Mi lesz veled, Teaser kedd?!

A szemfülesebbeknek már nyilván feltűnt, hogy az elmúlt két hétben nem érkezett Teaser kedd. Nincs semmi különösebb oka, legfeljebb annyi, hogy majd minden este tizenegy és fél tizenkettő magasságában vánszorogtam haza. Fáradt voltam, elfelejtettem vagy csak nem volt energiám rá. Amikor pedig végre nem mentem sehova, a hátamra hengeredve aludtam. Még az első héten éreztem némi lelkiismeret furdalást, a másodikon már csak arra gondoltam, hogy este van és alhatok. Ettől pedig bevillant, hogy bizonyára, még ha oly mélyen is, hogy nem vettem észre, de kényszernek éreztem.

Kötelező kedd és kötelező rovat. Jó volt, mert állandóságot adott, és aki egy kicsit is ismer, tudja, ez borzasztóan fontos a számomra. Kiemelt erényként dédelgetem a megbízhatóságot és édes öccsét, a folyamatosságot. Mégis, a dolgok változnak, hiszen annyi minden történt mostanában, búcsút vettem több embertől, meggyászolom őket, írtam egy szabad verset és igyekszem felkészíteni magam arra, hogy a közeljövőben újabb fontos ismerősöket veszthetek el. Még ha nem is annyira véglegesen, de többé nem lesznek részei az életemnek, és bevallom, ez a gondolat megrémít.  

Tudom, a változás jó és a változás fontos része az életnek, ezért igyekeztem megérteni a hihetetlen végleteit, de rájöttem, lehetetlen. Szóval most csak sodródom, és ezért úgy döntöttem, mivel a mindennapok úgy a munkámban, mint a magánéletemben jelenleg túl sok energiát emésztenek fel, és itt  a nyár is, amikor pedig igazán jól esik a napon barangolni, nem veszek semmit komolyan, sem kötelezőnek. Alig olvasok, szinte egyáltalán nem írok, pedig két folytatásos történetem is van, amik a fejemben már véget is értek. Talán találok rájuk időt, annyit, amennyit megérdemelnének.

És hogy a kérdésre is válaszoljak, a rovat nem szűnik meg, ahogy a blog sem, csak most egy pöttyet pihen. Ritkábban jön, csak akkor, ha van új könyvem, megosztani valóm. Mivel a Napi falat számomra mindig is nagyon személyes volt, és sosem szántam kimondottan könyves blognak, épp olyan összevisszaságot építettem itt, mint amilyen a fejemben csücsül. Terápia, szórakozás, tanulás, kapcsolattartás, ez mind itt van, kötödés, ami nélkül egy élőlény sem képes létezni, még akkor sem, ha néha tagadja. Igaz, nagyjából tíz, ha nem tizenöt könyvvel maradtam adós, elképzelhető, hogy kevesebb érékelés jön majd, és ahogy négy éve kezdtem, több lesz a történet, pillanat az életeméből és fikció a fejemből. Remélem, nem vesztelek el titeket, és adtok nekem némi időt, hogy feldolgozzam eme masszát, ami a lélegzés melléktermékeként érkezett, az életet.