető szinten. Mikor Császár tudomást szerez az eseményekről egyértelműen nem marad más választása, mint az Állatokhoz fordulni, és csak idő kérdése, mikor érkeznek meg a derék nyomozók is.

Elég nehezen indult. Annyira nem kötött le, hogy az összesen 270 oldalú, dupla sortávú könyvet egy hét alatt olvastam el. De úgy, hogy egyszer a munkahelyemen felejtettem és bár még a kapuban eszembe jutott, nem volt kedvem visszafordulni érte. A második alkalommal pedig szimplán itthon hagytam, mert nem volt hangulatom cipelni.

Az első fejezetben Abby összefoglalja az eddig történteket, csak úgy a maga idegesítő módjával, amit két napig olvastam. A karakter ugyanis nem csak túlzások tömkelege, de irritáló túlzások tömkelege. Az ifjú hölgy egy kretén és egy agyhalott szerelemgyereke. Teljesen retardált és ez nem átlagos tini viselkedési mód. Már a második kötetben is voltak vele problémáim. Amitől féltem most be is igazolódott, mert túl sok jutott nekünk belőle.

Nagyjából a nyolcvanadik oldal magasságában nevettem először. Ez pedig pocsékolás, ha figyelembe vesszük Moore írói kvalitásait.

Az Állatok ezúttal csak kis szerepet kaptak, de szerencsére Rivera és Cavuto megmentették a harmatgyenge kezdést. Az új és folyamatosan bővülő karakterek garmadáját erősítik a megszólított kutyák is, ami viszont tetszett.

Valahol a századik oldal után kezdett el végre érdekelni. Még az is előfordult egy röpke pillanatig, hogy a gót tinitől nem lettem feszült, de ez az állapot igen hamar elmúlt. A sok szereplő miatt pörögtek az események. A vezető karakterből csupán aprócskát kellett volna visszavenni ahhoz, hogy ezt megfelelően értékelni tudjam.

A történet lezárása teljesen rendben van. Igaz, az író folytathatná is, mivel a nagy lerendezés ellenére maradtak benne lehetőségek, de őszintén remélem nem fogja. Ahogy a sorozat zuhanó színvonalát nézem, a következő már a béka feneke alá kerülne kettővel.

Kár, hogy az első fejezettel kezdődött és a másodikkal folytatódott. Utána fokozatosan élvezhetővé, majd kimondottan szórakoztatóvá vált, de mindegy, mert addigra totálisan elvette a kedvemet önmagától.

6,5/10

Magyar kiadó: Agave

Fordította: Pék Zoltán

Christopher Moore: Totál szívás

A Love Story második kötete beváltotta a hozzáfűzött reményeket.  Gyakorlatilag ott folytatódik, ahol az első véget ért. A leírás mindenképpen spoileres lesz a Vérszívó démonokra nézve.

Jody sikeresen átváltoztatta Tommyt, de ezt a lépést alighanem elkapkodta. Most ott állnak ketten, vérre éhesen, valamire való nappali szolga nélkül. Jogos az aggodalom, hogy az Állatok hamarosan megtudják. Az új érzékei talán hasznos szolgálatot tehetnek az ifjú nosferatunak, de értelmi és kanossági szintem maradt az aki volt. Egy tizenkilenc éves, hormontúltengéses fickó.
Bár a várost nem hagyták el, költözniük mégis csak muszáj, azaz nappali segítő eljött a te időd! Közben az Állatok hazaérkeznek egy meglehetősen szokatlan fétis kiéléséből (A rajongásuk tárgyát is magukkal hozták.),  és nem mellesleg eltapsolták az összes pénzüket. Persze, nagy barmok, de a vágyaik oly erősek, Tommy meg szokatlanul sápadt és határozottan közli, nem ad kölcsön. Mi ez, ha nem szívás?

Jó volt. Vicces, de még (Hogy is neveztem?) direktebb humorú.  A poénok fele már a szexre és az ahhoz kapcsolódó témákra alapozódik. Kissé trágárabb is, mint az első. Ennek ellenére tetszett. Viszonylag hamar végeztem vele.

A történetet nem érzem annyira megalapozottnak. Moore beállít néhány új karaktert, amivel nem lőtt ugyan mellé, de ezek a szereplők több terek kaptak, mint Császár, aki tagadhatatlanul üde színfoltja volt az első résznek.  Szép lassan eltolódik a történet, és a két főszereplőn helyett van három vagy négy.  Viszont ezzel akaratlanul is megváltozik a hangulat. Nem mondom, hogy rosszabb lett, csak más.  Ezt a békát le kellett nyelni. Persze ez bevezető a könyv végéhez, ami legalább egy kicsit meglepett.

Jody jóvoltából elindul egy apró mellékszálacska, ami nagyon kicsi és vékony, nem is vezet egyenlőre sehova, viszont minden összefügg mindennel. Érzékelhetőek az első részből hozott maradványok és  egy igazán érdekes eseménnyel zárja le ezt a történetet is.  The End? feliratot is kirakhatnánk, ahogyan a filmek esetében.

Szóval a harmadik könyvhöz minden elő van készítve. Remélem abban sem kell csalódnom, bár az új szereplő miatt még ez is lehetséges. Számomra ugyanis idegen a karakter. Ennek köszönhetően kap kevesebb pontot, de azért nem tántoríthat el egy esetleges nehézség. Határozottan folytatom!

