Leslie L. Lawrence: A gonosz és a fekete hercegnő

Őszintén megválva akadt némi problémám az olvasással, persze mostanság nem vagyok ezzel egyedül. Sokan panaszkodnak arról, hogy nem köti le őket az, amit korábban annyira szerettek. Két könyvet, két igen érdekes könyvet hagytam félbe, és hiába próbáltam másba kezdeni, nem rántott magába semmi. Véletlen akadt meg a szemem a polcon, ami teli van Leslie L. Lawrence könyvekkel, leginkább régebbi darabokkal, és mivel egyiket sem olvastam már évek óta, megrántottam a vállam, fogam közé haraptam a... Nos, nem pipázom, de a könyvet azért felütöttem.

Leslie L. Lawrence meghívást kap San Juan szigetére, Francis T. Drake, egy ritka könyvet kínál eladásra, a probléma csak az, hogy szakad az eső, senki sem várta, és egyedül kell feljutni a kastélyba. A taxis vonakodva, csak némi kényszerítés hatására hajlandó felvinni, és a helyi legenda a vérszívó várúrról és a fiatalon elhunyt feleségéről kellemesen meglapozza a hangulatát. Aztán a sofőrjét ismeretlenek karóba húzzák, és összeakad egy kísértettel, aki kis híján megöli, majd egy csapat filmessel is, akik pedig a Drake díjátadóra érkeznek. Ezen a ponton már meglehetősen biztos abban, hogy valami itt nagyon nem stimmel.

Tom Clancy: Without Remorse (Jack Ryan Universe #1) - Bűntudat ​nélkül

Az úgy volt, hogy teljesen gyanútlan megnéztem az Amazon saját gyártású Jack Ryan sorozatának első évadát, és olyannyira a hatása alá kerültem, hogy csakis szuperlatívuszokban voltam képes beszélni róla - még úgy is, hogy pontosan láttam a hibáit. Csakhogy, amikor az emberlányát elkapja a gépszíj, akkor nem végez félmunkát, begyűri, mint a kiürült üdítős dobozt, és aztán mindenki csak pisloghat, mert másra nem marad energiája. Ez az élmény végre megadta a kezdő lökést arra, hogy megismerkedjem a könyvekkel is, amire már amúgy is rég készülök.

John Kelly elvesztette a felségét, és gyászában teljesen elvonul a világtól. Egészen addig, míg néhány hónappal később fel nem veszi a stoppos Patriciát. A lány szörnyű múlttal rendelkezik, és az ex Navy SEAL-es valamiért, bár maga sem tudja miért, segíteni akar. A segítségnyújtás némileg eldurvul, és hosszura is nyúlik, így miközben tisztogatja Baltimore utcáit, a Pentagon kérésére John Clark álnéven segít előkészíteni egy Vietnami küldetést, hogy kimentsenek egy foglyul ejtett ezredest. 

Frei Tamás: A Bankár

Már áradoztam arról, hogy mennyire szeretem Frei Tamást, és igazából ez azóta sem változott. Élvezem a narrálást, és az aprólékos, részletekbe vesző stílusát. Szóval egyértelmű volt, hogy A Megmentő után, A Bankár is előtérbe kerül. Kicsit sokáig tartott, de csak megtörtént.

A letűnt korok dicsőségén merengve, a luxuskörülmények között élő ex bankár némi haragot érez a magyar miniszterelnök iránt, mivel az a fejébe vette, hogy hazaviteti Jamaicáról. Ráadásul példát is akar statuálni rajta azért a vacak néhány milliárdért.
Genovában André végre megtalálta a helyét Adrienn mellett, az új, közös életük lehetőségét zúzza szét az az orosz bérgyilkos, aki kis híján kivégzi mindkettőjüket. A férfinek nincs sok választása, maga mögött kell hagynia korábbi életét, benne a kedvesét is, hogy kiderítse, miért törnek ismét az életére.

A történet két különböző főszálon fut egyszerre - és még akad néhány, sokszor alig jelentéktelenebb oldalág is -, és ez az a momentum, amit különösen szeretek a kalandregényekben, persze ha csak jól írják meg azokat. Szeretek szereplőről szereplőre ugrálni, összerakni a különböző mozgató rúgókat, érteni, átérezni. Vagy legalább megpróbálni.

