Murakami Haruki: 1Q84 első könyv (Ezerkülöncszáznyolcvannégy)

Adjatok egy Murakami könyvet a kezembe és csöndben maradok.  Azt hiszem ez lesz az új twitter profilomban. Nincs az a hatalom, ami engem elhallgattat, de ez a zseniális író egyszerűen szótlanná tesz. Ő a cica, aki meglép a nyelvemmel. Nagyon baba...

Aomame ( zöldbab) a dugó közepén ül, egy különleges és szokatlan taxiban. Fontos találkozóra siet, a helyzet pedig reménytelennek tűnik. A sofőr tud egy megoldást, mégpedig a szervizlépcsőt. Mivel a híd közepén rostokolnak ez korántsem veszélytelen vállalkozás, ráadásul a nő talpig üzletasszonynak van öltözve.  Mégsem marad más választása. Nem késhet el, tehát leveszi a körömcipőjét, keresztet vet a harisnyájára és mászni kezd.

Közben újra átél egy kellemes emléket tinikorából és  csapongnak a gondolatai is. Miután lejut, vásárol egy új harisnyát, rendbe szedi magát, majd folytatja az útját. Az első furcsaságot itt tapasztalja. Az utcán szembejövő rendőrnek új uniformisa és automata pisztolya van. Esküdni merne rá, hogy legutóbb még a régi volt az öltözékük és forgótáras a pisztolyuk. Valami nem stimmel. A lehetőségek gondos mérlegelése után arra a következtetésre jut, ez már nem 1984. Legalábbis nem abban a formában, ahogy megismerte. Miközben látszólag minden ugyanolyan, valami történt a múltban, ami kifejti hatását a jelenre. Vagy, és ez a valószínűbb, most ezerkülöncszáznyolcvannégy van. Vajon mi a csuda történt?

Tengo matek előkészítő órákat tart és közben kisebb irodalmi munkákat lát el egy kiadó számára. Ennek során talál egy művet, amit valaki beküldött a könyvnélküli írók pályázatára. Egyből megragadja a könyv témája, bár a nyelvezete és a stílusa hemzseg a hibától. Mégis van benne valami, amitől képtelen szabadulni. Mivel Komacu, a szerkesztő szerint is így van, előáll egy ajánlattal. A történet zseniális, de valakinek át kéne írnia. Álmodjanak nagyobbat, menjenek egy nagyobb díjra, amit biztosan meg is nyernek, ha Tengo lesz az, aki átírja ezt a csodálatos történetet. Tengo álla leesik, ez csalás, de hatalmas benne a késztetés, hogy átírja a Légből szőtt gubót, és bár nem döntötte el, hogy morális alapon helyes-e a terv, mégis beleegyezik, hogy találkozik Fukaerivel a 17 éves íróval.

A lánnyal való találkozás elindít benne valamit. Eri tőmondatokban beszél, nem hangsúlyoz, így Tengo csak érzésre válaszol a szerinte kérdésként elhangzó mondatokra. Arról nem is beszélve, hogy az ifjú író gyönyörű és körbelengi valami különös atmoszféra.

Mire észbe kap, meglátogatja a lány gyámját is és persze beleegyezik a munkába, sőt megtud Fukaeri múltjáról egy csomó dolgot, amit nagyon különösnek tart.

Nos, kétféle könyvsorozat létezik. Az egyik esetében minden résznek van egy különálló története (Percy Jackson és az Olimposziak), csupán a kerettörténet azonos, és vannak azok a sorozatok, amikor minden mozzanat egy bizonyos célt szolgál, és még ha vannak is apró kilengések, a fő szál adott ( A Gyűrűk Ura). Nos az 1Q84 ez utóbbihoz tartozik. Ezért kicsit problémás beszélni az első részről, miközben kitudja mi fog történni a következőben.

A könyv áprilistól júniusig felváltva meséli el egy férfi és egy nő történetét. Mindketten huszonkilenc évesek, mindketten a saját világukban élnek, de hogy mi bennük a közös, az sokáig nem derül ki. Ahogy a történet halad, lassan sejteni lehet valamiféle párhuzamot, amit Murakami nem is ágyaz kétértelmű köntösbe. Gondolunk, amit gondolunk. Ennyi.

A misztikum gőzerővel tombol, a fülszöveg pedig lelőtte a poént, szóval miközben Tengo olvas és ír a két holdról, Aomame azt is látja az égen, tehát tuti biztos, hogy valahol, valami nagyon elcsúszott.

Van női fül, szexualitás, fiatalabb fiú, idősebb szerető, kék ruha és egy sereg más Murakamis elem. Egyenlőre nincs macska, bár ez csak az első könyv, kitudja, mit hoz a többi?

Pont a héten mondta egy barátnőm, hogy sorozatba tartozó könyveket nem olvas egymásután. Ez nálam nem feltétlen van így. Gyakran olvasok több részt is, de Murakaminál más a helyzet. Idő kell ahhoz is, hogy leülepedjen. Mert megesik, utólag már máshogy látok néhány dolgot.  Ha egyből új részbe vágok, nincs idő kellően elveszni a részletekben. Így meg van egy újabb más könyvnyi szünet a másodikig, és addig sok minden változhat.

Beszélhetnék még a nagyvárosi magányról, a hatvanas évek egyetemi lázadásáról és még egy sereg dologról, amit a nálam okosabbak az író sablonjainak tulajdonítanak, vagy esetleg ellenpárkánt olvassák őket az élettel szemben. Elemzik Murakamit órákon át, szeletelve, kiforgatva minden mondatát, de én nem vagyok profi kritikus. Csak azt mondhatom, amit érzek és értek.

Változatlanul imádom a mondatszerkesztéseit. Az a csoda, ahogy a szavakat egymáshoz fűzi, sokszor kissé furcsa módon, számomra lenyűgöző. Újra és újra elvarázsol. Nem is feltétlen számít a történet. Sokáig csak a szöveg varázsáért olvasom, aztán hirtelen valami megváltozik. Az agyamban helyére billennek a dolgok és a szavak háttérbe kerülnek. Már csak a történet él.

És persze az első benyomások is fontosak. Amikor megpillantottam a borítót, egyből az 1984 ugrott be George Orwelltől. És ez a képzettársítás sem véletlen. Az író maga épít rá, megemlíti, pedig a történet eddig nem sok párhuzamit mutat. Mégis úgy érzem, később még lehet jelentősége. Majd kiderül. Mindenesetre én izgatottan várom a következő rész eseményeit. Ugyanis eddig kitűnő.

10/10

Magyar kiadó: Geopen Könyvkiadó

Fordította: Erdős György

Erdős György műfordító hosszú betegség során 66 évesen hunyt el. Ez a könyv volt az utolsó befejezett és egyben tizedik Murakami fordítása. A második részben csak néhány fejezetig jutott, amit a kiadó jelölt is.  Nagyszerű ember volt, köszönöm!