Az élet különös véletlenjei következtében Dexter előzetesben csücsül egy olyan gyilkosságért, amit nem követett el. Egyesek a bizonyíték hamisításától sem riadnak vissza, csak a testvérében bízhat. Nos, ő meg is érkezik, de nem Deb, hanem a kedves bratyó, Brian, aki egy sztárügyvéddel küld lovasságként. A derék vérnyomelemző hálásan fogadja a segítséget, még akkor is, ha jól tudja, mindennek meg van az ára. De fontossági sorrend is van a világon, és a legfontosabb jelenleg megúszni egy rendkívül hosszú börtönbüntetést, az esetleges kivégzésről már nem is beszélve.
Mivel nem olyan könnyű elköszönni, rákeresgettem az értékelésekre, mert abban bíztam, ha belefutok valami giga spoilerbe, akkor elodázhatom az időt, nem jött be. Két dolog azonban világossá vált: vagy szeretni fogom, vagy nem. Nincs középút. És ez egyszerre vigasztalt meg és borzasztott el. Ez ugyanis azt jelenti, nem fogok rá 5-6 pontot adni a tízből, ez a regény nem tartozik majd a középszerű, felejthető kategóriába, viszont lesz benne néhány momentum, ami gyanúsan kiviszi majd a lécet.
Lindsay sosem bízott semmit a véletlenre, Dexter karaktere az első pillanattól kezdve volt megosztó, szerethető és visszataszító is egyszerre. Az ötlet, hogy egy sorozatgyilkosokat gyilkoló sorozatgyilkos fejébe bújjunk egyedi volt, és a maga nevében elképesztően szórakoztató. Sorozatbéli másától eltérően mindig is része volt életének a természetfeletti, a sötét utas susogó szárnyai adtak valami kis pluszt az amúgy is elképesztő alapsztorikhoz, és most mégis egészen racionális alapokra tértünk.
A sztori az első pillanattól kezdve szépen pörög, ilyen jellegű tempóra a második-harmadik rész óta nem volt példa. A drága, dolgos Dexter ironikusabb korábbi önmagánál, csak mert a saját élete a tét. Sértettségében talán kicsit lassabban kapcsol, de érthető okokból csupán a saját érdekeire koncentrál. Brian pedig kéznél van, ha szükség van rá. Ahogy várható, hamarosan kiderül, az érdekeik itt és ott fedik egymást, s ezután nincs más lehetőségük, fel kell használniuk mindenkit és mindent.
Többször kifejtettem, hogy feltéve, Dexter sosem téved, létezését indokoltnak tartanám a való életben is. Persze elméletben. Valójában nem tudom, hogyan reagálnám le. Talán hasonlóan, mint Deb, akit hiába vár reménykedve a bátyja. Viszont minden nézeteltérésük ellenére akad az a pont, amikor felismeri, akkor sem képes megtagadni családi kapcsolatukat, ha felismeri testvére szörnyeteg voltát. No meg mi is tesz valakit szörnyetegé? A gyilkosság bizony szörnyű dolog, Dex azonban olyan szintre emelte, ahol ez már nem pusztán morális kérdés. Legalábbis nem egyoldalúan. És ebben rejlik a sorozat örök titka. Soha semmi sem egyértelmű.
A borító tekintetében azért némileg csalódott vagyok, részben felrúgták a több éve tartott koncepciót, jóllehet még így is jobban sikerült, mint az eredeti. A fordítás most is könnyen olvasható, gördülékeny, de mintha hiányzott volna néhány névelő, vagy nem tudom... Dexter néha homályos, és talán az a baj, hogy tovább gondoltam valamit, ami nem volt ott. Farkas Veronika munkáit különben szeretem, következetesen vitte végig az egész sorozatot. Remélem, élvezte annyira, mint mi.
Mindent összevetve, a saját, és egyáltalán nem minden elfogultságtól mentes véleményem szerint, ez egy zseniális befejező kötet volt. Sokaknak nem tetszett a vége, néhányan pont ennek ellenkezően megénekelték az író nagyságát. A magam részéről megbocsájtottam az előző részek hullámzását, egyenetlenségét. Épp olyan lezárást kaptunk, amilyet vártam. Rég élveztem ennyire Dexter fejében lenni, és csak most, hogy ezt a kötetet bezártam, érzem át azt is, mennyire fogom hiányolni.
10/10
Magyar kiadó: Ageve Könyvek Kiadó Kft.
Magyar fordító: Farkas Veronika
Ez is egy sorozat, ami a listán van, de hogy mikor vagy egyáltalán valaha belekezdek-e, azt nem tudom. :)
VálaszTörlésPont úgy vagy vele, mint én ezer másik sorozattal. Aztán persze minden csúszik, de egy talánt azért megérdemelnek ;)
Törlés