Könnyel és egy kicsivel

Az alábbi történet a nyugalom megzavarására alkalmas leírásokat tartalmaz. Akinek az állkapcsos történetem horror volt, az reszkessen. Most is elhangzik a bűnös szó: vér

A tegnapi napom rendkívül érdekesen alakult. Tökéletesen beleillet a hét eddigi eseményei közé.

Kivételesen időben ébredtem, nem kellett kapkodnom. Arra is jutott időm, hogy játszóruhát csomagoljak estére. Biztosan ez volt a baj. Sok időm maradt merengeni.

Így juthatott eszembe, hogy itt a kánikula a nyakamon. Elérkezett az idő, a szép papucsom viseléséhez. Igazán csinos, női darab. Fekete, nagyujjat elszeparáló, rafinált fonott pántok futnak rajta keresztül-kasul. Kicsi, diszkrét sarok, és ami lényeges, kényelmes. Ajándékba kaptam, és egyből fel is próbáltam az Amerikából érkezett becses darabot. Most pedig hordani is fogom!

Még nem értem ki a villamoshoz, amikor már éreztem, baj lesz. A pántok a lehető legjobb helyeken törtek.

A bigyóka tényleg csini, mert a kolléganőknek is megtetszett, lelkesen érdeklődtek, hol vettem. Csalódtak a válaszomban.

Nos, elég az hozzá, hogy preventíve, mielőtt járásképtelenné tettem volna magam, lecseréltem a benti papucsomra. A flip-flop (Télen is olyat viselek, mert szeretem. Rendes papucsom szerintem nincs is.) piros fekete pánttal, apró fehér virágokkal díszített. Eszméletlen puha, imádom, de utcai közlekedésre nem alkalmas, mert ahogy csúszkál benne a lábam, nyikorog. Bent pedig csoszogok. Komolyan!

Egy volt főnököm mindig azt mondta: „na megjött Csoszogi, az öreg suszter lánya.”

Igazi, kényelmes nyári papucs.

Épp lufihajtásban voltam, ami úgy értendő, egy bizonyos színű, méretű lufit kerestem. A közelünkben van ilyen bolt, elkéredzkedtem tehát munkaidőben, hogy beszerezzem a hiányzó darabokat. A főnököm, mint rendes főncsi, elengedett, sőt egy kolleganőm el is kísérhetett. A kis pántos papucskámban ide-oda csoszogtam, nyikorogtam, de nem volt mit tenni. Tudtam, azt a sétát a szép papucsban már nem bírnám ki.

Lufikat begyűjtöttük, visszafelé pedig betértünk ragtapaszt nézni, szegény bibis lábamra.

Jaj! Láttam Hello Kittyset is! Hogy az milyen cuki! Pont jól állna a homlokom közepén, binda helyett. Kár, hogy nincs bindám, az én szemeimről nem kell elvonni a tekintetet, és a rózsaszín meg nem az én stílusom, de lehetne, ha szeretném!

Visszaértünk, amivel nagyjából véget is ért a munkaidő. Leragasztottam, félig meddig megelőző jelleggel a lábikómat, mindkettőt, majd papucsot cserélve elindultam a villamoshoz. Félúton eszméltem rá, ez nagyon rossz ötlet volt, de már nem volt mit tenni.

A testvéremék helyett hazafelé vettem az irányt. Gyakorlatilag csikorgattam a fogaimat, a zene üvöltött a fülembe, hogy ne halljam, majd  koncentrálva minden lépésre, haladtam.

A sebtapaszok felgyűrődtek a pántok miatt, így takaró funkciójuk helyett nyomóba mentek át.

Jaj, de fájtam! Több liternyi verejték elvesztését, a fogaim lekopását követően hazaértem, ahol a mutatós lábbelit olyan lendületben rúgtam a sarokba, hogy öröm volt nézni.

A lábamat már nem. Akkor láttam legutóbb ennyi vért rajta, amikor kis híján lemetéltem két lábujjamat. Hideg vízzel lábat mostam és következet a nehéz feladat. Cipőválasztás, mert hogy késében voltam, menni kellett. Azonnal!

Zárt cipő kizárva, szandál kizárva, normális ujjas papucs kizárva, nem maradt más csak flip-flop. Jellemzően a pántja ugyan nem nyomta a sebed, de körülötte a begyulladt bőrhöz hozzá ért, ezért ez sem bizonyult könnyed viseletnek.

Félúton elkezdett zuhogni az eső. Esernyőm volt, előre látó vagyok, de a kis papucsban csúszkálni fenomenális volt.

Mire odaértem, a sógornőm már lelépett. Egy órával a megbeszélt idő előtt, kis előünneplésre. A tesóm a keresztfiammal várt, aki halálos komolysággal nézte a Mamma miát, és szájtátva hallgatta, az ABBA slágereket. Aztán a bátyám is elment, és én egyedül maradtam egy tizennégy hónapos örökmozgóval.

Megvesztegetési szándékkal elővettem néhány lufit, a pumpámat és gyorsan csavartam egy kutyust, meg dobálni vagy három tojás lufit. Eljátszottunk. Értelmi képességeimnek megfelelő kihívóval találkoztam.

Aztán jött a vacsi, ami után még egy kicsit játszottunk, majd nekikészültem a fürdetésnek. Megengedtem a vizet, kis habfürdőt bele, teleszórtam játékokkal, aztán levetkőztettem a fiatalembert és beletettem a kádba.

Mondhatnátok, hogy ez a dolgok normális menete, a gyerek azonban döbbenten állt és nézett rám, aztán le, majd megint rám.

Rajta hagytam a zoknit. Gratulálok! Látod, milyen keresztanyád van? Pancseeer!

Őt nem zaklatta fel, de én tízpercig kacarásztam rajta, mennyire hülye vagyok.

Abszolút kedvenc a felhúzható krokodil. A mi időnkben béka volt, ha volt, viszont legalább most is zöld. Félpercenként nyomta a kezembe, én meg derekasan küzdöttem a csúszós játékkal. Olyan negyedóra múlva esett le, hogy ha lefogom a kroki lábát, nem kapálózik, nem csúszik, és visszarakhatom a vízbe azelőtt, mielőtt lekerepelne.

A fürdés végén, minden átmenet nélkül, eltört a mécses. Semmi gyerekdal nem jutott az eszembe, ezért kicsi legóztam, de a jelek szerint nem ismerte, esetleg a hangomtól lelte ki  a frász, úgyhogy bevetettem az itt a baba, hol a baba játékot. Bevált.

Ezekből nyilvánvaló, hogy nincs gyerekem, ugye? Talán nem is állok készen erre a feladatra. Killercat is meghaladja néha a képességeimet.

A tesóm negyed tízkor írt egy sms-t. A koncert még nem kezdődött el, de a banda már jóóóóóóóóóóóól van.

Ezúton köszönöm a Roxette-nek, amiért nem kezdtek időben, mert nekem aludni nem kell, az luxus és ráadásul még felesleges is.

Kínomban elkezdtem nézni a True Blood első évadát, valami random módon kiválasztott csatornán, mert nekik nem csak tévéjük, de kismillió csatornájuk is van, a szinkronon viszont felhúztam magam, Eric meg nem szerepelt, ezért kikapcsoltam és inkább olvastam.

A végén háromnegyed egyre értem haza. Mire rendbe raktam magam, már fél kettő volt; lefeküdtem, de nem tudtam elaludni.

Aztán fél három felé, Lukrécia zaklatni kezdett. Nem tudom végül mikor aludtam el, de 5:50-kor nagyon korainak éreztem a kelést.

A maradványok: Újra bootolni nem sikerült. Jelenleg is félkómában vagyok. A lábamat elintéztem erre a nyárra, visszatértem a brutál kényelmes, sehol sem nyomó túraszandálomhoz. Férfi style, de pont nem érdekel, és  ennyit arról, hogy egyszer felöltözöm csinosan…