Matthew Quick: The Silver Linings Playbook - Napos oldal

Bár idei olvasás, és ezidáig az egyetlen papír alapú könyvhöz kapcsolódó élményem is, a történet még tavaly kezdődött, amikor a belső nőcim számára  kerestem szórakoztató, nem csöpögős romantikus darabokat, és többen ajánlották a Bradley Cooper és Jennifer Lawrence főszereplésével készült Napos oldal című filmet. Csak a film végén tudtam meg, hogy egy ugyanezen a címen megjelenő Matthew Quick könyvből készült. Természetesen szerettem volna megismerni az eredeti művet is, számítva arra is, hogy a regény teljesen másmilyen lesz.

Pat úgy gondolja, ha újra formába lendül, edzett és olvasott lesz, felesége végre visszatér hozzá. Ennek érdekében felállított napi rutinját a rossz helyről, ami minden jel szerint egy elmegyógyintézet, magával viszi a szabad életbe. Az visszatérést nehezíti, hogy közös képei Nikkivel mind eltűntek, újra a szüleivel él, az apja nem beszél vele, a csapata vesztésre áll, és a barátainál megismert Tiffany követi futás közben.

Pat törekvése miszerint inkább kedves lesz, mint hogy igaza legyen, és hogy az életéről szóló film végre szerencsés véget érjen mindent áthat. Annyira hisz a napos oldalban, annyira próbál a saját maga által kijelőlt úton maradni, hogy közben észre sem veszi, ez milyen hatással van a környezetére. Nem néhány hónap esett ki az emlékezetéből, hanem pár év. Évek, amikről nem tud semmit, és lassan, tényleg borzasztóan lassan jut el addig, hogy felismerje, ez a makacs optimizmus többet árt, mint használ.

Amikor Tiffany előáll azzal, hogy a közös táncért cserébe közvetít Nikki felé, mindent alárendel a táncnak. Szemét a célon tartva dolgozik, és közben minden szép lassan szétesik körülötte. Az apja, aki nem beszél vele, alighanem épp olyan flúgos mint Pat maga, anyja megelégedve a helyzetet a sarkára áll, kiáll magáért és ezzel a családjáéért is, még úgy is, ha az érintettek ezt nem veszik észre.

A film egyik legintimebb és megkapóbb jelenete, amiben Bradley Cooper a csodás kék szemével a
földön ülve nézi Jennifer Lawrence-t, ahogy a nő ragasztószalaggal tekeri be a sportcipőjét, vagy ahogy később tanulmányozza az arcát, miközben Tiffany a nyakkendőjével küzd, nincs benne a könyvben. És nem is hiányzik belőle. Nincsenek benne nagy romantikus gesztusok, nem a romantika adja el a történetet. A két egyaránt sérült szereplő között kialakuló barátság, az ezzel járó érzelmek feltörik Pat zárt világát, aminek hatására képessé válik szembenézni a múltjával.

A megbocsájtás könyve, az újrakezdésé és a változásé. Pont azoké a dolgoké, amiket a legnehezebb megtennünk, és amiktől sokszor a leginkább tartunk. A könyv totálisan különbözik a filmtől, és ha azt keressük benne, csalódni fogunk, ugyanakkor ott a könnyedség, a felszín alatti mozgolódások, amit mindenki érez, de senki sem lát. Az életérzés, mikor a történtek dacára ragaszkodunk valamihez, ami nincs is, sokaknak ismerős. Pat eleinte sokkal idegesítőbb, mint amennyire érdekes, mégis könnyű azonosulni vele. Ha csak egy dolog volt az életedben, amit mindennél jobban szerettél volna, neked is könnyen fog menni.

Nem állítom, hogy fogtam a hasam a nevetéstől, de a történet iróniája, Pat ösztönös tagadása, ahogyan a szarkazmusa is, meglehetősen szórakoztató és magával ragadó. Könnyed, mégis meglepő módon elgondolkodtató darab, ami kicsit arra készteti az olvasót, hogy maga is szembenézzen dolgokkal. Szinte biztosan újra fogom olvasni néhány év múlva, amikor valószínűleg teljesen mást fog jelenteni.

8/10