8/10

Magyar kiadó: Agave

Fordította: Pék Zoltán

Christopher Moore: Vérszívó démonok

Miután elolvastam a Jézus szeret engem című alapművet, többen megtaláltak azzal, hogy a ugorjak neki  Biff evangéliumának is, mert hasonló, és bizonyára tetszeni fog. Mivel olyan emberek szájából hallottam, akikben meg lehet bízni, neki álltam a begyűjtésnek. Csakhogy van egy kis bibi, nem lehetett kapni.  A Love Story-trilógiáját viszont igen. Megkuksiztam a tartalmát és úgy gondoltam, egy életem, egy halálom, én ezt bizony bepróbálom.

Jody pont olyan szorongós, elégedetlen, kissé hisztériára hajlamos nő, mint az átlag. Soha nem elégedett magával, valamint nem szeret egyedül élni. Egy este, ahogy munkából haza igyekszik az épp aktuális vadtársához, megtámadják. Mikor magához tér döbbenten konstatálja, hogy megégett a keze és úgy egyébként sem stimmel semmi, beleértve azt a halom pénzt is, amit a blúza alá gyömöszöltek. Hamarosan rádöbben, ismeretlen támadója vámpírrá változtatta. A megkérdezése nélkül, ráadásul két kilóval az áhított alak előtt. Most már egy örökkévalóságot fog leélni ugyanilyen kövéren!

C. Thomas Flood úgy döntött író lesz. Ezzel meglehetősen nagy fejtőrést okoz apjának, aki egy barátjával együtt először is azt kívánja tisztázni, hogy a fiú kommunista vagy meleg. Aztán pedig, hála a tekecimbinek, rájönnek, minden írónak nagyvárosba kell menni és kötelességszerűen éhezni. A tizenkilenc éves ványadt Thomas, sorsába beletörődve, nekivág a nagyvilágnak. Megérkezik San Franciscóba. Szállásra lel a kínai negyedben, ahol ötödmagával osztozik egy szobán, és pusztán praktikussági okokból, nekiáll munkát keresni. Sikerül egy jól hangzó önéletrajzot összehazudnia, így hamarosan felveszik egy nagyáruház éjszakai csapatának élére.  Az Állatokkal még csak boldogulna valahogy, de el kell hagynia a bérelt ágyát néhány váratlan fejlemény miatt.

Jodynak szüksége van valakire, aki nappal is mozoghat. Valakire, aki intézkedhet helyette, míg ő alszik. Tommynak kell egy  lakás, egy barátnő és rengeteg tapasztalat. A véletlen találkozásuk látszólag megoldja az összes problémájukat, azonban egy vámpír lakótárssal nem csak előnyök járnak,  és ha ez nem lenne még elég, a tetejében valaki embereket gyilkol. A tetemeket pedig gyakorlatilag a küszöbükön hagyja.

Már néhány oldal után nyilvánvaló lett, Moore nem csajos könyvet írt. Mind a férfi, mind a női karaktere rendelkezik olyan típus hibákkal, amit a másik fél nem szívesen lát, vagy nem jól tolerál, méghozzá karikatúraszerű túlzásokkal spékelve. A humora sokkal direktebb. Nem hasonlítanám Shafferhez, mert teljesen értelemtelen lenne. Rengeteg különbség van a stílusukban, a humorukban, abban a szemléletben, ahogyan láttatják a dolgokat.

Ez nem azt jelenti, hogy nevettem fel akár hangosan is olvasás közben. A villamoson kimondottan kellemetlen volt mikor  szegény ellenőrnek várnia kellett, amíg kitörölgetem patakzó könnyeimet  szememből, és csupán aztán nyújtottam át a bérletemet. Moore poénjai olyanok, mint egy gyorsvonat. Mire felfogod egyáltalán, hogy jön, már telibe is vágott, Shaffer pedig az efféle direkt humor mellett felsorakoztat még rengeteg mást is, amitől a könyvei lágyabbak lesznek. Bevallom ez utóbbit jobban kedveltem, mert ez a direktség óhatatlanul azzal jár, hogy néhány olyan poén is belekerül, ami kimondottan férfiaknak szól. Mondhatnám azt is, hogy alpári, de ez sem lenne teljesen igaz. Valahol félúton lehet az igazság.

A történet érdekes, jól felépített. Remekül kifigurázza az együttélés örömeit, hátrányait. Az érzést, mikor valami nem olyan mint lennie kellene, de a vicc, hogy ennél a párosnál semmi sem olyan. Bár aligha kapunk  szívünkhöz a váratlan fordulatoktól, de nem árt azért némi nyitottsággal a témához állni és akkor a remek szórakozás nem marad el.

Minden szereplőnek megvan a jó oka létezni. Felváltva ismerhetjük meg mindenki véleményét, gondolatait az adott ügyben, és már ez önmagában szórakoztató. Miért is lenne jobb Tommy dohogása, mint Jodyé? Tökéletesen összeillő pár, csak egy pöttyet furcsa.

A többekről nem is beszélve. Császár zseniális, az Állatok és két nyomozó megjelenése pedig csak fokozta az addig sem lagymatag hangulatot.

Egyszóval én mindenkinek lelkesen ajánlom. Elvégre Rejtő Jenőt, David Shaffer és a régi Vavyan Fable (Igen, néha az ő humora is kissé...) könyvek mellett ez a kicsit más stílus is elfér a polcomon. Legalább akkora megbecsüléssel.

9/10

Magyar kiadó:  Agave

Fordította:  Pék Zoltán