Mese, mese, meskete

A témázós bloggerinák olyasmit dobtak mára, ami nem igen vág a profilomba, de természetesen mint mindig, most is rájöttem, tudok erről is írni! Mert kinek ne lenne a fejében néhány gondolat a mesékről?
Már egyáltalán az is fogas kérdés, kinek mi a mese. A hat év alattiaknak íródott történeteket lemesézzük, a 9+-osokat meg műfajba soroljuk, fikció, fantasy, sci-fi stb. Miért is?

Persze a mese olvasásnak, nézésnek léteznek előnyösebb oldalai, mint hogy tanulsággal szolgálnak, segítenek megtanulni a jó és a rossz fogalmát és különbségeit, elsajátíthatunk a segítségükkel bizonyos társadalmi elvárásokat, szokásokat. Magyarul erkölcsi alapokat adnak, és ezzel támogatják a szülők munkáját, színesítik és serkentik a fantáziát, bővítik a szókészletünket, készítenek az életre. Na most ez az a rész, amivel nem óhajtok foglalkozni. Ott vannak erre a szociológusok, pszichológusok, és még sokan mások. Inkább merülnék abba nyakig, hogy számomra mit is jelent a mese, mint fogalom.

Sosem olvastak fel a szüleim. Nem tudom miért, mindketten szeretnek olvasni, mégsem vált esti rutinná. A bátyám azonban, aki öt évvel idősebb, gyakrabban mesélt. Leginkább akkor, amikor jött az orvos egy újabb injekciót beadni, vagy nem tudtam elaludni a sötétben. Aztán kinőttem ezeket a kis kapaszkodókat, amik nem voltak leírva sehova, mert csakis a testvérem fejében léteztek, és mivel magam is megtanultam olvasni, idővel pedig meg is szerettem, gondoskodtam a saját altatómról.
Csakhogy a könyveim nem igen tartalmaztak meséket. Drakula, Agatha Christie vagy Rejtő Jenő nem feltétlen alkalmas egy kilenc éves gyereknek, de ez akkoriban baromira nem zaklatott fel.

Még általános iskolás voltam, amikor itthon is megjelent A Végtelen történet, de az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár nagyon érdekelt, alig lehetett kapni. Majd a könyvtárból sikerült megszereznem, talán tizenhárom éves lehettem akkor, és ez újra visszavezetett a varázslatos mesék világába. Emlékszem rá, hogy imádtam, és néha én magam is kiabáltam, hangosan asszisztáltam a cselekményhez - ez azóta is így van, totálisan bele tudom élni magam mindenbe, és hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy épp a  villamoson vagyok. No és persze olvastam a kötelezőket, a  Micimackó-t, A kis herceg-et, de nagyjából ennyi.
Ó, igen, volt nagy mesekönyvem, meg Négyszögletű kerekedőm, és Pom-Pom is, de ezek akkor kimaradtak. A Bambit ugyan elkezdtem, de a tizedik oldalon kiborultam idegileg, és mivel a családom egyöntetűen úgy határozott, egy tízéves veszettül bömbölő még nem érett meg erre a könyvre, a polc legmélyére került - ennél csak a Love Story volt nagyobb blamázs, amin annyira zokogtam, hogy édesanyám elkobozta a könyvet, komolyan vissza kellett lopnom.  Így azért már érthető, hogy valahogy nem keltették fel az érdeklődésemet.

Mint oly sokaknál, nálam is a Harry Potter volt az, ami az ifjúsági irodalom felé fordított, és hogy azt már akkor sem az én korosztályomnak szánták, nem érdekelt, beleszerettem. Ettől a ponttól kezdve újra vissza-visszatértem az ifjúsági irodalomhoz, más néven a young-adult kategóriához, és némi próbálkozás után arra is rájöttem, inkább a fiúsabb darabokat kedvelem, vagy azokat, amik nem kimondottan a hölgyek számára készültek.  

Rick Riordantól nagyjából mindent elolvasok, aztán itt van még Derek Landy, aki az új kedvencem, és Pittacus Lore vagy Alan Bradley is, akik egyaránt listásak, de számtalan másik könyvet is találhattok a blogomon. Ennek kapcsán pedig arra jöttem rá, így harmincon túl több ifjúsági irodalmat olvasok, mint előtte bármikor. A kérdés pedig logikusan adódik: Miért?
Hogy van az, hogy felnőtt életem nagy részében pótolom azokat a könyveket, melyek kimaradtak, amikor kor szerint nekem szánták őket - vagy azért, mert nem is léteztek, vagy esetleg akkor egyszerűen nem érdekeltek?

A válasz szerintem egyszerű. Mióta tudom, mivel jár, nem akarok felnőni, legalábbis nem véglegesen és pont. Persze az is igaz, minden olyasmi, ami kimaradt, az később hiányérzetet okozhat és a tünetek bizony jelentkeznek.
Szóval nálam egyfajta hiánypótlás is, kapocs a gyerekkorommal, ami nem igazán volt felhőtlen, sem ábrándosan gyermeteg. Talán akkor ezért nem is kívántam a legtöbb gyerekkönyvet. Most mégis fájóan nosztalgikus, mert bár voltak elemek, amiket kimondottan utáltam, pillanatok, amiket nagyon szégyelltem és szerettem volna megnemtörténté tenni, mégiscsak könnyebb volt. Most már tudom. Akkor, mint majdnem minden gyerek a lakótelepünkön, én is csak fel akartam nőni.

A mesék, fantasyik, ifjúsági könyvek nem csupán a gyerekekre, hanem a felnőttekre is hathatnak. Míg a  gyerekek esetében a fejlődésüket segítik, a felnőtteknél egészen mást jelenthetnek. Nekem segített szembenézni magammal.  A gyermeki önmagammal, akit oly sok éven keresztül elhallgattattam. Mivel nem álltam készen arra, hogy figyeljek rá, egyszerűen csak befogtam a száját. De amilyen önző és toporzékoló kis szenyadék, nem hagyta magát.
Hiszek benne, hogy az egészséges lélek három komponensből áll: egy női, egy férfi és egy gyermeki részből. Mindegyiknek meg kell adni azt, amit követel, mert így képes teljesé válni. És persze minden lélek tendál valami felé, de ettől függetlenül minden elem egyformán fontos.

A munkámban, a magánéletemben és úgy általában a hétköznapokban felnőtt nőként viselkedem, akinek akadnak férfias tulajdonságai is, amivel nincs is baj, csakhogy itt a triumvirátus utolsó tagja, aki hátravetett fejjel, gondtalan képes nevetni, és néha csintalan ötletek villannak át az agyán, amiket zömévben nem valósít meg. De azért felfúj és kipukkaszt minden papírzacskót, ami a keze ügyébe kerül, majd papírból hajt labdát, amivel pattogás mentesen játszhat munkaidőben - miközben felnőtt énje telefonon keresztül dolgozik -, gyöngyöt fűz, lufit köt, és rengeteg ifjúsági könyvet, azaz mesét olvas.

Nem egyforma intenzitással. Észrevettem, ha a lelkem egyensúlya kibillen, túl sok a munka, nehéz az élet, fáj a létezés, hajlamosabb vagyok többet fogyasztani ebből a kategóriából. Sőt, ilyenkor belső nőcimet is kitartóbban etettem. Azt hiszem, ilyenkor visszamenekülök abba a burokba, ami képes megóvni, márpedig a gyerekek a közhídelemmel ellentétben igazán erősek. Csak nagyon keveseket lehet végleg megtörni, sokkal hamarabb tanulják meg megvédeni magukat - nyilván nem véletlen, hogy sok pszichés betegség kezdőzik ebben a korban, illetve tömegesen bukkannak fel a pubertás alatt.

A mesék - és most nem a  felnőttek számára készült darabokra gondolok, amik egyszerűen csak szórakoztatóak -, mindig az életem részét képezték, és feltehetően maradnak még jó darabig. Más-más korban teljesen különböző dolgokat láttam bennük. A kis herceg valamikor csak egy szimpla mese volt, később inkább egy szociológiai tanulmányként tekintettem rá, és hiszem, hogy legalább három ízben el kell olvasnia mindenkinek: egyszer gyermekként, egyszer tiniként, és egyszer felnőttként. Minden olvasásnál mást fog jelenteni, és bevallom, káprázatosnak tartom az elmém fejlődését, ahogyan ugyanabba a dologba képes meglátni valami mást is. Azt hiszem, ebben rejlik a mesék igazi varázsa. Folyton változnak.  

Ha össze szeretném foglalni az eddigieket, akkor kétségesen beismerném, a mesék számomra az utolsó mentsvárat jelentik. Azt a bevehetetlen bástyát, amihez nem elég egy tucatnyi kegyetlen mágus, tűzokádó sárkány, de még egy hegyi trollokból, orkokból vagy az uruk-haiokból álló sereget is játszva visszaverne. Ott tökéletes biztonságban vagyok.

Szerintem mindenkinek léteznek ezek a biztonsági zónái, legfeljebb nem a mesékhez kapcsolódnak. Sok ismerősöm fut, bokszol, kitombolja valahol a feszültséget, én kiolvasom magamból.
Beismerem, függő vagyok és nem mondok le a havi adagomról, de most  ideje színt vallani, mert bár mindenki másképp csinálja, azért mégiscsak mind csináljuk. Csak van, aki imádja, van, aki a gyerekre fogja...



Rájöttem, hogy kifelejtettem valamit. Az Óz, a csodák csodáját és a Minden egér szereti a sajtot meselemezeimet a mai napig meghallgatom, sőt, rajta vannak az iPodomon is...

Itt találjátok a többi témázót. A listát folyamatosan bővítem.

Zenka;
Miamona;
Ilweran;
PuPilla;
tigi;
Nima;
Magnolia;
Andie; 
reea.

Második körben csatlakoztak:
Bea;