Amikor Nima néhány napja megkérdezte, nincs-e kedven írni erről a kultikusnak tekinthető regényéről, rájöttem, borzasztóan nehezemre esik. Persze tudom, miről szól, el is tudnám mesélni, de akkor is csak úgy menne, hogy néha-néha elkalandoznék, belekeverném a saját hitem, véleményem, azaz Ádámtól és Évától kezdeném, és aligha jutnék valaha is a végére. Összefoglalni egy rövidke postban lehetetlen, de attól tartok 50 oldalban sem menne. Küszködöm önmagammal, keresem a szavakat, de hogyan írható le a történet által adott hatalmas élmény néhány bekezdésben? Segítek, sehogy.
1940-ben Adam Cadmon megőrzésre átadja a kéziratát egy magyar orvosnak, aki a hátrahagyott utasítások szerint feltárja Hans Burgner néven kezdett utazásának hosszú sorozatát. 1535-ben született, tudásra szomja, ostoba fiú volt, aki nem ismert más, mint azt a világot, amiben élt, de vágyott arra, hogy kikerüljön onnan. Eleinte részeges nagybátyja tanította írni és olvasni, s tőle hallott először az alkímiáról, Flanel Miklósról és a Bölcsek Kövéről is, ami képes végtelenségig nyújtani az életet, és arannyá változtatni a higanyt. Húszévesen találkozott Rochard mesterrel, akit megfogott a fiú tudás utáni vágya, de elborzasztotta a belőle sugárzó mohóság, amivel a tudást és az elixírt kívánta, mert gazdaságra nem vágyott, a haláltól azonban félt. Ha a Magister saját sorsát ebben a mohóságban sejtette is, meg nem látta, viszont erőszakos halálával a fiú végre hozzájut ahhoz, amire leginkább vágyott. De nem tudta, nem számított arra, ami ezután következett.
18 évesen a fejembe vettem, hogy apáca leszek, az nem volt egyéb, mint olvasmányokból vett vad romantika, a tenni akarás és a segíteni vágyás megjelenítése, igaz hit nélkül. Könnyen el is lehetett téríteni. Aztán jött ez a könyv és vizet és tápot adott annak a magnak, amit még gyerekként a nagymamám vetett el bennem. Igaz, a szárba szökkenésig volt még hátra néhány év, de így utólag már látom azt a folyamatot, ami a mostani életemig vezetett.
Erősen megosztó regény. Aki utálja, hosszasan mesél arról mennyire lassú, feleslegesen részletes, mégis elnagyol és pátoszos az egész, s aki szereti, arról igyekszik meggyőzni a hajlandó hallgatóságot, hogy csodálatos, lassan építkező történet, alaposan kidolgozott karakteretekkel, elképzelhetetlen varázslatokkal, hihetetlen utazással. Szóval nem, nem biztos hogy szeretni fogod, és ha nem fogod szeretni, akkor csak utálni tudod.
Pechetekre, én a rajongói táborból kerültem ki, s félelmetesen elképesztőnek találom, ahogyan egyetlen lélek fejlődését követjük 1535-tól egészen 1940-ig, életeken, történelmi korszakokon át. Amik mind hozzá tesznek valamit, formálják és kiegészítik. Misztikus túra ez, de nem csak Hansszal találkozunk, ismerős lelkek újra és újra felbukkannak, összehasonlításként előző életeikhez.
Ugyanakkor nem rejthető el a tény, hogy A Vörös Oroszlán nagyon egyedi könyv lélekvándorlásról, újraszületésről - más testben ugyanazzal a tudattal - , ami egyaránt szól fejlődésről, tanulásról, belátásról, megbánásról és megváltásról is. Fantasztikus utazásra visz, tanít, ha akarod, vezet, ha hagyod, és tagadhatatlan hozzád ad.
Lapokra kívánkozó történettel rendelkezik, 1946-ban jelent meg Orsi Mária írói név alatt, nem sokra rá, az államosítás során begyűjtöttek a példányokat, és bezúzták. A négy fent marad kiadványból -hála érte az akkori Széchenyi Könyvtárban dolgozó Hamvas Bélának - egy kijutott Amerikába, s 1947-ben megjelent az első német kiadása is. 1989-ban adták ki újra New Yorkban, és világhírre tett szert. Érdekesség például, hogy a még mindig létező tiltást kijátszva, 1984-ben rövidítve ugyan, és fantasynak titulálva megjelenthetett a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban, miközben ugyanebben az évben az NSZK-ban a hónap könyveként ünnepelték. Aztán 1989-ben, immár legálisan megjelent az Édesvíz Kiadó gondozásában, és azóta többször is újra nyomták.
Ezoterikus téma, nem véletlen a kiadó, de van benne valami ezen kívül is, talán a többszörösen összetett, tekergős körmondatainak sebesen sodró folyama, az ábrázolás módja, képek, amiket megelevenít, nem tudom, de néhány évente ismét sorra kerül, és annyi biztos, ha egyszer megragadott, soha, de soha nem enged el.