Stephenie Meyer: A vegyész

Bevallom, hogy elsők között, és önként jelentkeztem a könyvért. És hogy miért? Az oka egyszerű: számomra a Twilight egy jól megírt, tiniknek szóló, klasszikus alapokra helyezett szerelmi történet volt, én pedig kedveltem. Hogy szükség volt-e a folytatásokra, azon már lehetne vitatkozni (NEM!), de ez teljesen más kérdés. A sztori olyan, mint a Büszkeség és balítélet, csak ugye az aktuális divathullámnak szólt. Aztán a folytatásoknak köszönhetően hamarosan kiderült, hogy Stephenie Meyer nemigen remekel akciójelenetek írásában, viszont akkoriban ez volt a szériával a legkevesebb bajunk.

Néhány évre rá megérkezett A burok, én pedig arra jöttem rá, hogy kedvenc írónőnk igen gyenge annak a résznek a megírásában, ami a sci-fit jelentené (az első 80-100 oldalon egyenesen át kellett rágnom magam), meglepő módon azonban az emberi érzelmek talaján egyenesen elképesztő. Ez már nem volt egyértelműen szerelmi történet, érdekes morális kérdéseket feszeget, és komolyan mondom, van benne egy jelenet, amin a mai napig – pedig többször olvastam – képes vagyok zokogni. Így aztán teljesen normális kíváncsisággal a szívemben feltettem magamnak a kérdést, mivel jómagam szeretem ezt a kalandregényes, kémes, thrilleres műfajt: Meyer képes lehet valami újat hozni?

Robert Harris: Tiszt és kém – Dreyfus-ügy – kémkedés és összeesküvés

Létezik néhány olyan típusú regény, amit bár nagyon szeretek, mégis ritkán olvasok – az egyik ilyen a történelmi kalandregény. Sok hasonló könyvet találtam ugyanis korábban unalmasnak, hiszen gyakran nagyon aprólékosak, elvesznek a részletekben, így magának a történetnek alig marad hely, és persze az is igaz, számos kalandregény kiszámítható: mikor már az ötvenedik oldalon tudom, mi lesz a regény nagy fordulata, hiszen a vége megjósolható, nem találok benne semmi szórakoztatót. Ezzel szembenRobert Harris könyvét a tartalom ismerete nélkül választottam, mégpedig azért, mert a Dreyfus-ügy visszahozott egy régi emléket, egy dokumentumfilmet, amit tizennyolc évesen láttam, és annyira érdekesnek találtam, hogy most, huszonegy évvel később is emlékeztem rá.

Bear Grylls: Istenek aranya (Beck Granger 1.)

Bear Grylls nevét, ahogyan mindenki, úgy én is a túlélőműsoraiból ismerem. Igazából látni nem láttam egyet sem teljesen, két három részből több kisebb nagyobb részleten sikerült elképednem a bátyáméknál, akiknél mindig szól a tv. De ettől függetlenül természetesen tisztában voltam vele, hogy kiről beszélünk, mert ugye ott volt még a mémmé válása is, amiből megtudtam, itt még ő sem élné túl, majd jött a hír, hogy kalandregényt írt, ami ha fel nem is villanyozott, mégis érdekelt. Egy jó kis akcióban még tavaly beszereztem, aztán áprilisban végre el is olvastam.

Beck Granger nagybátyja, egy híres antropológus kíséretében érkezik Kolumbiába, mert végre valahára lehetőség mutatkozik El Dorado felkutatására. A szerveződő expedíció azonban sikertelenségre van itélve, hiszen a kincsre sokaknak fáj a foga, a hivatalos bejelentés után pedig ismeretlenek elrabolják a bácsit és a vendéglátójukat is, aki egyben a főszervező is. A fiú és két barátja maga fog hozzá a rejtély megoldásához, ennek során kapóra jönnek a Beck által elsajátított túlélőtechnikák.

A Beck Granger sorozat bevezető kötetéről van szó, amit kalandregénynek sorolták ugyan, és ez igaz is, de ifjúsági kategória, ami viszont sehol nem szerepel. Pedig ez az. Egy jó öreg, klasszikus ifjúsági regény. A régi indiános kalandok szelén vitorlázó, "hogyan éld túl a vadonban" türkökkel turbósított regény, amit elsősorban a tizenéves fiúknak ajánlanék. Szó sincs arról, hogy nem éveztem volna, de ha a helyén kezelik a témát, akkor nem lepődöm meg. A nyelvezet, a történet felépítése is mind ezt támasztja alá, de mostanában ifjúságiban is olvastam döbbenetes darabokat. Ez nem az. Amolyan laza szórakozást nyújtó, komoly csavaroktól mentes történet, amiben a főhősünk, ahogyan a segítő is, maga is egy tini. Én egy pörgős, Indiana Jones sztorit vártam, amit hiánytalanul meg is kaptam, csak más köntösben.  Szóval igen, örültem volna, ha ez kiderül előtte valahonnan.

A történet különben kellően misztikus, sejtelmes, és valóban mutat pár túlélőtechnikát is. Nincs benne semmi körmönfont, számomra még komolyabb váratlan fordulat sem. A végét nagyon összecsapottnak érzem. Még egy húsz oldalnyi ráfordítás, és akár tökéletesnek is nevezném, ennek ellenére megvan benne miden, ami egy jó ifjúsági regényben értékelek. Úgymint: kaland, humor, tanítás. Megismerkedünk El Dorado legendájával, kicsit talán mélyebben is, mint amihez szokva voltunk, és bár kevés az esélye, hogy egymagam töltsem az éjszakát egy dzsungelben, de legalább már elméletben képes leszek fekvőhelyet készíteni magamnak.

A fordítás szép, gördülékenyen olvasható, értelmes kerek egész mondatokból áll, ami a minimum ha Illés Róbertről beszélünk, aki már rengeteg kiváló könyvet tolmácsolt számunkra. Többek között A Lorien öröksége sorozatot is. 
 
Semmiképpen nem bántam meg az olvasást. Könnyed kis szórakozást nyújtó, egy estés darab, ami bennem ugyan nagy hullámokat nem kavart, de nem is vártam tőle ilyen szélsőségeket. A kidolgozáson még lenne mit javítani, de végül is egy sorozat bevezető kötetéről beszélünk, így remélhetőleg a későbbiekben még kiforrja magát. Az ötlet jó, és rengeteg lehetőséget tartogat, szerintem a szerző sem lőtt el minden trükköt, ami a tarsolyában van, így folytatni fogom.

7/10

Magyar kiadó: Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
Fordította: Illés Róbert

Frei Tamás: A Megmentő

Nem is tudom hol kezdjem... Mondjuk ott, hogy bár állítólag hatalmas reklámkampányt kapott a könyv, az engem nem ért el. Hogyan is tehette volna? Nem volt F1 szezon, be sem kapcsoltam a tévémet, ahogyan az elmúlt négy évben ez már megszokott. Az a fél óra, amit reggel rádió hallgatásra szánok, dacára az egy hírblokknak, aminek legalább a felét zuhany alatt töltöm, aligha zsúfolódik tele reklámokkal. Néha hallok ugyan valamit, viszont az sem marad meg, így aztán mindegy is. Azok az oldalak ahova járok, valahogy kimaradtak a kampányból. Bár az is lehet, csak egyszerűen nem vettem észre. Ami viszont feltűnt, hogy az on-line könyv forgalmazással foglalkozó oldalak előjegyzési listáinak tetejére ugrott.

Nem hiszem, hogy  a korosztályomból akad valaki, akinek be kell mutatni Frei Tamást. Természetesen elolvastam a tartalmat, de hogy minek?! A sok túlzó ajánlás után íme egy, amivel meg nem lehet kezdeni az ég adta világon semmit.

Annyi azért lejött, hogy egy kaland regény, tele konspirációval, cselszövéssel és egy csomó valós utalással. Ohó! Összeesküvés-elmélet! Azt szeretem, de mivel erősen közeledett a karácsony, inkább ajándéknak szántam. Meg is vettem, csakhogy aztán találtam valami sokkal jobbat, szóval szegény Frei ott ragadt a polcomon(Több mint egy évig!). Nagyjából két héttel ezelőttig, akkor úgy érzetem, elérkezett az idő.

