2021. január 3., vasárnap

Mo Xiang Tong Xiu: The Untamed - A démoni kultiváció nagymestere 2-4.

Az első rész nagyon feldobott, persze, erősen hatott rám a filmsorozat is, amit már vagy háromszor láttam, de tény, hogy kevés könyvet vártam tavaly annyira, mint a The Untamed következő részeit. Vagyis, akarom mondani, semmit sem vártam ezt leszámítva, mert hogy az az év nem tett jót az olvasói szokásiamnak.  Fogalmam sincs, miért, de megnyugtatott a sorozat. Újra elvarázsolt, és visszarepített abba világba, amin annyit nevettem, sírtam és izgultam. Még akkor is, ha  könyvek érzelmileg fele annyira szélsőségesek sincsennek, jó volt újra és újra kézbe venni. 

Wei Wuxian, Yilingh pátriárka már 13 éve halott, a lelke meg ki tudja merre csatangol, amikor Mo Xuanyu, a Mo család egy kissé félnótás tagja felajánlja számára a testét, hogy beteljesítse bosszúját azokon, akik ártottak neki. A szerződés egyoldalú, az elfoglaló lény véleményét nem kérte kis senki, de el sem állhat tőle, különben a lelke elveszik örökre. A dolgok jól alakulnak, a Mo család kisebb sétáló halott problémával küzd, ami miatt a Gusu Lan klán néhány kultivátora a helyszínre érkezik. Teszik a dolgukat serényen, de amikor az események kezdenek zavarossá válni, megérkezik a klán második embere, Lan Wangji is. Őt viszont szívesen elkerülné a friss testben ébredő egykori pátriárka, mivel túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy előbb vagy utóbb nem derüljön fény a jelenlétére. Csakhogy, dacára  a szökésének, mire feleszmél, újra Felhőzugban találja magát, a szamarával, Almácskával, és egy testét vesztett kósza balkézzel együtt. A helyre, ahol a korábban is utált háromezer helyett már négyezer különböző szabály, és a szokatlanul türelmes Lan Wangji is él. 

2020. december 31., csütörtök

2020, rendhagyó voltál, azt elismerem, de azért menj a...

Nehéz bármit is írni erről az évről, legalábbis olyasmit, amit már nem említettem meg az idei, baromi kevés bejegyzésem egyikében. 2020 több volt mint bizarr, például minden eddigi rekordot megdöntött az emeletről kieső orosz orvosok száma. Úgy tűnik, veszélyes lehet az emeleten élni, igaz, akadt köztük, akinek a testén késszúrást is találtak, de ez is csak azt bizonyítja, milyen zordak a magas épületek arrafelé. Aztán míg a világban egyre több helyen a mutáns vírussal küzdenek, a kínaiaknak külföldre kell látogatniuk, ha tesztelni szeretnék a 3. fázisban lévő vakcináikat, mert náluk nincs egy darab beteg sem. Elképesztő bravúr! Jó, jó, ez a nagyvilág, viszont nálunk legalább minden tökéletes! Nos, nemigazán! És az is sejthető, hogy a 2021 első fele sem lesz sokkal másabb, de legalább az anya nő, az apa meg férfi... Kinek mi a  fontos, ugye!

2020. december 30., szerda

Sherry Thomas: A Study in Scarlet Women (Lady Sherlock #1)

Sokat vártam ettől a könnytől, jó kritikákat olvastam róla, és később Brigi és Tünde is szentelt neki egy adást. Igaz, mire kijöttek vele, már rég belekezdtem - és meg is álltam vele -, de végülis ők győztek meg arról, hogy érdemes a végére járnom. Jól tették! Köszönöm, csajok, mert nélkülitek sosem sikerült volna!  

Charlotte Holmes másik három lánytestvérével él a szüleivel, és bár nagyon is nyilvánvaló, hogy más, mint a többiek, az élete egyértelmű, amikor eljön az ideje férjez megy, én elhagyja a szülői házat. Csakhogy ő nem ilyen életet tervez magának. Nem lát más kiutat, minthogy botrányos viszonyba kezdjen, ami hatására kikerül az eladó lányok sorából. Kicsit elszámítja magát, és kénytelen képesítés nélkül megszökni otthonról. S míg ő a konzervatív korlátokkal küzd, három váratlan haláleset borzolja fel London nyugalmát, amibe az egyik húga és az apja is belekeveredik. Szeretné tisztázni a nevüket, de nőként esélye sincs, ezért megalkotja  Sherlock Holmes karakterét, és Robert Treadles felügyelő segítségével nyomozni kezd. Hogy a férfi személyét fenntartsa, szüksége van Lord Ingram Ashburton asszisztálásra, és a jó sors összehozza Mrs. Joanna Watsonnal, akinek nem csak pénze, de kitűnő színészi képességei is vannak.  

