2017. április 30., vasárnap

Szülinapi villám poszt, meg egy kis dicsekvés


2011. április 26-án született meg ez első bejegyzésem, és ha jól számolom, akkor most lett a blog hat éves. Ez több dolgot jelent egyszerre, az egyik, hogy mostanra szerénységem betöltötte a negyvenet, a másik, hogy iskolás korba léptünk. Nos, nem mind a ketten, mert míg a Napi falat suliba baktat ősztől, én nem sokat változtam. Még most is vannak az életnek olyan területei, ahol csak keresem a helyem, de egyenlőre nemigen találom.

Veletek az elmúlt évek, hogy mást ne mondjak, csodás volt, és továbbra is azt tervezem, hogy nem fosztok meg senkit sem önmagamtól. Na most, ha ez jó hír, tessék örvendezni, ha nem annyira, akkor így jártatok - sajnálom, de tényleg. És ha már hatéves, remélem, végre megtanítanak írni, olvasni, mert akadnak problémáim. Viszont ha nem ütnék el dolgokat, és néhányan nem írhatnátok rám emiatt - "Nem azt akartad írni...?" -, sokkal kevésbé lenne szórakoztató.

(Közben, afféle margóra firkált jegyzetként hadd dicsekedjem el, a teljesség igénye nélkül néhány ajándékommal is. Lásd a mellékelt képeket!)
Azért egy kicsit bánom, hogy hat éve nem vártam még néhány napot, de végül most is együtt üljük meg ezt az eseményt. A blog belőlem van, az én virtuális gyermekem, és bár sokáig tartott, mire megszületett, életem egyik legjobb döntése volt. Ismét csak nektek köszönöm, hogy még mindig, ennyi idő után is olvastok. Hogy szinte családommá váltatok, és jó érzés köztetek lenni. Köszönöm!

Nem maradt más hátra, minthogy kifejezzem azon reményemet, miszerint az elkövetkezendő években - azaz a hetedikig és tovább -, veletek, ráadásul ugyanitt!

2017. április 25., kedd

Teaser kedd #157

 

Az eheti választottam egy kicsit mostoha gyerek, no nem a  törékeny, romantikus regényekből vett szívszorító értelemben. Az történt, hogy úgy egy hónapja hónom alá csaptam és elindultam vele a bátyámékhoz. Találomra vettem le a polcról, nem tudtam, mit találok majd benne, de csupán húsz oldalig jutottam, amikor szegény párát, nem szépítem, ottfelejtettem. Sírtam én utána, mert érzetem, hogy ez akár jó is lehet, de a könyv csak nem akart hazakeveredni. Egészen a múlt hét szombatig. Akkor aztán végre újra egymásra találtunk.

A Fated egy hamisítattan urban fantasy, mágusokkal, lehetetlen küldetésekkel, érdekes világalkotással és szórakoztató történettel. Kár lett volna kihagyni, végleg elveszteni, sosem kézbe venni. Már most tudom, hogy be kell szerezem a sorozat következő részét. És ha miden jól megy, akkor a következőt, a következőt és a következőt is. Egészen addig, míg a végére nem érek.





I didn't say fire-resistant, I said fire proof. Besides, that thing with inferno elemental was not my fault. 

Benedict Jacka: Fated (Alex Verus #1)

2017. április 17., hétfő

Jeff Lindsay: Dexter halott (Dexter #8)

Hát ez is elérkezett. Jeff Lindsay már egy ideje hátat fordított Dexter barátunknak, de hozzám csak nemrégiben jutott el. Mert mint egy dacos gyerek, egyszerűen csak nem akartam elköszönni. Ebben persze volt egy erős ellentmondás is, mert naná, hogy érdekelt! Ahogy írtam egy korábbi Teaser keddben, igen jó munkát végeztem vele, mármint a nem akarással, mégiscsak a végére értem. Nem csodálkozom, elképesztően rövid volt.

Az élet különös véletlenjei következtében Dexter előzetesben csücsül egy olyan gyilkosságért, amit nem követett el. Egyesek a bizonyíték hamisításától sem riadnak vissza, csak a testvérében bízhat. Nos, ő meg is érkezik, de nem Deb, hanem a kedves bratyó, Brian, aki egy sztárügyvéddel küld lovasságként. A derék vérnyomelemző hálásan fogadja a segítséget, még akkor is, ha jól tudja, mindennek meg van az ára. De fontossági sorrend is van a világon, és a legfontosabb jelenleg megúszni egy rendkívül hosszú börtönbüntetést, az esetleges kivégzésről már nem is beszélve. 

2017. április 14., péntek

Szabó Magda: Ókút

Ki ne ismerné Szabó Magdát? Még ha nem is olvasott tőle semmit – az én időmben nemigen került bele a tantervbe –, akkor is tudja, kiről van szó. Az Abigél azon kevés feldolgozások közé tartozik, amit gyerekkoromban minden nyáron leadtak, és én minden alkalommal meg is néztem, épp úgy, mint a Monte Cristo grófját – nincs senki a korosztályomból, aki ne találkozott volna vele, nem izgult volna rajta, akit ne varázsolt volna el a története.

Az Ókút Szabó Magda gyermekkoráról szóló visszaemlékezése, és mint ilyen, nem igényel különösebb összefoglalót. Az írónő egy hivatalnok és egy tanárnő késői gyermekeként látta meg a napvilágot, az ő felcseperedését, az ezt övező kort tárja elénk. Inspiráló, szabad légkörben nevelkedett, rengeteg íróval és költővel a családfában. Szülei maguk is írtak, így egyértelműen ösztönözték szárnypróbálgatásait. A beteges, vékonyka lány, ahogy szüleitől látta, ha nem tetszett egy könyv vége, hát magában átköltötte, majd akként mesélte. Kalandozó lelke maga fedezte fel környezetét, alig-alig fogták ki a szelet szárnya alól. Néha kegyes hazugságokkal vigasztalták a világra csodálkozó gyereket, és Dolna boldog volt.

2017. április 11., kedd

Minden magyar poéta tiszteletére - napi morzsa























Ma van József Attila születésének napja, és mint 1964 óta mindig, ekkor ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból megosztanám veletek az egyik kedvenc versemet, amit nem József Attila írt, mert hogy számomra ő a legjobb. 112 éves lenne idén, és úgy érzem, ha valami csoda folytán köztünk élne, belefulladna a témák tucatjába. Az ihlet azonban már más kérdés...

2017. április 8., szombat

Jenny Lawson: Furiously Happy

Akik rendszeres olvasnak, tudják, hogy sok dolog érdekel, persze vannak visszatérő témák, de vadászom az újdonságokra. Gyakran írok és beszélek olyan dolgokról, amik esetleg más érzékenységét zavarják. És higgyétek el, mindenkit zavar valami. Sok esetben olyasmi, amit mi, kívülállók vagy nem értünk meg, vagy az érezzük ki belőle, hogy az illető homokba dugja a fejét. Attól, hogy nem beszéltük valamiről, még létezik, és ha a szőnyeg alá söpörjük, a gyerekeinknek sem tanítjuk meg, mit kellene tenniük hasonló helyzetben. Képtelenek lesznek segítséget kérni, önmagukat okolják majd olyasmiért, ami nem az ő hibájuk, és ugyanolyan szorongó felnőttek lesznek, mint mi.

Rengeteg tabu létezik, amiket a modern társadalomban szorgos munkával építettünk fel, és amikor egy ilyen képzeletbeli kerítésen átlépünk, borzongással pislogunk arra a másfajta valóságra. Sokszor megrémiszt, túl sötét, túl... Szóval nem akarunk gondolni rá, pedig lehet, nem ártana tudni, adott szituációban hogyan kéne viselkednünk. Úgy dönteni, hogy valami nem létezik, csak elodázza a felelősségünket a minket körülvevő dolgokról, de fel nem ment a vakságért.

2017. április 2., vasárnap

Anne Rice: Prince Lestat (The Vampire Chronicles, #11)

A harmadik rész után meglehetősen nagyon ugrottam, de mivel azt írták, hogy a The Queen of the Damned utáni időket követi majd, én meg egyszerűen imádom Lestátot, úgy éreztem, semmi baj nem származhat abból, ha kihagyom a közbenső 7 kötetet. Vagyis igen erősen reménykedtem benne.

Lestatot régóta kíséri az ismeretlen hang, aki lakótársa magányos, vándorlással gazdag éltében. Igazi béke köszönthetett volna be a vámpírok világára, de valaki menedékeket éget fel, és az ifjú vámpírok tucatjával hullanak. Senki sem tudja, mi történik, ki követi el a merényleteket, a hullák száma gyarapszik, az öregeket összetartásra szólítják fel. Minden jel szerinte teljesen reménytelenül. Egy vezérre várnak, valakire, aki összefogja a reménykedőket.

Nos, a történet valóban a kárhozottak királynője után játszódik, de nem közvetlenül. A történet fonalvezetése azt követi ugyan, csak közben elmúlt hipp-hopp néhány évecske, szóval senki sem olyan már mint volt. Csak Lestat merengős, tépelődő természete ugyanolyan. No meg néhány régi szereplő is megvan, de akadnak újak. Nos, nem feltétlen újak, csak nekem kimarad az 1988 utáni rész. És mégis az a furcsa, tökéletesen tudtam követni a történetet.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...