Elcsattanó nevelés

Eszti néni hírhedt, híres alakjává vált lakóközösségünknek. Talán nem szeretek a felettem lakó, hangosan üvöltő Kárpátiájára vagy Demjén Ferencére ébredni (Nincs baj a Sajtból van a holddal, de már unom, itt jegyzem meg, fura ez a kettősség. Mintha időnként személyiség váltás történne, ugyanis minden átmenet nélkül A Magyarok világhimnusza után a Ki marad majd a barátom következik. ), de abban mindketten egyetértünk, a néni hiánya kézzelfogható.

Házunkban felütötte fejét az unalom. Senkinek nem kell már készenlétben állnia, nincs többé bekukucskálás a kapunál, hogy visszahúzódhassunk, ha nem kívánt társunk ott téblábol. Soha többé nem kell figyelnem, ki kanyarodik be előttem és nem érzem azt a kétségbeesést sem, amikor késésbe vagyok, de csak úgy szabadulhatnék meg a beszélgető társamtól, ha fellökném. Mivel ezt soha sem tenném meg, kétszer késtem miatta. A jó neveltség kellemetlen percei…
Szerencsére, még mindig maradtak történetek, amikkel nosztalgiázhatunk.
Az alábbi esetek még az én időm előtt történtek, de egy szemtanú oly részletességgel mesélte el, hogy a képek megelevenedtek előttem, úgy érzem, magam is ott voltam. Ebben biztosan segítségemre van a tény, ismerem a résztvevőket.

Az előttem itt lakó család férfi tagja, rendkívül szúrta Eszti néni szemét.
A pár egy fehér nőből és egy roma származású férfiból állt, akik, mivel saját gyermekük nem lehetett, örökbe fogadtak egy testvérpárt. Bár a férfi nem tanult, pallérozott elme, de rendes, becsületes és három munkája volt, hogy eltarthassa a családját. A felesége a közeli általános iskolában tanított. A gyerekei tiszták, ápoltak voltak, rendesen nevelték őket. Akárhányszor jöttem hozzájuk, akár váratlanul is, mindig tisztaság, patinás rend uralkodott. Szerintem sírnának, ha látnák most, hogy időnként mi van itt.

Eszti nénit zavarta a vegyes házasság és ezt lépten-nyomon szóvá is tette. Éveken keresztül hallgatták a mocskos cigányozást, míg egyszer betelt a pohár és a férj vissza üvöltött. Szó szót követett, a néni elcsoszogott, a feleség, aki a folyosón dohányzott, becibált a férjét.
Amikor csengettek, teljesen gyanútlanul nyitottak ajtót.
Eszti néni állt ott egy kézifegyverrel. A férfi lemerevedett, megszólalni sem tudott. Aztán megkérdezte mi a fene baja van a néninek, aki köpködte a szitkokat és lelövéssel fenyegette.

A gyerekeket és a feleségét hátratessékelő férj hangjára egybegyűlt a szomszédság. Bár a néni vasággyal együtt sem nyomott többet 40 kilónál, senki sem mert beleavatkozni. Lőfegyver az ugye elsülhet.
Valaki hívta a rendőrséget, akik meg is érkeztek, leszerelték a nénit és elvitték.
Utólag kiderült, a munkásőr korából maradt riasztófegyver, nem is igazán működött.
A lakásajtó elé rács került, a néni pedig eltűnt kis időre, de aztán simán hazasétált és folytatta ott ahol abba hagyta.  A környezete zaklatásával.

Hallottam már, hogy rendőrségi ügy lett egy összetűzésükből, de nem gondoltam, hogy erről van szó. A közös képviselő szerint azért volt, mert a férfi megverte a nénit. Tévedett, nem egészen így történt.

A feleség kint dohányzott a folyosón, és talán ezt ellensúlyozandó, rendszeresen feltakarított. Felsöpört, felmosott.
Ha néni ilyenkor kóricált, hallgathatta a mocskos cigány, büdös cigány, retkes cigány kezdetű monológot. Míg az öreglány vonszolta fel magát a lépcsőn, folyamatosan szidalmazta. Mivel lassan haladt, jó sokáig mondhatta a magáét.

Úgy a sokadik alkalommal a feleségben elszakad valami, eldobta a kezében tartott partvist, és a néni után eredt. Nem kellett sokat mennie. Még csak az első fordulón állt és gondolom pihenés ürügyén mocskolódott tovább. Elmenekülni nem tudott, hamar utolérte a dühödt nő és elkezdte ütni.

A néni visított, mint akit nyúznak, a szomszédok nem jöttek elő. Szerintem mindenki a saját ajtaja mögött, Mardel módjára, gonoszul nevetett.

A mókának egy hazaérkező lakótárs vetett véget, aki lerántotta az ütlegelő, dühös fúriát a vinnyogó mamikáról, és egy „legyen eszed”-del hazazavarta.

A néni azonban nem lett volna Eszti néni, ha szótlanul távozik. Feltápászkodott és nagyjából ugyanott folytatta ahol a pofonok előtt félbeszakadt.

A közbeavatkozás eredményeként megúszta néhány lila folttal és egy monoklival, ami miatt senki sem sajnálta.  Ő maga nem tett feljelentést. Lakásának erkélyéről folytatta tovább a pocskondiázást, az udvaron játszó gyerekeket sem kímélve, cigányozott megállíthatatlanul.

A feleségről kiderült, hogy állapotos volt az attack pillanatában. A hormonok fel-le kavarogtak benne, aminek hatására neki esett a néninek. Ahogy hallottam, nem bánta meg.

Ha nem is gratuláltak neki nyíltan, de senki sem ítélte el, amiért elvesztette a fejét.

Ez hűen példázza kis közösségünket. Senki sem látta meg a szidalmazó, minden jel szerint beteg idős nőben az áldozatot, csak a zaklatót, aki mindenkit különböző rögeszmékkel terrorizált, és ezért, nem ártott neki a nevelés. A különbségeket felülírta a közös ellenség.

A pattanásig feszült idegek kis időre kiengedtek, mondhatnánk úgy is, kielégültek. Hiába, furcsa állat az ember.