Ian nem sokra emlékszik, de abban nem kételkedik, hogy a drága kis felesége, Veritas, úgy otthagyta, mind eb a szaharát, ráadásul nem válaszol az sms-eire, nem veszi fel a telefont. egyszóval: utolérhetetlen. Mit tesz ilyenkor egy aggódó, ámbátor szemtelen és a törvényre nagy ívben tevő férj? Bepereli a vámpírok tanácsát. A felesége eközben Dragon nyomában jár, keresi a kiszabadult lelkeket, akik közül jó néhány mesze sem barátságos. És hogyha nem lenne elég baja, a tanács maga elé idézi, és ezen a ponton komolyan aggódik, hogy mire odaér, kivégzik a világ legpofátlanabb, tiltott varázslatokat űző vámpírját.
Egyből belecsapunk a lecsóba, Ian nehezen dolgozza fel, sőt nem is igen képes feldolgozni, hogy számára becses és értékes eltűnik az életéből, ezért még arra is képes hogy Vlad feleségének segítségét kérje. Idegesít mindenkit maga körül, a titok gondosan óvott buboréka, hogy miért is adta el a lelkét félő, hogy kipukkad. Nem nagyon érti az űrt a szívében és az emlékei között sem, de akárhogy is, erősebben és démoni erőkkel gazdagodva lépett ki a kalandból.
Az, hogy nem emlékszik pontosan, nem akadályozza meg semmiben. Miden figyelmeztetés ellenére igyekszik összekaparni a múltját, vállalva az ezzel járó életveszélyt is. Veritas közben azt gondolja, hogy a férje élete ér annyit, sőt többet is, mint a magány és a fájdalom, amit viselni kénytelen utána. Apja megtett mindent, amit tudott, Ian biztonságban van Dagontól, de ő nem. És dacára a háta mögött lévő több ezer évnek, a második természetének, amit oly gondosan dédelgetett, sokat kellett feladnia. De többre is hajlandó lenne, ha tudná, hogy a szerette biztonságban van.
Nos, arra persze nem számított, hogy Ian emlékszik majd rá, arra sem, hogy azért, amire nem emlékszik, meghalni is képes lenne. A csapat egyetlen kiszámíthatónak tűnő tagja Dagon, aki régi hatalmát kívánja visszakapni, szóval azt teszi, amit minden démon tenne az ő helyében, lelkeket gyűjt.
Ez a sorozat egy örömtúra. Frost visszatért azokhoz az alapokhoz, amikben jó. A karakterek erősek és fejlődnek, a történet az elejétől pörög, a szálak fokozatosan kapcsolódnak, nem kapunk meg minden információt egyben, viszont olyan oldalágat hoz be, ami izgalmas lehetőségét ígéri egy esetleges Cat és Bones visszatérésnek. Új szereplőket mutat be, barátokat, lehetséges barátokat, szövetségeseket vagy éppen potenciális ellenség jelölteket. Régi ismerősök bukkannak fel egy-egy rövid cameo erejéig, tökéletesítve a képet.
Imádtam, tényleg, s minden félelmem, miszerint Frost ezzel az el nem döntött számú folytatással csak tönkre vágja az egész élményt, alaptalannak bizonyult. Legalábbis eddig a pontig. Csakhogy a harmadik részért nem kezeskedem, a Wicked Bite vége ugyanis, hát... érdekes. Egy fő szálat lezárunk, aztán bejön valami teljesen váratlan, olyasmi, amit nem lehetett előre látni, és egy olyan irányba fogja elvinni a 3. részt, ami, most úgy érzem, teljesen felesleges, kínos és értelmetlen, miközben létezik egy olyan irány is, ami rengetegeket érdekelne.
Nagyon remélem, hogy tévedek, és a harmadik kötet nem fogja tönkretenni az ígéretes, és eddig majdnem kitűnő élményt, mert dacára Veritas hangulatingadozásainak, elképesztő módon szórakoztatónak találtam Ian iróniája, a történet a karakterek miatt. Tavia Gilbert pedig kitűnő munkát végzett, ahogy a többi Jeaniene Frost regénnyel is, és mivel a legtöbbet olvastam, ismétlésnek újra hallgatom majd az összeset. Előbb vagy utóbb...
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése