Amikor először hallottam a könyv megjelenéséről, már biztosra vettem, hogy mindképpen elolvasom majd, de azért alaposan utána néztem, mert azt pontosan tudtam, ez egy egészen más kategória lesz az élvezetes Harry Potter sorozat után.
Hamarosan kiderült, hogy egy társadalmi drámáról van szó, és mivel a műfaj nem idegen tőlem, nem tántorítottak el azon vélemények, hogy vontatott, unalmas és élvezhetetlen. Szerencsére a GABO Kiadó elég gyorsan megjelentette, nem volt szükség az angol nyelvű kiadás forgatására, mert az azért lehetséges, hogy kissé nehéznek találtam volna eredetiben.
Barry Fairbrother(Íme egy az írónő munkásságából már jó ismert beszélő nevek közül: fair-brother) a házassági évfordulóján összeesek, majd a kórházban meghal. Tisztában van vele, hogy munkája, ami egyben életcélja, mondhatni szenvedélye, sok időt vesz el a családjától, feleségétől, de a csorbát kiküszöbölni már nem maradt ideje.
A tökéletesnek tűnő férfi tanácsban betöltött helyéért gyorsan kis harcok bontakoznak ki, de a jelöltek egyike sem látszik alkalmasnak. A két szemben álló csoport azonban igyekszik a maga javára billenteni a mérleget, hiszen a régóta húzódó probléma a yarvili területhez tartozó Parlag, a lerobbant lakótelep, és egy metadon klinika bérlete zavarja a pagfordi embereket. Barry küzdött a Parlagért, hiszen ő is onnan származott, de vajon nélküle milyen esélyei lehetnek az ott élőknek?
Ez egy szociológiai tanulmány regényformában. Nem csoda, ha sokan nem tudtak mihez kezdeni vele. És bár rengetegen nem szeretik, ha megmondják nekik, kik nem érthetik meg, de alapvetően ez egy réteg könyv. Ha valaki nem találkozott a problémákkal, úgymint drog, szegregáció, családon belüli erőszak és/vagy nem töltött be egy bizonyos életkort, kézbe se vegye. Lehet olvasni a szavakat, lehet értelmezni őket egyesével, de ahhoz, hogy a kép összeálljon bizony ennél sokkal több kell.
Volt egy rövid időszaka az életemnek, amikor kortárssegítőként tevékenykedtem, és rengeteg különböző szenvedélybeteggel hozott össze a jó sorsom. Láttam embereket, akik mélyről kezdték és magasra jutottak, olyanokat, akik sosem másztak ki, gyerekeket, akiknek talán jobb lett volna a szüleik nélkül, és felnőtteket, akik még mindig magukon viselték a gyermekkori fájdalmaikat. Amiket aztán tovább is adtak. Az egész társadalomban vegyesen.
Itt elválik egymástól Parlag és Pagford, az elsőben laknak, vagy onnan származnak a "rossz" emberek, akiknek jó része már beköltözött a kisvárosba és onnan bomlasztják a tökéletes életükben eltelt polgárokat. De tényleg olyan tökéletes? Meglehet húzni így egy társadalmi határt?
Az emberek gyarlók és esendők. Kicsinyes céljaik mozgatják őket, szűklátókörűségük, félelmeik pedig befolyásolják a döntéseiket. Ezek viszont nem lakóhelyhez, sokkal inkább az emberi természethez köthető viselkedési formák. A jó, jobb környék nem garantálja a boldogabb életet, bár ezt az a tini, akinek drogos anya jutott nyilván másképp látja. Azonban a fájdalmaink oly sokrétűek, mint mi magunk vagyunk. Aki retteg a szüleitől, vagy akit elnyomnak a soha be nem teljesíthető elvárások, az akit kiszakítanak az otthonából, csak hogy az anyja szerelemkeresésének áldozataként egy idegen környezetbe helyezzék, nem szenved kevésbé csak azért, mert van mit ennie, és tiszta a ház, amiben lakik.
