2013. július 14., vasárnap

Nemek, vélemények és sztereotípiák (Variálós vasárnap #4)


















Mindig érdekes ha a férfiak szemszögéből vizsgáljuk magunkat, hiszen minden nő tetszeni akar, csakhogy elsősorban nem másoknak, hanem önmagának. Függetlenül attól, mit mondunk, él a fejünkben egy kép arról, mitől nő a nő. Ha lefogy néhány kilót, ha türelmesebb a gyerekekhez, esetleg szebben sminkel. Mert sok az ellenég, mégpedig a többi nő, akik karcsúbbak, szebb ruhákba, cipőkbe járnak. És persze itt vannak a férfiak is, akinek szintén van egy képe arról, milyenek is vagyunk. Ami persze köszönő viszonyban sincs a valósággal.
No és a férfiak mitől lesznek férfiak? Mert hogy magas elvárásokat támasztunk velük szemben, de be kell látnunk, hogy nem a könyvek ideáljai rohangálnak az utcákon. Ha találunk egy értelmes, okos példányt, aki mind mentálisan, mind fizikailag kielégítőnek tűnik, szerencsésebbek vagyunk, mint az átlag.
Nem követelünk esetleg túl sokat? És ők? Ők nem valami bomba álomképre vágynak, olyanra, aki nem létezik?

Fura, de tapasztalataim szerint azok a férfiak, akik érzelmeket táplálnak párjuk iránt, sokkal jobban képesek elfogadni a másik hibáit, tolerálni a különcségeit, mint a nők. Mert amikor a rózsaszín köd felszáll, bizony hajlamosak vagyunk olyasmiért zsörtölődni, amiért azelőtt soha sem, a széthagyott ruhákért, hogy még  a mosogatóba sem képes bepakolni, ráadásul csupa morzsa a konyha, pedig csak egy szelet kenyeret vágott le és a többi. Persze, ez mind függ az adott egyén természetétől is, de vajon ezek mennyiben rögzült viselkedések, és mennyiben tanultak?



Miért szajkózzuk ugyanazt évtizedek, századok óta? A fenti reklám ugyan megint amerikai példákat hoz, de nem így van ez idehaza is? Hány férfi szájából hallottam már, hogy milyen bizarr a női foci?! Miért? Mikor lettünk ennyire szűklátókörűségek?
Sok dologgal szinte tudatosan erősítjük ezeket a sztereotípiákat. Jóllehet azt tudjuk, a férfi alapvetően máshogy működik, mint a nő, azért mégsem két külön fajról, hanem egy faj két ágáról beszélünk. Tehát rengeteg bennünk a közös, amit mindkét fél tagad, mert milyen már meghatódni, és sírni, akár egy lány! A fiúk bátrak, erősek, és persze nem sírnak. Hősök, megmentők, lovagok. A lányok pedig nem verekednek, nem beszélnek csúnyán, s minden porcikájuk csupa báj, kellem.

A mesékben. A valóság manapság is egészen máshogy néz ki, de éles a kontraszt az első és második világháború előtti és utáni kor között is. Mivel sok munkát el tudtak látni a nők, hiszen nem voltak férfiak, hogy megcsinálják, képessé váltak eltartani önmagukat. Megszűnt a kiszolgáltatottságuk, egészen addig, míg a férfiak haza nem jöttek, és szembe nem találták magukat a függetlenedő nő képével.
A feminizmus fogalma már az 1700-as évektől jelen volt, hiszen sok nő szenvedett abban az idillikus képben, amit most jó páran visszasírnak. Ugyanis az soha senki nem tudta, mi zajlik a tisztes házak falai között. Hány nő szenvedett el erőszakot, hányakat bántalmaztak. A kényszer-házasságok korában nem feltétlen volt szempont a szerelem és vonzalom megléte.
Az asszonyi állatok azonban mindig is rendelkeztek olyan kiemelkedő alakokkal, akik bebizonyították, hogy többre képesek, ami érthető okokból sokaknak nem tetszett.
Az 1800-as években megerősödött mozgalmak aztán a XX. század kapuit döngették egyre nagyon hanggal, és aztán a háborúk kirobbanása kikövezte azt az utat, amire a női egyenjogúságért harcoló mozgalmaknak szüksége volt.