2020. december 28., hétfő

Deborah Harkness: The Book of Life - Az élet könyve (All Souls Trilogy, #3)

A trilógia befejező része kicsit csúszott az első kettőhöz képest, de ami késik az ugye sosem múlik. És míg az első résznél sodort magával a filmsorozat hangulata, lendülete, ami akkor elég is volt, a második kötet idejére azonban már ez nem mondható el, így nagyon örültem az új színt és mélységet adó kötetnek. A kérdés már csak az, a harmadik rész képes-e ugyanerre.

Diana és Matthew visszatérése nem feltétlen úgy sikerült, ahogy tervezték. A veszteséget feldolgozni sosem könnyű, főleg akkor, amikor magaddal hozol egy hatalmas tűzokádót, és titokban ikreket vársz. A család feje nem feltétlen megértő, ami tulajdonképpen nem sokkol senkit, felbukkan néhány rég nem látott ismerős és barát, újabb szövetségesek kerülnek elő, de ennek következtében Matthew kénytelen magára hagyni a feleségét. Ha rövid időre is, mindkettőjüket megviseli az egyedüllét. Az elveszett Clairmon titok lassan napfényre kerül, a magával hozva egyéb, eltemetett dolgokat, és így kell meggyőzniük a tanácsot arról, hogy az élet közben meghaladta őket. Amit tanúsít végre az élet könyve is, ha tetszik, ha nem.

2020. december 27., vasárnap

Cherry Magic! Thirty Years of Virginity Can Make You a Wizard?! sorozat

Mostanában kicsit belecsúszta a bl, azaz boys love sorozatokba, regényekbe. Egyértelműen öregszem, és ennek tudható be, hogy idén több romantikus darab is bekerült a repertoárba, de ezek nagyrészt M/M témák voltak, így egy csomó, megszokott, unt és sosem kedvelt klisét leváltottam újabbakra, ismeretlenekre vagy még nem ezerszer látottakra. 

Adachi Kiyoshi (Akaso Eiji) döbbenve tapasztalja, hogy a városi legenda, miszerint aki még szűz 30 éves korára, mágia használóvá válik, igaz. Állóra lassult életét megzavarják mások sosem sejtett gondolatai, és zavarodottsága még inkább fokozódik, mikor megtudja, hogy Kurosawa Yuichi (Machida Keita), az osztály sztár dolgozója, és minden kolleganő álma, szerelmes belé. Vajon képes figyelemén kívül hagyni a férfi jelenlétét? Meg tudja fogadni a legjobb barátja tanácsát, és úgy tenni, mintha semmit sem tudna? 

2020. szeptember 21., hétfő

Mo Xiang Tong Xiu: The Untamed - A démoni kultiváció nagymestere 1.

A Netflixen látható, ugyanezene a néven futó sorozat negyedik részének magasságában jöttem rá, hogy ez egy könyvsorozat alapján készült, és arra is hogy nekem ezt olvasnom kell. Hamar kiderült, hogy magyarul is kapható az első rész, és az is, angolul még nem adták ki. Ezt erősen fájlaltam, mert a sorozatot angol felirattal néztem, és hozzászoktam már a nyelvezetéhez, viszont néhány nap töprengés után csak megrendeltem. 

Wei Wuxian, Yilingh pátriárka már 13 éve halott, a lelke meg ki tudja merre csatangol, amikor Mo Xuanyu, a Mo család egy kissé félnótás tagja felajánlja számára a testét, hogy beteljesítse bosszúját azokon, akik ártottak neki. A szerződés egyoldalú, az elfoglaló lény véleményét nem kérte kis senki, de el sem állhat tőle, különben a lelke elveszik örökre. A dolgok jól alakulnak, a Mo család kisebb sétáló halott problémával küzd, ami miatt a Gusu Lan klán néhány kultivátora a helyszínre érkezik. Teszik a dolgukat serényen, de amikor az események kezdenek zavarossá válni, megérkezik a klán második embere, Lan Wangji is. Őt viszont szívesen elkerülné a friss testben ébredő egykori pátriárka, mivel túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy előbb vagy utóbb nem derüljön fény a jelenlétére. Csakhogy, dacára  a szökésének, mire feleszmél, újra Felhőzugban találja magát, a szamarával, Almácskával, és egy testét vesztett kósza balkézzel együtt. A helyre, ahol a korábban is utált háromezer helyett már négyezer különböző szabály, és a szokatlanul türelmes Lan Wangji is él. 

2020. július 23., csütörtök

Elizabeth Mundy: In Strangers' Houses (Lena Szarka Mysteries #1);

Nagy lelkesedéssel vágtam bele Lena Szarka történeteibe, hiszen laza krimi, ráadásul egy magyar takarítónő a főszereplője. Jó, Londonban, de minden nem lehet tökéletes. Elizabeth Mundy magyar gyökerekkel rendelkezik, a nagymamája ugyanis tőlünk vándorolt ki. Sajnos ő már nem beszéli a nyelvet, no de ez egy angol könyv, ugyan mi baj lehetne?!

Lena és Tímea gyerekkoruk óta barátok, szinte már testvérek, és együtt vállaltak munkát egy londoni bejárótakarítólat közvetítő cégnél. Amikor Tímea eltűnik, Lena biztos abban, hogy történ vele valami, de senki sem hisz neki. A rendőrségen megismerkedik Cartwirght közrendőrrel, aki a lány holtestének megtalálása után hajlandó hinni Lenának, és hajlik arra, hogy a magyar takarítónő nem lett öngyilkos. Lena meggyőzősése szerint az egyik ügyfél tehető felelőssé barátnője haláláért, márpedig senkiről nem lehet megtudni annyit, mint amikor az otthonában, utána takarítasz. 

2020. május 29., péntek

Az élet rendje

Sok vegánnak, állatbarátnak van olyan története, amiben megment egy kiszolgáltatott állatot, aki ezután boldogan folytatja életét a természetes környezetében. Nos, ez a sztori nem egészen ilyen lesz. A dolog úgy kezdődött, hogy csütörtök este, amikor ki akartam pakolni a csöpögtetőből, észrevettem, hogy apró, fekete rizsszemek vannak az üres mosogatóban. Több, mint negyven évi tapasztalatom készségesen megsúgta, hogy itt egér vagy patkány van, ami alighanem a nyitott ablakon pottyanhatott be. Kis szerencsével még a környéken bóklászik, nem a lakás mélyén bujkál, így talán van esély arra, hogy meg tudom fogni, és aztán szabadon engedhetem.

2020. április 23., csütörtök

Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró #1)

Már fogalmam sincs, hogy mióta és hány posztot, örömujjongást, akármit olvastam 2019 őszén, miszerint jön A tükörjáró 3. része, erről viszont az is eszembe jutott, hogy hányan imádták az első és második könyvet. Mint mindig, amikor valamit nagyon éljeneznek, ösztönös ellenéreztem alakul ki, azaz: hátralépek kettővel. Így aztán csak némi lemaradással, idén kezdtem bele az első kötetbe.

Ophélie szereti az életét Animán, a múzeumvezetésnek és különleges olvasási képességének él. Mint a lakosok szinte mindegyike, különleges képességükkel a tárgyak lelkét fürkészik,  mind rokonai egymásnak, és nem tévedés azt állítani, hogy az összes távoli és közeli családtagja úgy érzi, a lány egy pindurit különc. Így amikor a Matrónák vőlegényt találnak számára a távoli Sarkról, nem sok beleszólást engednek az ügybe. Thorn épp olyan fagyos, mint a világ, ahonnan érkezett, de az egyességből kihátrálni nem lehet. A messzi Légvárba csak keresztanyja kíséri el, az egyetlen ember abból a múltból, amit visszasír, de érzelgősségre sem idő sem alkalma nem nyílik, ugyanis hamarosan kiderül, nem bízhat senkiben, ha meg szeretné élni az esküvőjét.  