Rowling nem csak a felnőtteket, de bizony a tiniket is górcső alá veszi. Szembe állít egymással különböző típusú problémákat, amiket nem feltétlen lehet mérlegelni. Olyan ez, mint kitekinteni a fűtött szobából a havas, fagyos tájra. Gyönyörű. Igaz? Még kintről befelé fordított a látkép. Minden csak viszonyítás kérdése.
A fájdalom nem lesz kisebb azért, mert azt mondják: Nézd meg őt! Neki sokkal rosszabb. Különösen egy gyerek számára nem, aki majd továbbviszi magával mindazokat, amiket otthon kapott.
A városban vannak kicsinyes, önző és irigy emberek, agresszorok és áldozatok, betegek és orvosok, bátrak és gyávák, reménykedők és már mindent feladók. Akadnak, akik kötelességből látják másképp a világot, vannak, akik mindig másnak akarnak megfelelni, és léteznek a polgárpukkasztók, akiket nem érdekel kinek, mekkora fájdalmat okoznak. Pusztán gonoszságból vagy ostobaságból feszítik tovább a húrt és reszketve nézik, kinél és mikor szakad el.
Hátrányos helyzetűnek lenni harcot jelent, küzdelmet a nagy átlaggal és a körülményekkel, amik visszahúznak. De milyen érzés lehet egy fehérek lakta városban az egyedüli indiai családnak lenni? Ahol a hátad mögött összesúgnak, gúnyolnak, vagy éppen a szemedbe mondják mennyivel alábbvaló vagy? A származás, mint bűn megbocsájttatott a család néhány tagjának, de nem oldozott fel minden egyes személyt. Hol van az a pont, amikor valamit elfogadunk vagy elutasítunk? Mi dönti el, hogy valakit befogadunk, vagy örökre kizárunk?
A felnőtteknek természetesen sokszor fogalmuk sincs arról, mit csinálnak a gyerekeik. Úgy lefoglalja őket az élet, a helyi szintű politika vagy akár a saját vágyaik, hogy rendszerin későn kapcsolnak. De mindenki és minden változik. Ami reményt adhat.
A regény jól felépített, dramaturgiai szempontból is kifogástalan. Sok helyen olvastam, hogy mekkora a csattanó a végén, igazi katarzis. Valójában egy tudatosan megkomponált befejezés, ami nem zárja le magát a történetet, mert ilyen az élet, csupán egy másik szálat is hozzákapcsol.
Könnyen olvasható, gördülékeny, de nem feltéten könnyű szöveg, többszörösen összetett mondatok garmadával. Rowling most valami olyat mutat, amit eddig még soha, mégpedig hogy írónak is kiváló, nem csak mesélőnek.
Az elejét leszámítva nem egy emberrel foglalkozik. Észrevétlen surran egyik fejből a másikba, megmutatva hogy egyazon pillanatban mit csinálnak, éreznek mások(Ez engem mindig is érdekelt. Gyerekként kinéztem a panellakásunk ablakán és elgondolkodtam azon, hogy a szomszéd ház ablakai mögött milyen élet zajlik. Amíg én itt állok, ők mit csinálnak éppen.). Néha a mondatokat köti össze a gondolatokat, vagy azokat a cselekményeket. Egyszerűen káprázatos, ahogy elmossa a távolságokat és ezzel különben megszünteti a különbségeket, amik azért kimondva, kimondatlanul köztünk vannak.
Az Brit választási törtvényeket nem ismerem, ezért arról lehetett volna egy kis jegyzet, de a magyarokhoz volt párszor szerencsém. Sok helyen jobb lett volna az időközi választás kifejezés, de persze ez kukacoskodás, mert így is érthető volt minden.
