Piroska és a cica

Nos, ez most nem egy szeleburdi történet lesz. Vagy mégis, vagy mégsem? Az elmúlt években, ha nem vagyok fél kómában, és tudok koncentrálni már nem történnek velem olyasmik. Pánikra semmi ok! Történetem, alighanem 10 évre elegendő maradt. Különben nem kell nekem segítség, hogy furcsa helyzetekbe sodorjam magamat. Teszem azt példának okáért,  mert unatkozom, mert nem gondolom, hogy ebből a helyzetből baj lehet, vagy mert egyszerűen nem is gondolkodom. A véletlenek ördögi összjátéka számtalanszor késztetett fülpirító szégyenkezésre.

Van egy pinduri kertem. Igazából az előző lakó teljesen lebetonozta. Sem kertre, sem üde ligetre nem hajaz, ráadásul tulajdonát nézve, osztatlan közös a ház lakóinak egészével, de mivel csak nekem van lehetőségem a kijárásra, így csak én használom. Bajos is lenne. A többiek legfeljebb Tarzanként, ha nem is liánon, de futóvirágokból készült fonaton ereszkedhetnének alá. Az enyém és pont!

Az emberek mindenfélét elvesztenek az udvaromon. Kaptam már félig sült csirkecsontot, hamutartót, rengeteg csikket, egy cserép és egy egész láda muskátlit, plüssállatkákat, konyharuhát, törölközőt, fél pár kesztyűt, felmosó fát, üres kétdekás üvegeket, egy szép zöld válltáskát (teli ragtapasszal, papírokkal, zsebkendővel), aztán anyagzsepit, sálat és még kitudja miket.

Én mindent lelkiismeretesen összeszedek, a ruhaneműket és plüsscuccokat kimosom, a muskátlikat átültetem, és mert jó fej vagyok, mindig várom, hogy valaki jelentkezzen érte.

Senki ne jön soha. Talán azt hiszik, én vagyok az Ogre, a cuccaik meg maradnak.

Próbáltam jó szomszéd lenni, és az első évben összegyűjtött apróságokat, egy papír kíséretében kiraktam a  folyosóra. Az A4-es lapon az alábbi szöveg állt: "Ha rám ismersz, vigyél haza".

Az egymásra találási akcióknak mindig sikere volt. Pillanatok alatt elvitték a lelenctárgyakat, persze a csirkecsontot és a csikkeket nem raktam ki. Lehet Eszti néni (megérne egy misét ő is) tacskójának, és egy hajléktalannak örömet szereztem volna vele, de én gonosz voltam, és kihajítottam ezeket a kukába.

Tehát a program sikeres volt. Reggel kipakoltam, mire hazajöttem a papírt csak beszedtem. Takarékoskodás, és hát, szükség lehet még rá.

Történt, hogy a vízórám hitelessége lejárt és nem szerettem volna tízezreket fizetni érte, mivel kettőt is kellett cserélnem, és mint normális, bérből-fizetésből élő, sosincs egy fillérem sem.

A közös képviselő felajánlotta, hogy megnézi, és ki is cseréli. Tehát, felkerekedtünk és nosza rajta, haladtunk.

Ahogy beléptünk a lakásba, Killercat elbújt (Őlédisége nem szereti az idegeneket, a férfiakat, a hangos embereket és a gyerekeket). Én betessékeltem a segítőkész úriembert és megmutattam neki, merre a vízóra. Az emlegetett eszköz a mosógép felett helyezkedett el. Az úr lerakta az íróeszközt és zseblámpát, amit magával hozott, és rátámaszkodott a mosógépre. Láttam, hogy valamit nagyon néz, megrándul a szája, elpirul  a füle aztán hivatalos útra terelte a beszélgetést.

Csak miután elment, akkor vettem észre, hogy a "Ha rám ismersz, vigyél haza" feliratot bámulta szegény ember meredten.

A magam részéről, már nem szolgáltatom vissza a talált tárgyakat, Killercat továbbra is kirekesztő magatartást tanúsít, és azóta a közös képviselő messziről előre köszön, miközben sosem néz a szemembe. Ti mire tippeltek?