2020. április 19., vasárnap

Paplan alatt (Variálós vasárnap #55)

Téma szerint arról kéne írnom, hogy milyen könyvek segítenek visszatérni önmagamhoz, megnyugodni ebben a káoszban. Hogy mik azok az alapművek, melyeket valahányszor kézbe veszek, magukhoz emelnek. Otthonosan, melegen, meghitten. Mint kiderült, létezik erre egy mindenki által használt és ismert kifejezés, Amedeának köszönhetően, mégpedig a kabátkönyvek. Nos, már az elején elakadtam, ugyanis nem értettem a kifejezést. Nekem ugyanis a kabát, mint olyan, utcai felsőruházatra kerülő valami, amit akkor viselsz, amikor távozni készül valahonnan, viszont, és nyilván ez nézőpont kérdése, a maradás lenne most a lényeg. Lehorgonyozni valahol, egy világban, lubickolni a varázsában, alámerülni finoman, puhán, így a saját értelmezésem szerint, ahogy igen régen gondolok rájuk, ezek a paplan-, vagy dunnakönyvek, megtestesítve azokat a napokat, amikor nincs kedvem felkelni, csak feküdnék a takarom alatt, és lustálkodnék. És hogy ezt tisztáztam magamnak, már jöhetne is a felsorolás...

2020. április 11., szombat

Áprily Lajos: Nem mondhatom már

forrás




















1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésének napján a magyar költészetet. Az idei év sok szempontból különleges, de legalábbis más, ezért azt hiszem, minden olyan apróságot érdemes megragadni, ami visszahozza az állandóságot, az érzetét annak, hogy mégis csak minden normális. Azt pedig, hogy a normális fogalma alatt mást értünk mint néhány hónapja, nem érdemes feszegetni. Ezért aztán, bár volt már rá korábban is példa, hogy felolvastam egy verset, elérkezett az ideje a hamvába hullt hagyomány felelevenítésének.

2020. április 10., péntek

Jane Eyre - National Theatre

forrás

Többször írtam már olyan színházi közvetítésről, amit az Uránia moziban ülhettem végig a National Theatre jóvoltából. Most, hogy a mozik bezártak, és mint minden ipar, a színház is bajba került, az NT minden csütörtökön kihelyez egy korábban élőben felvett színházi közvetítést a saját You Tube oldalára.  Múlt hét csütörtöktől egy hétig a One Man, Two Guvnors-szal jelentek meg, méghozzá az ezért a szerepéért Tony-díjat nyert James Cordennel, tegnap este pedig a Bristol Old Vic társulat Jane Eyre drámáját nézhettük meg. A tartalom leírását nagy részét plagizáltam, méghozzá saját magamtól.

Jane nevelésének gondja szülei halála után nagybátyára, a férfi távozásával pedig annak özvegyére száll. A kevély Mrs. Reed nem szívleli a szókimondó lányt. Saját gyerekeit többre becsüli hiába elkényeztetettek és ostobák. Idő kérdése csupán, hogy az árvát intézetbe adják, így Jane egy elég kegyetlen, zord nézeteket valló lelkész álltak felügyelt intézetbe kerül. A kezdeti nehézség után az idő gyorsan telik, a dolgok pedig, természetükből adódóan változnak.  Jane okos, szorgalmas diák, és utolsó két intézetben töltött évében már maga is tanár. Vágyik a változásra az ismeretlenre, ezért elhagyja Lowoodot, és elszegődik Thornfield Hallba, Edward Fairfax Rochester gyámleányának nevelőnőjeként. A férfit körüllengi valami hatalmas, sötét titok, ami lassan felemészti, miközben egyszerre van benne valami rendkívül vonzó és felkavaró is.

2020. április 5., vasárnap

Leslie L. Lawrence: A gonosz és a fekete hercegnő

Őszintén megválva akadt némi problémám az olvasással, persze mostanság nem vagyok ezzel egyedül. Sokan panaszkodnak arról, hogy nem köti le őket az, amit korábban annyira szerettek. Két könyvet, két igen érdekes könyvet hagytam félbe, és hiába próbáltam másba kezdeni, nem rántott magába semmi. Véletlen akadt meg a szemem a polcon, ami teli van Leslie L. Lawrence könyvekkel, leginkább régebbi darabokkal, és mivel egyiket sem olvastam már évek óta, megrántottam a vállam, fogam közé haraptam a... Nos, nem pipázom, de a könyvet azért felütöttem.

