2011. november 14., hétfő

Black & White

痞子英雄 / Pi Tzu Ying Hsiung (Pi Zi Ying Xiong)

24 részes tajvani akció, dráma, vígjáték(2009)

Szereplők:

Chen Zai Tian rendőr. Méghozzá körzete legjobbja. Hogy miként érte el ezt a rangot az rejtély, hiszen jobban érdekli a csinos lányok megfektetése, a munka teljes kerülése és a bulik. Semmit nem vesz komolyan, leginkább a munkáját nem. Egy ripacs, aki mégis olyan statisztikát produkál, hogy az már nem is lehet igaz. Miután lefekszik főnökének lányával, átkerül, helyesebben menekül, egy másik körzetbe.

Wu Ying Xiong szinte csak a munkájának él. A bűnüldözés számára nem puszta hivatás. Személyes sértésnek fog fel minden kihágást. Nem fogadja el a kudarcot, ami nem is éri túl gyakran. Minden egymaga szeretne elintézni, a szabályzat és a rend védelme számára már-már küldetés. Igazi magányos hős, a harc a lételeme. Nem tér ki semmi elől, sőt, a dolgok sem ő előle. Igaz, hogy a legjobb, a főnöke szerint a legkezelhetetlenebb is. Mindent nem kárpótolnak az eredmények.

Egy akció során elveszít félmillió dollárt, amibe akaratán kívül ugyan, de Chen Zai Tian is segédkezik. Merő véletlenségből épp egy osztályra kerülnek. A főnökük büntetésként párba osztja őket. Megalakul a Happy Team, aminek mindkét tagja eszméletlenül boldog.

Wu Ying Xiong számára kolonc az új társ, aki minden jel szerint hátráltatja, Chen Zai Tian pedig biztosan tudja, hogy ha így megy tovább kinyíratják magukat a munka (Báh!) örömére. Mégis hirtelen, életében először, fontossá válik a nyomozósdi, amikor pozitív tesztet produkál egy új drogra. Míg ő a nevét szeretné tisztázni társa lelkiismeretét az ellopott pénz nyomja.

Két ellentétes pólusai egyazon dolognak, ezek után nem jöhet már semmi más, minthogy: ha megszökni nem tudsz, szokj meg.

A képet tovább bonyolítja, amikor felbukkan Chen Lin, a helyi triád főnök szépséges lánya. Szerelem üti fel a fejét erre és arra, de mivel az érzelmeket nem lehet irányítani a dolgok egyre zavarosabbá válnak.

Gyakorlatilag egy ügyön dolgoznak egész végig. Közben megoldanak kisebb nagyobb eseteket, kapnak választ bizonyos kérdésre, de akár a hidrák levágott feje esetén, minimum kettő új nő helyettük. Ezek pedig próbára teszik hőseinket. Az életükbe, munkájukba, barátságukba vetett hitüket. Ahogy pedig nő a szereplők száma,  akik mind ugyanarra a focira pályáznak, kitartásukat,  erejüket is.

Minden vérre megy. A sajátjukra. Közelebb kerülnek a padlóhoz, mint azt valaha képzelték.

Imádtam! Gyönyörű akció jeleneteket, könnyfakasztó drámát és fetrengősen nevetős helyzeteket láttam. A koreográfia szerintem kitűnő, a színészek energikusak, az üldözések pörgősek. Összességében látványosak, lendületesek, kell még íze van. Mindezt úgy, hogy az a néhány rész, ami tiszta dráma, sem rontja el a hangulatot. A karakterek fejlődéséhez, a konfliktus kibontakozásához ugyanis elengedhetetlenül szükségesek.

Természetesen nem tökéletes. A forgatókönyvnek vannak hiányosságai. Néhol úgy éreztem, hogy kimaradtam valamiből. Bizonyos dolgokat úgy kezelnek, mintha köztudott lenne, vagy egyszerűen nem beszélnek a helyzetről. Egyes problémák felett túlzott egyszerűséggel lépnek át, pedig normális körülmények között hatalmas galibát okozhatnának. Valószínűleg nem volt elég idő mindenre, de érdekes módon a teljes képet nem igen zavarta. Mellékszálak voltak, minden érthetővé vált így is.

A nyitó- és zárószám szerintem meglepően eltalált. Illik a hangulathoz, a sorozat egészéhez. Lágy, lendületes, éppen csak a megfelelő mértékben zúzós.

Nem zártak le mindent, folytatása lehetséges lenne. Dacára az öt begyűjtött díjnak, a nézettségnek és a hihetetlen sikernek, nem lett második évad.  Talán, mert rengeteg pénzt költöttek az elsőre, de az is lehet, eleve nem is terveztek folytatást. Ennek ellenére ezt a sorozatot látni kell!

9,5/10

Ízelítő a jó kis endinggel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...