De hogy megkapták volna, amit akartak? Nem, nem egészen. A hatvanas években egyre több nő tört ki a konyhából, ahová visszaterelték őket a háborúból hazaérkező férfiak, kihirdették a saját testükhöz való jogukat, szabályozni kezdték a nemi erőszak és szexuális zaklatás kérdését, valamint napirendre került a fogamzásgátlás problémája is. A kommunista országokban kissé máshogy zajlott le ez a folyamat, de végül targoncák kormányai mögé kerültek a nők. Amivel persze még mindig nem oldottak meg semmit, mert manapság azért küzdünk, hogy ugyanazért a munkáért a nők kapjanak egyenlő bért is. Ez furamód még mindig nem általános.
És valahol, ezekben a harcokban megszüntettük a női és férfi szerepmodellek klasszikus felosztását, amivel nem is lenne feltétlen baj, ha közben nem panaszkodnánk folyton arról, hogy eltűntek az igazi férfiak.

Hölgyeim, kasztráltuk őket. Nem az őstulkokról beszélek, mert ők aztán nem mentek sehova, hanem azokról a férfiakról, akik valamikor biztonságot és szeretetet nyújtottak a családjuk számára, és akik jelenleg egyre kevésbé tudnak mit kezdeni a harcos feministákkal. A jó hír, hogy nem haltak ki teljesen, a rossz, hogy ha nem találunk középutat, talán ki fognak.

Íme két igen elgondolkodtató videó, de mivel már így is nagyon bő lére eresztettem a gondolataimat, csak tömören foglalom össze a lényeget. Jó, legalább megpróbálom!



Murray Schisgal, az Aranyoskám egyik forgatókönyvírója szerint az a kérdés, miben lennél más, ha nőnek születnél. Nem az, hogy milyen érzés lenne, hanem miben lennél más, mint most. Az ötlet jóval előbb megvolt, mint a rendező, és  Schisgal régi barátja volt Dustin Hoffmannak, aki csak úgy vállalta el a film főszerepét, ha előtte kiderítik, tudnak-e belőle nőt varázsolni. Amennyiben nem fordulnak meg utána az utcát akármilyen okból, akkor nem csinálja meg a filmet.
Amikor kész lett a smink, meglepődött mert szerinte vonzóbb is lehetett volna, és azt mondta: "Jó, nővé változtattatok, de most csináljatok belőlem egy gyönyörű nőt."  A válasz: "Ez a legjobb, a legtöbb, amit ki tudunk hozni."
Dustin hazament és miközben beszélgetett a feleségével, sírni kezdett. Azt mondta, meg kell őrizni ezt a képet, a kérdésre, hogy miért, azt felelte: "Mert azt hiszem, ahogy néztem magam a tükörben, érdekes nő voltam, de ha elmennék egy partira, és ott találkoznék magammal soha sem beszélgetnék vele. Mert nem felel meg azoknak a fizikai elvárásoknak, amiket egy nővel szemben támasztunk, ami miatt elhívjuk randira. Túl sok érdekes nő van, akikkel sosem kerültem kapcsolatba, mert kimosták az agyamat. " Aztán hozzá tette: "Az Aranyoskám számomra sosem volt vígjáték. "



Sir Patrick Stewartnak feltették azt a kérdést egy közönségtalálkozón: Mire a legbüszkébb a színészeten kívül? Stewart pedig elmesélte, hogy mennyire nem tudta megvédeni az édesanyját a családon belüli erőszaktól, amikor gyermek volt, és hogy az ő emlékére közösen dolgozik egy  Refuge  nevű szervezettel,  akik az ilyen helyzetben lévő nőknek és gyerekeknek nyújtanak menedéket. Majd úgy folytatta, hogy az elmúlt évben rájöttek valami fontosra az édesapjával kapcsolatban, amit egyik testvére sem tudott. 1940 után, az apja poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedett. Akkoriban csak harctéri idegsokknak nevezték, és míg ma tudják, hogyan kezeljék, az idő tájt nem igazán foglalkoztak vele. Elintézték azzal, hogy szedje össze magát és viselkedjen férfiként. Kiderült, hogy mivel soha nem kezelték, sosem múlt el, és ez egész életében fennálló állapot kísértette az apját, aminek következtében erőszakossá vált.
Az ő emléke miatt dolgozik a Combat Stress  szervezettel is, akik a PTSD kezelésével foglalkoznak. 

