Dwaejitokki, a posta, meg én

Hogy miként indultam el a lejtőn, azt elregélni is bajos lenne. Okolni sem okolhatok senkit. Ha jól emlékszem már a két éve varázsütésre felmerülő Hoops és Yoyo szenvedélyem is felborzolta a kedélyeket. Bár néhányan gondolják, gondolták, mai napig nem ejtik, ejtették ki a szájukon, hogy elmebeteg vagyok. Amíg a gondolataikat megtartják maguknak, engem sem zavar.

Korántsem állítanám felelősségem teljes tudatában, hogy minden rendben lenne velem. Tulajdonképpen egész jól érzem magam, de ha elképzelem családtagjaim, barátaim arcát, midőn bemutatom a legújabb szerelmeimet, nevetőgörcs kerülget.

Előre hallom: „Te nem vagy normális, kislányom!” „Hány éves vagy?” „Van remény, hogy kinövöd?”

Válaszaim a következőek: Előfordulhat. Számít ez? Nem igen építenék rá.

Akik nyomon követik életem, csiviteléseim, már gyanakodhatnak. Igen, végre átvettem a Hongkongból küldött csomagomat, benne többek között, az annyira várt kis dwaejitokkival.

Az augusztus 19-én feladott csomag szeptember 2-ával már átvehető lett volna. Persze nem voltam otthon. Kellett nekem megint csavarogni. Pokoli hosszú hétvége választott el kicsiny csomagomtól. Ami, minden jel szerint azért érkezett meg ilyen hamar, független attól, hogy a cég csak e hónap közepére ígérte az összeállítását, mert levélküldeménynek számított. Bár annak kicsit nagyocska volt, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a Magyar Postát? Örülök, hogy ily hamar a kezembe juttatták. Soha többé nem illetem őket egy rossz szóval sem. Sőt, minimum, üldöztetést lesznek kénytelenek elszenvedni hálám és nagyrabecsülésem jelekén (Bocsi Szilvi! Nem az én ÜCS-m volt…).

Szóval két nap… Csak kettő. Ennyit kellett várnom.

Szerencsére a szombati kerti parti kivert a fejemből minden gondolatot, azt hiszem egész este csak egyszer említettem meg, ami azért igen nagy tett volt részemről. Annyi más élmény, új információm, érdekes beszélgetés, nagyszerű étek és bor állt a rendelkezésemre, hogy nem is értem rá morfondírozni a sanyarú elzártságában magányosan zokogó malacnyuszimon.

Vasárnap Professore barátom tisztelt meg jelenlétével (Igen, tőle származnak a macska, nyuszi plüsseim, ketyéim és izékéim. Ismert nevükön : Hoops és Yoyo.), tudtam, ő nem tenne megjegyzést. Nem is tett, bár még nem szembesült a problémával, mindenesetre elterelte csapongó figyelmemet.

Este egy filmet néztem (Közönséges bűnözők) meg, nagyjából úgy sokadjára, de még mindig tetszett, aztán már csak az alvás volt hátra, s így elment a hétvége.

Aki abban a hitben ringatja magát, hogy reggel első dolgom volt postára menni, annak kacagva vágom az arcába, téved!  Mert nem volt.

Reggel jött Professore barátom, elütöttük a délelőttöt némi kis csavargással, és csak eztán vágtattam a postára.

A cetlire azt írták, nagy csomag, ezért vittem egy hatalmas IKEA emblémás szütyőt, de kiderült, kényelmesen elfért ALDI emblémájú, gyümölcsökkel tarkított öko táskában is(Reklám, reklám hátán. Számlázom! ).

Itthon remegő kézzel szúrtam le szegény törődött, jobb sorsra érdemes, kínai születésű dobozomat. Egy hang nélkül adta meg magát az elmúlásnak és tárta fel tartalmát.

Akkor csak annyi időm volt, hogy gyorsan megnézzem őket és szívemben hangosan feltörni készülő örömszavakat elnyomva, ebéd (Oké, vacsora.) főzésbe fogtam. Majd megérkezett Professore barátom ismételten, aki csupán annyit kérdezett:

- Voltál a postán?

- Igen!

- Minden megvan?

- Igen!

- Na, jó van akkor!

Most egyedül vagyok végre, és már munkába is állítottam egy-két apróságot(kulcstartó, könyvjelző), valamint fotókat is készítettem.

A YesAsia kifogástalan munkát végzet, a Posta egyben leszállította az árút. Boldog vagyok! Boldog! Boldog!

Amíg  ezzel nem okozom másnak gondot, kérlek, ne aggódjatok elmém állapotáért. Örüljetek velem!