Artmozik éjszakája újratöltve

Az első Artmozik éjszakája nálam akkorát ütött, hogy amint megtudtam, idén ismétlünk, mindenféle előzetes ismeret nélkül rohantam megvenni a karszalagokat. Szerencsére be tudtam palizni az egyik barátnőmet, hogy csatlakozzon hozzám, illetve most is bízhattam abban, hogy több ismerőssel is összeakadok az éjszaka folyamán.
Ezúttal sem karmoltuk szét egymást és magunkat egy-egy jobb helyért, ha valaki késve érkezett a vetítésre, akkor sem bolyongott reménytelenül üres ülés után kutatva, de azért örömmel láttam, hogy többen voltunk. Úgy tűnik, mindenki hozott magával még egy embert (hi-hi), akik a 2012-es felhozatalhoz hasonlóan, most is válogathattak populáris, félig és tisztán művészfilmek között.
Nehezen döntöttünk a kezdést illetően, több film is felmerült, de végül is a MÁV menetrend határozta meg, hogy ténylegesen csak este nyolctól tudtuk az esemény fényét emelni.

Beültünk tehát a nyolcórás választottunkra, és legnagyobb ámulatomra ott egy magyar kisfilmet is levetítettek Nagyanyám köldöke címen. Egy darabig csak pislogtam, hiszen nem erre a filmre számítottam, de körülbelül fél perc eldöntötte, hogy én ezt bizony imádom, és bár igaz, hogy nem szerepelt egy listába sem, mindenkinek ajánlom a három generáción átívelő, kulináris élvezeteket sem megvető családdal való ismerkedés. Vicces és... Nos, szimplán csak szórakoztató.
10/10



Én és Te

A premier előtt vetítés Bernardo Bertolucci kéznyomát viseli, de maga egy könyvfeldolgozás, amit sajnos még nem olvastam. Ismét egy elgondolkodtató olasz darab, amit talán soha nem ismerek meg, ha nincs a MÁV, szóval kénytelen vagyok nekik megköszönni. 


A tizennégy éves Lorenzo magán viseli a tinédzserek minden tipikus tünetét, de ezt megfűszerezi egy jó adag nárcizmussal és erőszakos kitörésekkel, amiket egyetlen céllal alkalmaz, hogy velük irányítsa szüleit. Amikor úgy dönt, elutazik az iskola sítáborába édesanyjával madarat lehetne fogatni, hiszen a gyógyulás, változás felé vezető utat véli látni, de valójában a fiú elteszi a táborpénzt, bevásárol egy hétre és leköltözik a ház alaksorában lévő pincéjükbe. Lassan csordogáló perceiben olvas, elmélyülten tanulmányozza hangyafarmjának szorgos lakosait, mert ez az, amire szüksége van. Csakhogy nyugalma egy pillanat alatt elveszik, mikor megjelenik Olivia, a féltestvére, akit alig ismer, és aki boldogan szabadulna démonjaitól, és velük együtt a drogfüggőségtől is. 

Elgondolkodtató, keser-édes történet, bizonyos szempontból pozitív kicsengéssel, bár a téma maga nagyon komor, és a film hangulatára telepedő mélabússág majdnem áthatolhatatlan vastagságúnak tetszik. De csak majdnem. 
9/10



Lore

Az első bemutatót olyan 3 hónapja láttam, azóta vártam a lehetőséget. Tudtam, hogy a témaválasztása miatt ez több mint borús, több mint érzelmi káosz és totális katasztrófa. Nem válaszokat kerestem, hanem értelmet egy olyan kényes témában, ami mai napig megosztja az embereket. Felelőssé tehető-e egy egész nemzet? Hány generáció viseli a hátán azt a keresztet, amit a nagyszüleiktől kaptak és miért nem látjuk az igazi áldozatokat, az embert?