Felidézte, milyen volt  azt hallani, hogy az orvosok szerint az édesanyja biztos tett valamit, amivel kiprovokálta a verést. Mekkora tévedés, mert nem tett semmi rosszat, de ha tett volna, akkor sem lehet az erőszak egy férfi válasza. Ekkor a nézőtérről többen felállva tapsoltak, és bizony közülük számosan voltak férfiak.

Az erőszakot elkövetők 95%-a heteroszexuális férfi, a maradék ötön osztoznak a heteroszexuális nők és a meleg párok. Mindennek megvan az oka, de nem hiszem, hogy ez az a modell, amit feltétlen érdemes megmenteni. Az erőszakot elszenvedők hatalmas arányban válnak maguk is elkövetőkké, de sokan nem tudják, vagy nem számolják ide, hogy ez az erőszak nem csak fizikális, hanem verbális is lehet. Ha nem ismerjük fel a tüneteket, ha nem teszünk ellene semmit, akkor persze semmi sem változik meg.

Kezdtem ugye a sztereotípiákkal, aztán kikötöttünk az egyenjogúságnál, majd az erőszaknál. Talán nem látjátok az összefüggést, pedig létezik. Az erőszak ugyan épp oly ősi, mint az emberiség, de azt is táplálja valami. Milyen dolog elintézni úgy egy problémát, hogy légy férfi, szedd össze magad?! Miért neveljük arra a lányainkat, hogy nekik csak a babázás való, a fiainkat, hogy katona dolog, és egy ilyen nagyfiú nem sír? Miért érezzük úgy, hogy jobb dolgokról nem beszélni, mint kimutatni az érzelmeinket, akkor is, ha ezzel szembeszállunk önmagunkkal is?

Dustin Hoffman megértette, milyen irreális kép élt a fejében a nőkkel kapcsolatban, Patrick Stewart pedig bemutatta, hogy milyen okokból vált az apja erőszakossá, és ezt hogyan torolta meg a családján. Őket én férfinak nevezem, mert ki mernek állni, és el tudják mondani, mesélni ezt mindenkinek. Mert szakítottak bizonyos berögződésekkel, és szembenéztek az életükkel, önmagukkal.

Szóval igen, még mindig nem vagyunk minden területen egyenlőek, de talán most kicsit hátra kéne fogni a feminista lovakat meg a macsóságokat, és értelmes, gondolkodó gyermekeket nevelni ahhoz, hogy a következő generáció ne kerüljön feltétlen dobozokba, ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, és ne szenvedjenek a felesleges előítéletektől. Mert ide tartoznak bizony azok is, hogy a nők nem tudnak vezetni, hogy képtelenek beverni egy szöget, minden szőke nő ostoba, minden férfi erőszakos, koszos, trehány, nem törődöm és agresszív.

Hogy mitől lesz nő egy nő, mitől férfi a férfi, épp olyan régi kérdések, mint a mint a tyúk esete a
tojással, és alighanem soha sem fogunk teljesen közös nevezőre jutni, de az a helyzet, hogy szerintem nem is szükséges. El kéne fogadnunk egymás másságát, azt hogy nem minden nő való gyermeknevelésre, és nem minden férfi érzéketlen, hogy vannak asszonyok, akikből kiváló katona lesz, és urak, akik az óvóbácsik mintapéldányaivá váltak. Ha mindenkinek engednénk, hogy úgy éljen, ahogy neki tetszik, sokkal több boldog, és kevesebb elégedetlen, dühös ember létezne. Persze ehhez alapvetően kéne megváltoztatnunk a gondolkodásmódunkat, mert amíg némelyek számára természetese, hogy valaki hazamegy a diplomája után kapálni, addig mások úgy vélik, nem azért tanultak az elmúlt években, hogy szőlőt kacsoljanak a domboldalon. Nem olyan rég beszélgettem valakivel, aki elmesélte, hogy ott, ahol ő lakik bizony megszólják, ha nem úgy viselkedik, mint a többi nő, és ezt igazából csak az önálló gondolkodás bűnével provokálja ki. Mert arrafelé a rendes menyecske a szokás. No de mitől lesz valaki rendes menyecske? És ha már itt tartunk, ugyan ki határozta meg ennek a fogalmát? Néha mindent leegyszerűsítünk faék szintre, pedig ez a kérdés minden csak nem egyszerű.

Ismét nem megváltani szándékszom a világot, csak elgondolkodtam az ok-okozati összefüggéseken, és ha mások nem látják, akkor vagy én vagyok teljesen lökött (mondjuk ezt a lehetőséget semmiképpen sem zárnám), vagy valami nagyon nagy baj van a világgal. Sajnos megint elmegyek itthonról, így csak este tudok reagálni az esetleges hozzászólásokra, de kíváncsi vagyok két dologra:
1. Bárki végigolvasta ezt a hosszú bejegyzést?
2. Találkoztok olyan sztereotípiákkal, amik alól, ha belefeszültök sem vagytok képesek kilépni, vagy másokkal szemben elhagyni?

15 megjegyzés:

  1. Jelentem, végigolvastam. :) Sajnos, erre most úgy másik 2 oldal terjedelemben tudnék reagálni érdemben, de minden szavaddal egyetértek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Remek!
      És ki akadályozz meg benne, hogy válaszolj rá akár 3 oldalban is. Ott a blogot, készíthetsz válaszposztot, vagy írhatod ide is. engem ugyan nem zavar ;) Ha hazaértem, majd elolvasom. :)

      Törlés
  2. Elolvastam. Végig. Érdekes és elgondolkodtattó. Tetszik. :) /Hajni/

    VálaszTörlés
  3. Én is végigolvastam. Tényleg érdekes kérdés ez. Én is úgy gondolom, fontosmaz egyenjogúság, de azért - nekem legalábbis - szükségem van arra, hogy megerősítést kapjak nőiségemre. Elég egy kis gesztus, hogy az ajtót kinyitják előttem és előreengednek. És ez amennyire tapasztaltam, a férfiúi önérzetnek is jót tesz. :) Bár ez is mindenkinek más, biztos van olyan akit zavar, ez csak az én személyes tapasztalatom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez totálisan igaz. Volt egy barátnőm, akinek az volt a vesszőparipája, hogy neki ne nyissák ki az ajtót. egyszer egy jól öltözött fiatalember kinyitotta előttünk, én egy kis mosollyal megköszöntem, ő meg elkezdet morogni, hogy van neki keze. A pasas csak állt és nem értette. Számomra ezek azok az apróságok, amikkel kifejezik a tiszteletüket. Van egy kollégám, még köszönni sem nagyon szokott, ha találkozunk, de a múltkor két szatyor volt a kezembe, ő meg még a lépcsőn jött fől, és kettesével vette a fokokat, kinyújtózkodott, hogy elérje a kilincset, és kinyitotta nekem. Mondjuk baromira meg voltam hatva, meg is köszöntem, és így jöttem rá, hogy nem feltétlen azért nem köszön, mert átnéz rajtam, hanem mert egyszerűen csak nem szokott észrevenni. :D Őt előzékenységre nevelték, és elmosolyodott mikor megköszöntem, nekem pedig fontos, hogy nőként kezeljenek. :)

