2019. június 21., péntek

Fiona Cummins: Rattle (The Bone Collector #1) - Eljön a csontjaidért

Tavaly a magyar megjelenés híre keltette fel a figyelmemet, és úgy éreztem, nem is tudom kivárni azt az áprilist. Mivel az ilyen gondolatok erősen be tudják fészkelni magukat a fejembe, ezért nyomban megrendeltem angolul. Aztán ki tudja miért, talán mert éppen megint olvasási válságban voltam, mire belekezdtem, már nyár volt, és bővel elérhető volt magyarul is. Már erősen mindegynek éreztem, nem zaklattam fel magam ilyen csacskaságokon, főleg, hogy angolul olcsóbb volt. 

Elrabolnak egy gyereket, a nyomozást pedig Etta Fitzroy őrmester vezeti. A nyomozó egy korábbi, lezáratlan ügy árnyékában él, és közben küzd a saját démonjaival is, nem meglepő, hogy nehezen találja a helyét. Ennek ellenére kitartóan szedegeti a morzsákat, próbálja összerakni a képet, és mindeközben elmerül a gyermek családjának életében is. Közben valahol a városban, London délkeleti részén békésen él a csontgyűjtő, aki különleges kiállítását gondozza, gyarapítja. A családi vállalkozás apáról fiúra szállt, és most mindent meg tesz azért, hogy egy újabb különleges darabot tegyen hozzá a becses darabokhoz. 

Az első könyves Fiona Cummins erősen kezdett, ez a történet minden, csak nem lányregény. Akad benne egy küldetésaduttal megáldott sorozatgyilkos, és egy nyomozó, akit bizonyos szempontból darabokra tört az élet. Mind a ketten egymás ellen dolgoznak, szilárd meggyőződéssel. Az egyik be akarja gyűjteni a ritka rendellenességek született gyerek csontjait, a másik meg akarja menteni. Akaratok feszülnek egymással szemben, és minden azon múlik, ki kapcsol hamarabb.

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor ezen a ponton bevallom, Etta számos szempontból zavart. Nem az a hős, akinek a fejében izgalmas lenni, bár az az alaposság, amivel szedegeti a morzsákat dicséretes, a tét pedig igen nagy, ami miatt egyre nő az elvárás és a nyomás. Ennek a nagy része rá nehezedik, amit viszonylag jól visel, legalábbis kifelé ez látszik. Egy összeszedett, célorientált, okos nő, az, hogy teli van fájdalommal, félelemmel azt csak ő tudja, és persze mi.

Ami a kegyetlen gyűjtőnket érinti, nos, a hobbija meglehetősen beteg, ehhez nem is férhet kétség, de a pszichopata, aki félelmetesebb, mint Hannibal Lecter jellemzést nem érzetem rajta. Leginkább az eredetiség hiányzik belőle, mert hogy ezt az egész perverziót örökölte, ez az, ami miatt nem bukott le, és a személyiségét egyértelműen ez határozza meg. Lechterhez mérve nekem kicsit kevés volt.

A történet azért nem különösen összetett, viszonylag lassan csordogáló, elmélázó sztori, így aki egy pörgős thrillere vár, nem is kezdjen bele. Nem is a skandinávokhoz hasonlóan aprólékos és tépelődő. Valahol a kettő között helyezhető el, már ha muszáj. A regény, nem árulok el vele titkot, folytatásos, amivel tisztában voltam akkor, amikor bele kezdetem, így a vége nem sokkolt különösebben, viszont adott egy plusz színt, valami egyedit a történethez, ami határozottan jót tett neki.

Nem állítom, hogy tövig rágtam a körmöm, azt sem, hogy teljesen kiszámítható. Azt gondolom szép iparos munka, még nem teljesen letisztult, de élvezetes stílussal, jól szerkesztett, könnyen olvasható laza borzongást nyújtó írás. Fiona Cumminsban megvan a lehetőség, érdemes továbbra is figyelni, de jelenleg még az egynek jó szintnél tart. Várom, mikor lesz igazán remek.

6/10

3 megjegyzés:

  1. Hűha, most nem is tudom, érdekeljen-e vagy sem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz, és tényleg van benne lehetőség, csak nem annyira eget rengető, mint mindenki mondta. Egy kölcsönzést lehet megér ;)

      Törlés
    2. Majd ha valami beteg könyvre vágyom, észben fogom tartani. :D

      Törlés