A Führer halott, a háború elveszett és mindenki, akinek csak kicsi kis felelősség terhelte a lelkét menekül és menti a családját. Lore a legidősebb, egy húga és három öccse van, akik a Hitler-Jugend tanításainak élő igazi árja gyermekek. Az eszme, ami oly sokaknak volt elfogadható kényelmes otthonaikból, most hirtelen egyformán vétkessé vált az egész nemzetet, Lore szüleit pedig háborús bűnösi rangra emelte. Miután a kicsiket az ő gondjaira bízták nincs más lehetősége, mint eljutni a rég látott nagymamához, de papírok és élelem nélkül, a rengeteg menekülttel együtt ez majdnem reménytelen feladat. A szövetségesek az arcukba tolják kollektív tetteik, a hallgatás eredményét, amit a legtöbben nem akarnak, vagy nem tudnak elfogadni, és sokakkal egyetemben a 17 éves lány sem képes feldolgozni. Thomas, akire szüksége van, de akit tulajdonképpen mélyen megvet megtestesít számára mindent, amitől valaha is rettegett. 

Igazi kemény, székbedöngölő film. Nem kínál feloldozást, értelmet, megértést, még csak ítéletet sem mond, csupán mutat. A szépen kidolgozott hazugság fátylait fejti fel lassan, lépről lépésre, de nem akarja megértetni a nézővel, mi az, amit lát. Nem a Holokauszttal foglalkozik, nem a halottak igazságát keresi, ígéri vagy szolgáltatja, hiszen hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a veszteseket alkotó ellenség tagjai is emberekből álltak, hogy a kézzelfogható áldozatokon kívül minden háború kitermeli a másodlagosan elesetteket. Azokat, akik életben maradtak, mert a szülök szeretik gyermekeiket, a gyerekek a szüleiket, még akkor is, ha gyilkosok.
Csakis saját felelősségre nézhető.
10/10



Eleven testek

Kellett valami vidámabb, közönség barátabb film is (mert lassan és észrevétlenül közelített a lelki terror), erre pedig üdítő lehetőséget nyújtott ez a darab, ami semmi mást, csak valami könnyed kikapcsolódást ígért. Ahogyan Salaander találóan megjegyezte: Muszáj nézni valamit, amibe nem hall meg senki komolyan. Ránéztem, hiszen értem én a viccet, ebben a filmben, csak úgy hemzsegnek a zombik. De ők legalább már tényleg halottak.

R kapcsolati problémákkal küzd. Nem csoda, hiszen egy élőhalott, akik nem igen építenek kapcsolatokat. Csupán az éhség vezérli őket, és elevenek húsára vágynak. Szóval R gondolkodik, érzi, hogy nincs vele valami rendben, mégsem tehet róla, hogy amikor meglátja Julie-t, valami megmozdul benne, mégpedig egy olyan része a testének, ami igen régóta élettelen már. Magától érthető módon bújtatja el a lányt és eleinte egy, majd több szótagos szavakkal próbál kommunikálni vele. A lányt elképeszti ez az újfajta jelenség, és egy idő után nem is igen félti az életét. Persze nem csak ketten élnek a bolygón, így aztán előbb-utóbb elkerülhetetlenül konfliktusba keverednek.

Igazi pop-corn faló darab, felszabadult nevetéssel, komolytalan befejezéssel. Nekem speciel a könyv vége jobban tetszik, könnyebben azonosulok vele, de tény, hogy kerek egésszé változtatták, kicsit rózsaszín felhőssé festve a lehetőségeket, fel nem rovom hibának, amikor ennyire kellemesen szórakoztam. Talán az életemet, de legalábbis az ereimet mentette meg egy erőteljes nyiszától, függetlenül attól, hogy zseniális filmeket láttam, mégsem képes az ember minden pirulát egyszerre lenyelni.

8/10



The Master

Két filmhez ragaszkodtam, a Lore-hoz és ehhez. Azt mondtam, hogy mindegy mi lesz, de ezeket nekem látni kell, és hát minden kívánságom így teljesüljön, megkaptam, amit akartam. Joaquin Phoenix neve ugyanis számomra garancia arra, hogy valami olyat látok, amit nem lehet csak úgy elfelejteni, vagy szőnyeg alá söpörni.

