Az 5. hullám - röviden

Az ötödik hullám egy YA könyvsorozat bevezető kötete és sorozatcíme is egyben. És miért lett volna jó, ha ezt előre tudom? Mert hogy akkor meg nem nézem, az tuti! Utálóm a klisés YA-kat, és az a helyzet, ez ráadásul egy disztópiás fajta is, szóval mondjuk ki kereken, ramaty.

Azt hittem, lesz benne egy csomó földönkívüli, akikkel harcolnak, ehhez képest a film első egyharmada tömény dráma volt, semmi akció, semmi pörgés. Nem volt ezzel gond, mert bár másra számítottam, élveztem és értékeltem. Úgy tűnt, a sztori alaposan fel van építve, haladunk valamerre, ember embernek farkasa, morális válságok, túlélés minden áron, a halovány szerelmi száll elenyészett a történések súlya alatt, magyarul érdekesnek találtam. Aztán félrenéztem egy pillanatra, és mire újra  a vászonra szegeztem a tekintetem, egy másik filmen ültem. Megértettem ki kivel van, mert látszottak az olcsó húzások, az alacsony színvonalú, mondhatni szánalmas fordulatok. Nem hogy nem lepődtem meg, de egy tipikus, olvashatatlan YA-ba csöppentem, méghozzá két pasi egy nő felállással. Ezután már az is fájdalmasan valóságosnak látszott, hogy mi ezért bizony fizettünk.

A történet olyan szinten szétcsúszott, hogy többen felálltak és elhagyták a mozit, én azonban úgy éreztem, a magam szarkasztikus módján, már tudni akarom mi a vége. Jippiiiii! Mert hogy tudtam. A mellettünk ülő pár férfitagjánál olyan 5 perccel korábban szakad el a cérna, és elkezdtük széttrollkodni, ugyanis annyira élvezhetetlen borzalom volt, hogy némi röhögéssel feloldottuk. Nem tudom, ki és mennyire örült a jelenlétünknek, de mi legalább jól szórakoztattuk önmagunkat, ha már a film erre képtelen volt. Az összes fordulatot előre kitaláltuk, a szerelmi szál annyira YA, hogy az már szinte fájt, és Liev Schreiber jelenléte sem tehetett ez ellen semmit. Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, azt mondanám: kidobott pénz, kidobott idő, kihasználatlan lehetőségek. Az egyetlen pozitívumot az jelentette, hogy legalább jó társaságban szenvedtem végig, és ezért hálás vagyok.

2/10