      Törlés
  4. Én nem látok különösebben rosszat a feminizmusban, hiszen az én értelmezésemben az a lényege, hogy önmagunk lehessünk és tegyük, ami jól esik, szabadon.
    Ugyanakkor én úgy látom, akárhogyan is nézem, hogy a nők az erősebbik nem mentálisan, ezért történhetett az, hogy ahogy a nők egyre önállóbbak és öntudatosabbak lettek, úgy vettek vissza egyrészt kényelemből, másrészt valamiféle gyengeségből a férfiak. És ezért kesergünk most azon, hogy nincs egy valamirevaló férfi.
    Ha azt szeretnénk, hogy ez helyrejöjjön, valóban vissza kellene venni a nőknek, és megjátszani, hogy ők a gyengébbik nem és újra a háttérből irányítani a dolgokat. Csak ez nem biztos, hogy igazi lenne. Szóval nem tudok okosat mondani. Megint az van, amire mindig kilyukadok komoly témáknál is, mégpedig, hogy: nekünk semmi nem jó :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a feminizmusnak vannak olyan momentumai, amivel képtelen lennék azonosulni. A mentális erősség sem egyértelmű. Vannak olyan helyzetek, amiket általában véve a nők jobban kezelnek, és vannak olyan férfiak, akik gyengébbek, de van amiben meg pont fordítva. Szerintem kiegészítjük egymást. Úgy vagyunk biológiailag megteremtve, de amíg nincs egyenjogúság, addig ez sosem derülhet ki teljesen.
      Amennyire én látom, ha egyik napról a másikra eltűnnének a sztereotípiák, egy csomó probléma már eleve nem lenen kérdés, mert pl. a férfi beosztottak nem kérdőjeleznék meg egy női főnök szakértelmét. De különben tökéletesen igazad van: nekünk semmi sem jó!. :D

      Törlés
    2. hát nem tudom :) én továbbra is tartom, hogy nők mentálisan erősebbek és ebben a nem mamutra vadászó világban nagyobb szükség van a mentális erőre, mint a fizikaira.
      azt látom pl. hogy munkanélküliség esetén a férfiak totál összetörnek, a nők pedig inkább ötletelnek, vagy bármit elvállalnak, hogy életben tartsák a családot.

      én nem tudom, hogy milyen szakmában mozogsz, de én nem azt látom, hogy megkérdőjelezik a nők hozzáértését, sőt.
      ha meg beosztott kérdőjelezi meg, az meg nem véletlenül beosztott, én azt mondom...:)
      én valamennyire benne vagyok a biznisz szférában és azt látom, hogy egyre több a nő, nem véletlenül. az értelmesebb férfiak már rájöttek, a nők sokkal szorgalmasabbak, megbízhatóbbak és jó a szervezőkészségük, szemben a férfiak hideg fejével, logikájával és lazaságával. mindkettőre szükség van, de sokszor a női képességekre jobban, de persze ez függ a munka jellegétől is.

      Törlés
    3. Abszolúte függ a munka jellegétől. Informatikában pl. sokkal több a férfi. De nagyon sokkal, viszont felénk szép számmal akadnak női főnökök, akik értik a dolgukat, csak ezt elsőre kicsit nehéz volt elfogadtatni. :) Most már nincs gond. :) A másik fele, hogy voltam olyan állás interjún, ahol megkérdezték van-e gyerekem, mondtam nincs, és szeretnék? Egy pasit vettek fel helyettem, akinek kevesebb volt a tapasztalata, fiatalabb is volt. Ismerős ajánlotta a helyet, így aztán tudtam róla utána mindent, és nem valakinek a valakijét vették fel, csak olyan munkaerőt kerestek, akit most betanítanak, kiképeznek, és három év múlva nem megy el babázni. Ez létezik, ahogy az is, hogy egy másik interjún közölték velem, hogy férfi kollégát keresnek. Kérdeztem, miért nem volt benne ez a hirdetésbe? Akkor el sem jövök. A munkaügyis hölgy csak kedvesen mosolygott, mert ilyet nem lehet kiírni. eleve nehéz munkát találni, de amikor mindenki a biológiai órám miatt aggódott... Nos az fájt :)

      Törlés
    4. aha, értem. mondjuk az informatika tényleg még mindig férfias terület. és igen, sajna a szülés miatt tényleg van még mindig ez a para, de megmondom őszintén én valahol megértem. ha munkáltató lennék, én sem örülnék neki... nekünk volt olyan kolléganőnk, aki a próbaidő után bejelentette, hogy terhes...
      nálunk is egy időben ilyen ukáz, hogy férfiakat vegyenek fel pont emiatt. viszont mostanában meg az van, hogy vagy vagy fiatal, pályakezdő csajokat vesznek fel, akik még jópár évig nem valószínű, hogy elmennek gyesre, vagy már gyerekes anyákat. és nálunk több a nő, a női vezető is. (szellemi szolgáltatással foglalkozik a cégünk)

