A Kongregáció elől nem lehet elbújni, így az ötlet könnyen jön: ha a jelen nem elég a Tudor-kori Anglia kitűnő helynek és időnek tűnik. És ha már ott vannak, igyekeznek megtalálni Ashmole 782-őt, és olyan mestert keríteni Dianának, aki képes megtanítani őt mindarra, ami boszorkányként és a saját életének védelmében is szükséges. Pontosan tudják, mennyiben lesz más a világ, hogy semmit se vehetnek biztosra, de egy történésznek nem sok indok kell a múlttal történő közvetlen találkozásra. Azonban ahogy Matthew múltja lassan körbezárja őket, a különbségek jobban kiütnek, és pontosan tudják, versenyfutásuk az idővel szinte reménytelen.
Matthew immár Diana férje, a mézes hetek azonban meglepően rövidre nyúltak, a vámpír hosszú évszázadokra visszatekintő múltja számos meglepetést tartogat. A boszorkány modern felfogása és felismerhetetlen akcentusa csak csepp a tengerben. A biokémikus barátai, akiknek dolgozik és bizony a saját családja is bonyolítja a helyzetüket, kezdik azt hinni, túl nagy fába vágták a fejszéjüket.
Annyi mindent kellene tenniük, de rengeteg akadályba ütköznek, és ez néha kihat a kapcsolatukra is. A férfi viszonylag könnyen siklik vissza az új-régi szerepébe, de a feleségének meg kell találnia a helyét mellette, és ebben, bármennyire szeretne, nem segíthet. A nyelvi akadályok, a termetében és megjelenésében rejlő különbségek hamar gyanússá teszik az idegenek szemében, és nem segít az sem, hogy Philippe de Clermont hazaparancsolja furcsán viselkedő fiát.
Matthew barátsága az Éjszaka Iskolájának tagjaival elképesztő, minden történész vágyik valami ilyesmire, a munkája, amit I. Erzsébet érdekében végez, és ha már itt tartunk, az egész kor lenyűgözi a boszorkányt, de szembe kell néznie azzal is, hogy férje óvó természete szintén egy a problémák közül. Szerencsére Diana gyorsan tanul és nem ámuldozik állandóan a városokon, a család barátain, az írókon, lefoglalják az egyéb körülmények, de az olvasóknak, legalábbis nekem, elképesztően színes lett minden leírása, ahogy modern kori nőként megállapít vagy felismer dolgokat.Kiderül, legalább olyan jó a kapcsolatok építéséében, mint férje, csak ehhez több kockázatot kell vállalnia. Néhányan ösztönösen elfogadják, mivel Metthew-hoz tartozik, mások tartózkodnak és néhányan egyenesen gyűlölik. Ez a rész egy pindurit érthetetlen, mert jobban is kibontakozhattak volna az ellenétek, s bár abban is van logika, hogy nem változtathatnak a történelmen, így meg kell próbálniuk a viszontagságokon simán átevickélni, mégis csak hiányzott a sztorikhoz a feszültség megélése.
Már az első részt is szeretettem, különben nem olvastam volna tovább, de a második ha lehet, még feszesebb volt. A korai újkor hajnalán egyensúlyozó Anglia egyszerre érdekes és borzalmas, a leírásuk igazán szórakoztató olvasói szemmel is. Néhányak szerint Harkness minden apróságot kényszeren papírra vett, ezzel azonban nem tudok azonosulni. Nem veszünk el a részletekben, de kellően alapos ahhoz, hogy könnyen el tudjunk képzelni bármit. Érezni az illatokat, hallani a hangokat, azonosulni a régmúlt egy darabjával mindenképpen elképesztő élmény.
Néha-néha visszaugrunk a jelenbe, így némi képet kapunk azokról, akik itt maradtak, hogy megvívják azt a háborút, amit nem ők kezdtek. Az ilyen ugrálások közben megesik az is, hogy valami szíven üt, vagy éppen meglep, és külön előnye, hogy megerősíti azt, amit amúgy is tudtunk, Dianáék nélkül is megy az élet, és nem feltétlenül egy irányba.
Nem állítom, hogy minden fordulat meglepett, de azért mégis sok újdonságot rejtegetett. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre több dolgot tudunk meg a két főszereplőről, az egész világukról, és ezek a dolgok új színekkel látják el a már régebben megtörtént eseményeket is. Nem untam vagy fáradtam bele az eddigiekbe, sőt, nagy izgalommal várom a befejező részt.
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése