Minden jót, Eszti néni!

Számos alkalommal megemlítettem, hogy Eszti néni elhagyta köreinket. Távozását hatalmas megkönnyebbülés kísérte, és mint olyan, jelentős mozzanata életünknek.

Ahogy az lenni szokott az én esetemben, kimaradtam belőle. Mentségemre legyen szólva, semmi jele nem volt a nagy bumm közeledtének, nekem meg vacsorameghívásom volt. Tehát szépen felöltöztem, elmentem itthonról, majd olyan tíz percre rá kirobbant a balhé.

Jellemező, hogy mikor hazaértem, már minden elcsendesedett. Ismételten lecsúsztam a vége főcímet, megint csak tíz perccel. Ezt tanítani kéne!

No de, inkább rátérek arra, mi is történt.

Az események 15:45-kor kezdődtek. Eszti néni szomszédságában békés, szombati sziesztájukat töltötték a lakók, amikor hirtelen éktelen kiáltozásra, dörömbölésre lettek figyelmesek.

Rutinból tódultak a folyosóra.

- Segítség! Túszul ejtettek! Segítség! – verte az ajtót és a falat, idős szomszédjuk.

- Jól tetszik lenni? – döngették vissza a naiv kérését.

- Nem! Itt vannak a lakásban, fegyverük van! Nem engednek ki!

- Kicsodák?

- Elvették a kulcsaimat, túszul ejtetek! Segítség!

A néni már vagy fél órája kiabált, mikor döntésre jutottak. Elcsendesíteni nem tudták, szót érteni vele nem lehetett, a ház otthontartózkodó tagjai mind a másodikon gyülekeztek. A szomszéd eldöntötte, elviteti a renitens műsorszolgáltatót. Ami sok, az sok!

Hívta a mentőket. Elmondta mi a gond. A diszpécser felvilágosította, ez nem járható út, a rendőrök rendelhetik el a néni elszállítását, tessék előbb őket hívni.

Megtörtént. Hamarosan megérkezett a járőr páros, akik minden bizonnyal azt hitték, rövid öt perces akció lesz.

Negyedóra múlva csak annyit tudtak, a néni minden jel szerint bolond, lehetséges, hogy fegyver van nála (lásd itt), az ajtón biztonsági zár van és a kutya kapcsolódva gazdájához, szinkronban vonyít.

Hívni kell zárszakértőt, túsztárgyalót, aki ugye képzett agyfurkász, valamint készenlétiseket a  behatoláshoz.

Megérkezett a lakatos és a kommandósok. Ellepték talpig feketében, álarcban a lépcsőházat. Benyomultak a szomszédos lakásokba hallgatózni. A tejes harci díszes és gépfegyveres sereg láttán néhányakban kétség támadt. Főleg a szomszéd kis máltaijában, mert hogy félelmében végig… tisztelte gazdijának lábszárát, na meg a folyosó is egészen kiürült. A bámészkodok lassan oszolni kezdtek. Olyan nagy volt a felfordulás, hogy egy emelettel feljebb is hallhattak mindent, arról nem is beszélve, a lépcsőfordulóból jó rálátás ígérkezett.

Mindenki a túsztárgyalóra várt, aki a jelek szerint késett, addig meg próbálták beszéltetni a nénit. Egy idő után már örültek volna, ha elhallgat, mert csak az kiabálta:

- Segítség! Túszul ejtettek! Elvették a lakáskulcsomat.

Az egyen- és roham ruhások össze- összenéztek, csóválták a fejüket. Biztosra vették, hogy a túsz magyarosan szólva sült bolond, rájuk itt nem sok szükség van, ellenben a kényszerzubbonyosoknak már itt kéne lenni. Szakértő nélkül azonban nem tehettek semmit, maradtak. Az idő telt.

