Félelmetes, hogy ennyi év után még mindig nem ismersz. Én előre szóltam. Még azt sem mondhatod, hogy becsaptalak. Akkor most mire a sértődés?
Azt mondtad, majd te hívni fogsz. Azt feleltem én nem. Erre az jött, hogy téged érdekelni mi van velem. Rád néztem és szerintem tudtad, mi a válaszom. Elmagyaráztam neked, ez a te döntésed, nem az enyém. Neked kell meghozni, és a következményeket is te viseled. Adok neked időt, hogy végiggondold, de nem sokat. Aztán választ kérek.
Nem mondtál semmit, az idő pedig lejárt. Sajnálom. Tudom, hogy szükséged lenne rám. Érzem minden nap. Hetek óta álmodom veled, mégsem megyek el hozzád, és nem foglak megkeresni.
Rosszul viselem, ha belém rúgnak, ezért úgy döntöttem, ne nyugtatgasd a lelkiismeretedet azzal, hogy nem akarsz teljesen elengedni. Sosem voltam jó ebben. Tudom, hogy megsértődtél, mert azt remélted mondok majd valamit. Bíztál benne, hogy észérvekkel próbállak győzködni, de én nem ilyen vagyok.
Próbáltam veled beszélni, tereltél. Éreztem, hogy gond van, és tényleg legyőzve magamat, átlépve a korlátaimat kinyújtottam a kezemet feléd. Ellökted. Most már késő kapálózni.
Köszönöm az sms-t. Megköszöntem, mert így neveltek, de már nem tudok mit kezdeni vele. Komolyan. Fogalmam sincs miért nem hagytad annyiban. Nem sértődtem volna meg. Nincs kötelezettséged felém, és nekem sincs feléd. Szerintem így jó.
A te bűnöd, a döntésed. Az enyém, hogy hagytam. Többé nincs jelentősége. Lezártam. Nem fellejtettem el, de már nem is fáj. Ha elfelejtek írni a szülinapodon, ne haragudj rám. Csak az van, hogy már nem érdekel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése