Soha nem értettem, miként fordulhat elő, hogy valakivel nem történik semmi sem. Néha úgy érzem, túl sok minden történik velem, de ez biztosan a lényemből is fakad. Megesik, hogy szívesen átadnék belőle.Egy átlagos napommal ismertetlek most meg. Önmagában semmi extra nincs benne. Lehetne bármelyik nap, most mégis a szerda mellett döntöttem. Mégpedig azért, mert arra a napra nem volt semmi különleges tervem, semmi, ami esetleg befolyásolhatná az átlagos fogalmát.
Reggel a telefon ébresztő funkciója 5:50-kor csörög. Mert egy dög! Hétperces szundi funkcióval rendelkezik, amit igénybe is szoktam venni. Olyan két-három alkalommal. Miért nem kelek akkor később? Hát, mer’ olyan húsz perc szükséges, míg az álomból fél éber állapotba kerülök.
Na! Szerdán elaludtam 6:49-kor nyitottam ki a szememet, ami tán nem hangzik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy fél nyolcra járok dolgozni, akkor ugye már késő. Tempó, vágta, iszkiri! Zuhany, öltözködés, majdnem kinyomtam a szemem a szemspirállal, aztán elindultam.
A zene, felrázó jelleggel, üvöltött a fülembe, még megálltam reggelit venni. Beértem és csak három percet késtem. Király vagyok!
Munka az volt. Nem unatkoztam. Reggeli időben megnéztem a Teen Wolf harmadik részének, második felét, és itt pattogtam a helyemen, hogy ú, meg á! Az ügyfelekre egy szavam sem lehet. Az étkezésre szánt időmet tiszteletben tartva, egy telefonom sem volt. Aztán beindultak, de akkor már nem bántam. Szóljon a meló, pörögjön a nap.
Beszélni és írni tudok egyszerre, főleg, ha rutin kérdésekről van szó, így nekikezdtem a Kint vagy bent témámnak is.
A munkában töltött időre, bár tartogat érdekes pillanatokat, mégsem térnék ki. Lévén, hogy egy grizzly sem támadt rám, szakmai kérdésekbe pedig nem bonyolódnék.
Tizenegy felé hívott édesanya. Mit csinálok ma? Titkos tervem az volt, hogy hazamegyek és kitakarítok, mert a kéróra is rá fért, na meg felmenőm is ígérkezett csütörtökre. Borult a program.
Úgy alakult, hogy ma ér rá. Menjek ki hozzá munka után, a székek és az asztal rég várják, hogy hozzám juthassanak, pakoljunk fel együtt, aztán le is együtt. Régi szép idők. Valamiért, akármilyen férfi volt mellettünk, ketten oldottunk meg mindent. Hopp egy szekrény, hopp egy polc, hopp egy zár csere(na jó, abban ő a profi és egyszer ki is mentett a lakásból, de ez más sztori). Rendben, mondtam. Az agyamon ugyan átfutott, hogy el sem mosogattam, aminek nagyjából már mindegy. Majd este…
Fél négyig dolgoztam ezen az átlagos napon, aztán vágta a villamoshoz, mert megy a vonatom.
Épp csak zötyögve, csörögve, rázva elindult a sárga csoda, amikor megcsörrent a telefonom. Hallani ugyan nem hallottam, de a táskám csiklandozott, ergo rezget.
Nagyon sok és hosszú szám volt. Felvettem. Professore barátom volt, mondtam, hogy egy szót nem hallok, nem jókor hív, de azt ígérte gyors lesz. Megállóba értünk, akkor húzzunk bele.
Július 5- ére megvan a repülőjegye. Jön haza.
Hűűű! Nekiálltam örömködni a tömött huszonnégyesen. Igaz, csak úgy, ahogyan én szoktam. Szóval semmi visítás, tapsikolás, malacvágta. Olyan akkor van, ha filmről, könyvről, vagy F1-ről van szó. Különben sokkal visszafogottabb vagyok. Talán jogos is volt a kérdés:
- Te ennek most örülsz?
- Igen. Nem kellene?
Jó, majd igyekszem teátrálisabb lenni, bár a drama queen az nem én vagyok, viszont tényleg nagyon boldoggá tett a hír.
Sokat nem beszéltünk, a rozoga technika is újra indult, aztán kis híján elharaptam a nyelvem, és elestem amikor megállt. Na itt már sejteni való volt, messzi nem jutunk. Azért a Nagyváradig elvergődtünk, amikor leszállítottak mindenkit. Az ég olyan fekete volt, mint a kisördög lelek, ernyő meg nem volt nálam, de derűs optimizmussal gondoltam arra, hogy csak elérek a Keletiig. Végül is a következő sárga paripával el is értem, de azt nem tettem hozzá, hogy az eső előtt. A vonatot lekéstem és olyan vízesés zúdult a nyakamba, hogy a fehérneműmig eláztam, a hajamból csurgott a víz, és még a lámpa is pirosra váltott.
Sietősre fogtam a lépteimet, amikor egy teljesen idegen nő, akit még csak a villamoson sem láttam, leszólított. A fejem fölé dugta az ernyőjét. Legalább egy darabig ne ázzak, mondta. Megköszöntem, kedves volt tőle, nem mintha segített volna az állapotomon, ráadásul az ernyője törött volt. az összes víz a vállamra zúdult, azonban ismeretlen embertársamtól ekkora kedvesség épp úgy feljegyzendő, mint az az eset, amikor a cukrászda előtt fagyiztunk másodmagammal, és az épp kiállni készülő autó vészesen közel, azaz egy milliméternyire megközelíttet a korlátot, amire egy felettébb nagy(meg még, szép is) autóból rádudáltak.
Én megijedtem, a fickó hamar kiállt, a dudáló meg be a helyére.
- Milyen rendes – mondtam. – Szólt a másiknak, hogy ne törje össze magát.
- Gondolod? Szerintem csak siettette, hogy álljon már ki.
- Lehet, de szeretek jóra gondolni.
- Aki ilyen autóval jár, arról nem gondolok semmi jót.
A pasas kiszállt, elnézést kért, hogy megijesztett, - De - magyarázta, - annyira közel ment az oszlophoz. Majdnem rátolatott.
- Neked volt igazad.
- Igen -nyugtáztam nulla felségtöbbessel a hangommal, csak az elmém húzta be a strigulát.
Visszatérve, az ernyős megmentőm csak fél távig jött, elköszöntem tőle, becsörtettem a pályaudvarra, hajamból kicsavartam a vizet, zsepivel letörölgettem az arcomat. Főleg a szem környékét, mert szerettem volna látni is.
Mennyire megbámultak! Vásári mulatság itt! Biztosan ez volt kiírva a hátamra. Nem azért, amire a pasik gondolnak. Nők és férfiak vegyesen értetlenkedtek. A csarnokban ugye nem esik, ezért a külvilág már nem is érdekes. Hát honnan került ide ez az ázott ürge? Hopponáltam. A Balatonba, mert elnéztem a címet. Aztán már dehopponáltam és a tetejébe, még a vizet is magammal hoztam!
A következő vonaton sikeresen belefutottam egy csapatnyi, osztálykirándulós fiatalba, plusz tanerők. Remek! Visongtak, nevetgéltek, teljes normális tinik voltak, akik viccesnek találták a rackabirkásan kunkorodó hajamat, és a hátamra tapadt blúzomat, de legalább csak akkor nevettek ki, amikor már a leszálláshoz készültem.
Édesanya örült nekem.
- Eláztál?
- El.
- Hol áztál meg?
Jó kedvem voltam, udvarias vagyok:
- Pesten.
Ebéddel várt. Áldassék a neve, ettem, dumcsiztunk, felpakoltuk a cuccokat és irány haza hozzám.
Félúton figyelmeztettem, ne lepődjön meg, nem takarítottam. Megrántotta a vállát, már hozzá szokott. Nála a pornak is külön helye van. A kukában. Sosem értette, kire ütöttem.
A székeket még könnyűszerrel behordtuk, az asztallal volt egy csekély probléma.- Hogy visszük ki az udvarra?
Fogós és ravasz kérdés.
A végén leszereltük az első lábát és kifordítottuk az ablakon. Győzelem!
Még beszélgettünk kicsit, szendvicseztünk, megkínáltam wasabis mogyoróval, amire csak fensőbbséges lenézéssel tekintett.
- Ez torma.
- Igen, de marha erős.
Rám nézett, bekapott egy fél marokkal és az arca meg sem rezzent… Oké, én nem szoktam erőset enni, és valóban nem mondta senki, hogy ezt ne úgy egyem, mint a normális mogyorót, tehát amikor én nyomtam be annyit az arcomba, elakadt a lélegzetem, magyarosan szólva, taknyom-nyálam egybefolyt és szánalmasan papírzsepi hegyekkel vergődve zokogtam, tekergőztem az ágyon. Puhány vagyok.
Édesanya körbenézte és megkérdezte:
- Mennyi idő alatt sikerült ezt összehoznod?
Nem tettem úgy, mintha nem érteném, miről beszél.
- Egyhetes kemény munka eredménye.
Esküszöm mosolygott is.
Miután elment, befejeztem a blogomat, megpróbálkoztam még egyszer az álnok wasabis mogyoróval, akkor is sírtam. Perverzen jó, de nem hiszem, hogy állandó buddyk leszünk.
Postoltam a témát, amivel elértem azt a hatást, amit szerettem volna. Sőt, többet is. Ezen viszont értetlenkedtem, de nem kell nekem mindent tudni. Beszélgettem twitteren, facebookon, közben fordítottam egy kicsit és üvöltettem a zenét is.
Mikor egyedül maradtam, oly időben, mikor normális ember lefekszik aludni, én folytattam első szerelmemet, az írást. Egyszer csak ránéztem az órára, fél kettő volt. Feküdni kéne, gond lesz az ébredéssel. Nálam minden reggel gond van az ébredéssel. Az elhatározást tett követte, csak az álom nem jött könnyen. Aztán arra riadtam, hogy csütörtök van, ami nem tudom miért lepett meg. Csütörtök volt már akkor is, amikor lefeküdtem.
Ha már wasabi
Ha már zene
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése