Gail Honeyman: Eleanor Oliphant is Completely Fine/Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A könyv lépten-nyomon szembe jött velem, képtelenség volt elkerülni. Ajánlgatta a könyves oldal, ahonnan angol nyelvű könyveket rendelek, a kedvenc többnyelvű könyvesboltomban belépve az első volt, amit megláttam, és persze néhány blog is az arcomba tolta. Éreztem, hogy olvasnom kell, és azt is, hogy magyarul nincs az a pénz, amiért megvenném! Életemben nem először, és vélhetően nem is utoljára, azért nem olvastam egy jónak ígérkező regényt, mert egyszerűen borzasztó a borítója!Értem én, legalábbis sejteni vélem, mit szeretne kifejezni, de nem érdekel..

Eleanor úgy érzi, jól van, eljár dolgozni, nem igen barátkozik senkivel, a hétvégéit pedig kiüti némi pizzával és néhány üveg alkohollal. Minden szerdán telefonon beszél az anyukájával, és nem gondolja, hogy az élete lehetne másmilyen is. Egészen addig, míg egy koncerten megpillantja élete szerelmét, majd nem sokra rá a cég informatikusa, Raymond is színre lép, akivel közösen megmentik egy idős úr életét. Ezek az események felrúgják az amúgy kiszámítható, rutinokra épült napjait, felforgatják a világát, ő pedig igyekszik lépést tartani vele. 

Egy kis kulisszatitok rögtön az elején, igyekszem odafigyelek arra, hogy lehetőség szerint olyan könyvjelzőt használjak az aktuális olvasmányomhoz, ami illene a könyv mondanivalójához. Természetesen nem volt ez máshogy Eleanor Oliphant esetében sem, és utólag úgy gondolom, megtaláltam a tökéleteset.
Merthogy a regény egyszerre édes és keserű, teli olyan pillanatokkal, melyek közül számosat magunk is átéltünk, és persze olyanokkal is, amikről legfeljebb csak olvastuk.

Színes, élénk, vidám, bájos, ugyanakkor mély, fájdalmas, lehúzó, és esetenként még kínos is. Nem feltétlen Eleanor érzései ezek, ő maga nem áll jól hangulatainak felismerésében, még az is kérdéses, létezik-e bármiféle egyéb hangulata a jelenlegin kívül. Nem rendelkezik olyan szociális készségekkel, melyek megkönnyítenék az életét, egy igazi csodabogár. S miközben mindez igaz, a vodkához fűződő szoros kapcsolata segít átvészelni azokat az éjszakákat, amikor nem tud aludni, mikor a gyerekkora árnyai kísértik, vagy egy pillanatra megérinti magányosságának fájdalma.

Bár nem tervezi, de kapcsolata Raymonddal lassan-lassan barátságá válik, és ezzel egy egészen új világ tárul fel előtte. Megismeri a férfi anyját, és ketten látogatják Sammyt, azt az idős férfit, akit közösen megmentettek. Bár pontosabb lenne azt írni, akinek a megmentésébe belerángatták. Eljut néhány családi összejövetelre, persze nem a saját családjáéra, és apró változásokat eszközöl önnön életében. Ennek ellenére sem képes semmi ellensúlyozni azt a mély fájdalmat és ürességet, amit magában hordoz.

Ami elsőre szarkazmusnak tűnik, valójában sok esetben tudatlanság, azon társadalmi elvárások hiánya, amit senkitől sem tanulhatott meg, bár ennek ellenére szórakoztató. Néha, mint egy gyerek, úgy csodálkozik rá dolgokra, szó szerint vesz mindent, s más témákban teljesen tudatos felnőtté válik. Kapcsolata a környezetével óvatosan, tyúklépésben alakul, igaz erősen előítéletes velük szemben, lassú nyitása alapvetően változtatja meg az életszemléletét, ami persze azt is jelenti, eljön az idő lezárni néhány dolgot.

Aki szerelmes regényt vár, csalódni fog, jóllehet az élet része a vonzódás, így természetesen megjelenik itt is, azonban sokkal inkább az egyszerű felismerések története ez, a felnőtté válásé, ismeretek mélyítéséé, felelősségvállalásé. Görbe tükör a mai társadalomról, s mint ilyenben, mindenki találni fog valamit, amivel könnyedén tud majd azonosulni. Akárcsak Jenny Lawson esetében, ez is egy vicces könyv borzasztó dolgokról, de hogy ezek a dolgok nem megélt események, csupán fikciók, semmit sem von le az értékéből. Néha nevettem, máskor sírtam. Szélsőséges, az érzelmek összes palettáját felvonultatja.

9/10

Eleanor Oliphant is Completely Fine - Excerpt by msreeat on Scribd