Aki nem olvasott még Márquezt, az ne ezzel kezdjen. Vagy mégis... Egy azonban tény, olvasni kötelező! Tudniillik, ez egy kicsit más, mint a többi könyve. Mindösszesen 104 oldal. Meglehetősen vékonyka, de ahogy a Magvető kiadótól megszokott, keménytáblás, fűzött lapos kiadás. Igen hamar, a 2004-es megjelenését követő évben, jutott el hazánkba.Amikor kézbe vettem, tagadhatatlanul megcsapott a szűzies gerincroppanás, ami nálam eleve plusz pontot ér. Nem mintha Márquez rászorulna az én kis pontocskáimra.
Egy Irodalmi Nobel-díjas ugyanis olyan helyzetben van, hogy azt ír, amit csak akar. Akkor is kiadnák, ha senkinek nem tetszene. Természetesen erről szó sincs. Személy szerint, én szeretem a fanyar, helyenként kesernyés humorát, kötetlen, de nem szlenges stílusát, kidolgozott karaktereit, az összetett mondatainak szépségét, melyek így együttesen azt eredményezik, hogy egy könnyen olvasható, érdekes és szórakoztató könyv került a birtokunkba.
Teljesen mindegy miről ír. Épp olyan lelkesen forgatom, épp olyan lelkesen olvasom, mint a Száz év magányt, ami számomra az első volt tőle, és ez idáig a legkiválóbb is.
Nos, ha már szóba került az én könyves perverzióm, mint fehér, érintetlen lapok, sosem nyílt, reccsenő és hajlékony gerincek, lássuk most Márquezét is.
A cím meglehetős pajzánságot sejtett. Senki sem téved, ha erre gondol. Mégsem tisztán a testi örömök szemléltetésének reményével közeledjünk e könyv felé. Az ezerkilencszázas évek elején botrány könyv lehetett volna, manapság leginkább szépirodalom. Legalábbis a maga trágár módján. Mennyit változott a világ!
Egy élemedett korú, kilencven éves újságíró, akinek élete során rengeteg örömlánnyal volt már dolga, úgy dönt, hogy meglepi magát azzal az élménnyel, amit ez idáig nem tapasztalt. Történetesen egy tini lányka ártatlanságával.
A gondolatot tett követné, és hogy beteljesülés is kerekedjen, ahhoz a madámhoz fordul, akinek szokása kiközvetíteni az ily becses portékával kereskedőket. Nos, most jól jön a szakértelme, csak az a bibi, hogy nem is olyan könnyű a feladat. Némi hímezés-hámozás következik, majd kevéske idő elteltével, megvan a kiszemelt áldozat.
A leány csupán tizennégy éves, nappal egy gyárban dolgozik. Hősünk, izgatottan érkezik az első légyottra, ahol a kis ágyasa mélyen alszik. Ettől kezdve, hűségesen jár őrizni az álmát. Apró ajándékokat visz, kedveskedik, hízeleg. Inkább magának mit a gyermeknek és ebben az ártatlan érzelmi kavalkádban ébred rá, szerelmes. Életében először.
Lehetne ez egy újabb Lolita történet, mégsem az. Az újságíró megkapó szerelme, odaadása, rajongása, öniróniával átitatott monológjai, mind egy görbe tükröt tartanak elénk. Az életről, a fontossági sorrendekről. Az élvezetek és az érzelmek ellentétéről, vagy akár azonosságáról. Helyenként meglehetős vulgárissággal, néhol pedig költői szépséggel ábrázolja a mindennapi életet, a kilencven éves, boldog, aggódó szerelmes szavait, tetteit.
Ez a történet azokról a tapasztalatokról, benyomásokról szól, amiket csak akkor tudnánk megfelelően átlátni, ha kellő távolságból tekinthetnénk vissza. Ezekhez mi szükséges? Némi élettapasztalat, józan ítélőképesség és olyan kilencvenévnyi előny.
Ellene egyetlen dolgot hozhatnék fel, a rövidségét.
10/10
Magyar kiadó: Magvető könyvkiadó
Fordította: Székács Vera
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése