Más nyelvével ékeskedni, azaz miért jó idegen nyelveken olvasni

Öööö... Sznobságból? Persze, hogy nem. Salaanderrel elmélkedtünk és megállapodtunk abban, hogy bejegyzés formájában közzétesszük a közös vagy eltérő (az övét még nem olvastam, majd kiderül) véleményünket. Mert hát, manapság az internetnek köszönhetően még kisebbé vált eme sárteke (ami, hála érte a gravitációnak, még nem vetette le hátáról az emberiséget), tehát jóval több az információ és ezzel a együtt megnőtt lehetőségeink száma is.

Bábel előtt könnyű dolgunk volt, ott volt nekünk a nagy közös nyelv, legalábbis addig, amíg mókás kedvű Teremtőnk be nem intett. Nyilván megérdemeltük, csak akkor most hogyan kommunikáljunk más anyanyelvű emberekkel? Hát kiabálhatsz nekik, ahogy azt megköveti az illem, hátha 100 decibellel az "itt fordulj jobbra" könnyebben érthető, de nagy valószínűséggel nem fog működni. Mit tegyünk? Tanuljunk nyelveket, mer’ az jó!
És tényleg. Az angoltanárnőm szerint az idegennyelv az, amit rosszul is érdemes tudni. Lehet benne valami, engem is meg szoktak érteni, pedig messze nem vartyogok jól, de ha a beszélgetőtársad figyel rád, és esetleg még ittál is egy kicsit, akkor bizony azon kapod magad, hogy nevetve sztorizol.  A másik fél, vagy azért, mert megért, vagy, mert esetleg sok volt a bor veled nevet, és ez klassz. De miért állnánk meg itt? Hiszen most kezdtél bele egy sorozatba, de sajnálatosan a tisztelt kiadó elkaszálta. Kiderült, hogy valami rejtélyes okból kifolyólag, ami mindenhol siker, azt idehaza csak te olvastad.  Persze beülhetsz a sarokba, sírhatsz órákig, tépheted a ruhád, de ettől még könyv nélkül maradsz.

Az első angol olvasmányom, kövezzetek meg érte, a Twilight volt. Iszonyú lassan érkeztek az új részek, eleve több éves lemaradással kezdtük, nyilván az első mozifilm sikere keltette reklámlehetőséget lovagolták meg (ez hívják az egy popsival két ló tipikus esetének), de legalább lehetett kapni. Mégis ki a csuda tud egy évet várni a következőre? Szegényes szókészletemet hatalmas magabiztossággal álcáztam, és megvettem a következő köteteket. Gyakorlatilag egyszerre, tehát egyáltalán nem merült fel bennem az a kósza gondolat, mi lesz akkor, ha nem fogom érteni. Éééés az első kötetet végig szótáraztam. Egy régebbi angoltanárnőm szavai égtek a fülemben, amikor azt mondta: „Ne akarj minden egyes szót megérteni! Adj időt magadnak, és meglátod, egyszer csak összeáll minden.”

Nem hittem neki. Volt, amikor az egész oldalból alig dekódoltam egy-két mondatot, majd történt valami furcsa. Ahogy lapoztam a következő oldalra hirtelen kling, és csak úgy ott volt. Csupán a lényeg, de ott volt, értettem miről szól a regény! Boldog voltam, és azt hittem ez egy nagydolog. Persze rajtam kívül több millióan olvasnak más nyelveken, de akkor is, mint gyakorló diszlexiásnak ez tényleg hatalmas dolog volt. Na tehát, kezembe vettem a következő részt is, és meglepő módon azt éreztem, ez sokkal könnyebben megy. Így is volt. Még mindig sokat szótáraztam, de a gyakori kifejezéseket, jelzőket zsigerből rakta helyre az agyam, tehát rájöttem, ha ugyanattól az írótól olvasok egy sorozatot részről részre, egyszerűbb lesz a dolgom.

Nagyjából itt kaptam vérszemet, és elkezdtem szörfözni a neten új lehetőségek után. A következő választásom a Sookie Stackhouse sorozatra esett (talán úgy jobban megvan, hogy True Blood). Akkor talán már a hetedik jött ki, nálunk még tervbe sem volt. Imádtam, majd az HBO sorozat hatására elkezdték itthon is kiadni. Próbából megvettem magyarul az első részt, és sokkot kaptam. Én még olyan rosszat életemben nem olvastam, és azon gondolkodtam, most én olvastam valamit félre, vagy ez tényleg ilyen rossz volt? Nos, sosem mindegy, ki fordítja az adott könyvet, a csodálatos anyanyelvünk ugyanis rendelkezik egy sereg olyan hajszálnyi különbségeket kifejező szóval, amik tévútra vihetnek egy-egy karaktert, ezzel pedig agyoncsapják a hangulatot.

Sok kiadó megspórolja a lektort (Jó, igazából egyre gondolok konkrétan, de inkább nem személyeskednék.), a szerkesztők sem mindig állnak a helyzet magaslatán (Még mindig ugyanarra a kiadóra gondolok.), és amit a kezünkbe kapunk az ránézésre ugyan tökéletesen jónak tűnik, de nem az.

A félrefordítás csak egy dolog, de kiderült, hogy néhány fordító gyakorlatilag újraírja a könyvet, és nem olyan értelemben, ahogy minden esetben szükséges. Példának okáért az első Drakula  kiadásról köztudott tény, hogy fordítója kihagyott belőle részeket, szerinte ugyanis unalmasak voltak, és ez az, ami számomra megbocsájthatatlan.

A következő szöget a könyvárak jelentik. Le lehet tölteni ugyan ingyen is, de én szeretem birtokolni a könyveket, tehát megveszem őket és pont. Azonban néhány kiadó totál dödencsnek nézi a szegény kis olvasókat. Hatalmas sorközökkel, giga betűméretekkel minimum 50-100 oldallal vaskosabb könyveket kreálnak, és ezzel természetesen megnövekszik az áruk is. Nos, lehet mondani, mennyibe kerül egy könyv kiadása, és igen, valóban nem olcsó, de egy éve pontosan utánanéztem, mikor azzal a gondolattal kacérkodtam, hogy kiadatom saját magam (minden lánynak vannak álmai), és nem annyira vészesek, mint ahogyan néhányan szeretnék velünk elhitetni. Az ár ugyanis függ a megrendelés darabszámától, a könyv méretétől, a szedéstől, a papír minőségétől és a borító fajtájától - itt és itt olvashattok róla majd bővebben. Minél többet rendel valaki, annál olcsóbb.

Oké, egy könyvnél meg kell venni magát a történetet, esetleg a borítótervet. Fizetni kell a fordítónak, aztán ott vannak még a lektorok, szerkesztők, a reklámok, ingyen könyvjelzők, kulcstartók, metróban plakátok és a többi, a lehetséges részesedés darabszám után, netalán jogdíjjak, amik persze mind hozzáadódnak a végső árhoz. Csakhogy, és itt érkeztünk el a lényeghez, csakhogy erre még rá jön a haszon is. Mindenki szeret úgy dolgozni, hogy meg is érje, de akadnak, akiknek irreális elképzelései vannak az adott haszon mértékéről.

Amikor egy 220-270 oldalas, puhakartonos, ragasztott táblás könyvet 3500 forintért akarnak rám sózni, úgy, hogy pontosan tudom, két nyitás után ki fog esni a közepe, akkor aztán levetem úrinői álarcom, és beintek a tisztelt kiadónak.  Ugyanezt a könyvet angolul 2040 és 2800 forint között kaphatom meg (kiadástól függően), ráadásul jobb a minősége, kisebb a mérete, nincs a könyv végén 50 oldal ismertető más könyvekből, amiket sosem vennék a kezembe.

Szóval nálam ezek az okok számítottak:

-         türelmetlenség és gyorsaság;

-          kifogásolható fordítás;

-         silány minőség;

-          botrányos oldal/árarány.

Vannak angol kifejezések, amiket egyszerűen nem lehet átültetni, sokszor a fordító szül rá valamit, vagy jobb esetben megkeresi a magyar megfelelőjét. Nem mindig sikerül tökéletesen, de azért a fordításaink többsége még mindig kiváló. Sőt, van, amikor jobb is, mint az eredeti. Akad már olyan könyv a kezembe angolul, hogy nem értettem, miként lehetett ez világsiker. Szörnyen laposak voltak a karakterek és semmi a történet, de a fordítója gyakorlatilag átírta az egészet, és így itthon is sikerre vezette.

Jóllehet megvannak a korlátaim, mégis több éve olvasok angolul, mert hát egyre könnyebb és könnyebb lesz, és már csak elvétve szótárazok. Egyszerűen megtanultam, hogy nem kell minden szót megértenem ahhoz, hogy élvezhessem a könyvet. Az agyam, ami ebben nagyon nagy, helyére rakja a dolgokat. Nem fordítok olvasás közben, nem akarom magyarul kezelni a szöveget, mert így is értem. Nevetek vagy sírok, hiszen az érzelmi töltés is átjön, és persze beszereztem egy hatalmas, ámbár passzív szókészletet. No és nincs közvetítő nyelv sem, ahol elcsúszhat ez vagy az. Úgyhogy most angolra járok, hátha beszélni is fogok olyan jól, mint olvasni.

Szerintem mindenki vágjon bele, nagy kaland. Azt szoktam mondani azoknak, akik megkérdeznek arról, mivel kezdjenek (mintha marha nagy szakértő lennék), hogy olyan könyvet válasszanak, amit olvastak már magyarul, és ha lehet, legyen ifjúsági irodalom. Ezen kategória nyelvezete ugyanis többnyire mellőzi a szlengeket, egyszerűen, tisztán fogalmazott, tehát könnyebben lehet vele haladni, de azt célszerű észben tartani, hogy eleinte lassabban olvastok majd.  Senki ne kenődjön el, ha kezdetben nehezebben megy: Practice makes perfect. Gyakorlat teszi a mestert.