Freddie ex-tengerészgyalogos, aki a második világháború után nem igazán találja sehol a helyét ide-oda vándorol az országban és csupán a saját maga által kotyvasztott italokban leli örömét. Minden, ami fontos volt számára már rég elmaradt, nincs senki, aki várja. Egy átivott éjszaka után köt ki a Mester hajóján, aki az ötvenes évek egyik népszerű témája köré épít kisebb kultuszt. Az erőszakos, züllött férfi kötödése ehhez a tanító alakhoz első pillanattól kezdve nyilvánvaló, de azt még maga sem tudja, mi vár rá akkor, ha szembenéz önnön félelmeivel.

Oké, Phoenix egy felfoghatatlan zseni és egyszerűen nem tudtam kivonna magam a hatása alól. Órákat tudnék regélni a filmről, és nyugalom, fogok is. Az ekulturával abban állapodtunk meg, hogy egy filmről részletesen írok hozzájuk, ugyanis mostantól majd ott is olvashattok, én én ezt a darabot választottam, tehát hamarosan egy kis ömlengés ott, amit természetesen kiteszek majd ide is. Mert hihetetlen volt! Tudom, nem mindenkinek fog összeállni, néhányakat majd zavarni fogja valami, egy kis apróság, amit talán nem tudnak megnevezni, de megéri megnézni ennek a 144 percnek minden hihetetlen pillanatát.
10/10



Mellékhatások

Eredetileg a 360-at terveztük be, hiszen a szereposztás már önmagában káprázatos, de egy óra negyvenöt percet kellett volna még várnunk rá. Minden film, amire beülhettünk volna, jóval a 360 kezdése után ért volna véget, így áthidaló megoldáskánt csak negyvenöt percet vártunk a Mellékhatásokra, amikről, az esetleges kockázatokkal egyetemben, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét... Vagy ne!

Emily csodás élete összeomlik, mikor férjét letartoztatják belsőkereskedelem vádjával, és leültetik négy évre. Martin szabadulásával egy időben ismét jelentkeznek nála a depresszió tünetei, és miután öngyilkosságot kísérel meg Jonathan Banks pszichológushoz kerül terápiára. A férfi új antidepresszánst ír fel, s ezzel az élet látszólag visszatér a normális kerékvágásba. Csakhogy tragédia történik, valami olyasmi, amire senki sem készült fel, és a jó doktor maga is nyakig merül a trutyiba. Ha nem akar belefulladni, kénytelen tenni valamit az ügy érdekében.   

Imádom Jude Law-t! Még így, félig kopaszon is jobban él a vásznon, mint a kigyúrt szépfiúk kétharmada. Az ígéret, hogy egy thrillert kapunk, nem igazán döntött le a lábamról. Az az igazság, hogy láttunk már hasonlót, adott esetben többet is. Sem a sztori, sem a színészek nem tartogattak különösebb meglepetést, bár ki gondolta volna Catherine Zeta-Jonesról, hogy ily bevállalós, mégis, senkit sem fognak sokkolni az események. Ami viszont más, az a technika, ahogyan Dr. Banks próbálja megoldani és átlátni a körülötte kialakult káoszt, aztán Nagy Sándorhoz hasonlóan, átvágja ama bizonyos csomót. 
Lazán szórakoztató záró darab, tiszta levezetés a komolyabb témák után. 
8/10

Idén kicsit több művészetet csempésztünk a listánkba, és ettől bár nehezebben emészthetővé vált, csodálatos élményt nyújtott. Rengeteg minden állt rajta és még több dolog marad le róla. Az Úton-t is szívesen újranéztem volna, de sajnálom a 360, a Tajtékos napok, az Egy hölgy Párizsban, Hitchcock, A vadászat vagy akár A torinói ló kihagyását is. És ezek csak azok, amik listán vannak, a többi filmnek nagy általánosságban a bemutatóját sem láttam, szóval nem tudom, mi az amiről nem tudok.
A feliratokra most nem lehetett panasz, legalábbis azoknál a filmeknél, amiket mi néztünk, a szervezés is jobban működött, és a létszámból ítélve még két-három ilyen alkalom, és itt is közelharcot kell vívni a bejutásárt. Igaz, számomra akkor is megérné.

Remek társaságban fantasztikus filmélményekkel lettem gazdagabb és reggel fél kilenc tájában már haza is értem. Az éjszaka ezúttal is egyértelműen:
10/10