Leslie L. Lawrence meghívást kap San Juan szigetére, Francis T. Drake, egy ritka könyvet kínál eladásra, a probléma csak az, hogy szakad az eső, senki sem várta, és egyedül kell feljutni a kastélyba. A taxis vonakodva, csak némi kényszerítés hatására hajlandó felvinni, és a helyi legenda a vérszívó várúrról és a fiatalon elhunyt feleségéről kellemesen meglapozza a hangulatát. Aztán a sofőrjét ismeretlenek karóba húzzák, és összeakad egy kísértettel, aki kis híján megöli, majd egy csapat filmessel is, akik pedig a Drake díjátadóra érkeznek. Ezen a ponton már meglehetősen biztos abban, hogy valami itt nagyon nem stimmel.

2020. március 27., péntek

M.C. Beaton: Death of a Gossip - Hamish ​Macbeth és a nagy lazacfogás

Agatha Raisin után csak idő kérdése volt, mikor ismerkedem meg Hamis Macbeth kalandjaival is, és M.C. Beaton 2019 decemberében bekövetkezett halála újra feltette a listámra. A széria hatalmas rajongói bázisa szerint könnyed szórakoztatásban legalább annyira jó, mint a kotnyeles Agatha kalandjai, viszont mégsem ugyanolyan. Egy próbát megért.

Lochdubh  nyugodt városkájában rendszeresen megjelennek a turisták, hogy megtanuljanak legyezőhorgászni. Így az új csapat megérkezése önmagában még nem lenne különös, de ezen a tanfolyamon igen vegyes társaság gyűlt össze, és Lady Jane Winters jelleme erősen felkavarja az állóvizet. A hölgy egy volt munkáspárti főrend özvegye, és szemmel láthatóan nem vágyik egyetemes népszerűségre. Olyannyira elviselhetetlen, hogy amikor a holttestét kifogják, Hamish Macbethe-nek, aki már jó előre látta közeledni a bajt, fel kell vennie a munkát, mert a központból küldött nyomozók nincsenek éppen a helyzet magaslatán. 

2020. március 21., szombat

És az óra csak pereg, pereg... - (Variálós vasárnap #54)

Sokan reagáltak az elmúlt hetek eseményeire, hiszem mindenhonnan ez ömlik ránk, méghozzá patakokban. Néhányan írtak róla, mások videót vagy podcast adást készíttek, és mivel sok a tartalom, nem gondoltam, hogy nekem is kéne. Mégis ki kíváncsi a gondolataimra? Megvan most mindenkinek a saját baja, ez tény, de aztán, részben a sok kiírásra reagálva, részben terápia gyanánt úgy érzetem, egyszerűen csak muszáj kiadnom magamból, mert nagyon olybá tűnik, hogy kicsit szétszakadt az ország, és nem arra koncentrálunk, amire kellene. Olvasni viszont nem kötelező.

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Néhány hete, mikor elkezdet ömleni mindenhonnan, de tényleg mindenhonnan a COVID-19, majd a vad pánikolás okozta felvásárlási láz elkezdődött, egyből beugrott a Veztegtzár a Grand Hotelben. Természetesen olvastam, a legtöbb Rejtő Jenő regényt rongyosra lapoztam, de akkoriban alig voltam több mint 14-15, így az újrázás már több mint időszerű volt. Ezúttal inkább hallgattam, de ez semmit sem vont le az értékéből.

Maud Borckman a hálószobájában egy szemtelen, de szimpatikus idegent talál pizsamában, és egy feltűnő lámpaburával a fején. A férfiről hamarosan kiderül, hogy nem más, mint a hírhedt Jáva Réme, körözött gyilkos és gonosztevő. A nyomába járó Elder felügyelő prioritásai hamarosan megváltoznak, mikor a szállodát bubópestis ürügyén lezárják, és az orvosukat meggyilkolják. És mindeközben titokzatos csalók és gyilkosok kergetik egymást a nemzetközi vendégekkel és ártatlan bámészkodókkal zsúfolt Grand Hotelben, a monszun is közeledik.

2020. március 15., vasárnap

Holly Jackson: A Good Girl's Guide to Murder (A Good Girl's Guide to Murder #1)

Ifjúsági és thriller, szóval kötelező darabnak tűnt Holly Jackson első regénye. Már a tartalom is elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de a szokatlanul magas értékelés - 4.41 az 5-ből, több mint 7000 szavazat alapján - egyértelművé tette, hogy a téma kedvelői között, nagyobb megosztások nélkül szeretett. Már csak az volt a kérdés, milyen formátumot válasszak. 

