Hős

(Ying xiong)

színes, magyarul beszélő, hongkongi-kínai akciófilm, 96 perc, 2002

rendező: Yimou Zhang
forgatókönyvíró: Feng Li, Bin Wang, Yimou Zhang
operatőr: Christopher Doyle
jelmeztervező: Emi Wada
zene: Tan Dun
producer: Yimou Zhang, William Kong
executive producer: Shoufang Dou, Weiping Zhang
látványtervező: Tingxiao Huo, Zhenzhou Yi
vágó: Angie Lam, Ru Zhai

szereplő(k):
Jet Li (Névtelen)
Maggie Cheung (Repülő Hó)
Tony Leung Chiu Wai (Törött Kard)
Ziyi Zhang (Hold)
Donnie Yen (Végtelen Ég)

Nem tudom, ez a film hogyan kerülte el a figyelmemet. Rejtély. Eleve érdekel minden olyan film, amiben Jet Lee játszik. Szeretem a technikáját és az egész megjelenését. Van benne valami… Ráadásul A repülő tőrök klánja az egyik kedvencem, szóval ha máshonnan nem, Yimou Zhang miatt találkoznom kellett volna vele, de mégsem.

Annalee mesélt róla, be is cserkésztem. Már több mint egy hete a gépemen volt, de valahogy nem akadt idő, alkalom. Nem éreztem a hívást, nem érdekelt.

Tegnap este, a meleg víz és vacsora felett érzett bánatom arra sarkalt:

1. rendeljek vacsorát,

2. nézzek valami vigasztalót.

Na, az első rész nem okozott problémát (sajtos gnocchi), a második kicsit megakasztott. Mit is kéne? A Bunrakut már megnéztem aznap, sorozathoz sem volt kedvem, így elindítottam a Hőst, elvégre mit veszíthetek?

A kínai birodalom hét részre szakadt. Háborúk során igyekeznek elhódítani egymástól területeket, növelni a sajátjukat, egyesíteni az országot.

Csin király élete állandó veszélyben van. A három legendás harcos, Törött Kard, Repülő Hó és Végtelen Ég, folyamatos veszélyt jelent az életére. Ezért személyes meghallgatást, valamint nem kevés jutalmat ígér annak, aki elhárítja eme, csekélynek nem nevezhető, tripla problémát.

Névtelen megérkezik a palotába és nem mást hoz bizonyságul, mint a harcosok fegyvereit. A király magához hívatja, ahol a jutalmát megkapva elmesélheti történetét. Hamarosan azonban az elbeszélésbe fordulat áll be, ami korántsem az utolsó.

Hogy mi Névtelen célja, hogyan került hozzá a lándzsa és a két kard, erről szól a film. A felszínen. Valójában, ahogy a kínai filmeknél ez megszokott, sokkal mélyebb a mondanivalója.

Azt kell mondjam, és ezt minden pironkodás nélkül vállalom is, ez a film az én összes hitvallásomat, a világról alkotott képemet magába foglalja. Egyszerűen letaglózott, ahogy magamra ismertem, miközben a csodálatos képeket néztem. A színek, a zenék kavalkádja magával ragadó. Egy élményorgia, a kielégítő fajtából. A harci jelenetek könnyedek, szépen koreografáltak, a színészek nagyszerűek.  A rendezés vitán felül zseniális, ahogy az operatőri munka is. A színek élénkek, elevenek, szinte kirobbannak a képernyőről. Önmagukban képesek jelentőségteljessé, hatásossá tenni egy egy jelenetet. Nincs fókuszálatlan pont, nem ül le a figyelem. Magával ragad, és nem enged. Persze mindezekhez nem árt szeretni az ilyen típusú filmeket.

A mondanivalója pedig, mint említettem, egyenesen a szívem közepébe lőtte a képzeletbéli nyilát, még most is szabályos, kövér cseppekben vérzem.

Amíg a tervből cél lesz, rengeteg dolog történik. Döntések sorozatát hozzuk meg. Kisebbeket, nagyobbakat, de a végkifejlet szempontjából jelentősek. Haladunk egy úton, eltökélve, feláldozva mindent. Nem azért, mert a cél szentesíti az eszközt, hanem mert van az az ár, amit érdemes megfizetni. Aztán elérünk a célba. Állunk ott, ácsorgunk és hirtelen bevillan, nem is akarjuk. Nincs többé értelme. Okafogyott az egész. Ebben a pillanatban az összes addigi döntés, minden amit tettünk, nem tettünk, minden, amire nem figyeltünk oda, a nyakunkba szakad. Felelősséget kell vállalnunk akkor is, ha fáj, akkor is, ha másnak okozunk ezzel fájdalmat, mert néha olyan döntéseket is számon kérhet rajtunk az élet, amik eredetileg nem hozzánk tartoztak, de elfogadtuk őket minden hátrányukkal együtt.

Ez miben kapcsolódik hozzám? Soha nem bánok meg semmit. Amikor meghozom a döntésem, a lehető legjobb tudásom szerint teszem. Még ha később az élet rá is cáfol, akkor is jó döntés volt! És igen, ha ezért falhoz állítom magam, hát megteszem, mert az elveim határoznak meg, döntik el, ki vagyok. Soha nem egy hetet, kettőt nézek, években gondolkodom, variálok, lejátszom a különböző lehetőségeket, és ott a célban, amikor összeáll minden részlet, még mindig megvan a lehetőségem máshogy cselekedni. Hiszen felelős vagyok mindenért, amit tettem, teszek. Nem tolhatom másra.

Névtelen végigjárja minden mozzanatarát ennek az életnek. Képzeletben, a valóságban, de amikor a király előtt ül, felülvizsgálja minden egyes lépését és meghozza az egyetlen logikus döntést. Nem számít mi volt előtte, mi lesz utána. Van az az ár, amit érdemes megfizetni.

Olyan gyönyörű, mély a film, hogy képes volt átadni a mélabús, erős érzelmi töltetét, ami akkorát szólt, mint egy ágyú. Számomra a döntések és felelősségek kapcsolatáról, a lelki nagyságról, önzetlenségről, hűségről, lojalitásról szól. Az apróságokról, amik meghatároznak valakit, és amiért azok vagyunk akik, akkor is, ha mindenkit nem teszünk ezzel boldoggá.

A csodás, természeti környezetben játszódó jelenetek önmagukban művészeti alkotások. Bár az én kedvenc jelenetemben nincs sok szín, azt hiszem, azért beégett a retinámba.

Nekem való! A pontozás is egyértelmű. Nem is lehetne máshogy!

10/10