Jane Eyre - National Theatre

forrás

Többször írtam már olyan színházi közvetítésről, amit az Uránia moziban ülhettem végig a National Theatre jóvoltából. Most, hogy a mozik bezártak, és mint minden ipar, a színház is bajba került, az NT minden csütörtökön kihelyez egy korábban élőben felvett színházi közvetítést a saját You Tube oldalára.  Múlt hét csütörtöktől egy hétig a One Man, Two Guvnors-szal jelentek meg, méghozzá az ezért a szerepéért Tony-díjat nyert James Cordennel, tegnap este pedig a Bristol Old Vic társulat Jane Eyre drámáját nézhettük meg. A tartalom leírását nagy részét plagizáltam, méghozzá saját magamtól.

Jane nevelésének gondja szülei halála után nagybátyára, a férfi távozásával pedig annak özvegyére száll. A kevély Mrs. Reed nem szívleli a szókimondó lányt. Saját gyerekeit többre becsüli hiába elkényeztetettek és ostobák. Idő kérdése csupán, hogy az árvát intézetbe adják, így Jane egy elég kegyetlen, zord nézeteket valló lelkész álltak felügyelt intézetbe kerül. A kezdeti nehézség után az idő gyorsan telik, a dolgok pedig, természetükből adódóan változnak.  Jane okos, szorgalmas diák, és utolsó két intézetben töltött évében már maga is tanár. Vágyik a változásra az ismeretlenre, ezért elhagyja Lowoodot, és elszegődik Thornfield Hallba, Edward Fairfax Rochester gyámleányának nevelőnőjeként. A férfit körüllengi valami hatalmas, sötét titok, ami lassan felemészti, miközben egyszerre van benne valami rendkívül vonzó és felkavaró is.

forrás

Szokatlan feldolgozás, bár hozzáteszem, az első Jane Eyre, amit színpadon látok, szóval talán mégsem én vagyok ennek megítélésében a legautentikusabb személy. Maradjunk annyiban, nekem furcsa, ugyanakkor elképesztően varázslatos és magával ragadó is. Egy fagaléria, amire számtalan vaslétrán,  hosszan elnyújtott feljárón és lépcsőn lehet feljutni, a fő díszlet. Néhány széket vagy fotelt mozgatnak, de szinte kizárólag függönyökkel, hangokkal, zenével és a színészekkel teremtik meg a szükséges hangulatot.

Charlotte Brontë kultikus regényét Sally Cookson rendezésében mutatták be, összesen 10 szereplővel, akik közül hárman zenészek, és szinte folyamatosan játszanak. Teli van szimbólumokkal, ellentétekkel, negatív és pozitív karaktereket állítanak párba a szereposztásnak köszönhetően. Ez nyilván abból fakad, hogy kevés színésszel került színpadra, így Madeleine Worrall (Jane Eyre) kivételével minden színésznek több karakter is jutott, és amikor ez sem elég, a zenészek is beállnak.

Különösen érdekes az, hogy az elkényeztetett Reed úrfit és Rochestert is Felix Hayes alakítja - elképesztő hangon -, ahogyan Mrs. Reedet és Mrs. Fairfaxot is Maggie Tagney jeleníti meg. Persze azon lehet vitatkozni, hogy Edward Fairfax Rochester mennyire testesíti meg a hőst - ez egy másik, igen hosszú bejegyzés témája lenne -, de ezek az akaratlan árnyékok, ha élhetek ilyen képzavarral, új színeket adnak mindenkihez. Itt van egyből Helen Burns, a félárva barátnő, Jane rajta keresztül találkozik először a barátsággal, kötődéssel, szeretettel, és ugyanaz a Laura Elphinstone kelti életre, aki később Adele, Grace Poole és St John bőrébe is belebújik.

Melanie Marshall sem csak Bertha Masont alakítja, hanem csodlatos hangon énekel végig, mivel több zenés betét is helyet kapott a darabban, és ezzel akaratlanul is mesélői szerepet kap.
Bár az ő megjelenése fogja keretbe az darabot, az abszolút közösség kedvenc mégis Craig Edwards lett, mert a korán elhunyt Mr. Reed, a kevély, kiállhatatlan Mr. Brocklehurst, valamint a Mason fiú mellett Vezért(Pilot), a hűséges kutyát is életre kelti, nem kevés örömet okozva ezzel a nézőknek.

A darab, néhány perc híján három órás, így bőven jutott idő Jane gyerekkorára, amit mindig is utálatosnak találtam - a sokadik olvasásánál egyszerűen átlapoztam -, jóllehet fontos szerepe van a karakter fejődésének szempontjából, viszont túl aprólékos és komolyan nyomasztó. Némileg lazít a hangulaton, hogy a gyerek szerepekben is felnőtteket láthatunk, illetve mivel hiányzik néhány lány a létszámból, férfiak is ruhácskába és sapkába bújnak. Jane a színpadon öltözik át, és ebben a színésztársai és egyben belső hangjai segítik. A csecsemő sírástól a menyasszonnyi ruháig minden kis intimitással tölti fel a jelenlétét, de néha-néha azért a humor is helyet kap.

Bevallom, nem tudom, hogy a darab vagy a 2011-es film volt-e előbb, de gyanítom, az előbbi, mindenesetre a cselekmény nagy része azonos mindkét esetben, ebből kifolyólag sok dolog kimarad itt is, ami a filmben sem jelenik meg. A vendégség közben megjelenő cigányasszony és a jóslatai, vagy a könyv végét uraló játékosság hiányzott ezúttal is, ahogyan az örökség megléte sem kap nagy teret, ami viszont fontos, hiszen Jane később módosan és szabad akaratából tér vissza, ennek ellenére nem lehet okom panaszra. A főszereplők vibrálnak a színpadom, a karakterek közötti kémia átütő. Jane-ben maradt valami gyermeki ártatlanság, az intézet sem tudta elnyomni a nyughatatlan szellemét. Belső hangjai több oldalt is képviselnek egyszerre, tökéletesen megjelenítve belső vívódásait.

A rendezés, a színészek játéka, a finom humor, a kísérő zene és a számos egyedi apróság mind olyan plusszal szolgált, ami miatt a többször olvasott és látott feldolgozások után is képes volt újat nyújtani. Varázslatos élmény volt, ha kíváncsiak vagytok rá, április 16-ig megtekinthetitek. Sajnos magyar felirat nincs, és nem állítom, hogy helyenként nem küzdöttem meg az angollal, de egy idő után nem számított. Azt hiszem, ma este újra nézem. Biztos, ami tuti...

10/10





Szereposztás:

Madeleine Worrall: Jane Eyre

Felix Hayes: Rochester

Maggie Tagney: Mrs Reed / Mrs Fairfax

Laura Elphinstone: Helen Burns / Adele / St John / Grace Poole / Abbot

Craig Edwards: Mr Brocklehurst / Pilot / Mason

Simone Saunders : Bessie / Blanche Ingram / Diana Rivers

Melanie Marshall: Bertha Mason

Benji Bower: Zenész

Will Bower: Zenész

Phil King: Zenész