Good Omens - a sorozat (Elveszett próféciák)

Már jó néhány éve annak, hogy olvastam Neil Gaiman és Terry Pratchett Elveszett próféciák című könyvét. Arra már nem emlékszem, hogy egy teaser keddet leszámítva, miért nem írtam róla, hiszen a blog adott volt, de az biztos, hogy jól szórakoztam rajta. Így aztán, amikor kiderült, hogy az Amazon saját gyártású sorozatot készít belőle, egyből felvettem a várólistámra. Aztán csak vártam, vártam és vártam...

Az Antikrisztus megszületett, már csak egy gondos családot kell találni számára, ahol majd beteljesítheti apja ördögi tervét, és elhozhatja a világvégét. Crowley és Azirafael már több ezer éve barátok, vagy valami hasonlók, mert egy angyal és egy démon ugye nem barátkozik egymással, de mivel a világvége ellen mindkettőjüknek erős ellenérzései támadnak, összefognak a jó cél érdekében. A probléma csak az, hogy a nagy kavarodásban felbukkannak Anges Nutter elveszett próféciái, közeledik az Apokalipszis Négy Lovasa, Boszorkányvadászok is ügyködnek, és mindennek a tetejében még elvesztették az Antikrisztust, Adamet is. 

Szinte a végtelenségig kellett várni, mire 2019. május 31-lett, és végre, végre megnézhettem az annyira várt hat részes minisorozatot. Már az első hírek idején tudtuk, hogy elképesztően jó szereposztása lesz, de a valóság felmúlta a várakozásaimat is. A casting, és ez szigorúan magánvélemény, de elképesztően tökéletes lett.

Crowley(David Tennant), a kígyó, aki az emberiség kezdete óta kísérti Isten kedvenc teremtményeit, és meglehetősen jó is benne, még az édenkert idején ismerkedett meg Azirafaellel (Michael Sheen), s mivel mindketten földi szolgálatot láttak el, útjaik újra és újra keresztezték egymást. Ez miatt, s mert leginkább egyedül is voltak, egy furcsa baráti kapcsolat alakult ki köztük. Nem nevezhetnénk őket kétbalkezesnek, mindketten kiválóak a saját területükön, egyszerűen csak arról van szó, hogy az isteni tervek kifürkészhetetlenek. Szóval ami félrecsúszhat, az félre is csúszik.

Erről nem mástól, mint egyenesen Istentől (Frances McDormand) értesülünk, mivel ő maga narrálja az egész történetet, olyan összefüggésekre és eseményekre mutatva rá, amiről különben fogalmunk sem lenne. A történetben akadnak boszorkányok és boszorkányvadászok, űrlények, pokoli kutyák, van miről mesélni, s miközben az angyal és a démon Adamet (Sam Taylor Buck) keresi, ő maga egy angliai vidéki kisvárosban ténfereg, és a legfőbb tevékenysége, hogy olyan játékokat találjon ki a nyárra, ami megakadályozza a barátait az unatkozásban. Ismét felvetődik a kérdés, mi határozza meg a természetünket, a génjeink vagy a neveltetésünk, viszont mindezekről csakis Isten tud.

A könyv csupán 320 oldal, ezért számítottam arra, hogy nem kevés változtatást fog tartalmazni, de arra is, hogy jó lesz, hiszen Neil Gaiman és a sajnálatosan 2015-ben elhunyt Terry Pratchett jegyzik a forgatókönyvet. Nem lepődtem meg - legfeljebb kellemesen -, amiért azt kaptam, amit vártam, mert nem blődségeket, égből kapott dolgokat költöttek hozzá, hanem gyakorlatilag kiegészítették az eredi regényt, és ami eltért, az is tökéletesen érthető lett - például kibontottak egy poént, bővebb magyarázatot tettek hozzá, és így tovább.

Azirafael és Crowley kapcsolata mélyebb, már már meghitt, bár tagadják és vitatkoznak, gyakran segítik egymást. Megváltoztak, és nem csak a természetük, de egy lépéssel közelebb kerültek a szabad akarthoz is. Mind két oldal háborút akar, hogy végre győzzenek, mert természetesen mindenki arra számít, a saját csapatuk lőhet kapura. Isten eközben csak figyel. Bármit tehetne, egy kézmozdulattal megállíthatná a folyamatot, de ő tud valamit, amit egyik fél sem, hogy mi lesz az egésznek a vége. És független attól, hogy magam is tudtam, hiszen olvastam a könyvet, nem unatkoztam egy percet sem. 

Borzasztóan szórakoztató, vicces, okos és ironikus. Csakis szuperlatívuszokban beszélhetek róla! Oldalakon keresztül emelhetném ki a szereplőket és karaktereket, mert oly sok mindenről nem esett még szó, de attól tartok, kénytelenen lesztek megnézni.  És ha már nézni, hát hallgatni is lesz mit, mert a zene egyenesen elképesztő! A Queen életérzés csak úgy ömlik a képsorok közül - ez is a könyvből jött, de ki tudta, hogy ennyire jól működik majd filmen is -, és persze tudom, hogy nem így van, mert az ő zenéjük mindenhez is tökéletes, de mintha ezekhez a jelentekhez írták volna az egészet.

Látszólag fura lehet az a 16+-os jelzés, de mind a téma, mind néhány karakter megjelenítése ijesztő lehet a gyerekek számára. Arról nem beszélve, hogy nem is feltétlen értenék meg ezt az összetett, több száz éves jóslatok és véletlenek által formált történetet. Amiről nagyon-nagyon foghegyről írok csak, mert annyi részletet szeretnék kiemelni, annyi dolgot élveztem benne, de sajnos olyan erős spoiler lenne, és borzasztó lenne elrontani mások örömét. Még akkor is, ha elképesztően nagy a kísértés...

A minisorozat 6 részből áll, teljesen kerek és egész, lefedik az egész sztorit, de hírek szerint az Amazon gondolkodik egy második évadon. Nos, amennyire imádtam az elsőt, annyira nem szeretnék egy másodikat - szerencsére Gaiman sem, így várhatóan megmarad közel tökéletesnek. És ha valakiben támadtak is kétségek, az IMDB-n 8,6 pontra áll a 10-ből, a Rotten Tomatoes-on 4,6 pont az 5-ből, ami szerintem meglehetősen jó. Nálam természetesen a maximális pontot kapta, és attól tartok, hamarosan újranézem. Csakhogy addig is újra hallgatom hangoskönyvben.

10/10