Pippa Fitz-Amobi a vizsgamunkájára készül és témának egy, a kisvárost erősen felkavaró gyilkossági ügyet választ. Andie Bellt öt éve ölték meg, bár a teste sosem került elő, és a gyilkos nem volt más, mint a barátja, Sal Singh, a környék egyetlen színes bőrű családjának fia. Senki sem kételkedik a fiú bűnösségében, de a lány nincs meggyőzve. Túl sok a soha meg nem válaszolt kérdés, Salt már nem lehet megkérdezni, mert a öngyilkosságot követett el, de a nyomok hozzá vezetnek, így a rendőrség lezárta a nyomozást. Megkeresi Ravi Singh-t is, aki bár mindig is hitt a bátyja ártatlanságában, eleinte kétkedve fogadja, majd felismeri, Pipnek olyan lehetőségek is megadatnak, amik neki sosem, csakhogy az is kiderül, hogy valakinek nagyon is érdeke az igazság elrejtése. 

2020. március 10., kedd

Vámos Miklós: Töredelmes vallomás

A Töredelmes vallomás ajándék volt egy kedves barátnőmtől. Úgy gondolta, fogok neki örülni, és igaza lett, mivel szeretem Vámos Miklós könyveit. Idén lett 70 éves, viszont sehol sem tartok az életművével, ezért úgy gondoltam, hogy eme szép kerek évforduló tiszteletére ideje kicsit lefaragni a lemaradásból.

Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húsz- vagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes újságcikk. Lehet-e novellát – történetet – írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, „odaülök, rövidülök” jeligére.

2020. március 8., vasárnap

Anne Rice: Prince Lestat and the Realms of Atlantis (The Vampire Chronicles #12)

Nem olyan rég döbbentem rá, hogy valamiért a Vámpírkrónikák 12. részének kiadása idehaza még várat magára, pedig már a 13-ik is kijött több mint egy éve. Aztán meg is fedtem magam, mert én sem állok sokkal jobban, a Realms of Atlantis ekkor már vagy másfél évet csücsült a polcon, ideje volt belevágni. Ilyenkor persze felmerül, mégis mire vártam eddig, de kérlek, ne kérdezzetek! Fogalmam sincs.

Lestatot és Amelt ugyanaz az álmom kísérti, egy hatalmas várost látnak, amint leomlik és elnyeli a víz. Egyikőjük sem ismeri a helyet, de van valami nyugtalanító a képben. Louis visszatérése jótékonyan hat a hercegi munkára, de akkor még senki sem tudja, hogy ez a béke hamarosan brutális gyorsasággal ér véget. bekövetkezik az elképzelhetetlen, megölnek egy vámpírt, az elkövető pedig nem közülük való, de még csak nem is ember. A vizsgálódás során az is kiderül, nincs egyedül, de mindezek közben Budapesten, a földalatti pincében fogvatartott fiatal fiút már 10 éve kínozzák, és kilátástalan a helyzete, esélye sincs a szökésre.

2020. február 29., szombat

Jeaniene Frost: Wicked Bite (Night Rebel #2)

Vártam a folytatást, a bevezető kötet ugyanis kellemesen feldobott, és bár némileg lelombozott, hogy nem lehetett tudni, hány részes lesz, erősen bizakodtam, megállunk a duológiánál. Tévedtem! Most úgy tűnik, hogy lesz majd még egy, amin már kellően kibosszankodtam magam, méghozzá a folytatás előtt, de ugye Frostnál semmi sem biztos, lehet abból még kettő is...

Ian nem sokra emlékszik, de abban nem kételkedik, hogy a drága kis felesége, Veritas, úgy otthagyta, mind eb a szaharát, ráadásul nem válaszol az sms-eire, nem veszi fel a telefont. egyszóval: utolérhetetlen. Mit tesz ilyenkor egy aggódó, ámbátor szemtelen és a törvényre nagy ívben tevő férj? Bepereli a vámpírok tanácsát. A felesége eközben Dragon nyomában jár, keresi a kiszabadult lelkeket, akik közül jó néhány mesze sem barátságos. És hogyha nem lenne elég baja, a tanács maga elé idézi, és ezen a ponton komolyan aggódik, hogy mire odaér, kivégzik a világ legpofátlanabb, tiltott varázslatokat űző vámpírját.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...