Jody pont olyan szorongós, elégedetlen, kissé hisztériára hajlamos nő, mint az átlag. Soha nem elégedett magával, valamint nem szeret egyedül élni. Egy este, ahogy munkából haza igyekszik az épp aktuális vadtársához, megtámadják. Mikor magához tér döbbenten konstatálja, hogy megégett a keze és úgy egyébként sem stimmel semmi, beleértve azt a halom pénzt is, amit a blúza alá gyömöszöltek. Hamarosan rádöbben, ismeretlen támadója vámpírrá változtatta. A megkérdezése nélkül, ráadásul két kilóval az áhított alak előtt. Most már egy örökkévalóságot fog leélni ugyanilyen kövéren!
C. Thomas Flood úgy döntött író lesz. Ezzel meglehetősen nagy fejtőrést okoz apjának, aki egy barátjával együtt először is azt kívánja tisztázni, hogy a fiú kommunista vagy meleg. Aztán pedig, hála a tekecimbinek, rájönnek, minden írónak nagyvárosba kell menni és kötelességszerűen éhezni. A tizenkilenc éves ványadt Thomas, sorsába beletörődve, nekivág a nagyvilágnak. Megérkezik San Franciscóba. Szállásra lel a kínai negyedben, ahol ötödmagával osztozik egy szobán, és pusztán praktikussági okokból, nekiáll munkát keresni. Sikerül egy jól hangzó önéletrajzot összehazudnia, így hamarosan felveszik egy nagyáruház éjszakai csapatának élére. Az Állatokkal még csak boldogulna valahogy, de el kell hagynia a bérelt ágyát néhány váratlan fejlemény miatt.
Jodynak szüksége van valakire, aki nappal is mozoghat. Valakire, aki intézkedhet helyette, míg ő alszik. Tommynak kell egy lakás, egy barátnő és rengeteg tapasztalat. A véletlen találkozásuk látszólag megoldja az összes problémájukat, azonban egy vámpír lakótárssal nem csak előnyök járnak, és ha ez nem lenne még elég, a tetejében valaki embereket gyilkol. A tetemeket pedig gyakorlatilag a küszöbükön hagyja.
Már néhány oldal után nyilvánvaló lett, Moore nem csajos könyvet írt. Mind a férfi, mind a női karaktere rendelkezik olyan típus hibákkal, amit a másik fél nem szívesen lát, vagy nem jól tolerál, méghozzá karikatúraszerű túlzásokkal spékelve. A humora sokkal direktebb. Nem hasonlítanám Shafferhez, mert teljesen értelemtelen lenne. Rengeteg különbség van a stílusukban, a humorukban, abban a szemléletben, ahogyan láttatják a dolgokat.
Ez nem azt jelenti, hogy nevettem fel akár hangosan is olvasás közben. A villamoson kimondottan kellemetlen volt mikor szegény ellenőrnek várnia kellett, amíg kitörölgetem patakzó könnyeimet szememből, és csupán aztán nyújtottam át a bérletemet. Moore poénjai olyanok, mint egy gyorsvonat. Mire felfogod egyáltalán, hogy jön, már telibe is vágott, Shaffer pedig az efféle direkt humor mellett felsorakoztat még rengeteg mást is, amitől a könyvei lágyabbak lesznek. Bevallom ez utóbbit jobban kedveltem, mert ez a direktség óhatatlanul azzal jár, hogy néhány olyan poén is belekerül, ami kimondottan férfiaknak szól. Mondhatnám azt is, hogy alpári, de ez sem lenne teljesen igaz. Valahol félúton lehet az igazság.
A történet érdekes, jól felépített. Remekül kifigurázza az együttélés örömeit, hátrányait. Az érzést, mikor valami nem olyan mint lennie kellene, de a vicc, hogy ennél a párosnál semmi sem olyan. Bár aligha kapunk szívünkhöz a váratlan fordulatoktól, de nem árt azért némi nyitottsággal a témához állni és akkor a remek szórakozás nem marad el.
Minden szereplőnek megvan a jó oka létezni. Felváltva ismerhetjük meg mindenki véleményét, gondolatait az adott ügyben, és már ez önmagában szórakoztató. Miért is lenne jobb Tommy dohogása, mint Jodyé? Tökéletesen összeillő pár, csak egy pöttyet furcsa.
A többekről nem is beszélve. Császár zseniális, az Állatok és két nyomozó megjelenése pedig csak fokozta az addig sem lagymatag hangulatot.
Egyszóval én mindenkinek lelkesen ajánlom. Elvégre Rejtő Jenőt, David Shaffer és a régi Vavyan Fable (Igen, néha az ő humora is kissé...) könyvek mellett ez a kicsit más stílus is elfér a polcomon. Legalább akkora megbecsüléssel.
9/10
Magyar kiadó: Agave
Fordította: Pék Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése