Frei Tamás: A Megmentő

Nem is tudom hol kezdjem... Mondjuk ott, hogy bár állítólag hatalmas reklámkampányt kapott a könyv, az engem nem ért el. Hogyan is tehette volna? Nem volt F1 szezon, be sem kapcsoltam a tévémet, ahogyan az elmúlt négy évben ez már megszokott. Az a fél óra, amit reggel rádió hallgatásra szánok, dacára az egy hírblokknak, aminek legalább a felét zuhany alatt töltöm, aligha zsúfolódik tele reklámokkal. Néha hallok ugyan valamit, viszont az sem marad meg, így aztán mindegy is. Azok az oldalak ahova járok, valahogy kimaradtak a kampányból. Bár az is lehet, csak egyszerűen nem vettem észre. Ami viszont feltűnt, hogy az on-line könyv forgalmazással foglalkozó oldalak előjegyzési listáinak tetejére ugrott.

Nem hiszem, hogy  a korosztályomból akad valaki, akinek be kell mutatni Frei Tamást. Természetesen elolvastam a tartalmat, de hogy minek?! A sok túlzó ajánlás után íme egy, amivel meg nem lehet kezdeni az ég adta világon semmit.

Annyi azért lejött, hogy egy kaland regény, tele konspirációval, cselszövéssel és egy csomó valós utalással. Ohó! Összeesküvés-elmélet! Azt szeretem, de mivel erősen közeledett a karácsony, inkább ajándéknak szántam. Meg is vettem, csakhogy aztán találtam valami sokkal jobbat, szóval szegény Frei ott ragadt a polcomon(Több mint egy évig!). Nagyjából két héttel ezelőttig, akkor úgy érzetem, elérkezett az idő.

André, akit csak úgy emlegetne: a magyar, Libériában hasal egy épület tetején, és várja, hogy célpontja feltűnjön. Türelmes, kiképezték mindenre, tudja, mi a dolga, nem remeg a keze, precíziós műszerként dolgozik. Ebben rejlik a hírneve és a nagysága, de ezúttal valami mégis máshogy alakul. Ő és a felettesei még nem tudják mi, de az események hamarosan egész sor láncreakciót indítanak el, számos irányba. Ezek során találkozik hősünk Adriennel, a Londonban élő orosz milliárdos magyar barátnőjével. Mialatt útjaik keresztezi egymást, a világ dolgai sem állnak meg. Párizsban, Moszkvában, Budapesten, Teheránban és egyéb helyszíneken is zajlanak az események, melyeknek közvetlen semmi közük Andréhoz, végső soron mégis összefügg minden mindennel.

Frei épp úgy ír, ahogyan műsort szerkesztett. Szögezzük le egyből, ez jó! A történet, bár egy adott pillanatban kezdődik, mégis néha visszatekint a múltba, csakhogy értsünk mindent. Az író aprólékosan gyűjtögette  a tényeket, érdekességeket, aztán izzasztó munkával bezsebelt mindet, végezetül egy szép történetet szőtt köré. Senki, ő maga sem állítja, hogy minden és bármi is így történt meg a valóságban, de ha az embernek jó, legalábbis még pislákoló a memóriája, talál szép számmal olyan momentumokat, amik azért felderenghetnek a közelmúltból. Ez pedig olyan elem, ami minden valamirevaló összeesküvés-elmélet magvát adja, a hihetőség.

Egy jó pont már van.

A részletessége, bár némelyek számára elrettentő lehet, nekem vonzóvá tette a könyvet, de pont ez a momentum okolható azért is, hogy nem tudtam azonosúlni a szereplőkkel. Az egész olyan volt, mintha egy hosszabb Frei Dossziét néznék. Komolyan hallottam még a hangját is, ahogy magyarázza, miért kell mellé célozni, mi az, amit az emberek nem tudnak, és persze jó is így nekik. Élmény volt!

Kissé száraz, tudományos-ismertető, a körmömet sem rágtam le, egy csomó dolog kiszámítható volt, bár elismerem, a végén izgultam kicsit. A szerelmi szál, pont a stílusa miatt nem igazán kapott el, és az elején egy picit zavart is. A gyenge, védelemre szoruló nő, no meg az erős, határozott férfi. Már-már érthetetlenül romantikus, de szerencsére az író kivételesen nem merült el a részletekben. Így a fogyasztható, később érdekes állapotba ért. A tárgyilagos, elemző stílus ugyanis elvette a szirupos élét, mégis érthetővé tette a szereplők rezdüléseit.

Igazán olvasmányos, gördülékeny, ha az embert nem zavarja a folyamatos analízis, de mivel én kimondottan élveztem, számomra pörögtek az események. Egyetlen problémám lenne csak. Tudom, hivatalosan nincs olyan szabály, ami megtiltaná az és-sel, de-vel és egyéb kötőszavakkal való mondatkezdést, de az irodalom-tanárnőm belém sulykolta, már ha a diszeim miatt másra nem is volt lehetősége, ezért aprócskát zavar, hogy a mondatok tetemes része így kezdődik. Tudom, nem szépirodalom, és álszent lennék (meg hazug is), ha azt állítanám, én nem követem el ezt a "hibát", de itt egy oldalon belül is megszámláltan alkalommal fordul elő. Lehetne, csak egy kicsit, csökkenteni?!

Mondjuk ezt azért hajlamos vagyok elfelejteni, mert tényleg tetszett, és mert valószínűleg megveszem a második könyvét is. Én viszont már csak ilyen vagyok, nem szeretek vakon semmit, hiába tudok rajongani ész nélkül.

Ha már nincs új műsor, lelkesen "nézem" írott formában. Mindenkinek ajánlom, akit szereti az aprólékos, életszerű dolgokat, ha szereti látni azokat is, amik máskor nem derülnek ki, esetleg rajonganak az  összeesküvéses teóriákért. Ellenben senki se vegye a kezébe, ha régen sem szerette Frei Tamás részletekbe merülős, elveszős, szőrözős, egyszóval pedáns stílusát.

9/10