      Törlés
    5. Én is megértem, de ezt úgy hívják, diszkrimináció. :) Igen, a nők manapság később szülnek, mert az első a karrier, meg nem találnak olyat, akinek szülnének, meg nem is igen akarnak gyereket és a többi, de pl. a kisgyerekesekkel is baj van. Ők sokat vannak otthon, ha beteg a gyerek. :) Szerintem alapvetően rossz a hozzáállás, mert megszűntek, a nagy céges bölcsik, ovik, ahol az anyák jó helyen tudnák a porontyokat, és tovább is dolgoznának, mert nyugodtak, hogy nem késnek el. Nekem nincs olyan kolleganőm, aki ne rohanna azonnal a gyerekéért, és ez sok helyen gond. Nálunk pont nem, mert én állami cégnél vagyok, de néhány barátnőm nincs elájulva a versenyszférás hozzáállástól. Bár gyanítom ezt is cége válogatja. :)

      Törlés
    6. ez meg előítélet, hogy a kisgyerekesek sokat vannak otthon. nekem kisgyerekem van és alig vagyok otthon amiatt, mert beteg a gyerek :) és igen, cége válogatja. én multinál dolgozom és eldobom a tollam 3-kor, de senkit nem zavar (főleg, mert itthonról is tudok dolgozni, amit nagyon muszáj, azt itthon megcsinálom, ha benn nem maradt rá idő )

      félreértés ne essék, nem akarok mindenben ellentmondani neked, csak én teljesen mást látok, mint amit Te.
      Igaz, a mi munkahelyünk hivatalosan is családbarát munkahely.

      Törlés
  5. Persze, hogy előítélet. :) Pont azokról beszélgetünk, hogy mennyire káros. Az én munkámat is lehetne itthonról végezni, az más kérdés, hogy irdatlan sokba kerülne a cégemnek, olyan okokból, amibe most nem mennék bele, és van is, aki otthonról dolgozik, de ez a munkaköröknek kb. az egyharmadában lehetséges, és nem is engedélyezik akárkinek.
    Nyugodtan mondj ellent, beszélgetünk, nem zavar. :) Sőt, örülök, hogy te családbarát helyen dolgozol, és remélem sokkal több lesz belőle. :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, káros az előítélet és nem tudom, hogy lehetne az ilyen munkáltatóknak megmutatni, hogy pont az ellenkezője működik, és sokan azért már felismerték és alkalmazzák.
      már csak azért is érdemes lenne szerintem a családbarát hozzáállás: egyrészt a nők miatt (amit mondtam, hogy szorgalmasabbak, megbízhatóbbak stb.) másrészt meg azt látom, hogy a családosok nagy része azért odateszi magát a munkában, mert családot kell eltartani, ugye.

      aztán meg ott van, hogy az ember jobban érzi magát egy ilyen környezetben, ahol nem robotnak tekintik. és ahol jól érzed magad, ott hatékonyabb és lojálisabb is vagy.
      ez tényleg működik, csak nem tudom, hogy sok munkáltató miért nem látja be. lehet 3 havonta felvenni-elküldeni a próbaidősöket meg a pályakezdőket, meg látástól vakulásig dolgoztatni őket, amíg ki nem dőlnek, csak ez senkinek nem jó, épp ma mondta ezt a főnöknőnk is :)
      nem gondolom, hogy a sok betanítgatás és magas fluktuáció, lógó belű alkalmazottak mellett hatékonyan lehet dolgozni.

      de szerencsére azért jópár helyen már elég rugalmasak a munkáltatók, én ezt látom. több ismerősöm is van, aki teljesen otthonról dolgozik, család mellett. szóval azért ha lassacskán is, de szerintem javul ez az egész téma.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...