Anna Gavalda: Life, Only Better

Sok könyvet olvastam már a kedvenc többnyelvű boltomban dolgozó Gábor ajánlása miatt, bevallom, inkább fantasyket, viszont a Life, Only Better az első kortárs irodalom, amit szintén így vettem kézbe. Szépeket mesélt róla, és ha valamit megtanultam az elmúlt években, akkor az az, hogy mindig érdemes hallgatni a tanácsaira.

Mathilde 24 éves, és bár technikailag egyetemi tanuló, gyakorlatilag a sógorának dolgozik. Mindig le van égve, a csinos ruhákon és a bulikon kívül semmi sem érdekli igazán. A társbérlői rábíznak egy borítékot, benne tízezer euróval, amit betesz a táskájába, a táskát viszont egy csodás napon ottfelejti egy kávézóban. Mire visszamegy, a táska eltűnik. 

Yann 26 éves, koreai háztartási gépeket árul, és együtt él a barátnőjével. Elégedett is lehetne az életével, de nem az. Igazából nem tudja, mi a baja, inkább csak sejti, mint tudja az összefüggéseket, de minden megváltozik, amikor találkozik a Isaackel és Alice-zel, a különös házaspárral, valamint két kislányukkal.   

A könyvben két novella, vagy inkább kisregény található, két útkereső fiatalról, és ez köztük a közös, de alapvetően mindketten valami mást keresnek. Persze arról fogalmuk sincs, hogy mit, nem gondolják, nem érzik, hol lehet a baj, csak az a biztos, hogy van. Legalábbis az olvasóknak.

Mathilde táskája megkerül ugyan, még a pénzt is visszakapja egy ismeretlen férfitől, akiről csak annyit tud, hogy szakács, és hogy egy kicsit duci. Nem az a típus, akire különben bukik, de ez a találkozás egy vonzalmat, majd egy megszállottságot vált ki belőle, egy olyan őrületet, amire nem készült, nem készülhetett fel, hiszen édesanya halála óta soha semmi sem rengette meg a felületes és sekélyes életét.

Yann esetében sokkal szembetűnőek az okok és az indokok is, pedig látszólag az ő élete a rendezettebb. Kapcsolatban él, van munkája, nem azt csinálja, amit szeretne, de azért keres vele. Érzi, hogy a partnere nem teljesen elégedett vele, de mivel ő maga sem így képzelte el az életét, a karrierjét, nem igazán kárhoztatja érte. A találkozás a szomszédokkal olyan gondolatokat indít el benne, és egy olyan út felé löki, amire tudat alatt mindig is vágyott, de egyedül talán sosem szánta volna rá magát.

Olvasás közben sokszor éreztem, hogy nem nekem való. Egyszerűen csak nem értem! Nem szól sem hozzám sem értem, és arról sincs fogalmam, kihez szólhat. Mathilde szerencsétlenkedése, üres céltalansága kimondottan dühített. Ezt a fajta lézengést és könnyelműséget saját, két lábon a földön álló énem képtelen befogadni. Nem tehetek róla! Viszont valahol mélyen bíztam abban, hogy kisülhet belőle valami jó is, tehát átküzdöttem magam az első részen. És ez szó szerint értendő.

Yann története egészen más, stabil, biztos alapokon álló férfi, aki kénytelen volt megalkudni sok dologgal, de megtette, mert az életben mindennek ára van. Csak amikor találkozik a szomszédaival, akkor kezdi kapiskálni, hogy nem csak egy út áll előtte, nem csak egy lehetőség, bármihez kezdhet és bármit tehet. Vele könnyebb volt azonosulni, mert a lehetőség megragadása, és a helyzet felismerése, ahogy egyik gondolattól eljut a következőig érthető, logikus, még úgy is, ha érzelmek sokaságát éli át. Életszerű, elfogadható szituáció, könnyű volt belesüllyednem a helyzetbe.

A gondolataim elég vegyesek, mert a kötet első sztoriját nem igazán éreztem át. Jóllehet értem, hogy az érzelmi nincstelenség és a valakihez tartozni akarás, a mélyen elnyomott vágyak, vagy a tudatosan meg nem fogalmazott kívánságok jelennek meg ebben a megszállottságban. Viszont úgy érzem túl hosszúra nyúlt, két három olyan momentum volt, amik érthetőek voltak. Merthogy Marhilde nélkülözi a felelősségtudat és önismeret alapjait, és mindig a könnyebb, kényelmesebb megoldást választja.

Yannt legbelül a tenni akarás hajtja, de nem látja az utat, nem tudja, hogy kezdjen bele. Tisztában van azzal, így nem jó, csak azzal nem, miként lehetne az. Ő már a történet ezen pontján többet tett, mint a legtöbb körülöttem lévő ember. Látja, hogy baj van, és tudja, tennie kell valamit. Csak arról nincs fogalma, mit. De ehhez sok esetben a sorok mögé kell nézni, mert sok dolog nincs konkretizálva, legfeljebb csak éreztetve.

Az elejébe bele, bele aludtam, szenvedtem tőle és többször félre akartam tenni, a végénél pedig úgy éreztem, a történet csak félig elmesélt - kimarad belőle egy jelentős rész, amit még szívesen olvasnék. Ha ebből vonok átlagot, akkor legjobb esetben is 5-6 pontot adhatok rá, ami nem korrekt még úgy sem, hogy biztosan nem lesz a kedvenc könyvem.

Azt azért nem állítanám, hogy megbántam az olvasását, de nagyon szerettem volna, ha csak egyetlen kisregényt tartalmazott volna a kötet. Sajnos ez alapján nehezen tudom eldönteni, hogy érdekel-e Anna Gavalda, de talán megér még egy próbát. Majd... Valamikor később.

Mathilde 3/10
Yan 8/10