Fél hétre befutott az elmék bajnoka is. Addigra a zárszakértő kis híján elaludt, a háziak már csüggedten várták az akciót, lagymatagon kávéztak, beszélgettek, dohányoztak, csak a hivatásosok álltak peckesen, és persze a nap sztárja, a túszok túsza, Eszti néni.

A hozzáértő ember beszélgetést kezdeményezett. Annyira nem kellett próbálkoznia, a kérdezett be sem fogta a száját egész délután, értelmes válaszokat kicsikarni amúgy is reménytelen volt.

Talán a nagy figyelemtől, vagy mert maga is megunta a folyamatosan ismétlődő három mondatot, a néni közölte, fegyvere van. Aztán azt, hogy fegyveresek támadták meg, majd megint, hogy fegyvere van. A kérdésre, hányan vannak, kitérő választ adott, azaz segítségért kiabált.  A szakértő jelezte, hívják a mentősöket. A néni minden jel szerint gyógykezelésre szorul, ha nem szökött páciens. Azonban lehetséges, hogy fegyvere van.  A kommandósok hatoljanak be elsőnek.

Néma lassúsággal teltek a percek, levegőt is csak halkan vettek, még a pókok is beszüntették hálóik fonását. Kezdetét vette a várakoztak a mentősökre hadművelet.

Egyszer csak megérkeztek hordággyal, nyugtatókkal felszerelve.

A parancsot kiadták. Az embereket be és elterelték, aki tehette egy szomszédhoz bútorozott be, hogy az ajtóból szemmel tarthassa a történéseket.

A zárszakért az ajtó elé guggolt. Hamarosan bólintott, fogta a táskáját és visszavonult. A kommandósok ellenőrizték fegyvereiket, az ajtót két oldalról körbefogó társaságból kivált valaki, aki szembe állt és szimplán berúgta az ajtót.

A néni természetesen nem állt mögötte, nem szükséges gonoszkodni!

A feketében öltözött férfiak beözönlöttek a lakásban, nem tartott sokáig, míg körbenéztek és megállapították, nincs ott egy fél túszejtő sem. Az idős hölgy nem kapott szívinfarktust, bár megállás nélkül sivítozott, de a szomszédok esetében kevésen múlott. Oly sok várakozás ezért a percnyi attackért!

Ekkor bementek a mentősök és tíz percre rá már hozták is az idős asszonyt, aki ugyanúgy óbégatott, de legalább elvitték. Egy mesebeli helyre, ahol belül nincsen kilincs és gumiból vannak a falak.

A rendőrök végül csak éjszaka tizenegykor vonultak le. Szerintem akkor kanyarodtak ki a saroknál, amikor én leszálltam a villamosról. Egyszer van akció a házban és én akkor sem vagyok itt. Tipikus én.


Ezzel lezártnak tekintem Eszti néni életművét. Van még jó néhány történet, amit nem osztottam meg, de valószínűleg már nem is fogom. Ennyi volt ebben a témában. Engedjük el! Azért hiányozni fog...

u.i.:

Az néni felett lakó ősellenség magához vette a gazda hagyott, valaha szebb napokat látott tacskót. Mivel szegény jószág teljesen meg volt zavarodva és nem fogadott el semmit, elvitte az állatorvoshoz.

A hajnalt már nem élte meg. Az, hogy hemzsegtek benne a bolhák a kisebbik baj lett volna. Szegény kutyusnak nem igen volt épp porcikája, a belső szervei is megsérültek a minden jel szerint brutális verés sorozattól. A gonosz lakótárs, aki "lopta" a néni vizét, áramát és "tönkretette" a karácsonyát, megkönyörült szegény párán és elaltatta.

Két napra rá, felbukkant a sosem látott, de annyit emlegetett fiú és az unoka. Mártír arccal járkáltak, pakoltak. A lakóknak panaszkodtak felháborodva, hogy a nénit elvitették, amíg végre a közvetlen szomszéd be nem számolt az elmúlt néhány év eseményeiről. Ettől elhallgattak, gyorsan leürítették a lakást és azóta sem jártak erre.