Dracula - a 2020-as sorozat

Mikor megláttam Mark Gatiss és Steven Moffat (az ő nevükhöz fűződik többek között a Sherlock is) által fémjelzett Dracula első trailerét, már tudtam, hogy ez a sorozat nekem készült. Az alkotók személye garanciát jelentett a jó szórakozásra, és várható volt az is, hogy a regény tényleges világában maradnak, mégis minden más lesz. Modernebb, viszont ugyanolyan hátborzongató. Akkor úgy éreztem, sosem lesz 2020, de aztán csak eljött a dátum, és még negyedikén, egy ültömben/fektemben megnéztem mind a három, egyenként közel másfél órás részt. Náthás vagyok, ráérek.

Jonathan Harker, az angol ügyvéd megérkezik Transsylvaniába, ahova egy új üzlet csábította, hiszen a házigazdája az öreg Dracula gróf Angliába kíván költözni. Az ismerkedés vendéglátójával különös irányt vesz, amikor az ifjú ügyvéd egyre gyengébb, míg az ördögi gróf egyre erősebbé válik. Minden jel szerint halottnak kéne lennie, de ehelyett valami rejtélyes módon Budapestre kerül, ott pedig a titokzatos Agatha nővér faggatja napestig. A története hallatán kirajzolódó Dracula, bár nem visel szarvat, alighanem tényleg maga a gonosz, és az apácáknak hamarosan olyan ellenféllel kell szembenézniük, amely jelenlétére e földön igazán senki sem áll készen. 

Képtelen vagyok leírni azt a tiszta örömöt, azt a fantasztikus borzongást, ami átjárta a szívemet, mikor a kilencéves korom óta imádott szörnyetegem ily módon került képernyőre. Hamar rájöttem, hogy a karakterek eszenciáját és a világot megtartották ugyan, de a legtöbb dolog ment a levesbe. Az ábrázolás, hogy hogyan láttatnak, mesélnek el dolgokat, miként jelennek meg az új/régi karakterek, teljesen új és egyedi.

A könyv tényleg csak alap, de úgy éreztem, mégis hűbb a legtöbb feldolgozásnál, mert hozta azt a hangulatot, azt a sejtelmes hideglelést, amit kellett. A készítők rengeteg apróságot átemeltek az eredeti történetből, szituációkat, párbeszédeket, épp csak aprócskát átírták az egészet. A karakterek zseniálisak, és újra szerelembe estem. Nem tehettem ellene semmit, Claes Bang káprázatos Drakulája szimplán csak uralja a képernyőt. A karizmatikus megjelenése miatt egyszerűen muszáj nézni, hallgatni, lúdbőrözni tőle és miatta. Hasonlósága néhány jelentben Lugosi Bélával elképesztő. Csakis méltatva beszélhetünk az alakításáról, ahogy az öreg, megtört szörnyetegből a nyugati világ civilizáltnak tűnő polgárává változik, lehengerlő.

A könyvben Van Helsing gyakran gyerekesnek nevezi vámpír ellenlábasát az akarásáért és a mohóságáért, itt, miközben ezeket a tulajdonságokat is megtartották, az arroganciájával, nagyképűségével együtt, mégis olyan jó arányokat alkalmaztak, hogy néha olyannak tűnt, mint egy kívülálló zseni és egy duzzogó kamasz keveréke, de még ez is belefért, mert alap természetét sem leplezi egy pillanatra sem.

Dolly Wells Agatha nővére tökéletes. Okos, szarkasztikus, önálló, érdeklődő és nyitott elme, a 19 században, apácaként, Magyarországon. Jó, technikailag az Osztrák–Magyar Monarchia területén, de az már csak részletkérdés. Elismerem, felvontam a szemöldököm a különböző rasszokhoz tartozó színes bőrű apácák láttán. Nem vártam korhűséget, meg különben is polkorektség is van a világom, de őszintén szerettem a nővérek karakán ellenállását. Agatha pedig miden keménysége ellenére sokkal szerethetőbb karakter, mint a könyvben lévő megfelelője, és jó néhány kellemes percet köszönhetünk neki a folyamatos hideglelés közepette.

Az első rész maga volt a tömény gyönyör! Előre vinnyogtam a rövidnek tetsző három rész miatt, és elképzelni sem tudtam, hogyan fogják folytatni. Még az is eszembe jutott, hogy minden viktoriánus vagy gótikus horror kaphatna egy ilyen feldolgozást, Dracula mellett, persze. Aztán jött  a második rész. Nem szeretnék spoilerezni így meg igen nehéz pontosan kifejteni a gondolataimat, de elég az hozzá, a 95%-át a korábbi felszabadultságban néztem. Nem volt a bevezetőhöz mérten intenzív, mégis csak tökéletesnek tűnt, aztán jött a vége...

Nos, nem mondom, hogy nem lepett meg a nagy fordulat, erre ugyanis nem voltam felkészülve, de míg vártam a befejező epizód betöltésére, arra gondoltam: "Oké, rendben! Adtak valami igazán fura csavart az egésznek. Én ugyan nem látom, hogyan fognak a dolgok összeérni, miként lesz ez majd egységes, csodálatos és folytatható, de csak mert túlzottan korlátolt vagyok. Más lehetőség ugyanis nincs, az írók biztosan tudják, eddig is káprázatosan ment nekik. " Alighanem itt csúsztam el véglegesen. Annyira a regény világában akartam maradni, és annyira idegen lett az egész, hogy nem maradt más hátra, mint a reménykedés. Nem segített, baromira nem értem, mi történt. Ha megnézitek pl. az IMDB-n lévő pontozást, hamar kiderül, nem vagyok ezzel egyedül.

Az első két részt imádtam, a harmadik miatt még most is kisebb zavart érzek. Nem tudom, merre akart vinni a sztori, de nálam, ahogy meglehetősen sok embernél, nem működött. Érezhetően egy rakat lehetőséget hagytak benne. Mondjuk, ha még egy epizódot rádobtak volna, ha kibontanak dolgokat, ha megismertetnek jobban ezzel az újabb világgal, minden más lehetett volna. Egy kicsit kusza és összehányt lezárást kaptunk, némi melankolikus romantikával fűszerezve, amivel nem is lenne baj, mivel a zsáner sajátossága az édes búslakodás, viszont mondom akkor úgy: a pusztán 10 pontos kétharmad után, a befutóban erősen visszaesett a lendület. Átlagban még mindig nem rossz, de most abban bízom, talán majd megszokom, esetleg meg is szeretem. Idővel... Egyszerűen nem voltam rá felkészülve, mert azt hiszem, erre senki sem készülhetett fel. De azért az első részt, nos, azt még újra fogom nézni. Néhányszor.

8/10