André, akit csak úgy emlegetne: a magyar, Libériában hasal egy épület tetején, és várja, hogy célpontja feltűnjön. Türelmes, kiképezték mindenre, tudja, mi a dolga, nem remeg a keze, precíziós műszerként dolgozik. Ebben rejlik a hírneve és a nagysága, de ezúttal valami mégis máshogy alakul. Ő és a felettesei még nem tudják mi, de az események hamarosan egész sor láncreakciót indítanak el, számos irányba. Ezek során találkozik hősünk Adriennel, a Londonban élő orosz milliárdos magyar barátnőjével. Mialatt útjaik keresztezi egymást, a világ dolgai sem állnak meg. Párizsban, Moszkvában, Budapesten, Teheránban és egyéb helyszíneken is zajlanak az események, melyeknek közvetlen semmi közük Andréhoz, végső soron mégis összefügg minden mindennel.

Frei épp úgy ír, ahogyan műsort szerkesztett. Szögezzük le egyből, ez jó! A történet, bár egy adott pillanatban kezdődik, mégis néha visszatekint a múltba, csakhogy értsünk mindent. Az író aprólékosan gyűjtögette  a tényeket, érdekességeket, aztán izzasztó munkával bezsebelt mindet, végezetül egy szép történetet szőtt köré. Senki, ő maga sem állítja, hogy minden és bármi is így történt meg a valóságban, de ha az embernek jó, legalábbis még pislákoló a memóriája, talál szép számmal olyan momentumokat, amik azért felderenghetnek a közelmúltból. Ez pedig olyan elem, ami minden valamirevaló összeesküvés-elmélet magvát adja, a hihetőség.

Egy jó pont már van.

A részletessége, bár némelyek számára elrettentő lehet, nekem vonzóvá tette a könyvet, de pont ez a momentum okolható azért is, hogy nem tudtam azonosúlni a szereplőkkel. Az egész olyan volt, mintha egy hosszabb Frei Dossziét néznék. Komolyan hallottam még a hangját is, ahogy magyarázza, miért kell mellé célozni, mi az, amit az emberek nem tudnak, és persze jó is így nekik. Élmény volt!

Kissé száraz, tudományos-ismertető, a körmömet sem rágtam le, egy csomó dolog kiszámítható volt, bár elismerem, a végén izgultam kicsit. A szerelmi szál, pont a stílusa miatt nem igazán kapott el, és az elején egy picit zavart is. A gyenge, védelemre szoruló nő, no meg az erős, határozott férfi. Már-már érthetetlenül romantikus, de szerencsére az író kivételesen nem merült el a részletekben. Így a fogyasztható, később érdekes állapotba ért. A tárgyilagos, elemző stílus ugyanis elvette a szirupos élét, mégis érthetővé tette a szereplők rezdüléseit.

Igazán olvasmányos, gördülékeny, ha az embert nem zavarja a folyamatos analízis, de mivel én kimondottan élveztem, számomra pörögtek az események. Egyetlen problémám lenne csak. Tudom, hivatalosan nincs olyan szabály, ami megtiltaná az és-sel, de-vel és egyéb kötőszavakkal való mondatkezdést, de az irodalom-tanárnőm belém sulykolta, már ha a diszeim miatt másra nem is volt lehetősége, ezért aprócskát zavar, hogy a mondatok tetemes része így kezdődik. Tudom, nem szépirodalom, és álszent lennék (meg hazug is), ha azt állítanám, én nem követem el ezt a "hibát", de itt egy oldalon belül is megszámláltan alkalommal fordul elő. Lehetne, csak egy kicsit, csökkenteni?!

Mondjuk ezt azért hajlamos vagyok elfelejteni, mert tényleg tetszett, és mert valószínűleg megveszem a második könyvét is. Én viszont már csak ilyen vagyok, nem szeretek vakon semmit, hiába tudok rajongani ész nélkül.

Ha már nincs új műsor, lelkesen "nézem" írott formában. Mindenkinek ajánlom, akit szereti az aprólékos, életszerű dolgokat, ha szereti látni azokat is, amik máskor nem derülnek ki, esetleg rajonganak az  összeesküvéses teóriákért. Ellenben senki se vegye a kezébe, ha régen sem szerette Frei Tamás részletekbe merülős, elveszős, szőrözős, egyszóval pedáns stílusát.

9/10