10/10
Érdekes, mert szeretem és elfogadom a filozófiát, amiről szól, de engem végtelenül nyomasztott az egész könyv. Nem ismerek más történetet a témában, de biztos van hasonló, kíváncsi lennék, hogy az milyen hatással lenne rám. Ja és végtelenül cikornyásak olykor a mondatok :D, több mint tíz éve olvastam, és ez még mindig megmaradt bennem. Nem mondom, hogy rossz könyv, de engem lehúzott, kissé le is szívott. Pedig úgy kezdtem neki, hogy ez majd katartikus lesz.
VálaszTörlésBiztos meg lehetne írni kicsit lazábban is, de akkor nem jönne át a lényeg. Hans iszonyat mélyről indul, és csak nagyon lassan jut feljebb. És a második vh, mint lezáró pont sem vidám. ez nekem egy keserédes sztori. De az is lehet, akkor még nem álltál rá készen. :)
Törléskedvet kaptam, hogy újra elolvassam. olyan ötödszörre.:D
VálaszTörlésde tényleg nem lehet róla írni. túl összetett, és ha megpróbálod leegyszerűsíteni, közhelyes hülyeség lesz.
én először a rövidítettet olvastam, emlékszem, úgy kellett levadászni antikváriumból, de nem volt egyszerű.
Ja, ezzel küzdöttem én is. annyi mindent tudtam volna még írni róla, szinte a végtelenségig, és írtam is, aztán a felét kihúztam. :D Nem a kedvenc posztom még így sem, de ennyi telt tőlem ;)
TörlésAzt nem olvastam, és a teljessel kezdtem, de azt sem volt könnyű beszerezni :D
Jaj, de szerettem... aztán meg egy idő után nagyon nem. Most épp lebeg - ha leérkezik, valamikor majd akarok róla írni én is.
VálaszTörlésValahol a következetessége zavart. Olyan szépen felépül és klappol benne minden - hiányoznak belőle a valóságos vargabetűk, a számos mód, ahogyan utakat rövidítenénk. A csalásaink, ahogy a "nem akarom megtanulni és/vagy elengedni helyett a játékaink játsszuk életeken át. Hogy valójában legális és tiltott "elixírek" tömege vesz bennünket körül, és a fordított alkímiának, a dolgok és magunk elhasználásának hányféle (és milyen kifinomult) eszközt készítünk. Szóval nekem hamar túlságosan tankönyvivé vált - kivétellé. Irodalommá, hiszen az irodalom szól folyamatosan a kivételességről. Pedig olykor tényleg közel jár hozzá, hogy ne csaljon...
Jó volt olvasni ezt az írást.
Köszönöm! :)
TörlésDe hiszen egy gigantikus cslással kezdődik, aminek olyan következménye lesz, hogy Hansnak többé eszébe sem jut csalni. Aztán mégis megteszi - nem jut eszembe az alkémista szellem neve -, ami szintén nem végződik jól, bár eleinte sok előzménye van. Szóval ezzel nem értek veled egyet, vannak benne vargabetűk. :)
És igen, ez persze irodalom, nem más, de annak kiváló ;)
Talán meg sem lepődsz, hogy én az vagyok, akinek nem tetszett. Nem értettem, mire a felhajtás körülötte. Talán újra kellene olvasnom, hogy megtudjam. Meg amúgy sem emlékszem szinte semmire belőle. Nem tudom, ma másmilyennek látnám-e.
VálaszTörlésNem, nem lepődtem meg, és azt hiszem, most sem szeretnéd. :) A kíváncsiság és az olvasás szeretete ehhez a könyvhöz kevés, de azt aligha tudnám megfogalmazni, akkor mi kell hozzá... Abban azonban szinte biztos vagyok, hogy nem szeretnéd. Viszont akkor is plusz pont, amiért olvastad ;)
TörlésNagyon régen olvastam, még az Édesvíz Kiadósat, amit említettél is. Egy barátnőm adta kölcsön, aki viszont imádta.
TörlésJó lenne tudni, hogy mi kell ahhoz, hogy szeressem, mert maga a téma is érdekel, nem utasítottam el, semmi ilyesmi.
Köszi. :D
Azóta is a Édesvíz gondozza, nem véletlenül. :)
TörlésNem tudom neked megfogalmazni. Furán fog hangzani, de úgy éreztem, hív a könyv. Könyvtárban sem találtam meg, folyton kivették, egy másik könyvtárból eltűnt. :D Kapni sehol se lehetett, a korábbi kiadások elfogytak, és antikváriumokban is előjegyzés volt rá. Ez olyan huszonkét éve volt már, nem volt netem, a legtöbb helyen sem volt még, nem tudtam hol keresni. Kölcsönkaptam, addigra már lehet, megszállott is lettem kicsit, kellett a polcomra, de csak 2008-ban sikerült megvennem amikor újra kiadták. Szóval nem tudom, akarni kell. :)