Viszont a sok lábjegyzet megakasztott, ami mint kiderült, a fordítók megjegyzéseit tartalmazza. A szerző feltételezte, hogy ismerik ezeket a kifejezéseket, vagy ha nem, hát utánanéznek. Persze az egy más kultúrkör, de némelyek feleslegesek voltak. Amikor egy nevet fordítanak le, azt szerintem célszerű a szövegben megtenni, hogy folyamatos legyen az olvasás. Hogy a dalszövegeket miért nem fordították, mondjuk, hogy megértem, már ha akarom, de egy helyen van egy vers is, amit azért illet volna. De a szövegben maradt angolul és jegyzetben írták oda, hogy körülbelül mit jelent. Számomra ez furcsa. Eddig csak olyan példával találkoztam, hogy a könyv íródott egy nyelven, és idéztek benne egy másikon, akkor a másodikat jegyzeteltek, de az eredeti szöveget mindig fordították. De az mondjuk kimondottan jó, hogy a Parlagot nem hagyták eredetiben, mert elég kifejező szó. Összességében megérdemel a fordítópáros egy hatalmas pacsit, mert nem könnyű szöveget kaptak, de gyönyörű munkát végeztek.
A boritó még mindig ocsmány. Értem én, hogy ez egy szavazó lap, és a színeivel felkelti az érdeklődést, na de ha egyszer ronda, akkor ronda. A papírborító alatt azonban, amit hamar el is hagytam, teljesen fekete. Elől és hátul is. Csak a gerincén van sárgával és pirossal a könyv címe. Na ez viszont tetszik! Tehát nyugodtan kijelenthetjük, nekem sem könnyű jót tenni!
Rengeteg helyen olvastam, hogy mugliknak készült könyv, de ha már itt tartunk a varázslók is emberek, csak az előbbi megnevezés varázs nélkülieket takar. A személyiségük viszont ugyanolyan. Önzőek, kishitűek, gyávák, bátrak, hősiesek és a többi, de sokszor mindezek egyben. Ezért én inkább úgy mondanám ez egy emberekről írt könyv embereknek. Hátha néhányukat elgondolkodtatja.
A kategóriájában a legjobbak között van. Nem unatkoztam rajta, magával ragadott ahogy suhant élettől életig, élveztem a másságokat, miközben felismertem néhány karaktert, de azért nem kerülte el a figyelmemet, hogy idilli értelemben jó karakter nem szerepel benne. Nincs tökéletes hős, csak gyarló ember. Már ezért önmagában megérdemelné a maximális pontszámot, még akkor is, ha én hinni akarom, hogy nem ennyire rossz a helyzet(Pedig az. Elég megnéznünk azokat a polgártársainkat, akik nem is ismerik egymást, de egy facebook, twitter, tumblr stb bejegyzésben rögtön torokra mennek.).
Jól gondolja meg mindenki, aki kézbe veszi. Talán nem szép dolgokra bukkan benne magáról. Mert csak addig gondoljuk, hogy különbek vagyunk, amíg tükörbe nem kell néznünk. A megértéséhez pedig nem elég, ha olvastunk már néhány könyvet. Itt nem eredmény csak az egyik részét felfogni, a történet akkor egész, ha látod a teljes képet.
Ahogy haladunk a vége felé néhány karakter fejlődik, olyasmiket talál magában, amiről nem tudott, de néhányan akkor sem lennének képesek a változásra, ha az életük múlna rajta. Szereplőink rengeteg alapigazságot és tanulságot vonnak le, de nem váltanak meg senkit és semmit. Egy-két szereplő szembenéz önmagával, azonban néhányan csak még mélyebbre ássák a problémákat. A gondolataikat, amiket nem szokás vagy nem szabad kimondani, csak alig páran vállalják fel. Mások vezekelnek értük, vagy szünetnékül küzdenek ellenük. És persze itt vannak még az utólagosan felmerülő lelkiismeret furdalások, amikor mindenki tudja, vagy úgy tesz, mintha tudná, mit kellett volna tennie, a határtalan ostobaságról már nem is beszélve. Fájdalmasan életszagú.
Imádtam minden pillanatát. Talán célszerű lett volna írói nevet váltani, bár akkor sokkal kevesebben vették volna meg. Ez azonban semmit sem von le abból a tényből, hogy ezzel Joanne Kathleen Rowling bekerült az íróóriások közé. Egyszerűen zseniális! Tipikusan hideg téli estékre ajánlott, nehezebb olvasmány, ami elkalauzol a keserű valóságba. Már ha engeded.
10/10
Magyar kiadó: GABO Kiadó
Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin
